11. fejezet-Perfect Date... Avagy egy tökéletes randi...

Sziasztok, Szent Margit gimiseim!:)

Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem hoztam hamarabb részt és hogy nem szóltam, de nyaralni voltam és nem voltam netközelben. Tényleg borzasztóan sajnálom. :((

Na de meghoztem a következő részt. Ne felejtsetek szavazni bal oldalt, két igen szavazat után hozom a következő fejezetet.

Este pedig jön a Heartbeat következő fejezete.

Jó olvasást!
Skyler Brooks :*

11. fejezet

Perfect Date...

Avagy egy tökéletes randi...

A valóra vált tündérmesém aznap folytatódott, pontosan az irodalom óra után.

Bálint még a folyosón álldogált és a korlátnak támaszkodva figyelte a termünk ajtaját. Merőben máshogy nézett ki: szemeiben és ajkán boldog mosoly játszott, ahogy végignézett rajtam és én akaratlanul is elpirultam.

Elindult felém, majd karját kinyújtva húzott magához közelebb. Melegség töltött el, és azok a bizonyos pillangók szárnyra keltek az alhasamban. Nem bírtam volna távol lenni tőle, egy hónapja szinte idegen volt a számomra, de figyeltem, ahogy szeretetteljesen beszélt a húgaihoz, ahogy boldogan köszöntötte az édesanyját, ahogy Gergőékkel hülyéskedett, ahogy beleélte magát az összes dalba, és képtelen lettem volna bármilyen más dologra koncentrálni, mert ő maga volt az élet és akaratlanul is boldogság járt át, ha a közelemben volt.

Emlékszem az egyik próbán jöttem rá arra, hogy az érzéseim, amiket iránta táplálok sokkal erősebbek, mint azt én hittem...

Három hét telt el a farsangi bál óta. Merő szenvedéllyel próbálok a srácok oldalán és most, hogy Andris nem tagja többé a bandának, én vettem át a szintetizátort annyi ideig, míg nem találunk valakit. Egy pillanatig sem pihentem, sem otthon, sem máshol. A próbákon nem tudtam, a délutánjaim a tanulással és a dolgozatokra való készüléssel töltöttem, visszamondtam minden programot és arra koncentráltam, hogy túljussak az Andris-ügyön.

Bálint segített és tudtam, hogy akármikor képes lenne arra, hogy tűzbe tegye a kezét értem. Túlságosan félt attól, hogy bármi baj történik velem, ezért mellettem maradt. A barátaimon és a családomon kívül egyelőre nem engedtem magamhoz közelebb senkit és emiatt már mindenki aggódott értem. Bálint viszont próbálta normális kerékvágásba terelni az életem, ezért a péntek délutáni próba utánra meghívott magukhoz és én vonakodva ugyan, de igent mondtam.

Azon a héten, péntek délután Gergőék garázsában gyakoroltunk és Bálint egy új dalt tanult meg. Ez volt John Legend-All of me című száma. Imádtam a dalt és imádtam a szövegét. Annyi mély érzelmet tükrözött a szöveg, hogy akaratlanul is libabőr futott végig a karomon, amikor meghallottam.

A konyhában iszogattam a jeges teámat, miközben Gergő játszotta a szintin a zenei alapot. Eredetileg nekem kell majd zongoráznom alatta, de a fiúk már így is utálták, hogy nem iszom és nem eszem normálisan, ezért kiküldtek a konyhába egy kakaós csiga kíséretében. Mikor meghallottam, hogy elkezdik gyakorolni ezt a számot, gyorsan felpattantam és bementem a garázsba, hogy figyelemmel kísérjem őket.

És akkor elkezdődött.

Nem volt semmi és senki körülöttem és én élveztem, ahogy a zene a fülemen keresztül átsuhogva átjárja a testem. Olyan volt, mint egy mágnes, amely vonzott magához, addig, míg meg nem kapott. Először észre sem vettem, Bálint hangját, de egy-két sor után akaratlanul is meghallottam. Aztán felpillantott rám és az én szemembe énekelte a dal sorait.

You've got my head spinning, (Elcsavartad a fejemet)

no kidding (Nem viccelek)

I can't pin you down (Nem bírlak elfelejteni)

Nem értettem miért vonzott annyira a hangja, de a lábam földbe gyökerezett az ajtóban és nem mertem még megmozdulni sem. A mellkasomban dübörgött a szívem, a vérem az ereimben lüktetett, a levegőt kapkodva vettem és hihetetlen, de csakis azt akartam, hogy egyedül legyünk ebben a kicsi garázsban és hogy ő megcsókoljon és...

A fenébe is! Mi a jó isten van velem? Sosem voltak a gondolataim perverzek. Gondolom Viviék voltak olyan kedvesek és rászoktattak erre. Ezért kapnak majd tőlem még. A gondolataim elterelődtek egy pillanatra Bálintról, de aztán amikor újból gyönyörű sorokat énekelt, az én szívem meglódult és tekintetem elködösült a szenvedéllyel teli hangjától.

'Cause all of me (Mert mindenem)

Loves all of you (Szereti mindenedet)

Love your curves and your edges (Szeretem a domborulataidat és az összes végződésedet)

All your perfect imperfections (Az összes tökéletlenségedet)

Give your all to me (Add nekem mindened)

I'll give my all to you (Én neked fogom adni mindenem)

You're my end and my beginning (Te vagy a végzetem és a kezdetem)

Even when I lose I'm winning (Még akkor is nyerek, ha veszítek)

'Cause I give you all of me (Mert én mindenemet odaadom neked)

And you give me all of you (És te mindenedet odaadod nekem)

Könnyek szöktek a szemembe. Érthető volt, miért nézett a szemembe, érthető volt átható pillantása. Szeretett engem és én nem engedem, hogy nyisson felém. Pedig elég nyilvánvaló, hogy a gyors szívdobogás, a pír az arcomon, a szapora lélegzés és az alhasamban repkedő ezernyi pillangó annak a jele, hogy kezdek beleszeretni...

-Azt hittem már sosem engednek titeket ki onnan-morgott az orra alatt.-Mennyi órád van még?

-Már csak ez-suttogtam.-Témazárót írunk.

-Ügyes leszel. Butaság, te mindig ügyes vagy-mosolygott és homlokon csókolt.-Ahogy gyönyörű is és akármennyire tagadod is, a fiúk igenis utánad futnak-célzott az előző szünetben felhozott témára.-Igenis van szemem, Hercegnő, látom, amit látok.

-És most mit látsz?-kérdeztem mosolyogva, mire ő halkan felkacagott.

-Látok egy szépséget, aki a hétvégén eljön velem randizni. Sőt ott bevallja nekem, hogy őrülten és visszavonhatatlanul szerelmes belém-öltötte rám a nyelvét, mint egy öt éves, én pedig felkacagtam hihetetlen viccén.

-Ez egy kihívás?-húztam fel a szemöldököm.

-Vedd annak-suttogta a számra, de az istennek sem akart megcsókolni. Úgy vágytam már arra, hogy ajkai az enyémekhez érjenek, de ő határozottan távol tartotta magát attól, hogy megcsókoljon. Érezni akartam, mennyire szeret és a csókja az egyik legjobb bizonyíték lenne arra, hogy most már az a valóság, hogy ő meg én egy pár vagyunk. Bocsi, lehetünk...

Kissé szomorúan pillantottam rá, mikor a csengő rikácsoló hangja betöltötte az iskola falait, de ő csak nevetett. Csókot nyomott a homlokomra, majd belenézett a szemembe. Szeme csillogott, miközben két keze közé fogta az arcom.

-Nyugi, holnap lesz péntek, holnap elmegyünk a próbára, aztán elviszlek valami nagyon szép helyre. Biztosan tetszeni fog neked-suttogta.-Nekem mennem kell, mert még dupla infóm lesz, de majd írok. Szia.

Adott még egy csókot az arcomra, majd elsietett. A lányok mellém léptek, pontosabban mindegyikőjük rám csimpaszkodott és onnan nézték, ahogy Bálint végigszalad a lépcsőn és közben még felnéz rám egy pillanatra és kacsint egyet, majd eltűnik a lépcsőfordulóban. Mögöttem a lányok szinte megőrültek, én viszont csak mosolyogtam az orrom alatt.

-Ez a pasi egy főnyeremény-motyogta Bogi és megszorította a vállamat.-Jól jártál vele, Bells.

A lift elindult felfelé és elindultam be a helyemre, de mielőtt még leültem volna, odafordultam kis társaságunkhoz.

-Még csak randizni megyünk, azt sem tudjuk menne-e ez közöttünk. Próbálkozni lehet, aztán vagy sikerül vagy nem-vontam meg a vállam.-Vivinek látjátok sikerült, úgy néz ki Alejandro is többet jár felénk-kacsintottam Petrára, aki elvörösödött.-Gergő egyre többet beszél rólad, Bogi, és Dávid is meg van kergülve amiatt, hogy mostanában majdhogynem éjfélig beszélgetnek Lizával. Most pedig itt vagyok én. Bálint randira hívott és talán most nekem is szerencsém lesz a szerelem terén...

Eljött a pénteki próba ideje is. Mivel kifelé mentünk a télből, már nem a fekete szövetkabátomat vettem fel az útra, hanem a bőrdzsekimet. A természet körülöttünk ébredezni kezdett, virágba burkolózott fák álltak mindenhol, és én csak próbáltam elveszni a kora tavaszi időben.

Mint mindig, most is Bálint kocsijával tettem meg az utat Gergőék házához. Egy valami most mégis furcsa volt. Amikor rákérdeztem tőle, hogy miért nem kocsival mentünk ki Gergőékhez az első próbák idején, csak annyit mondott, hogy akkoriban nem bírt volna beülni a kocsiba mellém úgy, hogy le ne teperjen engem. Kijelentése hallatán az arcom égni kezdett, mire ő halkan felnevetett.

-Nos mit terveztél mára?-kérdeztem elterelve a témát.

-Ha elmondanám, mi lenne benne a meglepetés?-mosolygott rám egy pillanatra, miközben vezetett.

Felhorkantam. Egyáltalán nem haragudtam rá, miért tettem volna? Gondolom kettesben akart lenni velem és én egyáltalán nem bántam ezt, hiszen nekem is ez volt minden vágyam. Hogy nyugodtan beszélgethessek vele, négyszemközt, egymagunkban.

-Ne durcizz, Hercegnő!-kérte.-Gyorsan lebonyolítjuk ezt a próbát.

-De az majdnem egy óra, Bálint-kiáltottam fel. A mellettem ülő fiú hangosan felnevetett, de aztán nem szólt többet, csak időnként egy-egy közlekedési lámpánál rám mosolygott, és felemelte a kezemet, hogy csókot nyomhasson rá. Az út végére már nem tetettem tovább, hogy haragszom rá, hiszen mindennél jobban szerettem ezeket az apró gesztusokat, amikkel meglágyította a szívem.

A házuk elképesztően szép volt. A ház előtt virágos kert volt kiépítve, valamint egy kerti bútorkészlet is helyet foglalt nem messze a terasztól. Ahogy a tekintetem végigsiklott az egy emeletes, hatalmas ablakokkal tele rakott, sárga házon, rájöttem, hogy egyszer én is ilyet szeretnék majd a saját családomnak.

Követtem Bálintot a teraszra, majd beléptem utána a házba. Féltem attól, hogy nem fogadnak el a szülei és a húgai. Túlságosan fontos volt számomra és akarva-akaratlanul is szerettem volna, hogy a családja megszeressen.

-Anya, apa megjöttünk-kiáltotta el magát a mellettem álló fiú, majd levette a cipőjét. Követtem példáját, majd beljebb léptem a lakásba. Egy nappali helység ajtajában álltam, ahol Bálint húgai éppen valami filmet néztek, amikor meglátták a bátyjukat rögtön felkiáltottak és elénk siettek. A mellettem álló fiú lehajolt a tőle egy fejjel kisebb húgaihoz, majd megölelte őket. Mérhetetlen szeretet játszott a szemeiben, ahogy a húgait karolta át. Teljesen meghatódtam. Sosem volt igazi testvérem, Dávid volt az egyetlen ember, akire bátyámként tekintettem, így nem igazán érthettem ezt a csodás kötődést.

Bálint a testvérei között állva kiegyenesedett és rám mutatott.

-Ő itt Bella. Ők pedig Viki és Kami-mutatta be őket Bálint, pont úgy, hogy fel tudjam ismerni őket. A két lány teljesen hasonlított egymáshoz, alig különböztek, mégis észrevehető volt egy aprócska különbség közöttük: Viki nyakán egy apró félhold alakú anyajegy foglalt helyet.

-Nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket. Bálint sokat mesélt rólatok-pillantottam a barátomra. Ez igaz is volt, akárhányszor a család került szóba, Bálint órákig is képes lett volna beszélni róluk. Az apjáról, az anyjáról és a húgairól. Nagyon szerette őket.

-Mikor akarod randizni hívni, kisfiam?-jelent meg mellettünk egy gyönyörű nő. Fekete haja volt, ami a háta közepéig leért. Egy bot volt a kezébe, pontosabban egy olyan, amit a vakok használtak. Meglepő volt, hogy ez a gyönyörű nő, ilyen védtelen. Sosem szerettem volna az ilyen emberek helyébe lenni, ezért küzdöttem a hátammal, hogy minél jobb legyen és ne kelljen tolószékbe kerülnöm. Harcoltam és tudom, hogy ez a nő sem adta fel a reményt, mert mosolygott és örült annak, hogy él és a családjával boldogok.

-Kerekesné Lovász Lilla-mutatkozott be az anyukája és én a kezemet nyújtottam neki, megráztam, miközben elmondtam a nevemet. Lilla elkuncogta magát.-Tudom ki vagy. Bálint szája be sem áll, amikor felhozódik a neved egy-egy vacsora alatt.

-Köszi, anya-motyogta a mellettem álló srác zavartan, miközben beletúrt a hajába.

-Tegezz csak nyugodtan, Bella-mondta az anyukája.

-Rendben.

-Mindjárt tálaljuk a vacsorát, de a férjem még nincs itthon, pedig már itt kellene lennie.

-Esetleg tudok valamiben segíteni?-ajánlottam fel kedvesen, mire Bálint tekintete ellágyult, majd halkan a köszönöm szót tátogta felém. Megvontam a vállam, hogy semmiség, mert tényleg az volt.

-Ó, köszönöm, kedvesem. Annyiban jó lenne a segítséged, hogy kihozod az ételeket, meg a tányérokat. Tudod, így nem könnyű-mutatott a kezében tartott botra.

-Rendben. Mondjad, hogy mit hozzak ki!-mosolyogtam, aztán elvigyorodott és elindult a konyha felé. Bálint még egy pillanatra visszatartott engem és egy csókot nyomott a homlokomra, de aztán a húgai elhúzták tőlem, én pedig besiettem a konyhába az anyja után...

A próba alatt egyetlen pillanatra sem bírtuk ki Bálinttal, hogy ne nézzünk egymásra. Én a bámulásom miatt egyszer rosszul kezdtem el a dalt, ő pedig elfelejtette a szöveget. A Nagy testvérek kicsit sem haragudtak ránk emiatt, örültek annak, hogy végre egymásra találtunk. A kis bakijaink miatt a két testvér hamarabb lefújta a próbát, mondván velünk úgy se lehet addig normálisan dolgozni, míg nem vagyunk túl a randin.

Bálint megkönnyebbülten pillantott rám, majd karon ragadott, gyorsan rám adta a kabátomat, majd miután elköszöntünk a fiúktól, már a kocsija felé is terelt. Kuncognom kellett a sietségén, pedig én is annyira szerettem volna kettesben lenni, mint ő velem.

Egy fél óra kocsi út után és legalább hatvanszor elismételt „hova megyünk?" kérdés után, megérkeztünk. Meglepődve pillantottam a mellettem álló fiúra.

-Egy erdőbe jöttünk?-kérdeztem.

-Várd ki a végét, Hercegnőm-mosolygott, majd apró csókot nyomott az arcomra. Összekulcsolta a kezünket, úgy vezetett engem be az erdőbe, a fák közé. Eközben a nap már lemenőben volt és tudtam, hogy nemsokára el fogunk innen menni, de azzal is tisztában voltam, hogy szeretne mutatni valamit nekem.

-Tudod, erre a helyre már évekkel ezelőtt rábukkantam. Ha szomorú vagyok, ha csak elegem van a körülöttem lévő őrült és idegesítő világból, akkor eljövök ide és csak ülök egy sziklán és gondolkodok. Megnyugtat-pillantott rám, mire rámosolyogtam és hagytam, hogy még közelebb húzzon magához.

Pár perc múlva a szemem elé egy kis rét tárult, amelynek túloldalán egy gyönyörű vízesés volt. Csodálkozással telve néztem, ahogy a víz zubogott, amikor földet ért. A lemenő nap fényében a víz csillogott és a táj körülöttünk a narancssárga különböző árnyalataiban játszott. Az egész hely egy mesébe illett volna, pedig ha nem lett volna ott mellettem Bálint és ha nem szorította volna a kezem, akkor el sem hittem volna, hogy tényleg itt állok nem messze ettől az egésztől.

Bálint keze felvándorolt a karomon, majd végigsimított a gerincemen. Kellemes bizsergés futott át rajtam, amelyet Andrisnál soha nem éreztem. Bálint felém fordult a teljes testével, majd karjait bilincsként a derekam köré fonta. Egy pillanatra még csak néztük egymást, feltérképeztük a másik minden négyzetcentiméterét és valóságos boldogság öntött el, ahogy ölelt engem.

Hirtelen közelebb hajolt hozzám. A szívem meglódult, a légzésem felgyorsult, a vérnyomásom pedig az egeket verte. Verejték ütött ki a homlokomon, miközben én rózsapiros arccal vezettem fel a kezeimet a nyaka köré. A lehelete az arcbőrömön kalandozott, miközben halkan felnyögött.

Egy pillanattal később a torkomban lévő gombóc feloldódott, mert ajkait az enyémek ellen nyomta. Akaratlanul vágytam erre a csókra és nem akartam elengedni őt soha többé. Ajkai lágyak és finomak voltak, könnyen mozgott a szája az enyémen és olyan világba repített, ami kétségtelenül is az egyik kedvencemmé vált. Mámorfelhő vont körbe minket, és olyan boldog voltam, mint eddig még soha. Bálint megharapta az alsó ajkamat bejutásért könyörögve és én megengedtem neki.

Így álltunk, a mi kis világunkban perceken keresztül, miközben a szavam is elakadt a csókjaitól. Ketten voltunk a világ ellen, kettőnk világa viszont rendíthetetlen volt, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ha egy bombát is robbantanának is mellettünk, akkor sem hagynánk félbe a tevékenységünket. Engem nem érdekelt más, csak ő és a kapcsolatunk. Most kezdődött minden, ezzel a csókkal indul majd minden és az este tovább folytatódik hamarosan.

Úgy az ötödik szenvedélyes csókunk után, Bálint eltolt magától, hogy boldogan csillogó szemeivel rám pillanthasson. Két keze közé fogta az arcomat és apró puszikat hintett az arcomra. Felnevettem kedves gesztusán.

-Ez volt életem eddigi legjobb csókja-suttogta a számra, majd utoljára még egyszer megcsókolt és kézen fogva elindult velem ki a kocsija felé.

-Miért hány csókot kaptál már?-incselkedtem vele.

-Ó, már sokat-nevetett fel.-De ez határozottan a legjobb volt.

-Nekem pedig ez volt az első.

Hirtelen megtorpant és kikerekedett szemekkel rám pillantott. Elém állt és kérdőn nézett barna szemeimbe. Szinte úgy nézett ki, mintha szellemet látott volna.

-Neked ez volt az első? De hiszen azt mondtad volt barátod. Bár említetted, hogy még úgy igazán nem csókolóztál, de azt hittem, Andris már rendesen megcsókolt-jelentette ki hitetlenkedve. Nos igen a szerelmi életemről csak a legfontosabb információkat árultam el neki, hiszen Ádámmal fölösleges lett volna foglalkoznia. Az a srác egy szemétláda és kár érte pazarolni az időt. Andrist meg inkább hagyjuk.

Megsimogattam az arcát.

-Különleges első csókra vágytam, ezért nem engedtem meg igazán Andrisnak se. De most megkaptam az igazi, első csókomat, amelyre igazán mondhatom azt, hogy az első-mosolyogtam fel rá. Nehézkesen vette a levegőt kis vallomásom után, aztán magához rántott, majd újból és újból megcsókolt, miközben magához ölelt. Egy idő után elszakadt ajkamtól, eközben szorosan tartott karjai között, mellkasára vonta a fejemet és próbálta normálisra visszaállítani a légzését. Ajkaimmal megérintettem a nyakát, mire megint gyorsabban kezdte venni a levegőt.

-Ha ezt nem hagyod abba, akkor nem fogunk elmenni a randi második felére, hanem a kocsim ülésén kötünk ki, a szobám felé száguldva-morogta a fülembe.

-De hát otthon vannak a szüleid-incselkedtem vele, mert tudtam, hogy viccelődik.

-Nos, Hercegnőm, nagyon tévedsz-motyogta az ajkamra.-A szüleim és a húgaim elmentek bevásárolni, meg elmentek anya egyik barátnőjéhez. Én is csak azért úsztam meg, mert a legszebb lánnyal volt randim.

Nagyot nyeltem. Tudtam, hogy viccelődik velem és hogy nem kényszerítene engem arra, de el kellett mondanom a véleményemet arról, amit erről gondoltam.

-Tudod, én még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy odaadjam valakinek magamat. Gondolom ezt megérted. Nagyon kedvellek, de nekem még túl hamar lenne, hiszen nem is ismerjük egymást és...

-Bella, komolyan mondom, egyszer leragasztom a szádat. Mondjuk akkor nem csókolhatnálak meg téged-kacsintott rám, mire felnevettem. Aztán hirtelen elkomolyodott.-De térjünk vissza ahhoz, amiről beszélgettünk. Sosem kényszerítenélek semmire, amit te nem akarnál. Addig várok rád, ameddig szeretnéd-suttogta.-Várni szoktam arra, hogy a barátnőm megfelelően bízzon bennem.

Könnyek szöktek a szemembe, mikor az a szó elhagyta a száját.

-A barátnőd vagyok?-kérdeztem szipogva, de közben boldogan nevettem.

-A barátnőm vagy egészen addig, amíg te is ezt szeretnéd. Ha beleszeretsz másvalakibe, elengedlek, ha így vagy boldog, de tudnod kell, hogy szeretlek és örökké harcolni fogok érted.

Csókot váltottunk, majd mosolyogva elindultunk.

Ő volt az, akire eddig vártam. Ő volt a mentsvár, aki majd kihúz a sötétségből, mert szállni ugyan nem könnyű, de ő megtanít majd arra, hogyan repüljek. Mert élni akarok és ő maga az élet. A vonzódás múló szenvedély vagy szeszély, de a szerelem ennél sokkal több. Mennyei érzés, amely édes mámorral fűti körbe az embereket. Édes vonzalom, amely nem szűnik meg olyan könnyen. Érzem, tudom. Tudom milyen a fekete gödör alján lenni, de most már a felszínen vagyok, tisztán látom magam előtt a környezetemet, mert ő a fény az életemben.

Nem tudom mi a jövő, ismerem a múltat és a jelent, de akármi legyen egyben biztos vagyok. Nem engedem elmenni. Andrissal rosszul jártam, de akkor is ott volt Bálint, aki a tudatom alatt ugyan, de beférkőzött a szívembe úgy, hogy most már nem tudom kitörölni. Közös emlékeink vannak, közös dalunk (a A Thousand Years, amit mai napig egyikünk sem tud elfelejteni a farsangi buli után) és most már közös helyünk is van. Mind-mind olyan dolog, ami számomra, számunkra már fontos és elengedhetetlen.

Megállítom mielőtt kinyitná nekem a kocsit és belenézek szürke szemeibe. Úrrá lesz rajtam a félelem és halálosan ideges vagyok, hogy bevalljam neki a titkom, de úgy érzem muszáj tudnia, amit már tudnia kellene.

-Azt hiszem, szeretlek-motyogtam, miközben a kezem a nyakára vándorolt. Megmerevedett az érintésem alatt. Csak nézett rám, mintha most látott volna először fehér embert. Egy idő után még mindig nem szólalt és én kezdtem pánikba esni.-Mármint én... Én csak... Csak el szerettem volna mondani, mert a napokban jöttem rá és nem tudom, talán gyorsak vagyunk és...-dadogtam össze-vissza, de aztán Bálint olyan hirtelen hallgattatott el, hogy időm sem volt felfogni mit tesz.

Ajkai vadul tépték az ajkaimat, miközben kezei fel-le jártak a hátamon a dzsekim felett. Kezeimet a nyakába fonva játszadoztam a tarkóján lévő kis hajszálakkal. A kocsinak döntött, miközben a combomra tette a kezét, de mielőtt tovább mehettünk volna, hátralépett. Megrázta a fejét, majd újból rám nézett.

-Bocsi, Hercegnőm, de olyan jól esett ezt hallani a szádból és... És én csak azt szeretném mondani, hogy a mi kapcsolatunk amúgy sem átlagos, előbb szerettük már egymást, mielőtt randizni mentünk volna. A mi kapcsolatunk totál nem átlagos. De miért is legyen az?-mosolygott le rám, miközben újból közelebb lépett hozzám.-Így is boldogok vagyunk és csak ez számít.

10.fejezet-Dream come true... Avagy egy valóra vált álmom...

Sziasztok, Szent Margit gimiseim!:)
Tudom azt mondtam kommenthatárt húzok, de meggondoltam magam. Úgy láttam, hogy ha felteszek nektek egy kérdést közvélemény kutatásként, akkor sokkal többen reagáltok rá, így úgy döntöttem minden héten meg fogok kérdezni valamit és remélem, hogy minél többen fogtok reagálni rá, hiszen imádom ezt a történetet:333
Nos ebben a részben ugrunk egy hónapot az időben, remélem ez nem fog zavarni titeket:))
Jó olvasást!:)
Skyler Brooks

 

10.fejezet

Dream come true...

Avagy egy valóra vált álom...

Körülbelül egy hónap múlva...

Mosolyogva lépkedek az utcán, miközben hallgatom a madarak csicsergését és érzem a levegőben a nyíló virágok csodálatos illatát. A levegő friss és üde és a nap is halványan, de már süt a fejünk felett. A boldogságom pedig már nem is lehetne ennél jobb.

Hogy mi történt egy hónap alatt? Elég sok minden.

Petra reménytelennek tűnő szerelme Alejandroval, nem is volt annyira reménytelen. Az egyik szünetben a srác mellettünk ment el, Perta pedig éppen nem figyelt oda (nekünk mondott valamit, amire már nem is emlékszem) és nekiment a srácnak. Azokat a meglepett arckifejezéseket, amiket vágtak, le kellett volna fényképezni. Alejandro nem volt dühös, sőt kifejezetten jókedvűen mosolygott ránk, aztán váltottak pár szót angolul Petrával és kiderült egészen jól kijönnek. Alejandro elég sokszor jár fel a termünkhöz mostanában, valószínűleg jól alakul köztük a dolog.

Bogi megismerkedett a bandával és Gergővel elég jól ki is jöttek. Sőt fél füllel azt is halottam, ahogy Gergő felajánlotta a barátnőmnek, hogy elkíséri őt a könyvesboltba valamelyik pénteken. Mikor rákérdeztem Boginál, ő kissé elpirult, de elmondta, hogy kedveli Gergőt, és szeretné jobban megismerni. Nem is tartottam vissza, sőt biztattam. Gergő rendes srác volt, Bogi pedig okos lány. Ketten együtt nagyon jók lennének. Nagyon drukkolok nekik.

Sarah és Liza sikeresen megtervezték az After Day logóját. Egyszerűen el sem hittem mennyire jó lett, amikor megláttam. Úgy gondolták, hogy a szavak fordításából kiindulva a csillagokkal és esti égbolttal szimbolizáljak halványan a hátteret, miszerint egy nap után már csak az éjszaka van hátra, viszont a feliratot egy általuk kitalált betűtípus szerint készítették el. Varázslatos és elképesztő volt. A lányok elmesélték, hogy felváltva dolgoztak rajta, összerakták az ötleteiket és aztán összehozták. Egyszerűen gyönyörűt készítettek.

Viszont ha már Lizánál tartunk akkor sem felejtem el megemlíteni, hogy ő és Dávid február végén összekaptak valamin, de aztán pár nap múlva újra béke volt közöttük. Esküszöm forr köztük a levegő és ezt mindenki megérzi, még Bálint is említette, hogy észrevette rajtuk. Nos mikor megkérdeztem, Liza csak annyit felelt, hogy még ő sem tudja mi ez, ami köztük van, de ha komolyra fordul minden részletet elmesél. Nem akarja elkapkodni és túlságosan beleélni magát. Én erre csak a szememet forgattam, de ráhagytam.

Ami viszont a legjobban meglepett, hogy pontosan két héttel ezelőtt Vivi vasárnap közölte velem, hogy meglepetése van a számomra és majd figyeljek, amikor megérkezik a suliba. Úgy látszik nemcsak tőlem kérte ezt, mert egy csomóan kint álltunk a korlátnál, hogy megpillanthassuk a meglepetés és mindannyian teljesen ledöbbentünk, amikor Vivi belépett az iskola vasajtaján Levivel kézen fogva. Mellettem a lányok halkan kuncogni kezdtek, valaki halkan fel is sikkantott. Miután Levi egy búcsúcsók után elment mellettünk az osztályába, mi alaposan kikérdeztük a részleteket a barátnőnktől. Vivi azt mondta, hogy leírta az összes érzését iránta egy lapra, dalszövegbe foglalva és a papír alján ott állt a kérdés, hogy lesz-e a barátnője. Abban a percben örültem nekik, de azért kicsit féltettem Levitől a barátnőmet, bár ki tudja az ember néha változik, nem igaz?

Az After Day pedig egyre jobban híresebb lett. A facebookos profilra és a Youtube-ra feltöltött videót már több mint tízezren látták és legalább már háromszázan osztották meg. Az ismerőseinknek, a Szent Margit gimiseknek és a közelben lévő településeknek nagyon tetszett, amit csináltunk és fellépésekre vártak minket. A nyári naptárunk tele volt különféle rendezvények soraival és a banda repesett az örömtől, amikor egy fesztiválra is meghívtak minket.

Andrissal azóta nem volt gondunk. Élte az életét, mintha mi sem történt volna. A srácokat és engem is került, ránk se nézett. Új barátokra tett szert és folyamatosan lányokkal flörtölt. De teljesen kifordult önmagából, a fiúk szerint visszabeszélt a tanárainak és már beírást is kapott amiatt, mert megvert egy tőle két évvel fiatalabb fiút csak azért, mert így akarta. Rá sem lehetett ismerni és akárhányszor meghallottam valami ilyesmit róla, egyre jobban taszított ez az új Andris és fokozatosan kiszerettem belőle.

Bálinttal viszont más volt a helyzet. A szabad perceit velem töltötte és a bandánkkal, a lányok közeledését visszautasította és nem is figyelt más lányokra rajtam kívül. Viszont a körülöttem legyeskedő fiúk tudtára adta, hogy van valaki, aki megvéd engem akármitől. Nos ezért nem is voltak randijaim, de nem nagyon érdekelt, mert ahogy az idő folyamatosan telt és ahogy egyre jobban megismertem őt, annál jobban kezdtem megkedvelni.

Hazavitt hozzájuk, bemutatott a szüleinek és ahogy ígérte megnézhettem a húgai festményét és meghallgathattam, ahogy Viki zongorázott. Tehetséges lányok voltak, az édesanyjuk pedig gyönyörű. Először azt sem tudtam, hogy viselkedjek vele, zavart voltam, de láttam mennyire könnyen viselkedik és láttam mennyire közvetlen és az este végére én is feloldódtam. Bepillantást kaphattam a mindennapi életébe, az otthonába, a szüleivel és a testvéreivel való kapcsolatába, és számomra ez mindennél többet jelentett.

Egyre jobban megkedveltem, apám viszont kissé szemmel tartotta azok után, hogy a farsangi buli után együtt talált minket az ágyamon. Apa persze nem így szerette volna, ha az éjszakát így töltöttük volna el, de hát sejthette volna, hogy ez lesz. Anya csak mosolygott mellette, ő bízott bennem, apa is, csak Bálintban nem nagyon. Később miután Bálint aznap hazament, és miután elmeséltem a buli történéseit apának, megenyhült Bálinttal szemben, de megjegyezte, hogy figyelni fogja.

Március 7-e volt, amikor az életem megváltozott, mert ez volt az a nap, amikor Bálint közeledni kezdett felém egészen más értelemben...

Azon a napon reggel Tomival felfelé sétáltunk, amikor faggatni kezdtem Rebekáról. Elmesélte, hogy egyre többet találkoznak és hogy a lány lehetséges, hogy iskolát vált és a mi iskolánkba jön át. Először meglepődtem ezen a híren, de úgy döntöttem, hogy nem kérdezek rá Bekánál az okok miatt.

Viszont abban a pillanatban nagyobb gondom is volt annál, hogy ezzel foglalkozzak. Egy hónap alatt a Bálint iránti érzéseim sokkal erősebbek lettek, mint valaha is hittem volna. Túlságosan féltem attól viszont, hogy elveszítem a barátságát, olyan jól kijöttünk ez alatt az egy hónap, és nem akartam őt elveszíteni. Nem tudom, hogy amit érzek, tényleg szerelem-e, de tudom, hogy erősebb az érzésem, mint bárki más iránt.

Mikor ezeket a lányoknak és Tominak kifejtettem, csak egyet tanácsoltak, kövessem a szívemet, mert az a legjobb tanácsadó és Liza még azt is hozzátette, hogy a barátságból alakul ki a legszebb szerelem. Eldöntöttem, hogy akármi történjen a következő alkalommal igent mondok neki, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy ez még aznap meg fog történni...

Bálint mint minden szünetben mellettem volt, de a barátaink társaságában és nekem semmi kedvem nem volt mindenki előtt nyilvános megkérdezni tőle, hogy nem-e szeretne mégis randizni velem. A lányok emiatt egy kicsit haragudtak is rám. Gyávaságnak tartották azt, hogy ennyire félek bevallani az érzelmeimet annak, aki szerelmes belém. Viszont meglepő módon mindenki próbált arra unszolni, hogy beszéljek vele és tudtam, hogy nem kerülhetem el a lehetetlent, mert meg kell mondanom neki, mit is érzek iránta.

Egyedül ültem a kis padon, és épp magyarra tanultam. Kezdtem lassan megérteni, hogy van ez az egész középkori világkép.

-Tehát akkor...-kezdtem volna bele, hogy hangosan felmondhassam magamnak, de Bálint lehuppant velem szemben a padra. Táskáját feltette az asztalra, kivette belőle a tolltartóját és az egyik füzetét. Láttam, hogy füzet tetejére fiús írással a neve és a kémia szó volt belevésve, és emiatt rögtön fellelkesültem.-Hmm... Megnézhetem?-kérdeztem kedvesen.

Élek, halok a kémiáért, az egyik kedvenc tantárgyam, és a legtöbb anyag az érdekel, bár van, amikor inkább kifutnék az osztályteremből.

Kissé elkerekedett a szeme, de olyan „nem bánom" tekintetettel felém fordította a füzetét, mire én kedvesen rámosolyogtam, majd belepillantottam a 12.-es kémiába, amit gondolom faktra vett fel még tavaly. Hmm... Valamelyik része nem volt olyan nehéz kinézetre és volt olyan része, amit még nagyon nem értettem.

-Értesz belőle valamit?-kérdezte érdeklődve.

-Igen-bólintottam.-Itt ha jól látom az oxidációs szám szerint rendeztétek az egyenletet, bár ezeket a vonalakat és egyéb számokat nem igazán értem, amit ide leírtál alá. Amúgy nem lehet olyan nehéz.

-Hűha-csodálkozott el egy pillanatra-csodálom, hogy te ezt érted. Én pont ezzel az anyaggal nem vagyok kibékülve.

-Hát ha tudnék segíteni, akkor szívesen segítenék neked, de az én tudományom megállt az oxidációs számoknál.

-A francba!-nevetett fel halkan, és én is elkuncogtam magam.-Akkor sajnos ki kell találnom valami más okot, hogy elhívjalak valahová.

Megállt bennem az ütő. Jól halottam, amit mondott? El akar hívni valahová? Mégis hová? Most randira hív? A szívem a mellkasomban most először verte a legerősebb ritmust, amit egész életemben éreztem. Sosem volt még, hogy ennyire féltem attól, hogy mit fog mondani, hogy mire számíthatok tőle. Komolyan abban a pillanatban szó szerint kivert a víz és éreztem az arcomba tóduló piros vért.

-Te el akarsz hívni engem...-nyeltem egyet, mert nem volt erőm befejezni. Féltem, hogyha kimondom, csalódnom kellene. És akkor történt meg, ami miatt a lelkem és a testem megőrült.

Bálint felállt, megkerülte az asztalt és leült mellém, nagyon közel voltak a karjaink összeértek. Oldalról pillantottam fel rá és ezer meg ezer pillangó kezdett repkedni a hasamban, mikor rám mosolygott. Kezeit óvatosan és lassan felemelte, végigcsúsztatta az asztal lap tetején, egészen a kezemig, amit megfogott és összekulcsolt az enyémmel. A szívem akkorát dobbant, hogy félő volt, hogy ő is meghallotta, de ő csak maga felé fordította az arcomat és közelebb hajolt a fülemhez. Meleg lehelete csiklandozta a bőrömet, mégsem húzódtam el, mert ilyen közel még sosem volt hozzám, és ezért a pillanatért az elmúlt egy hónapban bármit megadtam volna.

-Jól gondolod-suttogta.-Randira szeretnélek hívni, mármint ha igent mondasz.

Kissé eltolta magát tőlem, de csak annyira, hogy bele tudjon nézni a szemembe. Nem volt többé semmilyen akadály, nem volt többé Andris, nem volt többé iskola, nem volt többé semmi az ellen, hogy ő meg én ne legyünk együtt vagy menjünk el valahová. Szeretem őt már most, de hülyeség lenne nyíltan kimondanom. Tudtam, most jött el annak a pillanata, hogy ő meg én, esélyt adjunk magunknak a boldogságunkra. Miért kellene titkolnunk az érzelmeinket, mikor teljesen nyilvánvalóak mindenki számára? És akkor rájöttem, hogy a saját érzelmeim sem voltak már az én titkaim, hiszen akárki ránk nézett volna, tudta volna, hogy szoros érzelmek kötnek össze minket.

Bálint másik keze, amelyik nem az én kezemet fogta, a hátamra vándorolt és közelebb húzott magához egy kicsit. Belefúrta az arcát a hajamba, miközben beszívta az illatomat. Reggel megéreztem, hogy kicsivel több parfümöt kellene magamra tennem, úgy érzem helyesen cselekedtem. Sőt akkor még inkább dicsértem magamat gondolatban, amikor Bálint halkan felnyögött és belefúrta az ujját a derekamba. Egy cseppet sem fájt, sőt csak még jobban elvette az eszem.

Csípjetek meg, ha ez egy álom!

-Na mit mondasz?-kérdezte és eltolt magától. A pad tetején lévő kezemet felemelte a szájához és gyengéd csókolt lehelt a tenyeremre. Behunytam a szemem egy pillanatra, majd újból kinyitottam és elködösült tekintettel néztem rá. Ő meg csak mosolygott, mint aki előre tudta, hogy ő nyer.-Eljössz velem randizni?-kérdezte tőlem még egyszer. Hiába mérlegeltem, hiába állítottam fel egy pró és kontra listát, az eszem egy egyenes irányt mutatott és folyamatosan villogott az egyetlen válaszlehetőség előttem.

-Igen, elmegyek-suttogtam mosolyogva, mire száján egy hihetetlen nagy vigyor terült el.

-Na végre. Reggel az egyik barátnőd elcsiripelte, hogy mit mondtál nekik.-Nem haragszom rájuk, hiszen boldog vagyok, és ez mindentől fontosabb.-Gergő meg már hetek óta rágta a fülem, hogy hívjalak már el randizni és én folyamatosan megmondtam neki, hogy ez nem így megy-forgatta meg a szemeit.

-Hát én örülök azért neki, hogy nyaggatott-pillantottam le és beharaptam a számat.-Lehet akkor nem is jöttél volna ide hozzám.

Elkuncogta magát és kicsit közelebb hajolt.

-Én is örülök, mert most úgy érzem magam, mintha megnyertem volna a lottót.

Felnevettem és valami oknál fogva, ösztönösen a mellkasára helyeztem a kezem, ami neki is feltűnt, de csak elmosolyodott rajta és kezeivel még közelebb húzott magához. Ezt a gyönyörű idilli pillanatot a csengő rikácsoló hangja zavarta meg és én szomorúan biggyesztettem le az ajkam.

-Látlak még ma?-kérdeztem suttogva.

-Lyukas órám lesz, úgyhogy a következő szünetben itt várlak és megbeszéljük azt a bizonyos randit-mondta játékos vigyorral az arcán, majd egy hosszú csókot adott a homlokomra, majd engedte, hogy besiessek a termünkbe. Irodalom óra volt, ami csoportbontásos óra így csak Vivi, Petra, Sarah és Bogi támadott le az új hírek miatt.

-Ez. Meg. Mi. Volt?-kérdezte Vivi nagyon izgatottan és vidáman, mire elmondtam nekik mindent, amit Bálint mondott, majd még kiléptem egy kicsit a folyosóra. Amint oldalra pillantottam megláttam őt, ahogy az osztálytermünket figyelte. Elmosolyodott.

Felállt, lecsapta az asztalra a füzetét, majd elém sétált és közelebb húzott kicsit magához. Akaratlanul öleltem át a nyakát, míg a lift felé pillantgattam, nehogy jöjjön az osztályfőnököm, mert nem lett volna kedvem mindenki előtt megválaszolni azt a kérdését, hogy ki volt ez az a jóképű fiú, aki a folyosón ölelgetett.

-Tudod még mindig nem hiszem el, hogy igent mondtál-suttogta kuncogva.

-Én meg azt nem hiszem el, hogy megkérdezted. Azt hittem, nem is fogod már többet megkérdezni.

-Hidd el, akartam én, de féltem megtenni, hiszen egy olyan lány, mint te sok fiúnak tetszik-kacsintott.

-Persze-kacagtam fel erőltetetten.-Én? Nagyon nem.

Oldalra pillantottam és láttam, hogy a liftet valaki lehívta az aulába, így gyorsan megöleltem Bálintot, majd apró csókot nyomtam az arcára. Elmosolyodott, a két kezébe fogta az arcomat és egy puszit hagyott a homlokomon.

-Ezt a beszélgetést még nem fejeztük be-suttogta a fülembe, majd elsietett és én egy pillanat alatt rendbe hoztam magam a sokkból és besiettem. A padom mellett már ott állt Bogi és vigyorogva összehúzta a szemöldökét. Miközben elmentem mellette, hallottam, ahogy azt suttogja, hogy ki fog faggatni, ahogy a lányok is. Szép napnak nézek az elébe.

Mielőtt Vivi megszólalhatott volna az ofőnk belépett az ajtón és elkezdődött az irodalom óránk, ami azzal ment el, hogy a két barátnőm mellettem halkan suttogva kérdezgetett tőlem, de én csak bámultam magam elé szórakozott vigyorral és leírtam mindent, amit a tanárnő diktált...

9.fejezet-Moments... Avagy a boldogságom első jelei...

Sziasztok Szent Margit gimiseim! :)

Sajnálom ezt a sok késést, de borzalmasan sok dolgom volt a héten. Tudjátok, hogy megy ez: nyár van, élvezzük ki minden pillanatát. :) De ne aggódjatok, meghoztam a következő részt!

Jó olvasást és további jó nyarat mindenkinek! :*
Skyler Brooks :)

9.fejezet

Moments...

Avagy a boldogságom első jelei...

Járhatsz három lépéssel előrébb vagy néhánnyal hátrébb, a sors dobókockája alakítja a te lépéseid. Talán nyersz, talán veszítesz, de el kell viselned, hogy vannak akik néha sokkal előbbre járnak, mint te. Egy lépés előre, kettő hátra, egyszer kimaradsz, másszor szerencséd van. Az élet is egy társasjáték. Többen játsszátok és segítitek egymást, mint egy család tagjai. Ott vagytok egymásnak és ott is lesztek, mert ti egy „család” vagytok. Együtt vagytok, és ezt kell tennetek, mert a társasjáték egy önfeledt szórakozás, apró szomorúsággal, de az elmúlik. Persze vannak, akik a sorsuk miatt hánykódnak egész életükben... Nos rájuk csak azt tudom mondani, hogy az életük tényleg nem egy önfeledt társasjáték, de akkor is van jelen egy kis boldogság, ami számukra az életet jelenti.

Mennyi éven át hittem abban, hogy majd értem is eljön a hófehér lovon a herceg, szőke vagy szőkésbarna hajjal, hatalmas mosolyt villant rám, aztán együtt maradunk életünk végéig. Én is vártam a megmentőmet, akire azt hittem, hogy Andris az, de úgy látszik tévedtem. Ő csak egy hazug, undorító szemétláda. Nem szabadott volna megbíznom benne, sőt nem lett volna szabad egyáltalán vele lennem. Mesékbe és álmokba ringattam magam, és ez lett a vesztem.

Most nézzetek rám? Összejövök egy sráccal, aki állandóan hazudik nekem, aztán a legjobb barátja elmondja nekem az igazat és azt, hogy belém szeretett. Mit kell még megtudnom ahhoz, hogy még ennél is rosszabb legyen az életem? Csodálatos barátnőim vannak, a szüleimet imádom, és ott van nekem Dávid is, egy bandában játszok, és egy srác most vallott nekem szerelmet. Ennek mind örülnöm kellene mégis jeges kéz szorítja meg a szívemet, miközben egy keserű hang a fülembe suttogja azt az egyetlen kérdést, ami most eszembe jut: Miért büntet a sors?

Tudjátok sosem hittem volna, hogy ez fog történni, de magamnak is be kell vallanom, hogy muszáj megváltoznom. Két fiú bántott meg eddig engem, és mindkettő összetörte a szívem. Még egyszer nem fordulhat elő, hogy valaki darabokban hagyja a szívemet. Muszáj lesz megerősítenem a védelmi falaimat, mert máskülönben megtörténik újra a baj.

Tekintetem a mellettem ülő fiúra vezetem, aki idegesen bámul maga elé, és már fél órája némán vezet a sötét utakon. Arcizmai megrándulnak, amikor észreveszi, hogy rápillantok. Ahogy őt figyelem, rá kell jönnöm arra, hogy ő mennyiben más Andrishoz képest. Az igazat mondja el és még akkor is, ha tudja, hogy az mennyire fáj. Hálás vagyok neki, amiért volt bátorsága bevallani azt, amit tudott.

-Tudod-szólaltam meg halkan-néha jobb az igazság, mint a hazugság, még akkor is, ha fáj. Már régóta akartam vele ezt a kapcsolatot, de mint láthatod csak tönkre tett. A közelébe se tudnék menni ezek után, viszont félek, hogy nem hagy majd békén.

-Nyugodj meg-nyúlt a kezem után és egy pillanatra megszorította, majd visszahelyezte a kezét a kormányra.-Ha hozzád mer érni egy ujjal is, velem gyűlik meg a baja. Nem hagyom, hogy még egyszer megbántson téged.

Elmosolyodtam.

-Igen, meg is ígérted, hogy a testőröm leszel.

-De még mennyire, kisasszony-nevetett fel, mire én is elkuncogtam magam. A nevetés ragadós tudott lenni.-Mikor kezdhetem el a munkámat?

-Ó, hát már jövő héten kezdheti is, hétfőn.

-Hétvégeken nem kell dolgoznom majd?-mosolygott rám.

-Azok szabadnapok, de ha bármi probléma lenne, azonnal értesíteni fogom a kis őrangyalomat.

-Mertem remélni, de hé!-kiáltott fel, miközben nevetett.-Nem is vagyok kicsi.

-Ebben igazad van, te egy nagy testőr vagy.

-Így már sokkal jobb, szívem. Elvégre nagy és erős vagyok, és most ezt be is vallottad. És tetszenek az izmaim?-viccelődött, mire pirulva felnevettem, majd kibámultam az ablakon. Sokkal jobb volt így tölteni a hazafelé vezető utat, mint néma csendben. Mindennél többet ért akkor, hogy próbálta elterelni a véleményem.

Dörgés hallatszott, majd pár perc múlva villámokat láttunk és az eső is el kezdett esni.

-Tudod, rólad még semmit nem tudok-mondtam ki hangosan, mire a homlokát ráncolva vetett rám egy pillantást.-Mármint te vagy az egyetlen a bandából, aki nem mesélt semmit magáról. Kérlek, mondj valami izgit magadról!

-Oké, hol kezdjem?-mosolygott.

-A családoddal mondjuk.

Kibújtam a cipőmből és magam alá húztam a lábam, hogy kényelmesebb legyen ülni, és úgy hallgattam Bálint szavait miután elkezdett mesélni.

-Nos, hárman vagyunk testvérek. Én és az ikerhúgaim, a 15 éves Kamilla és Viktória. Mindketten ugyanolyanok-mondta.-Szeretik a családjukat és imádnak festeni, ezenkívül Kami nagyon jól érti a nyelveket, míg Viki nagyon szépen zongorázik.

-Egyszer mindenképpen szeretném meghallgatni, hogy a húgod hogyan játszik zongorán, és látni szeretném a festményeiket is.

-Megígérem, hogy megismerheted őket, ahogy anyut és aput is. Ők ketten különleges személyek az életemben és különleges múlttal rendelkeznek. Anya és apa-sóhajtott gondterhelten-egy ünnepségen találkoztak, amit az apám szervezett. Egy városban laktak, és nem is ismerték egymást, aztán anyám úgy gondolta, hogy elmegy erre az ünnepségre. Karácsony volt, és apám a város főterén olyan ajándékokat adott át az árvaháznak, amiket az adománygyűjtő programja során gyűjtött össze. Anyámat elbűvölte apám kedvessége, bár sosem láthatta őt.-Homlokomat ráncolva pillantottam rá.-Tudod, nem szívesen beszélek erről senkinek, de benned megbízom és tudom, hogy úgysem adnád tovább-mondta és amikor megerősítésként bólintottam, nagyot sóhajtott.-Anyám születésétől fogva vak.

Ledöbbentem, és hirtelen összefacsarodott a szívem. Szegény asszony, biztosan rossz lehet neki, hogy van három gyermeke és egy csodás férje, és mégsem láthatja őket, mert a szeme nem lát. Elhiszem milyen rossz lehet neki, hiszen magam tapasztaltam milyen, mikor kilógsz a sorból. A fűző hat a környezetemben lévő emberekre is, nemcsak rám. Ez a gerincferdülés különböztet meg engem a többiektől és néha azért nehéz elviselni, ahogy a buszon vagy különböző helyeken megbámulnak. Mégis tudom, hogy a barátaim mindig ott állnak mellettem, akármi történjen is.

-Sajnálom, Bálint. Biztos nagyon kedves lehet-mosolyodtam el.

-Semmi baj, ne sajnáld. Nagyon jó élete van, képes egyedül tájékozódni, de néha kicsit rossz, hogy a hallása az egyik legjobb érzékszerve-mondta zavartan, és akár hiszitek, akár nem Kerekes Bálint, az örök közömbös fiú elvörösödött zavarában.

-Ugye tudod, hogy olyan vagy, mint egy pipacs?-kérdeztem viccelődve.

-Inkább mesélj te is a családodról-motyogta.-Apukádat ismerem onnan, hogy érted jött egy csomószor, de van testvéred?

-Nincs. Csak hárman vagyunk. Anya, apa és én. Meg a kutyánk, egy németjuhász, Pongo.

-Pongo?-kérdezett vissza.-Mint a 101 kiskutyában?-viccelődött, miközben felnevetett.

-Jól van na. Nem tehetek róla, 8 éves voltam, amikor ezt a nevet adtam neki-morogtam, mire abbahagyta a nevetést, de arcán még ott volt az a bugyuta vigyor.-Nos visszatérve a családomra. Anyáék is különlegesen találkoztak. Apa akkoriban egy bandában zenélt és bulikba jártak. Szilveszter éjszaka találkoztak egy olyan buliban, ahol apa zenélt. Utána sokáig össze is jártak, de anya háromszor is visszautasította apát, apa a harmadik után nem foglalkozott vele többet. Később anya belátta, hogy hibázott és felkereste apát, hogy próbálják meg együtt. Még annak az évnek a végén apa megkérte anya kezét, és ő igent mondott. Egy év múlva összeházasodtak és utána megszülettem.

-Kérdezhetek valamit?-Bólintottam, mire nagyot sóhajtott.-Mit gondolsz a szerelemről?

-Hmm... Én úgy képzelem el a szerelmet, mint egy feneketlen gödröt, ahonnan nincs kiút addig, ameddig a fény, vagyis egy másik ember ki nem húz onnan, pontosabban úgy értem, hogyha valaki viszont szeret, akkor képes arra, hogy boldoggá tegyen. Számomra ez ilyen, egy feneketlen, sötét gödör, ahol néha felcsillan egy reménysugár, néha teljesen látszódnak a fények, de nem éred el őket és van olyan is, amikor belekapaszkodva kijuthatsz onnan. De csak akkor lehet kijutni, ha a másik ember viszont szeret téged.

-Érdekes felfogás. És mi van akkor, ha látsz egy reménysugarat, de olyan messzinek tűnik, hogy szinte már el sem éred?

-A remény fontosabb mindennél. Ezt sose feledd el-suttogtam és megszorítottam a karját. Kezem alatt izmai összerándultak, miközben kezei erősen szorították a kormányt. Még mindig hihetetlennek tűnt, hogy szeret engem, hiszen nem is viselkedtünk egymással túl kedvesen és első látásra úgy tűnhetett mindenkinek, még nekem is, hogy egyáltalán nem kedveljük egymást.

Elrántottam a kezem, és idegesen meredtem magam elé.

-Annyira sajnálom, hogy nem tudlak viszont szeretni-sírtam el magam.

-Hé-nyúlt a kezem után, majd csókot hintett rá.-Engem nem zavar. Jobb, hogy tudod az igazat. Tudtam már akkor is, amikor elmondtam, hogy nem fogod viszonozni a szerelmem, de képes voltam arra, hogy elfogadjam. Majd talán egyszer lehet köztünk valami, de addig is ott leszek melletted, mert ezek után soha többé nem hagylak magadra. Ha lesz egy pasi, aki a közeledbe jön és te elfogadod a közelségét, akkor félre állok az útból. De ne hidd azt, hogy nem fogok próbálkozni-rázta meg a fejét.

Könnyek csorogtak végig az arcomon. Olyan kedves és őszinte, hogy a szívem összefacsarodott annak gondolatára, hogy hagyom őt szenvedni, de mit tehettem addig, míg szerettem Andrist. Persze az érzéseim kezdtek gyengülni, de túlságosan össze voltam zavarodva ahhoz, hogy most ezzel foglalkozzak. Az érzelmei azt tükrözték, hogy tényleg képes arra, hogy lemondjon rólam, ha a boldogságomról lenne szó. A szívem nagyot dobbant, amikor erre rájöttem. Amióta először megcsókolta a homlokomat, útban Gergőék felé, azóta érzek valamit iránta. Csak fogalmam sincs, mi ez az érzés.

-Nem mondom azt, hogy sohasem lehet közöttünk semmi, mert ez nem igaz-mondtam a fejemet rázva.-De legyél velem türelmes! Hagyd, hogy megismerhesselek, aztán majd kialakul, ha kialakul.

-Addig várok rád, amíg szeretnéd, Hercegnő-hangsúlyozta ki az utolsó szót, mire én mérgesen ránéztem, de alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.

-De ezt kérlek hagyd abba! Utálom ezt a becenevet-fontam össze a karomat a mellkasom előtt, mire felnevetett.

-Én szeretem, ha így hívhatlak, de máshogy is hívhatlak majd később.

-Hogyan?

-Majd megtudod-mosolygott.

Akkor, abban a pillanatban az az icipici aprócska érzés, amit iránta éreztem, felerősödött és nem számított többé, hogy mi történt az előtt. Nem a múlton akartam rágódni, a jövőbe kellett tekintenem. Nem is értem, hogy szerethetem Andrist, amikor a világ egyik legkedvesebb sráca ül mellettem. Már Bálint egy mosolyából látni, hogy jólelkű és tudom, hogy az ilyen férfiakból annyira kevés van. Minden pillanatot elraktározok majd a fejemben, hogy egyszer majd újra előkereshessem őket és elmesélem majd a gyerekeimnek, hogy hogyan ismerkedtem meg az egyik legkedvesebb emberrel a világon.

Az eső szüntelenül kopogott az ablakon és úgy ömlött, mintha dézsából öntenék. Az előttünk lévő út kissé homályosnak tűnt, de lassan hajtottunk a vizes úton és figyeltünk minden apró kis rezdülésre. Egy ember sem járt arra, amerre mi. Késő is volt, és erre amúgy sem járnak annyira gyakran az emberek, így nem idegeskedtem annyira.

Lassan megérkeztünk a faluba, ahol éltem. Bálint kissé előrébb hajolt, hogy megpillanthassa hol élek. Az esőtől viszont nem igazán látott semmit, hiszen az szüntelen esett tovább. Elirányítottam a házunkig, ahol még vártam egy ideig hátha eláll az eső, de csak nem akarta abbahagyni, ezért Bálinthoz fordultam.

-Gyere be egy kicsit-invitáltam be.

-Nem akarok zavarni.

-Dehogy zavarsz, gyere-biccentettem a fejemmel, mire kissé vonakodva, de beleegyezett, hogy legalább egy pár perce bejön. Mire én kiszálltam a kocsiból és megkerültem azt, Bálint már kivette a gitáromat a hátsó ülésről. El szerettem volna venni tőle, de ő elhúzta a kezét és rám mosolygott.

Egy pillanatig egymás szemébe néztünk és egy szikra pattant ki közöttünk, ami megmagyarázhatatlan volt. Hirtelen mindketten túlságosan elkomolyodtunk, Bálint tekintete a számra vándorolt. A szívem ki akart ugrani a helyéről. Andrisnál utóbbi időben sosem éreztem ezt, sosem vágytam rá ennyire, hogy megcsókoljon. Bálint közelebb hajolt a számhoz, éreztem a leheletét az arcomon... Aztán elhúzódott.

Meglepve pillantottam fel rá. Magyarázatot szerettem volna kapni arra, hogy miért nem csókolt meg. Hiszen látta, hogy nem ellenkezem, akkor miért nem tette meg?

-Ne haladjunk ennyire gyorsan!-kérte.-Ismerlek már annyira, hogy tudjam, hogy megbánnád ezt az egészet. Még ez az érzés, amit érzel puszta fellángolás. Nem akarom, hogy rosszul dönts, aztán megbánd. Majd egyszer eljön ennek is az ideje, de még nem ma.

Igaza volt. Sok minden történt ma, dúl bennem a harag és a düh, ráadásul megtudtam, hogy szerelmes belém. Nem akarom még kihasználni őt, már így is sokat tett értem, hiszen megóvta a szívemet további sebektől és emiatt borzasztó hálás vagyok neki. Elmondani sem tudom, mennyire szeretném boldoggá tenni őt, de még arra se lettem volna képes abban a pillanatban, hogy a magam boldogságát a helyes útra tereljem. Igaza volt, időre volt szükségem.

Anya hangja kiáltott felénk a teraszunkról. Besiettünk, miközben kinyitotta nekünk a kaput, majd gyorsan be is zárta magunk mögött. Amint átléptem a házunk küszöbét, sokkal jobban megnyugodtam, mert tudtam, hogy otthon vagyok. Ott vagyok, ahol senki nem bánthat engem semmilyen értelemben. Bálint belépett a házunkba és én cseppet sem bántam, hogy akkor ott volt velem. Nem ismertem még eléggé, de szükségem volt arra, hogy valaki támogasson. A lányoknak volt elég bajuk ma estére-különösen tekintve Levi és Vivi helyzetét-ezért nem akartam zavarni őket, de Bálint kérdezés nélkül támogatott engem.

Levette a cipőjét, mikor anya beljebb invitálta, de közben a falakra felakasztott fényképekre kalandozott a tekintete. Anya teljesen bepörgött, hogy egy fiú társaságában jelentem meg, nos a szobából kijövő apa arcán viszont egy visszafogott mosoly játszott. Mindig is apu kicsi lánya voltam és az enyém volt a világ legjobb apukája. Anya... Anya pedig mindig is a legkedvesebb nő volt az életemben. Vele mindenről beszélhettem, még a legkínosabb dolgokról is. Vele beszéltem először Ádámról is, és arról a hülye csók dologról is. A legtökéletesebb szülők voltak, akiket valaha el tudtam volna képzelni.

Miután Bálint levette a cipőjét beljebb lépett az előszobába, majd kezét nyújtotta apámnak és bemutatkozott. Apa pillanatokig őt nézte, aztán elmosolyodott és ő is bemutatkozott, majd megrázta Bálint kezét. Büszkén mosolyogtam rájuk, aztán anya rám pillantott.

-Örülök, hogy épségben hazahoztad a lányomat, Bálint-mondta kedvesen mosolyogva a fiúra, aki kihúzta magát. Majdnem felkuncogtam.-De látom rendesen megáztatok.

Ekkor kintről hatalmas csattanás hallatszott, az áram teljesen elment és a kinti világítás fénye sem szűrődött be az ablakon. Kissé megijedtem, ezért hátráltam, de nekiütköztem valakinek. Pontosabban Bálintnak. Keze a derekamra vándorolt, és magához ölelt. Mellkasa a hátamnak nyomódott és éreztem valami különleges vonzalmat, egy apró szikrát. Értelmetlen érzés volt, de mit tehettem volna ellene. Már az Andrissal való kapcsolatom alatt is éreztem iránta valamit, de sosem tudtam volna ezt hangosan is kijelenteni.

Pár perc múlva a szemem hozzászokott a sötéthez, de aztán apa már hozott is nekünk néhány elemlámpát. Bálint keze eltűnt a derekam körül, miután apám felkapcsolta az egyik lámpát.

-Nos-köszörülte a torkát a mellettem álló fiú-én nem akarok tovább zavarni, úgyhogy el is megyek.

-Dehogy-kiáltott fel anya idegesen.-Telefonálj a szüleidnek, hogy itt maradsz nálunk. Nem engedünk így haza, ugye Zoli?-kérdezte apától, mire ő bólintott, bár kissé mereven és idegesen. Eközben én leesett állal bámultam a szüleimre, miközben Bálint érveket hozott fel, hogy ne zavarjon minket, de anya folytonosan elhárította őket, így Bálintnak nem volt többé használható indoka arra, hogy elmenjen. Anya addig kérlelte, míg rá nem bólintott. Aztán az áram újra működésbe lépett.

-Na végre-sóhajtott fel.-Nos mi lenne, ha vendégszobában aludnál? Sajnos csak a kanapét tudnám felajánlani alvásra, de az itt van az előszobában és ebben a szobában elég hideg van. Megfelel így neked?-kérdezte anya, mire Bálint nagyot nyelve bólintott.-Nos akkor mi Bellával megágyalunk neked a Bella szobája melletti vendégszobában, addig a férjem majd elszórakoztat.

Anya elindult, én pedig követtem a szobába. Bezártam magunk mögött az ajtót és anya már rögtön kérdezgetni is kezdett. Egyetlenegy fiú barátom volt eddig nálunk és az Ádám volt. Sosem volt még pasim rajta kívül-mondjuk ő nem volt annak minősíthető. Viszont most egy hús-vér pasi állt itt a konyhánkban és anyám megengedte, hogy nálunk aludjon. Nos apa ennek nem nagyon örült, de hát mit tehettem ellene. Azt mondta mindig, hogy szeretne unokákat, akkor meg muszáj a fiúk közelébe engednie, nem?

Nevettem anya izgatottságán, miközben elővettük a szekrény aljából a takarót, aztán anya készségesen elővett még egy párnát is. Annyira boldognak láttam amiatt, hogy találtam egy kedves fiút. Andrisról is meséltem neki, de ő mindig azt tanácsolta-mint ahogy mindenki-ne foglalkozzak azzal az idiótával. Most viszont oda volt amiatt, hogy talán végre kifogtam egy normális fiút. Kár, hogy nem tudott a mai eseményekről, de holnap részletesen beszámolok neki róla. Jelen pillanatban itt van Bálint is, akiről szintén lenne mit mesélnem anyának, viszont nem lenne jó ötlet, hogy azt ő hallja.

Eközben el sem tudtam képzelni, hogy odakint az apám mit mondhat Bálintnak vagy hogy egyáltalán apa beszélt-e Bálint szüleivel, mert azt hiszem még arra is képes lenne. De újból le kellett döbbentem az este folyamán, ugyanis amikor kiléptünk a konyhára, apám nevetett és Bálint is. El sem hittem. Apa Ádámot nem igazán kedvelte, de elfogadta a döntésem és mindig azt mondta, hogy a hajam szála sem görbülhet, mert akkor képes lenne támadni, hogy megvédjen engem. De most amikor anya maradásra bírt egy fiút, és közben nem is ismeri őt, nevetgél vele a konyhánkban ülve az asztalnál. Mi történt a szüleimmel?

-Kicsim, egész vicces barátod van-mosolygott az apám. Az én igazán szigorú, féltő apám.

Kikerekedett szemekkel néztem rá.

-Hát Bálint ezt vedd nagy dicséretnek-mondtam.-Apa az előző fiút, akit beengedtem a szobámba, ki nem állhatta.

-De ő nem is volt olyan tisztelettudó, mint ez a fiú-biccentett anya Bálint felé. Úgy látszik anyám első pillantásra meg bírja állapítani egy ember tulajdonságait vagy Bálint ilyen nyitott könyv lenne mindenki számára csak nekem nem? Megbolondult a világ úgy látszik.

-Nos, Bálint, arra van a fürdő,-mutatta meg anya.-ha szeretnél elmenni letusolni. A férjem nem tud neked adni rád való pizsamát, de talán kereshetek neked valamit.

-Köszönöm, asszonyom-mosolygott Bálint.

Egy óra múlva anyáék már a vihar ellenére is aludtak, pedig az eső folyamatosan szakadt, és jó párszor dörgött és villámlott. Én éppen a fürdőből jöttem ki a pizsamámban, ami egy eléggé kicsi rövid nadrág és egy spagetti pántos póló volt. Mondhatni égő arccal léptem be a szobámba, ahol égett a kis lámpám az éjjeli szekrényemen. Bálint az ágyamon ülve várt rám. Tekintete perzselte a bőröm, mikor végignézett rajtam. Olyan hirtelen kezdett kiváltani belőlem ismeretlen érzéseket, hogy megijedtem ettől, legszívesebben menekülni akartam volna előle. De nem. Nem szabad, ígéretet tettem, hogy esélyt adok neki.

Mosolyogva, dübörgő szívvel ültem le mellé. A lámpa fényében alig láttam valamit, de azt mindenképpen észrevettem, hogy kezét az enyémre fektette és megszorította. Meglepődve pillantottam rá először, de nem húztam el a kezem.

Pillanatokig hallgattunk, aztán én megszólaltam.

-Szeretnélek jobban megismerni-suttogtam.-És gondolom ezzel te is így vagy. Nos kérdezz most te.

-Szerettem volna már kérdezni téged a gerincferdülésedről-suttogta, miközben a szemembe nézett.-Ha nem szeretnél beszélni róla, akkor nem kell.

-De én szeretném neked elmondani. Sosem mondtam el senkinek azokat a sebeket és ahogy látom te sem adtad tovább a titkom, úgyhogy elmondnom neked-sóhajtottam fel. Keze megszorította az enyémet, amely bátorságot adott nekem a folytatáshoz.-Pár éve fedezték fel, hogy gerincferdülésem van, egy helyettesítő doki vette észre, de én nem akartam elfogadni az igazságot és tiltakoztam az ellen, hogy egyáltalán valaki megnézze mennyire komoly. Két év múlva anya felhívta egy ismerősét, aki közölte, hogy azonnal el kell indulnunk valamerre. Azóta folyamatosan abból áll az életem, hogy naponta gyógytornát végzek vagy elmegyek gyógytornászomhoz hetente egyszer. A fűzőt 21 órában hordom és évente egyszer röntgenre is elmegyek. De pozitív, hogy szeptembertől nem kell délelőtt hordanom, csak akkor, amikor haza megyek és éjjel.

-Akkor sokat javultál, ugye?-kérdezte kedvesen, mire bólintottam.-Ennek örülök, mert láttam, hogy nagyon elrejted mindenki szeme elől. Olyan, mintha titkolnád.

-Jó megfigyelő vagy-mosolyodtam el szomorúan.

-Talán könnyebb lesz megnyílnod az emberek felé, mint eddig és önbizalmat fog adni neked-jegyezte meg.

-Talán. Te neked van valamilyen ilyen betegséged?

-Hát ilyen nincs, de egyszer régebben balesetet szenvedtem a szüleimmel együtt, amikor hazafelé tartottunk.-A szívem hevesebben dobogott annak gondolatára, hogy akár súlyosan is megsérülhetett akkor.-Nagyon komoly bajom nem lett, viszont eltört a bal kezem és hetekig viseltem gipszet, valamint bevertem a fejem és az utolsó évemből semmire nem emlékeztem. Szó szerint arra a barátnőmre se, akivel akkoriban jártam. Aztán mikor egyszer bevertem otthon a fejem újból előjött minden, a lány akkorra már nem foglalkozott velem, mert összejött a legjobb haverommal.

-Sajnálom-suttogtam.

-Ne sajnáld-pillantott rám mosolyogva.-Őt nem szerettem, ellenben az, akit most szeretek sokkal szebb és sokkal jobb mindenben, mint az a lány.

Elpirultam, mert rá kellett jönnöm, hogy én vagyok az a lány. Tudtam, hogy engem szeret.

Talán órákon keresztül beszélgethettünk apró dolgokról. Olyan dolgokról, mint a kedvenc hely, ahová valaha el akarunk jutni, a hobbijaink, a kedvenc ételünk... És még sorolhatnám. Elmeséltem neki az első pár évemet a sulimból, és ő is mesélt az osztályáról és az iskolájáról. A legjobban még is azt tetszett, amikor a tengerparti nyaralásáról tartott élménybeszámolója során behunyt szemmel mesélt nekem az ott töltött napokról. Talán gondolatban ott járhatott a tengerparton, azon a nyaraláson, ahol annyira jól érezte magát néhány barátjával.

Kissé zavartan pillantottam rá, amikor megkérdeztem hány barátnője volt már, mire ő mosolyogva azt válaszolta, hogy komoly kapcsolata eddig még nem volt, de már szeretne.

Végigdőlt az ágyamon és én is mellé feküdtem. Egymással szembe fordulva bámultuk egymást. Békés és nyugodt pillanat volt.

-És neked volt valakid?

-Egy. De az sem volt valami komoly. Még meg sem csókoltam-nevettem fel.-Igazából még nem is volt igazi csókom, vele meg végképp nem is lehetett volna. A kapcsolatunk végén már csak az érdekelte, hogy megcsókoljam őt, de én közöltem vele, hogy addig ne várjon tőlem semmit, amíg meg nem nyíl előttem.

-Sajnálom-suttogta.

-Ne sajnáld! Te többet érsz annál a fiúnál és ezt apa is észrevette-mondtam viccelődve, de se ő, se én nem nevettünk. Egy örökké tartó pillanatig egymásra meredtünk, de aztán ő közelebb hajolt. Kezeivel átkarolta a derekamat, ajkai pedig a homlokomra vándoroltak. Hirtelen kimerültnek és fáradtnak éreztem magam, amikor behunytam a szemem, viszont a szívem dobogni kezdett a mellkasomban és nem akartam elengedni ezt az érzést, pedig lassan kezdtem álomba merülni.

-Mennem kellene-suttogta.

-Ne-kaptam el a karját.-Aludj mellettem.

-Biztos?

-Igen-bólintottam behunyt szemekkel, mire közelebb húzott magához, aztán a mellkasára vont. Nem akartam abban a pillanatban aludni, de az álmok változatlanul elértek engem, de még egyetlen mondatot elkaptam, ami miatt mosollyal az arcomon aludtam el a mellkasán.

-Szeretlek téged és mostantól senki se bánthat téged, mert azt nem hagyom...