Sajnálom...

Sziasztok, Szent Margit gimisek! :)

Sajnos az előző Google + fiókomat törölnöm kellett, de csináltam egy újat. Skyler Brooksként találtok majd meg. A részeket is ugyanúgy felfogom tölteni csak megváltozott a profil.

Üdv: Skyler Brooks :)

8. fejezet-The Words... Avagy a vallomás...

Sziasztok, Szent Margit gimiseim!:))
Jó hír számotokra: itt az új fejezet :) Amikor ezt a részt írtam, én is sírtam, nemcsak Bella. Imádtam ezt írni, hiszen most feltárhatom előtettek Bálint titkát, de viszont Andrisére még kicsit várnotok kell. Remélem azért tetszeni fog nektek ez a fejezet.
Ne feledjetek kommentelni és azt se feledjétek, hogy hétvégén érkezik a Heartbeat prológusa a másik blogomon.
Ehhez a részhez még lenne egy ajánlott dalom is :). Én ezt hallgattam írás közben és ez a dal jelenik meg a fejezetben is: Christina Perri-The Words.

Jó olvasást! ;)
Skyler Brooks

8. fejezet

The Words...

Avagy a vallomás...

Titkok vettek körül engem mióta az After Day tagjai megkerestek. Olyan titkok, amelyek nemcsak engem hálóztak be, hanem mindenkit a környezetemben. A barátaimat, a családomat, és azt a fiút, aki most elmesélte ezt az egész hazugságot. Az egészet az elejétől a végéig, és nem féltem attól, hogy megtudjam az igazat. Először azt sem tudtam mit gondoljak, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem érek semmit az értelmetlen könnyekkel. Nem kell feladnom az életem, sőt csak most kell majd erősnek lennem és harcolni magamért akár Nélküle, akár Vele.

A hazugságok néha borzalmasak tudnak lenni. Először csak pletykaként szövődnek, aztán kinövik magukat egy egész hálóként. Egy hazugságból tovább szövődik egy másik, aztán még egy, és még egy. Újabb és újabb kis füllentésekkel keletkezik egy halom, ami életek tesz tönkre. Először észre sem veszed őket, a bizalom fátyla eltakarja a szemed elől ezeket a hazugságokat, de aztán ez a lepel szépen lassan leesik és meglátod a borzalmas valóságot.

Sajnos velem és Vele is ez történt. Először ő is a sötétben tapogatózott, utána rájött a valóságra, de mielőtt elmondhatta volna már túlontúl késő volt ahhoz, hogy tudassa ezt velem is.

-Nos...-köszörülte meg a torkát Bálint, amikor elindultunk a hátsó focipálya felé zsebre dugott kézzel tisztes távolságból egymástól. Ő hiába akart közelebb jönni hozzám, mindig eltávolodtam tőle. Egyszerűen féltem, hogy ő is csak átver, mint Andris odabent. Túlságosan féltem attól, hogy talán őt is elveszíthetem.-Nem is tudom hol kezdjem-túrt bele a hajába.

-Mondjuk kezdjük ott, hogy mi történt aznap, amikor velem találkoztatok. Már akkor is hazudtatok nekem?-kérdeztem dühösen könnyekkel a szememben.-Az akkori Bálint egy nagy hazugság volt?

-Nem-kiáltott rám és megdörzsölte az arcát.-Rendben, akkor elmondom a kezdetektől fogva, hogy történt, de ez így nagyon hosszú.

-Most szünet van, nemsokára lesz a bál király és királynő választás. Időnk, mint a tenger és ezek után Andris igazán megérdemli, hogy tartsa helyettünk a frontot-mondtam közömbösen.-Hallani akarom mi történt.

Bálint bólintott, majd nagyot sóhajtott és belekezdett.

-Aznap amikor bementem hozzád az öltözőbe egy nyakláncot kerestem. Tudod akkoriban túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy... Hogy is mondjam? Egyéjszakás kalandokra vágytam, nem kötött kapcsolatokra. Nos a nyakláncot pedig azért kerestem, mert bent hagytam, amikor az egyik lánnyal beszéltem meg az estét. De amikor bementem ott voltál te. Nos, jó alakod volt, csinos voltál, de amikor megpillantottam azt a sebet a hátadon, elfacsarodott a szívem-motyogta.-Kis vidámságot akartam vinni az életedbe, ezért viccelődni próbáltam veled, de te csak dühös lettél. Akkor nem tudtam kiigazodni rajtad, és jelenleg sem értem miért akadtál ki-pillantott rám.

Piros arccal a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet, majd felemelve a fejem megszólaltam.

-Nem akartam, hogy lásd azt a sebet a hátamon. A fűzőm új volt, még eléggé szokatlan, és törte a hátamat. Mindenki előtt erősnek próbálom mutatni magam, ezért soha senkinek nem mutattam még azokat a sebeket, kivéve a szüleimet és a fűzőkészítőket. Még a barátnőim sem tudnak róla és próbálom eltakarni őket. Ez számomra egy gyengeség. Nem szeretem, ha látják mennyire érzékeny a bőröm és én magam-vontam meg a vállam.

-Pedig nem kellene. Éppenséggel nagyon szép vagy, és akármennyire is feszélyez téged a fűző, tudd, hogy a barátaid...-kezdte, aztán egy pillanatra elakadt, miközben közelebb lépett hozzám-és én is, mi mind melletted állunk.

-Köszönöm-suttogtam. Egy pillanatra elvesztünk egymás tekintetében, de aztán én elfordítottam a tekintetemet tőle, és megkértem, hogy folytassa. Nagyot sóhajtott, majd halkan elnevette magát, végül folytatta.

-Nos érdekes voltál, és jó volt veled viccelődni. De amikor találkoztál Andrissal, láttam, hogy valamilyen kötődés tart hozzá. Le se tagadd, láttam a szemedben. Furcsán éreztem magam, viszont amikor Andris kijelentette, hogy szeretne veled találkozni, valamilyen furcsa érzés kerített hatalmába. Arra kért, hogy vegyük rá a bandát, hogy beléphess, hisz számodra ez nagy esély, sőt így előnyt kap arra, hogy veled legyen. A srácok belementek, és másnap elmentünk, hogy megkérdezzünk téged a dologról-motyogta, miközben leült egy farönkre, én pedig közelebb léptem hozzá.-Nos belementél, én pedig próbáltam távol tartani magam tőled. Az évek alatt megtanultam, hogy a közömbösség a legjobb arra, ha távolságtartásra van szükség. Ezért muszáj volt ez tennem.

-Tehát te csak azért viselkedtél velem közömbösen, mert Andrisnak akartál kedvezni?

-Igen-bólintott.-A barátom-pontosabban a barátom volt-és nem szerettem volna, ha csalódna bennem, ezért a kezére játszottalak, de akkor még egyáltalán nem sejtettem, hogy csak ki akart téged használni. A születésnapod előtt nem sokkal, pontosabban azon a héten valamikor meghallottam, ahogy Andris épp arról beszélt valamelyik haverjával telefonon, hogyha két hét után nem adod oda magad neki, akkor dob téged a legmegalázóbb módon. Próbáltam veled beszélni, de a közelembe sem jöttél. Még a szülinapodon sem tudtam odamenni, és nem akartam gyanút kelteni Andrisban. Úgy akartam elmondani neked, hogy kettesben vagy hármasban legyünk. Nem akartam, hogy botrányt rendezzünk a nagy nyilvánosság előtt.

-A próba a szülinapomon. A próbán azért estél neki, mert nem volt más ott rajtunk kívül, ugye?-kérdeztem.

-Igen. Tudom mit pletykáltak rólad, és nem akartam még egy újabb témát adni a pletykásoknak. Csak védeni próbáltalak-mosolygott rám halványan, miközben végigsimított az arcomon, aztán elvette a kezét és oldalra nézett.-A próbán, amikor meghallottam, hogy nem akarsz velem duettezni, kissé kiborultam, és az még csak tetőzte a bajomat, amikor Andris utánam jött. Elkezdtünk veszekedni, aztán nekem esett, én meg visszaütöttem.

-Miattam vesztetek össze?

-Valamilyen szinten igen. Én megakartalak védeni tőle, és ezt tudattam is vele. Megmondtam neki, hogy ne csinálja ezt, te többet érsz ennél, de ő hajthatatlan volt és nem engedett nekem, hanem csak nevetett. Borzalmasan dühös lettem rá, de volt annyi eszem, hogy ne üssem meg.

-Helyette ő ütött meg-pillantottam az iskola felé dühösen.

-Valamiért nagyon megváltozott már egy ideje, Bella-suttogta Bálint.-Évek óta ismerem, és soha nem hittem volna, hogy ilyen ember lesz. Nem tudom mi történt vele, de nem ilyen ember volt. Először helyeseltem, hogy össze akart jönni veled, mert hittem abban, hogy talán visszakapjuk a régi Andrist, de nem így lett és sajnálom, hogy nem hamarabb léptem.

Átkaroltam a vállát, mire ő átkarolta a derekamat, és a hasamba fúrta a fejét. Két kezével a lába közé húzva tartott karjai között és csak szuszogott. Megnyugvást jelentett számára, ahogy láttam. A lámpa pislákoló fényében láttam, hogy szemét lehunyva halványan mosolygott. Egy kisgyerekhez hasonlított, aki épp most bújt oda az anyukájához. Elmosolyodtam könnyeimen keresztül, és lehajolva puszit nyomtam a fejére. Halkan felnyögött, és még szorosabban ölelt magához.

Felemelte a fejét és rám pillantott. A mosoly eltűnt az arcomról és komolyan néztem rá. Tincseit birizgáltam, nem akartam a szemébe nézni, mert olyan dolgot akartam még tőle kérdezni, amire sejtettem a választ.

-Mit jelentett az, hogy rájöttél a dolgainkra?-kérdeztem idegesen.

Nagyot sóhajtott, majd levette a kezeimet a nyakából, és összekulcsolta az övével. Valami érdekes dolgot láthatott, mert a kezeinket fürkészte. Aztán a keze végigsimított a karomon egészen fel a tarkómig, majd beletúrt a hajamba. Mint mindig most is csókot nyomott a homlokomra, ez szokása volt és ez mostanában mindig megmelengette a szívem.

-Amit mondani fogok, az igaz, de nem muszáj ugyanezt érezned-mondta, majd belenézett a szemembe.-Amióta az öltözőben megláttalak tetszettél nekem, de láttam rajtad, hogy neked Andris tetszik. De amint jobban megismertelek, kezdtem beléd esni, és ez meg történt. Beléd estem-vonta meg a vállát. Zihálni kezdtem, miközben a mellkasomban ott dobogott a szívem.-Nem tudom, mi a szerelem és fogalmam sincs, hogy miket vált ki az emberekből, de azt tudom, hogy boldog vagyok, ha te is és tudom, hogy féltékeny vagyok minden egyes férfira, akivel összetalálkozol a folyosón és rohadtul idegesít,-állt fel, így szembe került velem. Tekintete ajkamra vándorolt.-hogy Andris megcsókolt téged. Nem érdemel meg téged. Andris egy rohadt idióta, hogy megbántott téged.

Észrevettem, hogy nem akarja kimondani a szeretlek szót, de tudtam, hogy azt gondolja csak másképp fejezi ki magát. Elhihetitek abban a pillanatban el sem hittem, mit mondott és teljesen lesokkolt ez az egész. Hangosan ziháltam, és képtelen voltam arra, hogy ellentmondjak feltörekvő érzéseimnek. Háború dúlt bennem, két érzés, két férfi között őrlődött a szívem, és akármennyire is ellent akartam mondani az egésznek, csak még jobban előtört és harcolni akart. De én még nem álltam készen, az agyam parancsokat próbált küldeni a szívemnek, és bármennyire is fájt, el kellett fogadnom, hogy a szívem ne törjön össze újra. Nem szabad újabb és újabb csapdákba esnem, mert a végén majd ez okozza a vesztemet.

Bálint bámult rám, miközben én lassan lefejtettem a kezeit a derekamról. Távol akartam tartani magam minden egyes férfitól. Nem akartam újra szerelmesnek lenni, mert az önbizalmam egy férfi-pontosabban egy hülye fiú-miatt volt romokban. Tudtam, hogy Bálintot a jó szándékok vezérelték, és azt is tudtam, hogy ez volt az ő nagy titka, hogy szeretett engem, és bármennyire is éreztem iránta valamit, mégsem voltam arra képes, hogy ugráljak örömömben. A szívem darabokban hevert, és abban a pillanatban csak egyben bízhattam: Bálint talán egyszer majd újra összeragassza ezeket a darabokat. Nem most, de remélem egyszer viszont tudom majd szeretni őt. Bíztam ebben, mégis hátráltam előle, mert féltem, hogy aznap este a szívem még egyszer összetörik.

Ekkor megfogta a kezemet, tekintetét az enyémbe fúrta. Kétségbeesett pillantásától a szívem még jobban összetört. Túlságosan fájt nekem, hogy ilyen megtört állapotában látom. Eddig is megtört volt, de ilyen nyilvánosan nem mutatta még ki senki előtt. Akkor jöttem rá arra az egy dologra, ami bizalommal ruházta fel őt előttem: Bálint megmutatta nekem a valós önmagát, a szívében dúló érzelmeit és hagyta, hogy az álarc eltűnjön.

-Nem kérem tőled, hogy te is ugyanazt érezd, amit én. Tudom, hogy te még mindig Andrist szereted. Egy valamit kérek csak. Szeretném ha adnál nekem egy esélyt. Megértem, hogyha egyelőre nem akarsz még semmit tőlem, de ne taszíts el magadtól. Engedd, hogy segítsek neked!

Annyira lágy és kérő volt a hangja, hogy el sem hittem, hogy ezt mind nekem mondja. Akár hiszitek, akár nem egy filmben éreztem magam. Csak ott vannak ilyen kedves és önzetlen fiúk. Meg persze a könyvekben. De a valóságban rohadt ritka az ilyen fiú. Meg kell becsülni őket.

-Elfogadom a segítséged, mert tényleg szükségem van rá. De kérlek egyelőre egy kis nyugalmat kérek. El kell felednem Andrist, és ehhez az kell, hogy elteljen egy kis idő.

-Rendben-mondta halvány mosollyal az arcán.-Addig is szívesen leszek a barátod. Vegyük úgy, hogy én vagyok a személyi testőröd és a barátod egy emberben-viccelődött, mire felkuncogtam. Tudtam, hogy a beszélgetésünk komoly része itt ért véget és mostantól fogva azon lesz, hogy elvonja a figyelmem.

-Hé-kiáltott nekünk oda valaki. Amint közelebb ért láttam, hogy Gergő az.-Gyertek, újra zenélnünk kell.

Gyorsan odafutottunk hozzá, de én nem engedtem el Bálint kezét. Még mindig szorítottam és ő engedte is. Nem bánta, hogy rá támaszkodom, hogy ő a megmentőm a bajban és ezért örökre hálás leszek neki.

-Már volt a bálkirály és királynő választás?-kérdezte Bálint.

-Nem, még most van. Fogadjunk, hogy Gina és Olivér lesznek a bál uralkodói-mondta a szemét forgatva Gergő.

-Egész biztosan-suttogta a kezemet fogó fiú.-Az a csaj a végsőkig is képes elmenni azért, hogy minden egyes bálon ő legyen a bálkirálynő, az éppen aktuális fiúját meg kinevezteti a bálkirálynak. Ilyen egyszerű-mondta, majd belépett velem együtt a terembe.

A táncparkettnek kialakított részt most emberek hada töltötte be, miközben az igazgató a színpadon állt és a mikrofonba beszélt. A barátnőimet pillantottam meg a színpad mellett. Mindannyian gyönyörűek voltak és megérdemelték volna azt, hogy ők nyerjék a koronát, de Bálint előbbi elmondása szerint egyetlen lány szokta megnyerni minden évben a koronát. Nos kíváncsi vagyok ki ez a csaj.

-Akkor nem is húzom tovább az időt-mondta az igazgató.-A bál királya Maros Levente.

A fiút körbe állók hangosan éljenezni kezdtek, miközben ő nevetve, a fejét rázva felsietett a színpadra. Nos, mint mondtam tökéletes haj, menő pofi és mindjárt minden lány belezúg. Hát ez engem és ahogy láttam Lizát se nagyon hatotta meg. Velünk ellentétben viszont Vivi megbabonázva nézett rá. Én csak nevetve megráztam a fejem.

Szerette őt és akármit mondhattam neki, szeretni is fogja. Mert a szerelem erősebb mindennél. Olyan kötelék, amire senki nem tudja a választ. Nem tudjuk pontosan mi a szerelem, csak körül tudjuk írni. Van amikor fáj, van amikor gyönyörű. Belül a szívedből fakad a gyökere és kivirágzik, mint a rózsafa. Az idő rá a gyógymód és s felejtés. De ha nem akarsz felejteni, akkor el kell raktároznod emlékként és nem szabad többet foglalkoznod vele, mert kegyetlenül tud fájni, ha a szív összetört.

-A bál királynője...-mondta az igazgató, majd ránézett a kis papírra a kezében.-Váradi Vivien, 9.b osztály.

A szemem kikerekedett, miközben az igazgató a barátnőm nevét ismételgette, amikor ő nem akart felmenni a színpadra. Liza tekintete átvándorolt rám a tánctér túlsó feléről. Biccentettem neki, hogy vigye oda Vivit, amíg én gyorsan felsietek a színpadra. Bólintott, majd karon ragadta a barátnőnket és szó szerint odalökdöste. Szegény kissé le volt fagyva az előző szavak hallatán.

Eközben a felkötött lufik száza kezdet a táncparkettre hullani.

A tömegen átverekedve, Bálint kezét szorongatva siettem a színpadhoz, ahol ott állt már Andris is és összehúzott szemöldökkel pillantott le a Bálinttal összefűzött kezeinkre. Egyetlen csalódott pillantás váltottam vele, majd felsiettem a színpadra, de az Ő kezét még mindig nem engedtem el.

Gyorsan Vivihez siettem és mosolyogva gratuláltam neki. Szorosan átöleltem és ő is átkarolt engem.

-Hihetetlen, el sem hiszem-suttogta.-Ő és én. Ez olyan véletlennek tűnik, Bell.

-Vagy csak a sors akarta így. Amikor táncolnotok kell, kérlek, ne keress kifogásokat! Táncolj vele!-mondtam mosolyogva, majd elengedtem.

Levi a kezét felé tartva állt, mire Vivi megfogta azt és halványan rámosolygott a fiúra. Együtt léptek le a színpadról, miközben mi elfoglaltuk a helyünket, hogy tovább játszhassunk. Beállítottam a mikrofonomat a megfelelő magasságba, majd megszólaltam.

-A következő dal az egyik kedvencem és én úgy tudom a bálkirálynő egyik kedvence is-pillantottam Vivire, mire ő szemöldökét ráncolva nézett rám.-Ez Christina Perri egyik dala, méghozzá a A Thousand Years.

A dalt elkezdtük játszani, miközben én egy pillanatra odaléptem Bálinthoz. Ő tudta mit szeretnék, és csak bólintott. Újra a mikrofon elé álltam és elkezdtem énekelni. A dallam és a szöveg magával ragadott és szinte egy másik világban találtam magam.

Olyan volt, mintha egy mesében lettem volna. Ott táncolt előttem Vivi és Levi és olyan volt, mintha tényleg egy mesebeli királyság uralkodói lennének. Békés harmónia és kibontakozó szeretet lengte körbe őket, miközben végig egymás szemébe nézve, jobbra-balra billegve táncoltak a dalra. Eközben éreztem magam mellől egy támogató erőt, egy embert, aki mindig ott állt mellettem. Bálint. Bálint volt, aki védett mindentől és megpróbált engem biztatni. Féltett engem, vigyázni akart rám, bár eddig elég érdekes nyilvánította ezt ki, de már tudom az igazat. Egyértelmű volt számomra, hogy szeretett engem, és a szívem kétségbeesetten szerette volt viszonozni ezt az érzést.

Hogy miért hittem ennyire benne? Talán azért, mert most a szemében is látszódott az őszinteség, most őszinte volt hozzám.

Vivi és Levi boldogok voltak, nem akarták elengedni egymást és meg tudtam érteni őket, hiszen én is így éreztem, amikor az előbb kint Bálint átkarolt. Vivi meghatódva nézett fel a lovagjára, miközben néha felnevetett azon, amit a srác mondott, aki ahogy láttam próbált viccelődni, de jó párszor váltott komoly hangra. Talán randizni hívja-jutott eszembe ez az ötlet.

A hangom egy pillanatra elcsuklott, amikor eszembe jutott Bálint szerelmi vallomása, de aztán megpróbáltam elengedni magam, hogy a dallam újból magával tudjon ragadni. Nem sikerült, mert a következő pillanatban az én hangom mellett egy másik férfi énekhang is megszólalt. Oldalra pillantottam, hisz tudtam ki az.

Megkértem rá és ő segített is, Vele énekeltem végig a dalt, miközben egymás szemébe énekeltünk tovább, és amikor elértünk az ő részéhez tudtam, hogy nekem énekli azokat a szavakat. Mikor befejeztük a dalt már tudtam, hogy esélyt kell adnom arra, hogy kettőnk között lehessen valami. Hogy honnan tudtam ezt? Abból a pillantásból, amit mosolyogva váltottunk a tapsok közepette és azokról a könnyekről, amik az örömtől siklottak végig az arcomon....

A buli utolsó előtti dalánál úgy gondoltam még muszáj egy valamit megtennem, így odafordultam előbb Bálinthoz, majd Gergőhöz. Közöltem velük a kérésemet és ők bólintottak, majd szóltak a többieknek is a kis változásról, eközben én a közönség felé fordultam. A barátnőim a színpad mellett táncoltak és jól láthattam értetlen arcukat, amikor megszólaltam.

-A mai este sok mindent kellett megtudnom és örülök neki, hogy van egy olyan ember, aki vigyáz rám-pillantottam Bálintra, aki elmosolyodott.-Sok jó után most rossz is jött, de tudom, hogy ezek után már csak jobb jöhet. A következő dal számomra egy üzenet magam és más számára is. A dalokkal szeretek mindig valamit közölni és általában ez be is szokott jönni. Nos remélem most is sikerrel járok Christina Perri-The Words cimű dalával.

A mikrofont az ajkamhoz emeltem, miközben meghallottam az akusztikus gitár és a zongora összetett hangját a hátam mögött. Egy pillanatra behunytam a szemem, hogy legyen erőm végigénekelni ezt a dalt, aztán kinyitottam és belekezdtem.

-All of the lights land on you (Minden fény rád vetül)-énekeltem.-

The rest of the world fades from view (A világ többi része elhomályosodik)

And all of the love I see (Csak szerelem, amit látok)

Please, please say you feel it too (Kérlek, kérlek mondd, hogy te is érzed)

And all of the noise I hear inside (És minden zaj, amit hallok belül)

Restless and loud, unspoken and wild (Nyugtalan és hangos, fojtott és vad)

And all that you need to say (És csak annyit kell mondanod)

To make it all go away (Hogy mind eltűnjön)

It's that you feel the same way too (Hogy te is így érzed magad.)

Refrén: And I know (És tudom)

The scariest part is letting go (Legfélelmetesebb elengedni)

'Cause love is a ghost you can't control (Mert a szerelem olyan szellem, amit nem tudsz irányítani)

I promise you the truth can't hurt us now (Ígérem az igazság nem fog fájni)

So let the words slip out of your mouth (Így hagyd, hogy a szád kimondhassa a szavakat)

And all of the steps that led me to you (És minden lépés, ami hozzád vezetett)

And all of the hell I had to walk trough (És az egész pokol, amin átsétáltam)

But I wouldn't trade a day for the chance to say (Nem cserélném el semmiért, hogy kimondhassam)

My love, I'm in love with you (Szerelmem, szeretlek)

Refrén: And I know (És tudom)

The scariest part is letting go (Legfélelmetesebb elengedni)

'Cause love is a ghost you can't control (Mert a szerelem olyan szellem, amit nem tudsz irányítani)

I promise you the truth can't hurt us now (Ígérem az igazság nem fog fájni)

So let the words slip out of your mouth (Így hagyd, hogy a szád kimondhassa a szavakat)

I know that we're both afraid (Tudom, hogy félünk)

We both made the same mistakes (Mindketten ugyanazokat a hibákat követjük el)

An open heart is an open wound to you (A kitárt szívet szerinted könnyű eltalálni)

And in the wind of a heavy choice (És egy nehéz választás viharában)

Love has a quiet voice (A szerelem halkan szól)

Still your mind, now I'm yours to choose (Hallgattasd el a lelked, most válassz engem)

And I know (És tudom)

The scariest part is letting go (Legfélelmetesebb elengedni)

Let my love be the light that guides you home (Hagyd, hogy a szerelmem legyen a fény, ami hazavezet)

Refrén: And I know (És tudom)

The scariest part is letting go (A legfélelmetesebb elengedni)

'Cause love is a ghost you can't control (Mert a szerelem olyan szellem, amit nem tudsz irányítani)

I promise you the truth can't hurt us now (Ígérem az igazság nem fog fájni)

So let the words slip out of your mouth (Így hagyd, hogy a szád kimondhassa a szavakat)

Az utolsó szavaknál béke töltötte ki a szívemet. Örültem, hogy egy dal segítségével sikerült kiadnom a ma történtek keserű fájdalmát és sikerült rájönnöm a helyes útra is. Andris megbántott, eközben Bálint csak védeni próbált. Ők ketten hatalmas ellentétek. Andrissal muszáj lesz beszélnem és pontot tennem az ügyünkre, de tudom Bálinttal még most kezdődik minden.

Hatalmas tapsot kaptam. Tudtam ez azért van, mert most tiszta szívemből énekeltem, és ez átitta a zenét is. Érezhető volt a hangomon.

Nem sírtam, mert csak egyetlen könnycsepp csordult végig az arcomon a fájdalom utolsó jeleként, mert megfogadtam, hogy nem sírok többet Andris miatt...

Miután végeztünk az összepakolással, és ki is vittük a cuccokat az udvarra, az igazgató még odajött hozzánk beszélgetni az udvarra. Elmondása szerint ilyen buli még nem volt a Szent Margit gimiben, és meglepő módon nagyon sok visszajelzést kapott a banda, ezért arra kért minket, hogy a jövő évi bálokat is vállaljuk el. Természetesen mi elfogadtuk az ajánlatot és a két Nagy testvér már azt tervezgette milyen számokat tanuljunk be addigra.

Andris nem messze állt tőlem, azzal a lánnyal beszélgetett, akivel táncolt. Kissé rosszul esett ezt látni... Kit áltatok? Nagyon rossz volt. A szívem hasadt meg, hogy a fiú, akivel annak idején sétáltam, viccelődve SMS-eztünk vagy éppen skyepoltunk, most egy másik lány száját csókolta. Az pedig még rosszabb volt látni, hogy a lány nyilvánosan flörtölt vele.

-Nos...-lépett mellém Bálint. Gitárja már a tokjában volt és a vállára tette. Készen állt indulni.-Busszal mész haza? Vagy jönnek érted? Mert itt áll kint a kocsim és szívesen hazaviszlek.

-Beszélek anyáékkal telefonon és aztán megbeszéljük-mondtam és a fülem mögé tűrtem egy tincset. Egy kicsit távolabb léptem tőle, hogy nyugodtan telefonálhassak. Anyát hívtam és reménykedtem, hogy engedékeny lesz.

-Szia anya. Tudod, Bálint a bandatársam felajánlotta, hogy hazavisz.

-Szia. Hát apád még nem jött haza, nagyapád pedig nem tud elmenni most érted, úgyhogy ha ráér az a fiú és haza tud hozni, akkor eljöhetsz vele. De ugye nem ivott?

-Anya-kiáltottam rá dühösen.-Azt hiszed, hogy beülnék egy részeg mellé a kocsiba? Akkor inkább mennék busszal. Amúgy is Bálint egész este velem volt és egy kortyot sem ivott, ráadásul ebben az iskolában szigorúan tiltják az alkoholfogyasztást.

-Jó, jó. Tudom, de az anyád vagyok és féltelek. Nos, siessetek haza, addig beszélek apáddal és kérlek azon az úton gyertek, amin van térerő. Megértettél, kisasszony? És amint két falura lesztek innen, rögtön telefonálj.

-Rendben, szia. Szeretlek.

-Én is szeretlek-mondta anya, majd kinyomta a telefont. Én pedig visszasétáltam Bálinthoz, csak mielőtt közölhettem volna vele a jó hírt, megláttam mellette Andrist, aki dühösen meredt rá.

-Te mondtad el neki, ugye? Megkértelek, hogy ne beszélj neki, de te szépen beárultál. Nos mire véljem ezt a hirtelen kedvességet vele szemben?

-Nos talán azért vagyok vele kedves, mert tetszik nekem-mordult fel Bálint.-Jobban, mint neked. Nekem nemcsak egyéjszakás kalandként kellene, részemről ez több.

-Nocsak, előbújt a romantikus éned-nevetett fel Andris gúnyosan.-Itt eljátszod a hős Rómeót, aztán te is ugyanúgy dobni fogod.

-Azt hiszed, hogy ez csak így működik?-kérdezte Bálint.-Hát nagyon nem. Te is voltál már szerelemes. Ne is tagadd, tudom, hogy Nóriba szerelmes voltál.-Várjunk ki az Nóri?-A saját ostobaságod miatt hagytad, hogy elmenjen. Mi történt azzal az Andrissal, aki szerette azt a lányt? Vagy még mindig szereted?

-Te nem tudsz semmit, Bálint. Ne is szólj bele ebbe-mondta Andris közömbösen, megfeszülő állal.

-A barátod vagyok és tudni akarom miért bánsz így a lányokkal. Nóri miatt? Még beszélhetsz vele. Még elrendezheted kettőtök ügyét, csak oda kell menned hozzá. Miért bántottad meg annyira? Miért menekültél a szerelmetek elől?

-Ehhez semmi közöd, Kerekes-morogta Andris, majd ökölbe szorított kezével újból bevert egyet Bálintnak, aki most volt olyan épeszű, hogy ne üssön vissza. Elém állt, Tibi meg Gergő pedig ő elé. Minket védtek tőle, Andristól.

-Tehát ti vagytok a testőri gárda. Szép, mondhatom-motyogta gúnyosan Andris.

-Ki vagy rúgva a bandából-mondta előttem Gergő.-Én nem tűrök meg egy ilyen srácot a bandában és úgy hiszem ezzel a többiek is így vannak.-Egyetértően bólintottunk, mikor ránk pillantott.-A házam közelébe ne gyere többet, amíg ilyen vagy és ne is számíts a barátságunkra addig, amíg így viselkedsz-közölte határozottan, majd hátrafordult hozzánk.-Bálint, vidd haza Bellát. Elég volt neki mára ennyi, megérdemli a pihenést, mert nagyon jól teljesített. Én majd elintézem Andrist.

Bálint bólintott, majd karon ragadott és elvezetett onnan. Onnan, ahol ott felejtettem a gyávaságomat és azokat az emlékeimet, amikben Andris is benne volt. Muszáj volt a jövőmre összpontosítanom, mert máskülönben az életem romba dőlt volna. Nem a múltban kell élnem, a jövő számít és az, hogy mennyire fontos a jóság és az őszinteség....



7. fejezet-Broken heart... Avagy életem egyik legpocsékabb estéje...

Sziasztok Szent Margit gimiseim!:)

Nos mint láttam öten jeleztétek azt, hogy folytassam a blogot. Én örülök ennek az öt embernek, viszont még mindig nem vagyok meggyőzödve amiatt, hogy sok mindenkit érdekel a történet. Szeretném ha leírnátok a véleményeteket, máskülönben nem tudom, hogy kiket érdekel, mi fogott meg a sztoriban és egyéb. Számomra ez fontos lenne.

Remélem mindenkinek jól telik a szünet mindenkinek, bár a blogon még folyik a tanítás, gondolom ti már úgy örültök a vakációnak, mint én! ;) Én is imádom a nyarat, mert ilyenkor még gyorsabban és többet tudok írni.

Viszont következzen a 7. fejezet, ami egyfajta bevezető abba a részbe, ahol majd kiderül Bálint titka. Jó olvasást!

Skyler Brooks:)

Az embernek muszáj néha döntenie fontos dolgokban. Van amikor cselekednie kell, van amikor jobb, ha nem avatkozik a sors rendjébe. Az életünk lapjai állandóan forognak, mindig más oldalakon járunk, mindig más utakat teszünk meg. Hiszek abban, hogy a jövőnket saját magunk irányítjuk mégis tudom azt is, hogy amit teszünk, amit cselekszünk, az már régen meg van írva. Minden okkal történik, minden döntésünket okkal hozzuk meg. Mert milyen jó is lenne, ha mindent saját magunk irányíthatnánk? Ha tudnánk előre a jövő rejtett titkait? Senki nem tudja mi vár rá. Senki nem tudja Istennek mi a terve velünk, ő ül a világ trónján, és minden egyes ember sorsáért felel. Kormányozza a világot, miközben arra is gondol, hogy egy embernek mikor kell felnyitni a szemét.

Van úgy, hogy az ember előre eltervez mindent, aztán nem sikerül. Aztán újból megpróbálja, de megint nem sikerül. Nos addig kell próbálkozni, amíg nem megy. A várat is fel kell építeni, hogy biztos talajon álljon. Minden emberben muszáj lenni egy kis önbizalomnak, máskülönben az élet csúnyán elbánik az illetővel.

Velem is ezt történt. Fel kellett nyitnia a szememet egy embernek, hogy tisztán lássam a könyörtelen valóságot. Az önbizalmam viszont péntek estére a padlót súrolta, a váram összeomolni látszott...

A pénteken szinte teljesen átsiklottunk. Egyik pillanatban még a buszon doboltam a lábammal a fülhallgatómon keresztül felcsendülő csodás dallamokat, miközben néha-néha dúdoltam is őket, míg a másik pillanatban már az ajtón keresztül távoztam a barátnőimmel karöltve-nevetgélve. Összesen négy óránk volt. A tanáraink voltak olyan kedvesek, hogy elengedtek minket hamarabb az aula bálra való díszítése miatt. Ez is egy jó oka volt annak, hogy miért szeretem a Szent Margit gimit.

Lizával és Vivivel az oldalamon sétáltam hazafelé a falumban lévő buszmegállóból, miközben éppen kifejtettem a tegnap esti verekedést, ugyanis reggel, mikor Bálint megjelent, elég feltűnő volt a homlokán és az orránál lévő seb, és Andris felrepedt szája is elég szép látvány volt. Bármennyire szerették volna tudni a barátnőim, hogy mi történt, jobb ötletnek tartottam inkább suli után megbeszélni ezt velük, mire ők közölték, hogy úgyse mentek volna haza átöltözni, mert hoztak ruhát magukkal, így lejönnek velem a falumba. Nos így esett meg a nagy élménybeszámoló.

-Te jó isten-suttogta Vivi kétségbeesetten, miközben átsétáltunk a falunk közepén áthaladó folyóra épített hídon. Festői tája volt ez a falumnak, és tiszteltem azokat az embereket, akik annak idején az árvíz helyzetnél homokzsákokat cipeltek. Apa is közéjük tartozott, védte az otthonát, a falut.

-Oh my God-mondta Liza hangosan.-Bálint adott neked egy csodaszép gyűrűt és nem is hordod?

-Liza-hajolt kicsit előre Vivi, hogy láthassa a másik oldalamon álló Lizát-most gondolj bele. A barátja, aki nap mint nap ott téblábol a suliban, oda is jön hozzá-azért azt hozzáteszem-fordult felém-nem túl gyakran teszi ezt meg... Nos visszatérve eredeti témánkhoz, ha Andris meglátná merő véletlenségből a gyűrűt, amiről biztos, hogy tud, hiszen Bálint a bandatársa... Nos ha ezt meglátná borzalmas balhé lenne belőle.

-Ebben egyetértek-bólintottam határozottan.-Hiszen tegnap is összeverekedtek, és még épphogy épp bőrrel megúszták, ha Tibi és Gergő nem megy, akár hetekig a kórházat járhattam volna mindkét fiút meglátogatva. Köszönöm, de nem kérek a két idióta helyett, két összetört idiótát. Elég volt így is tegnap tisztogatni Bálint fejét.

-Te ápoltad le?-kérdezte mellettem Liza, majd miután bólintottam, hitetlenül elvigyorodott. Összenéztek Vivivel.-Ez olyan cuki. A kis nővérke leápolta a kis betegét, aztán totál belezúgott, mikor a beteg egy gyönyörű ajándékkal lepte meg...

-Elég legyen-nevettem fel.-Magam sem tudom mi ez. Nem bírom őt kiverni a fejemből.

-De talán meg kellene próbálkoznod-javasolta egy idő után Vivi.-Mégiscsak arról van szó kit választasz. Elvégre a két fiú elkezdett érted versengeni, ezt nem tagadhatod.

-Én ne tagadom, csak furcsa két tűz közé szorítva lenni.

-Furcsa, hogy milyen a sors-kiáltott fel mögöttem valaki. Annyira megijedtünk a lányokkal, hogy rögtön megfordultunk és hátráltunk egy kicsit. Olyannyira belemerültünk a fiúk tanulmányozásába, hogy észre se vettük a mögöttünk haladó embert, aki most már az én szemembe bámult. A velünk szemben álló fiú egy méterre állt tőlünk, hosszú farmernadrágot viselt és a hideg miatt egy kék, puffos kabátot vett fel. Tetőtől-talpig végigmért minket, majd gunyorosan rám meredt.

-Miért mondod ezt?-kérdeztem vissza. Óvatosnak kellett lennem vele, már háromszor átvágott.

-Ó, hát tudod...-indult el felénk, de én dacosan hátráltam.-Néha jó nézni, amikor az az ember, aki bántott minket, visszakapja ugyanazt, amit mi.

Mondandója kiverte nálam a biztosítékot és akaratom ellenére felemeltem a hangom.

-De hát én nem is bántottalak.

-Fizikailag nem-rázta a fejét.-De amikor nem hagytad, hogy megcsókoljalak.. Na azt egy életre megjegyeztem...

-Ádám, az hogy mi „együtt voltunk”,-rajzoltam idézőjelet és nyomatékot adtam a szavaimnak-nem azt jelentette, hogy együtt jártunk, hanem hogy ott ültem melletted a padon, miközben te a haverjaiddal beszélgettél. Nem mentünk el randizni, sosem voltál nálunk, én sem mentem hozzátok, nem tudtam szinte semmit rólad, és még te panaszkodsz itt nekem, hogy nem engedtem, hogy megcsókolj? Szerinted ez egy kapcsolat? Akkor nagy tévedésbe vagy. Egy kapcsolat a bizalmon, a megértésen és az egymásról megtudott bizalmas infókon alapul. Ez nálunk nem volt meg, úgyhogy most arra kérlek, húzz el innen, amilyen gyorsan csak tudsz, és hagyj engem békén a hülyeségeiddel, mert van még ezer meg ezer problémám, és felejtsd el azt, hogy én és te valaha még együtt lehetünk. Ja és tudd, hogy van barátom, és ő olyan, aki szeret engem.

Ezzel magam mögött hagytam Ádámot. Miután hallótávolságon kívülre kerültünk a barátnőm hangosan éljenezve borultak a nyakamba és addig szorongattak, ameddig csak tudtak. Nevetve jöttem rá arra, hogy most először mondtam ennek a szemétládának a szemébe, amit már majdnem egy évvel ezelőtt meg kellett volna tennem.

Otthon öltözés közben cseverésztünk, miközben Viviék az öltözékeim miatt vagy a fejüket rázták vagy bólogattak. Végül öt darab ruha közül választottam ki egy nagyon szép virágmintás szoknyát, egy sima fehér rövid ujjú pólóval és hozzá felvettem egy lapos talpú, fehér virágmintás balerinacipőt. Elég jól néztem ki benne.

Miután a lányok késznek találtak-mármint ruha ügyileg-leültettek az ágyra és hajsütővassal kezdték begöndöríteni a hajamat, pontosabban ez Vivi feladata volt, Liza a körmömet festette ki. Úgy két perc múlva Liza halkan megszólalt.

-Amit most mondani fogok, el ne merjétek senkinek mondani-suttogta.-De úgy érzem, hogy tetszik nekem Dávid.

Vivi előrehajolt, hogy döbbent tekintettel rá pillanthasson.

-Kardos Dávid, Bella legjobb haverja?-kérdezte meglepetten, mire másik barátnőm bólogatni kezdett. Vivi döbbent tekintetével ellentétben én csak vigyorogtam, mint a vadalma. Előre sejtettem, hogy kettejük között még lesz valami. Most viszont már biztos voltam abban, hogy ez több lesz majd szimpla barátságnál.

-Nos, ha gondolod beszélhetek Dáviddal-mosolyogtam, de Liza csak a fejét rázta.-Jól van-mondtam nevetve.-Majd az idő eldönti mi lesz. Egy biztos, hogy Dávid jó fiú, kedves, helyes és minden szerettéért képes áldozatokat hozni. Hidd el, ő vele jól fogsz járni, ha netalán egyszer majd összejönnétek.

-Tudsz valamit?-meredtek egyszerre rám.

-Csak sejtek-mosolyogtam. Hiába kérdezgettek nem szólaltam meg és tíz perc kérdezősködés után fel is adták, inkább arra koncentráltak, hogy estére jól nézzek ki és emiatt hálás is voltam nekik. Boldog voltam, csak akkor még nem tudtam, hogy milyen keserű lesz ez az este, amely hivatalosan is az egyik legpocsékabb bulim volt egész életemben...

A terem körülöttem a Szent Margit gimi lógójának hivatalos színeiből állt, tehát a sárga, a piros és a két szín különböző árnyalatai. A galériák korlátjára ráerősítettek néhány hálót, amibe temérdek felfújt lufit tettek, hogy a buli legjobb pillanatában, vagyis a bál király és királynő választásakor leengedjék. Ez az este végén fog kiderülni, pontosabban a buli vége előtt egy órával. Ezeken kívül a levegőben különböző szalagokat kötöttek fel és persze krepp papírból elkészített díszítés is volt a galériák korlátjaira helyezve.

A fiúk a buli kezdete előtt fél órával megjelentek és magukkal hozták a teherautójukon a felszerelésünket. Az igazgató úr is odajött hozzánk, miközben elkezdtük becipelni a dolgainkat az aulában elhelyezett színpadra. Kedvesen biztató mosollyal pillantott ránk, és köszönetet mondott azért, hogy ezt a bulit elvállaljuk. Szívesen tettük, hiszen ez volt az első alkalom, hogy felléptünk.

Andris összeszerelte a szintetizátora állványát, majd feltette rá a szintijét. Tibi a dobokat állította be, miközben Gergő és Bálint összedugta a hangfalakat, a mikrofonokat, az erősítőnket és a hangszerek is rákötötték az erősítőre. Én gyorsan megcsináltam a mikrofon állványokat, majd kipróbáltam a mikrofonokat. Jól szóltak, de egy kicsit állítani kellett még rajtuk.

Gergő és Bálint leültek a színpad szélére, hogy behangolják a gitárjaikat. Egy pillanattal később én is helyet foglaltam a saját gitárommal a kezemben.

Sokan jöttek el a Szent Margit gimisek közül és jó páran hoztak magukkal vendéget is. Néhányan amikor megpillantottak minket, odaintegettek nekünk vagy csak mosolyogva összesúgtak. A Facebook oldalunk sikeresnek bizonyult, hiszen egy hét alatt mindenki rátalált, és az első otthon elkészített, amatőr videoklipünk is híres lett a suliban. Mosolyogva integettem vissza nekik, miközben hallgattam, ahogy mellettem Bálint és Gergő énekelgetnek a gitárral a kezükben. De aztán a játék abbamaradt és Gergő is eltűnt mellőlem.

Bálint közelebb ült hozzám. Mikor rápillantottam a szívem eszeveszetten dobogni kezdett, és keserűen összefacsarodott, hiszen sérülései még mindig meglátszódtak, bár már nem annyira mint reggel. Gondolom bekente valamilyen fertőtlenítővel.

Keze az én kezem után nyúlt, majd megszorította. Bizalmas pillanat volt ez számunkra. Pedig nem is lehetett volna, hogy megtörténjen ez köztünk, hiszen ott állt mögöttem Andris, és az emberek ott voltak tőlünk nem messze.

-Izgulsz?-kérdezte.

-Szerinted?-pillantottam rá olyan „most nem hiszem el, hogy ezt komolyan gondoltad” fejjel.-Soha életemben nem léptem még fel közönség előtt bandával együtt és még sosem énekeltem duettet. Szerinted akkor most milyen állapotban vagyok?

-Nyugodj meg-mondta, majd apró csókot nyomott a kézfejemre.-Menni fog.

Érintése nyomán felforrósodott a bőröm, elpirultam, és idegesen fészkelődtem. Ő is zavartan mosolygott rám, mégsem engedte el a tekintete az enyémet. Mélyen belenéztem szürkéskék szemébe, és magamba ittam egész lényét. Bár keveset tudtam róla, a szeme őszinte volt hozzám. Aggodalom, hála és végtelen kedvesség lappangott a szemében, és egy olyan érzés, amit nem tudtam volna eldönteni. Meleg és szeretetteljes volt, amikor keze újból és újból felsiklott a kezemről a karomra. Teljesen elvesztettem a fejemet.

-Ügyes leszel...

-Bálint, kérlek, mondd el, hogy mi történt közted és Andris között...-kezdtem volna halkan, de Gergő megszorította a vállamat, ami annak volt a jele, hogy el kellett kezdenünk játszani.

Az igazgató fellépett a színpadra mellénk és köszöntötte az itt lévő embereket. Elmondott néhány dolgot az előző farsangi bálokról és ismertette a bálkirály és bálkirálynő választás menetét, aztán bemutatott minket az After Dayt.

-Gondolom már ismerhetitek ezeket a kedves kis gyerekeket, akik most arra vállalkoztak, hogy egy fantasztikus estét hoznak el ide nektek. Nagy Tibor és Gergő, valamint Kerekes Bálint, Molnár Andris és Fodor Annabella egy csapatként lépnek ma fel. A banda neve After Day. Fogadjátok őket sok szeretettel és jó szórakozást az estéhez.

Gergő mosolyogva átvette a kezébe a mikrofont az igazgatótól, majd feltette a mikrofonállványára. A srácok rám néztek. Tudtam, hogy arra kérnek szóljak pár szót a közönség felé, hiszen tudták, hogy nekem azért már van tapasztalatom mikrofon és közönség téren a karácsonyi műsor miatt. Nevetve megráztam a fejem, majd felemeltem a számhoz a mikrofonomat.

-Sziasztok-köszöntem, majd szétnéztem az összegyűlt társaságon. Nagyon sokan voltak, szinte több százan. Elmosolyodtam, amikor taps követte a köszöntésemet.-Nos először a banda nevében is szeretnék jó szórakozást kívánni nektek. Ma este mindenfajta zenét fogunk játszani. Mulatóst, popot, rockot és még sok mindent. Hát akkor szerintem kezdjük is bele. Szóljon először egy ismert magyar mulatós dal. Gondolom ismeritek a Pálinka dalt a Magna Cum Laudétól?-Kijelentésemet hangos éljenzés követte, mire Bálint megpengette akusztikus gitárját, aztán mi is csatlakoztunk hozzá a saját hangszerünkkel.

Gergő hangja és hangszereink csengése együtt ütősen jó bulit csináltak és mindannyian hatalmas mosollyal csináltuk a bulit. Voltak olyan pillanatok, amikor leszaladtam a színpadról egy-két dal erejéig táncolni, de a legtöbbet a színpadon töltöttem olyan dalok előadásában, mint Katy Perry-Hot 'n cold vagy Christina Perri-A Thousand Years. De felcsendültek még ezen kívül sok ismert előadó dalai, mint például Selena Gomez Love You Like A Love Song című dala. De a fiúk bevállaltak rapp dalokat is, valamint magyar mulatósok is szerepeltek a listánkon a romantikus dalokon kívül is.

Úgy a buli vége felé, a bálkirály és királynő választás előtt kis szünetet kértünk, de közben betettük néhány lassú dalt, amire a szerelmespárok előszeretettel kezdtek táncolni. Megtelt a táncparkett a párokkal, és a szívem csak amiatt epekedett, hogy Andris mellém lépjen és mi is odamenjünk a sok pár közé. De ezt hiába várhattam, hiszen miután lejöttünk a színpadról, ő eltűnt a tömegben, és hiába kerestem nem találtam sehol.

Ekkor Bálint kapta el a derekam, és a táncparkettnek kialakított hely felé kezdett húzni. Karjai szorosan átölelték a derekamat, mosolyogva pillantott le rám és én viszonoztam gesztusát. Szorosan hozzábújtam, miközben elindult Kelly Clarkson-Because of you című száma és mi jobbra-balra billegve lépkedtünk. Átkaroltam a nyakát, de mégis a barátomat kerestem a tekintetemmel.

-Bálint-szólaltam meg halkan.-Nem láttad valahol Andrist?-kérdeztem, miközben megfordultam volna, hogy megkeressem őt.

-Táncoljunk még egy kicsit-kérte.

-De meg akarom keresni Andrist...-fordultam volna újra meg, de Bálint nem engedett, sőt már olyan közel szorított magához, hogy a szánk, ha egy picivel feljebb emeltem volna a fejem, összeért volna.

-Andris még tud várni-közölte halkan a velem szemben álló fiú és a lassú dal ritmusára ide-oda kezdett dülöngélni velem. Meghitt pillanat volt, annak ellenére, hogy tudtam valami nem oké, mégis ott álltam a karjai között, és hagytam, hogy szorosan átöleljen. Ez az egész annyira furcsa. Ő az a srác, aki mindig olyan közömbösen viselkedett velem és most itt van velem szemben és teljesen lenyűgöz, mintha nem is ő lenne. Mintha előbújt volna az igazi énje, mintha most lenne önmaga és a „nem törődöm senkivel” külső már csak egy álarc lenne. De ki miatt viselte ezt az álarcot? Talán Andris miatt?

Folyton engem bámult és nem tagadom én is felmértem a vonásait. Kék inget vett fel magára, ami alól kilátszódtak az izmai. Erős és eddig közömbös arcvonásai most lágyan simultak ki az arcán, és egy halvány mosoly játszott az ajkain. Tekintete a hűvös szürke helyett, most melegséget árasztott, és én el akartam raktározni ezt a pillanatot. Milliónyi kérdés kavargott a fejemben, de egyiket sem mertem feltenni neki, túl nagy volt annak a kockázata, hogy megint bebújik az idióta álarca mögé, és soha többé nem fog megnyílni előttem. Akkor inkább ne tudjak róla semmit, és legyen kedves hozzám, minthogy bunkó és közömbös legyen velem szemben.

Egyik kezével szorosabban húzott magához, majd fel-le kezdte simogatni a hátamat, míg a másik keze az arcomra vándorolt.

-Olyan szép vagy-simított végig az arcomon, majd belenézett a szemembe. Keze felvándorolt a tarkómhoz, és beletúrt a hajamba. Már majdnem megcsókolt, de aztán meggondolta magát, csak még jobban magához ölelt, és mint mindig most is csókot nyomott a homlokomra. Egy pillanatra meginogtam, a lábam összerogyott az érintése miatt.

De aztán a következő pillanatban furcsa érzésem támadt. Úgy viselkedett, mintha titkolt volna valamit, mintha nem szerette volna, hogy lássak valamit.

-Bálint, miért nem akarod, hogy megforduljak?-kérdeztem kétségbeesetten, és lefejtettem a kezeit magamról, amelyek tehetetlenül estek vissza a teste mellé. Most már nem tudott megakadályozni, megfordultam. Ez volt a pillanat, amikor a szívem megrepedt. A látvány pedig annyira sokkolt, hogy a szemem lecsukódott, és a lábam összerogyott alattam. Bálint kapott el, és engedte, hogy összeitassam kék ingét, miközben nyugtató szavakat suttogott a fülembe. Abban a pillanatban az ő szavai tudtak csak megnyugtatni, és a keze a hátamon, ahogy végigsimítja a gerincem vonalát. Ha nem itt lettünk volna, emberek előtt, még ennél is jobban sírtam volna, de ő tartotta bennem a lelket.

Miután képes voltam megszólalni úgy döntöttem, hogy el kell tűnnöm innen, de egyedül nem akartam elmenni, így felpillantottam Bálintra, akinek aggódó tekintete megmelengette a szívemet. Aggódott értem.

-Ki kísérnél engem a levegőre?-kérdeztem.-És kérlek mondd el most már azt is, miért verekedtél össze Andrissal-kértem, mire nagyot nyelt, de bólintott. Visszaszaladt a színpadhoz, ahol beszélt valamit Gergővel, majd felkapta a kabátjainkat. Mikor visszatért rám terítette meleg téli kabátomat, majd felkapta fekete bőrdzsekijét, és kivezetett a hűvös téli éjszakába.

Hiába jöttem ki a levegőre, még mindig szaggatottan vettem a levegőt, és elszorult a torkom a visszafojtott sírástól. Hiába jöttem ki, mert a kép még mindig ott élt az emlékeimben. A kép, ahogy Andris átöleli a csaj derekát, miközben szájon csókolja, beletúr a hajába, és megmarkolja a lány combját. Ő mindig is erre vágyott, hogy megkapjon egy lányt, aztán minden szó nélkül dobja őt. Mellettem sem lett volna képes megmaradni hónapokon keresztül, valószínűleg pár hét múlva úgyis dobott volna engem is úgy, mint a többit. Undorító volt arra gondolnom, hogy ő valaha is engem csókolt és érintett.

-Hogy lehettem ekkora marha? Hogy nem hittem azoknak az idióta pletykáknak? Hiszen minden pletykának van valami valóság alapja-mondtam, miközben fel-alá járkáltam.

-Bell...

-Olyan hülye voltam, mit is képzeltem? Ő meg én? Hiszen minden lányt megkaphat egy csettintésre. Mindenki tiltott ellene és én meg beleestem a csapdájába.

-Bella-fogta meg a karom, majd maga elé rántott és két keze közé fogta az arcom. Hangosan ziháltam, miközben egyáltalán nem tudtam megnyugodni. Forgott körülöttem a világ, ezért megpróbáltam csak Bálintra koncentrálni és a szavaira.-Nem vagy hülye, inkább én vagyok a hülye. Figyelmeztethettelek volna, de későn vettem észre, hogy beleestél Andrisba, hogy ő csak játszik veled és túl későn jöttem rá a dolgainkra...-suttogta, miközben megpuszilta a homlokom.-Elmondok neked mindent. Tudnod kell az igazságot.

Kíváncsiak vagytok mit titkolnak a fiúk? A következő részben kiderül.

6.fejezet-My most beautiful present... Avagy egy felejthetetlen szülinap...

Sziasztok, Szent Margit gimiseim! :)
Mint ahogy ígértem hamarabb hoztam a részt! Remélem tetszeni fog nektek!
Nos viszont nem nagyon kapok visszajelzést, ezért most kérlek titeket szavazzatok oldalt, hogy folytassam-e a blogot vagy se. Innen fogom tudni, hogy mennyien vagytok, akik olvassatátok. Június 21.-ig lehet szavazni. Remélem minél többen vagytok, hisz beleszerettem ebbe a történetbe, remélem nem kell elengednem:)

Skyler Brooks:)

6.fejezet

My most beautiful present...

Avagy egy felejthetetlen szülinap...

Bálint lépett ki az éjszakába és kissé dühös képet vágott. Először azt hittem, hogy ránk parancsol, hogy induljunk be, ehelyett elindult felénk, pontosabban Andris felé, aki összevont szemöldökkel meredt a haverjára. A fiú csak jött felénk, aztán megállt a mellettem álló Andris előtt. Mérges tekintete szinte ölni tudott volna, a keze ökölbe szorult és már lendítette, hogy beverjen Andrisnak, amikor melléjük léptem és elkaptam a karját. Miután rám pillantott, a tekintete kissé ellágyult, viszont miután megráztam a fejem, arcvonásai megkeményedtek. Elengedtem a karját, mire ő még egyszer utoljára rám pillantott, végül besietett a garázsba. Én is utána siettem, felkaptam a cuccaimat, majd egy odavetett köszönéssel távoztam a próbáról.

A buszon akaratlanul is könnyek csorogtak le az arcomon. Elegem volt, már most, pedig még akkor nem is sejtettem mi vár rám...

Egy hetünk csak azzal telt, hogy naponta próbáltunk. Engem ezek után mindig Andris kísért el, és Bálint mindig külön úton ment ki Gergőék házához, volt amikor kocsival. Kissé rosszul esett, hogy a közelembe se szeretett volna jönni, hiszen azt mondta, hogy jobban foglalkozik velem, mint azt hinném. De akkor miért nem szól hozzám? Miért nem beszél hozzám? Mi történt vele?

Mindegyik próba úgy kezdődött (halálosan komolyan mondom), hogy Andris és Bálint majdnem egymásnak estek, Gergő a gitárját hangolta, Tibi a dobot püfölte, és ők ketten veszekedtek amiatt, hogy Gergő nem tudja normális behangolni a gitárt, addig míg Tibi folyamatosan játszik a dobon. Aztán jött hozzá az is, hogy Bálint nem tudta normálisan beállítani a mikrofonok hangerejét, és amikor megpróbáltam segíteni neki, leordította a fejem, hogy hagyjam békén, menni fog neki egyedül is. Ilyenkor dermedten hátrébb sétáltam, és próbáltam titkolni előle, hogy ez nekem mennyire fáj. Lehet, hogy egy bunkó paraszt volt, de akkor miért mondta nemrégen azt nekem, hogy odafigyel rám? Talán hazudott?

Ezeken a bakikon kívül amúgy jól mentek a próbák. Mindannyian koncentráltunk arra, hogy jól menjenek a dalok és a hangnemek. Péntek előtti napon már teljesen jól ment minden. Voltak egyéni dalaim, ahogy a fiúknak is, én Gergővel duetteztem a legtöbbet, de volt egy pár dal, amikor Bálinttal is kellett. Nos, ezeknél a daloknál néha fél pillantással ránéztem, de mindig próbáltam titkolni ezeket a pillanatokat, hiszen ott állt nem messze tőlem, akit szerettem és akivel együtt jártam.

Igen, jól olvastad. Együtt járunk Andrissal. Hétfőn mentünk el randizni (akkor maradt ki a próba, mert Tibinek fontos elintéznivalója volt). Elmentünk sétálni, meg enni, aztán ott elcsattant az első szájpuszis csókunk is és persze megkérdezte, hogy nem-e lennék a barátnője. Én pedig minden kétséget kizárva igent mondtam neki. Kissé rossz előérzetem volt, de nem hallgattam rá. Kedves fiúnak tűnt, a sok pletyka ellenére és én még a barátnőim óvó szavaira sem hallgatva igent mondtam neki.

Csütörtökön február 6-án volt a születésnapom. Amikor a termünkbe beléptem még senki nem volt bent, ami viszont a legmeglepőbb volt, hogy Tomi is bejött utánam a termünkbe és nem engedett ki többet. Pedig én aztán próbálkoztam mindennel. Kintről mindenkit beengedett, és aki ki akart menni, azt is kiengedte, de amikor én akartam kilépni a galériára, akkor elém állt és kitakarta előlem az utat.

-Tomi, hadd menjek ki-könyörögtem már a fiúnak, de ő csak a fejét rázta és keresztbe fonta a mellkasa előtt a kezét.-Most miért nem?

-Mert ez a feladatom.

-De miért?

-Mindjárt megérted-pillantott a karján lévő órára, majd rám mosolygott, én pedig idegesen fel-le járkáltam a termünkben. Eközben az osztálytársaim értetlenül jöttek vagy mentek ki az ajtón.

Úgy tíz perc múlva az ajtó kinyílt és Bogiék léptek be rajta, mögöttük ott álltak az After Day tagjai is. Vivi kezében egy kis torta volt, a többiekében meg kis táskák meg csokik. Még a fiúk kezében is volt néhány dolog, kivéve egy valakit. Bálintot. Ő nála semmi nem volt, és még most is közömbös bámult maga elé.

Mindannyian elkezdtek énekelni, közben pedig egyenként magukhoz öleltek (természetesen Mr. Közömböst kivéve). A lányok elhalmoztak sok csokival, meg kisebb dísztárgyakkal. Sarah egy vastag papírt nyomott a kezembe, de arra kért ezt csak hétvégén olvassam el, magamban. Megköszönve neki közelebb léptem Bogihoz, aki szorosan megölelt, majd egy gyönyörű nyakláncot adott a kezembe, amin egy rózsakvarc kristályból készült szív alakú medál lógott. Addigra már teljesen elérzékenyültem. A következő pillanatban közelebb léptem Lizához, akinél egy gyönyörű rajz volt. Egy fiút és egy lányt ábrázolt, akik ölelkeznek a naplementében. Egyszerűen teljesen elvarázsolt, így úgy döntöttem, hogy ezt ki fogom tenni a falamra.

-Istenem, köszönöm szépen nektek ezt az egészet-suttogtam, miközben sírtam a meghatottságtól. Annyira szerettem a barátnőimet. Miután elfújtam a tortán a gyertyát, mindenki elindult a helyére, hogy leüljön. Én pedig odaléptem a srácokhoz.

-Sziasztok. Köszönöm, hogy ti is benne voltatok ebben-biccentettem oda, ahol a többiek az előbb álltak.

-Nincs mit-mosolygott Andris, majd egy apró csókot nyomott az ajkamra. Bálint eközben felhorkant mellettünk, mire a barátom elszakadt tőlem és mérgesen rá bámult, de ezt Bálint észre se vette. Vagy csak nem akarta.

-Nos-kezdte Gergő-én is hoztam neked valamit. Voltam tegnap a kedvenc hangszerboltomban, ahol megláttam egy tök jó gitárpengetőt. Illik hozzád-nyújtotta felém a kicsi dobozt, aminek én rögtön felnyitottam a tetejét. Egy piros színű gitárpengető lapult az alján, ami kissé színátmenetes volt. Volt benne sötétvörös és világos, rikító vörös is.

-Köszönöm. Ez gyönyörű.

Andris is közelebb lépett hozzám. Ő egy karkötőt kötött a kezemre, ami apró szív alakú kristályokból állt. Csókot nyomott a számra, utána pedig kilépett a teremből. Bálint csak biccentett felém, majd követte őket.

Egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen közömbös irántam. Még a mai napig égett a fejemben egyetlen kedves és romantikus mondata, amit ott azon a délután mondott nekem. Még mindig emlékszem az érintésére a bőrömön, még mindig emlékszem ajkaira a homlokomon. És még mindig rohadtul vágyok arra, hogy megérintsen. Nem kellene ezt éreznem, hiszen itt van Andris. Andrissal járok, mégis érzek valamit Bálint iránt is. Valami ismeretlen dolgot, valami furcsát.

Valaki megfogta a vállamat. Miután a szememet kinyitottam, (egyáltalán mikor csuktam be?) megláttam Vivit.

-Gyere, egyél te is tortát!

Követtem őt az asztalunkig, ahová minden lány odagyűlt, plusz Tomi állt még ott mellettünk, de ő a következő pillanatban elköszönt, majd elsietett, hiszen tesijük volt a B épületben.

Felültem a padunk tetejére, miközben a lányok körülöttem ugyanúgy, mint én a csokis sütit majszolták. Vivi mellém állt.

-Bell, te mit tennél a helyemben? Mármint Levi már vagy hatszor hívott el randizni, de én mindig próbálom visszautasítani, hiszen még mindig nem tudom milyen ember és én..

-Hé, Vivi-szóltam rá úgy, hogy rám figyeljen. Megállt a beszédben és szemeivel rám pillantott.-A randik arra vannak, hogy megismerjétek egymást. Azt mondtam, hogy nem szabad rögtön elsőre igent mondanod neki, nem azt, hogy minden egyes randi meghívásra nemet kell mondanod-mosolyogtam rá kedvesen.-Ha legközelebb megkérdezi, hogy szeretnél-e elmenni vele valahova, akkor igennel válaszolsz neki és hozzáteszed, hogy jó lenne elmenni sétálni a parkba vagy valami ilyesmi. Én csak attól féltem, hogy ha rögtön igent mondasz, akkor azt hiszi majd, hogy mindenre igennel fogsz válaszolni. Ami a fiúk szempontjából sok mindenre értetődő. Érted mire gondolok?

-Igen-bólintott kissé megkönnyebbülve a barátnőm, majd magához ölelt.-Csak annyira félek, hogy ha jobban megismer, akkor már nem is foglalkozik velem. Elhagy, nem jön a közelembe...

-Ha ezt megteszi páros lábbal fogom felrúgni...-mondtam halál komolyan.-Sőt fejbe vágom a fűzővel.

-Én meg kivágom az ablakon-javasolta Liza magasba emelt kézzel.

-Nos ha már pasiknál tartunk-fordultam hozzá, mire felvonta a szemöldökét.-Mi is volt az, amit a napokban a folyosón láttam?-kérdeztem titokzatosan.

-Nem értem miről beszélsz-motyogta. De tuti, hogy tudta mire gondolok, hiszen kissé elvörösödött.

-Ó, akkor rosszul láttam azt az ölelést? Mármint te és Dávid között?-mosolyogtam.

-Ó, az... Az csak egy baráti ölelés volt. Semmi több.

-Persze-mosolyogtam mindentudóan. Láttam azt, amit láttam. De mindegy, majd meglátjuk, hogy igazam lesz-e.

Tovább ettük a tortámat. Nem is hittem volna azt, hogy a mai nap ennyire jó lesz. Számítottam rá, hogy a lányok meglepnek majd valamivel, de nem hittem volna, hogy ilyen meglepetésben lesz részem. Bár még ennél is megdöbbentőbb a délutánom...

Délután a próbán a fiúkkal együtt profin teljesítettünk. Mindannyian elemünkben voltunk, Bálint tűnt még mindig szomorúnak, de ezt már egy hét alatt megszokhattam volna.

Igazából egy hét alatt a banda nagyon fontos szerepet töltött be az életembe.

Tibiről megtudtam, hogy most egy autószerelő műhelyben dolgozik az apja mellett. A műhely az övék, ezért a Nagy tesók apja és persze az idősebbik testvér, vagyis Tibi viszi a vállalkozást, míg Gergő gimnáziumban tanul és egyetemre nem megy. Azt is megtudtam, hogy Tibinek kissé rossz a hallása, ezért az orvosa javaslatára hallókészüléket kellett használnia. De ahogy elfigyeltem őt a próbákon, a barátai körében, egyáltalán nem zavarta őt ez a dolog. Nem figyelt rá, ahogy a fiúk sem szívatták miatta és olyan természetesen beszélt róla, hogy tudtam számára nem akadály ez a dolog. És mikor meséltem nekik a próba egyik szünetében a fűzőmről és a gerincferdülésemről abban már biztos voltam, hogy meg fogják érteni.

Gergőről kiderült, hogy kiskorában klausztrofóbiás volt, de kinőtte és ma már nem fél a szűk helyektől. Sőt elmesélte azt is, amikor kiesett egyszer a hintából és eltört a karja. Hetekig hordania kellett egy nehéz gipszet, amit nagyon utált. Kissé felnevettem, amikor fintorogva emlékezett vissza a gipszben töltött napjaira. Ő nem vette sértésnek, hanem csak elmosolyodott.

Andrisról persze sok mindent kiderítettem, de nem eleget. Alap dolgokat tudtam róla. Mi a kedvenc színe, tantárgya stb. A lelkét nem ismertem, nem ismertem az életét, az csukott ajtók mögött volt számomra és valahogy sehogy sem találtam hozzá megfelelő kulcsot.

Bálintról alapjában véve még kevesebbet tudtam. Ő bezárkózott magába, egyáltalán nem nyitott felém, csak ült a helyén, és alig mert megszólalni, így róla csak annyit tudtam, amit a fiúk elmeséltek. Hogy egy életvidám srác volt, de már hetek óta így viselkedik és senki nem tudja miért. Ezt is csak akkor merték elmondani, amikor az említett személy kiment a konyhába inni, és akkor is csak suttogva. Értelmetlen volt a viselkedése és úgy látszik nem csak én nem értettem, hanem a fiúk sem. Talán jobb lenne kideríteni.

-Bell-kiáltott rám Andris a csütörtöki próbán, mire én megráztam a fejem, és kivertem a fejemből a gondolatokat, hogy továbbra is a próbára koncentrálhassak, hiszen eddig ment, ezután is mennie kell.

-Mondd még egyszer, kérlek!

-Akkor szerinted vegyük lejjebb egy hangnemmel a Thinking out loudot?-kérdezte Andris.

-Igen, jó lenne. Mondjuk ez a dal egy duettfeldolgozásként egész jó lenne-dobtam be azt az ötletet, ami már az első próba után felötlött bennem.-Fel lehetne dobni vele a hangulatot, mármint a legtöbb ember oda van a romantikáért és szeretik, ha két szerelmes embert látnak. Ezt ki lehetne használni szerintem ennél a dalnál.

-Hmm... Igazad van-mondta Gergő elgondolkozva, majd Bálintra.-Ez a dal a te hangszínedhez illik, akkor az lenne a legjobb, ha te énekelnéd Bellával.

Bálinttal a szemünk sarkából egymásra pillantottunk. Még csak az kellene, hogy vele kelljen énekelnem. Hogyan játsszam én el, hogy szerelmes vagyok belé, mikor legszívesebben kifutnék a világból ahelyett, hogy egy szobába legyek vele? Ő közömbösen viselkedik velem és ez nekem fáj. Mi lesz, ha egymásnak énekeljük ezeket a sorokat?

-Nem lehetne, hogy más énekeljen velem?-kérdezem, de mindenki a fejét rázta, még Andris is. Jó mondjuk ő mondta, hogy nem tud énekelni, de vele szívesebben énekeltem volna, mint Bálinttal.-Na és te Gergő? Te miért nem énekelsz velem?

-Mert nekem nem jó ez a hangnem.

-Mi bajod van velem, Hercegnőm? Talán túlságosan szexi a hangom a tiéd mellett?-kacsintott rám keserűen Bálint. Olyan volt, mintha megbántottam volna őt, mivel a következő pillanatban ő kiviharzott a konyhába nyomában a pasimmal, aki bevágta maguk mögött az ajtót.

Tehát nem volt más választásom, minthogy belemenjek abba, hogy a holnapi fellépésen duettet énekeljek vele. Képtelen voltam magunkat elképzelve, ahogy a színpadon állunk és együtt énekeljük ezt a gyönyörű dalt, ami számomra és a szívem számára biztos többet fog jelenteni, mint azt bárki elhinné. Ő és én egymás szemébe nézve, ő gitározik, mindketten énekelünk és körülöttünk csak a dob és a zongora halk hangját halljuk, meg néhány kiáltást a tömegből...

Nem, Bella, Andrissal vagy együtt. Nem szabad rá gondolnod, hiszen közömbös hozzád, nem érdekled. De akkor miért gondolok rá folyton? Miért akarom, hogy újra magához öleljen? Miért akarom, hogy újra a közelembe legyen, hogy ajkai a homlokomat és a számat érintsék? Miért akarom egyáltalán, hogy megcsókoljon?

A következő pillanatban veszekedés hallatszott ki a konyhából, majd egy hangos csattanás. Idegesen pattantunk fel a többiekkel a kanapéról, és a konyha felé vetettük magunkat. Egy ütemet kihagyott a szívem, amikor az ajtó kitárult előttem. Odabent a két fiú verekedett egymással. Gergő és Tibi berohant mellettem, hogy szétválasszák őket, miközben én felmértem a sérüléseiket. Andrisnak felszakadt egy kicsit az ajka, míg Bálintnak vérzett az orra és a homlokán volt egy seb.

Miért verekedtek ezek össze? És mi volt az oka ennek a hirtelen jött haragnak egymás iránt?

A két fiú megint elindult egymás felé, de a két Nagy testvér visszatartotta őket. Lefogták a kezeiket, hogy még véletlenül se eshessenek újra egymásnak. Bálint szeme villámokat szórt, Andris pedig úgy fújtatott, mint egy dühös bika. Mindketten sértettek voltak, akiket nem volt könnyű kibékíteni. Szó szerint úgy néztek ki, mintha valami bikaviadalon lettek volna, ahol a két bika egymásnak esett volna. A ruhájuk néhány helyen elszakadt, a hajuk csapzott volt, az arcuk kipirosodott a méregtől. Bálint szeme pedig... Ijesztően fenyegetővé változott.

-Ne avatkozz a dolgaimba!-morgott Andris, mire kissé összerezzentem.

-De igenis beleavatkozom... Te egy...-kezdte Bálint, de én felébredve a kezdeti sokkból közéjük álltam.

-Hagyjátok már abba!-kiáltottam rájuk, mire az egész szoba megdermedt. Csak a fiúk egyenetlen légzését lehetett hallani, meg az én zihálásomat.-Miért vesztetek össze ennyire?-kérdeztem, mire ők dühösen összenéztek és összepréselték az ajkaikat. Értettem. Mindketten arra vártak, hogy a másik mondd majd valamit. Na azt leshetik.-Tehát nem valljátok be. Rendben. Andris, te most azzal indulj haza, pihend ki magad holnapra. Majd beszélünk reggel-parancsoltam rá, mire ő kissé meglepődötten pillantott rám, de miután látta, hogy komolyan gondolom, még egy utolsó pillantást vetve a többiekre kilépett a konyhából.

Gergő elengedte Bálintot, aki lehuppant egy székre az asztalhoz. Tibi elsietett egy másik ajtó felé, majd egy elsősegélydobozzal tért vissza. Kikaptam a kezéből, majd halkan odasúgtam neki, hogy menjenek ki mindketten, majd én megoldom ezt. Bólintott, majd megfogta az öccse vállát és kivezette őt a konyhából.

Kettesbe maradtam vele a szobában. Mindkettőnk légzése egyenetlen volt és szapora. Lassan leültem mellé egy másik székre az asztalhoz. Letettem az asztalra a kis dobozt, felnyitottam a fedelét, majd keresgélni kezdtem benne kötszert és fertőtlenítőt. Magamon éreztem érthetetlen tekintetét, de valahogy nem érdekelt. Túlságosan elfáradtam estére ahhoz, hogy most ezzel is foglalkozzak.

Kikaptam a fertőtlenítős flakont a dobozból, egy kicsi vattapamacsra ráöntöttem belőle, majd Bálint ajkaihoz nyomtam. Felszisszent a fájdalomra, de továbbra sem szólalt meg. Én pedig nem néztem a szemébe. Azon voltam, hogy gyorsan végezzek sebeinek fertőtlenítésével.

Végtelennek tűnő pillanatokig tisztogattam a három sebet. Egyszerűen nem mertem megszólalni sem, pedig már majdnem bőgtem. Sosem voltam oda azért, hogy másokat összetörve, meggyötörten lássak, de tudtam, hogy valamiért Bálint ilyen. Valamiért szomorú és valamiért kedvetlen. Csak nem tudtam volna kideríteni miért.

-Nem kellett volna segítened-motyogta miután leragasztottam a homlokán lévő sebet sebtapasszal. Kidobtam a kis vattapamacsot és visszatettem a dobozba a fertőtlenítőt.

-De igenis kellett-förmedtem rá. Kezdtem igazán kiborulni.-Hogy gondoltátok ezt? Azt hiszitek, hogy öröm volt látni, ahogy mindkettőtök arcát sebek díszítették. Rohadtul nem volt jó látvány. Én megértem, hogy valami bajod van, ez rendben is lenne, de rohadtul elegem van abból, hogy a haverjaid sem értik a viselkedésed. Először is mindenkivel közömbösen viselkedsz, állandóan magadba fordulsz, most meg leütöd az egyik legjobb haverodat. Ez nem mehet így tovább-ráztam meg a fejem.-Mi történt veled? A fiúk szerint egy életvidám ember vagy és most meg úgy nézel ki, mint aki egy roncs. Mi történt azzal a fiúval, aki belépett a lány öltözőbe és viccelődött velem? Hol van az a vidám fiú?

-Az a fiú már csak emlék-hajtotta le a fejét Bálint.

-Azt hiszem azt a fiút tudtam volna kedvelne, de azt, aki itt ül előttem, képtelen vagyok megismerni és így megkedvelni sem könnyű egy embert.

Felkapta a fejét a mondatomra és hitetlenül megrázta a fejét. Talán mondtam valamit, amit ennyire nem hitt volna el? Amit képtelen felfogni?

-Elnézést, hogy ennyire csalódnod kellett bennem-rázta meg a fejét keserűen. Felállt és elém lépett.-Nem voltam valami kedves hozzád az elmúlt időben és a fiúkkal is seggfej módjára bántam, pedig egyiken sem érdemeltétek meg. Pontosabban Andrist kivéve...

-Mit tett Andris, ami miatt ennyire haragszol rá?

-Vigyázz vele, kérlek-kérte tőlem kedvesen, miközben végigsimított az arcomon. Úgy, mint a múltkor újra homlokon csókolt, majd szorosan magához húzott.-Nem az az ember, mint amilyennek hiszed.

-Miért nem mondod el, hogy ezt mire érted?-suttogtam a mellkasába fáradtan.

-Esküszöm, hogy elmondom neked. De először szeretnék oda adni neked valamit.-Kissé eltolt magától, de fél karjával még mindig magához húzott. Elővett a zsebéből egy kicsi dobozt, amit odanyújtott nekem. Felnyitottam a fedelét és elakadt a lélegzetem. Egy gyűrű volt benne, méghozzá nem is akármilyen. Egy világoskék színű kék kő volt a dísze a gyűrűnek. Igazából le se bírtam volna írni, hogy néz ki. Különleges volt és tudtam, hogy nekem vette. Ekkor akaratlanul is kicsordultak a könnyeim. Alig ismertem ezt a srácot és most mégis az egyik legszebb ajándékot vette nekem.

-Amikor az utcán sétáltam, megláttam egy kirakatban és egyből rád gondoltam-mesélte.-Megvettem és mikor a lányok említették, hogy ma lesz a szülinapod, tudtam, hogy oda kell adnom neked, de négyszemközt szerettem volna odaadni.

-Köszönöm, ez gyönyörű-pillantottam fel rá. Halványan elmosolyodott, majd kivette a kis dobozból a gyűrűt, megfogta a kezemet és felhúzta a gyűrűsujjamra az ékszert. Majd megcsókolta a kezemet. Egy pillanatig egymás szemébe néztünk, de aztán megszólaltam.-Kérlek, meséld el miért verekedtetek?

Nagyon sóhajtott, már majdnem belekezdett, de odakintről hangos dudaszó hallatszott, ami azt jelezte, hogy ideje hazamennem, hiszen apa megérkezett. Mélyen belenéztem Bálint szemébe, majd csókot nyomtam az arcára, ezután vissza se nézve kirohantam a konyhából. Hallottam még utánam kiáltó hangját, de nem akartam megváratni apát, pedig mindennél kíváncsibb voltam az okokra.

Úgy döntöttem hétvégén kiderítem.

Elköszöntem gyorsan a fiúktól, majd minden cuccommal együtt kiléptem a hidegbe egyenesen apa kocsija felé, aki mosolyogva kérdezgetett a napomról. Én egy pillanatra még a konyha felé pillantott, ahol láttam, hogy Ő ott állt az ablakban, aztán a kocsi elindult...

Bella gyűrűje...

5.fejezet-Mysterious feelings... Avagy az első értelmetlen érzés iránta...

Sziasztok! :)

Először is szeretném megköszönni a 350 oldalmegjelenítést, nagyszerűek vagytok :)) És szeretném azt is megjegyezni, hogy oldalt tudtok feliratkozni a blogra is.

Nos, eljött a nyári szünet, könnyebb lesz megírni a részeket, így talán egy héten két rész is felkerülhet, de ez majd a jövő zenéje. Egyenlőre azonban itt van a következő rész, ami remélem tetszeni fog nektek. A kövi rész nem tudom mikor lesz, de mindenképpen valamikor a jövő héten. :)) Addig is mindenkinek kívánok nagyszerű nyári szünetet! :* :)

Skyler Brooks:)

5. fejezet

Mysterious feelings...

Avagy az első értelmetlen érzés iránta...

Előítéletekkel volt tele az iskola. Pontosabban olyan előítéletekkel, amik rólam szóltak. Pletykák keringtek rólam és a fiúkról. Senki sem tudta, pontosan miért voltam náluk a próbán, emiatt a Szent Margit gimiben szó szerint kitört a forradalom.
Az iskola diákjai folytonosan arról beszéltek, hogy összejöttem valamelyik fiúval. A lányok többsége azzal foglalkozott, hogy lenézzen engem, hiszen Andris, Bálint és Gergő az iskola legjobb pasijai közé tartoztak és persze minden lány oda volt értük. Viszont azon kissé elcsodálkoztam, hogy a lány WC-ben mit lehetett meghallani. A barátnőim folytonosan azzal jöttek hozzám, hogy az előbb pont arról hallottak két lányt beszélni, hogy milyen már az, hogy egy kis kilencedikes jön össze egy tizenkettedikessel. És hol azt hallottam, hogy Gergővel vagyok, hol azt, hogy Andrissal vagyok, hol azt, hogy Bálinttal járok. Nos jó volt ez hallgatni három napig.
Aztán a harmadik napon reggel, feltűnt valami. A folyosón plakátok hirdették a farsangi bált, ami éppenséggel a jövő hét végén, pénteken lesz. Viszont a bálra nem volt zenekar, és a plakát utolsó soraiban felhívás volt arra, hogy bandát keresnek a szervezők.
-Hmm... Énekelhetnél magadba is-javasolta mellettem Tomi, mikor megálltunk reggel az egyik plakát előtt.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Már egy zenei bandába tartozom, egyedül nem akarok fellépni, nehogy megbántsam őket-ráztam meg a fejem.
-Ezt megértem, de...
Ekkor megszólalt az üzenetet jelző csipogás. Tomi furcsállva a helyzetet kivette a táskájából a mobilját, majd megnyitotta a rejtélyes üzenetet. Kíváncsi természetem miatt én a válla fölött tekintettem a telefon képernyőjére. És lehet, hogy engem sokkal jobban sokkolt ez az egész, mint a szintén üzenetet olvasó Tomit.
Az üzenet küldője Vigh Rebeka volt. Az a lány, aki tetszett Tominak, és az a lány, aki egy jó barátom volt. Egyszer találkoztunk egy versenyen és összebarátkoztunk. Azóta tartom vele a kapcsolatot. Viszont ami az egészben furcsa volt, hogy Rebeka pár hónappal ezelőtt, mikor beszéltem vele Tomiról, azt állította, hogy nem szeretne vele lenni. Most meg akár hiszitek, akár nem, megkérte Tomit, hogy menjen el vele valahová.
-Na ez jó-mosolyogtam még mindig kissé döbbenten.
-Igen-mondta, majd arra készült, hogy eltegye a telefonját a táskájába, de én kikaptam a kezéből és elkezdtem volna pötyögni, ha vissza nem veszi tőlem.-Hé, mit akartál írni?
-Talán azt, hogy elmész vele mondjuk sétálni vagy valami-forgattam meg a szemem.-Tudod randira.
-És mi van ha nem akarom?-tette fel a kérdést.
-Akkor én foglak fejbe vágni a fűzőmmel. De tudd, hogy akkor le kell menned az orvosiba kivizsgálásra, amit gondolom nem szeretnél.
-Értettem, főnök asszony-nevetett fel Tomi, majd visszapötyögte a válaszát a lánynak, majd eltette a telefont.
Nem akartam közbe avatkozni a szerelmi életükbe, de ha tetszenek egymásnak (ezek szerint Rebekának is tetszik Tomi) akkor nem árt randizniuk, nem? Elvégre megpróbálják, elmennek, ha nem jól sikerül nem járnak, ha jól sikerül összejönnek és meg van oldva. Nem nagy probléma. Legalábbis szerintem.
Nos, az viszont már elég komoly baj volt, hogy a következő pillanatban elment mellettem két felsőbb éves lány, aztán valamelyikőjük mégis visszalépett ahhoz az asztalhoz, ahová az előbb Tomival leültünk. A lány megállt mellettem, majd hosszan nézett rám, mintha ki akarná deríteni, hogy jól látja-e azt, amit lát. Egy pillanattal később összenézett a barátnőjével, majd újra felém fordult.
-Szia, te vagy Molnár Andris barátnője?-kérdezte, aki távolabb állt tőlem.
-Helló, ööö... Nem, én a bandájuk énekesnője vagyok.
-Akkor Kerekes Bálinttal vagy együtt?-kíváncsiskodott a mellettem álló. Sóhajtva megforgattam a szemem. Naponta hallottam ezeket a kérdéseket úgyhogy már nem volt meglepő, hogy ma is meg kellett hallgatnom őket. Nagyon idegesítő volt már.
-Nem. De nem jutott el hozzátok az információ? Mert szinte naponta legalább hatvanszor mondom ezt el mindenkinek-mondtam, majd szomorúan felálltam.-Nem járok egyikkel se együtt, én csak egy átlagos lány vagyok, aki zenélni és énekelni akar.
Ezzel otthagytam őket, elköszöntem Tomitól és egyenesen bemenekültem a termünkbe, ahol mint kiderült nem lesz óra. Nekem ugye meg nincs első órám. Úgy döntöttem a következő egy órámat az osztályterem négy fala között fogom tölteni. De igazából cseppet sem bántam, hiszen miután bedugtam a fülesem és elindítottam a zenét, kikapcsolt az agyam és semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy most lesz egy kis nyugalmam.
Igazából fogalmam sem volt hogyan, de eszembe jutott egy ötlet, ami talán jó lett volna. Szerettem volna benevezni a bandát a farsangi bálra, hogy kipróbálhassuk magunkat közönség előtt, de jóformán másfél hetünk lett volna gyakorolni. Az nagyon kevés, de talán sikerülne. Ha sikerült egy dalszöveget tíz perc alatt bemagolnom, akkor ez is menni fog. Simán. Legalábbis remélem. De ha be is nevezném magunkat: hogyan vigyük el a felszerelést? Meg tudnánk oldani a hangszerek és a technikai dolgok ideszállítását? A hangtechnikát? És ami a legfontosabb volt: muszáj volt megismertetnünk a bandánkat a Szent Margit gimivel. Mert ha idejövünk és nem fog tetszeni nekik a zenénk, akkor fölösleges lenne jelentkeznünk. Nem igaz?
Először is ki kell dolgozni egy részletes tervet. Fel kellene venni néhány demó felvételt, meg néhány videót. A zenék alá be kellene vágni a képeket, majd az egészet feltölteni egy közösségi oldalra. És kész is lenne. Talán meg is tudnánk oldani. A fiúk meg tudnák szervezni ezt az egészet, már csak arra kellene rájönnünk, hogy hova töltsük fel.
Hmm... ez nem is rossz ötlet. A fiúk ugyan bele mennek majd? Hátha. Hiszen erre vártak. Engem is azért vettek be a bandába, hogy fellépésekre járhassanak (legalábbis a próba után ezt mondták nekem), meg azért mert szerintük jó hangom van. Nos, hát... Na mindegy.
Körüzenetet írtam a fiúknak, hogy ma szeretnék beszélni velük, amire azonnal jöttek a válaszok és én eldöntöttem, hogy szünetekben megtervezem az egészet. Neki is kezdtem.

A következő szünetben Vivi élménybeszámolóját hallgattam a Levivel eltöltött sétájukról. Néha felnevettem egy-egy érdekesen megfogalmazott élményen (mint például: "nos csak mosolygott és én akkor rögtön kihaltam"), valamikor komolyan bólogattam (pl: "át kell gondolnom néhány dolgot mielőtt újból beszélnék vele") és amikor azt kezdte ecsetelni, hogy milyen gyönyörű szép a szeme, csak mosolyogva ráztam a fejem. Menthetetlen volt. Menthetetlenül szerelmes.
Bár senki sem tudta, de a kezemben tartott összehajtogatott kis papíron egy kidolgozott terv szerepelt a farsangi bállal kapcsolatban. Nos, már csak az volt hátra, hogy a fiúk beleegyezzenek és elkezdődhetett a szervezés, amit még most hétvégén muszáj lesz megcsinálnunk.
-Sarah-kiáltottam a barátnőm felé, aki a korlátnál állt. Fekete szemüvegét fentebb tolta az orrán, majd elindult felénk. Leült a padhoz, összekulcsolta az ujjait és halál komoly képpel próbálta lejátszani a segítő nő szerepét. Határozottan ment neki.
-Miben segíthetek, kisasszony?-kérdezte. Vivi és Liza elmosolyodott.
-Nos, segítséget szeretnék kérni. Mivel benne vagyok az After Day nevű bandába és mivel terveinkbe vannak a koncertek, fellépések, kellene nekünk egy logó. Ezért arra gondoltam, hogy te és Liza összehozhatnátok valami jó témájú logót.
-Ez tök szupi-lelkesedett Sarah, majd fogta a ceruzáját és rögtön vonalakat húzott a papírra. Honnan került ide ceruza és papír? Na jó, ezt úgy gondolom sosem fogom megtudni.-Gyere, Liza, alkossunk valami szupert az After Daynek.
Ezzel ők belemerültek a papírjuk világába, Vivi pedig a papírjuk felé hajolva nézte a remekmű elkészítését. Én pedig elindultam abba a terembe, ahová eddig nem is mertem belépni. A 116-os terembe. Kopogás nélkül léptem be a terembe és ott találtam az egész 12.d-s osztályt. A fiúk többsége a pad tetején, vagy a tanári asztal tetején ültek, de voltak, akik a székükön ülve nyomkodták a telefonjukat. Kockák-motyogtam magamban, majd megforgattam a szemem.
Néhány lány mosolyogva integetett vagy biccentett nekem, valószínűleg ők kedvesnek tartottak. Viszonoztam a gesztusukat. De rögtön lehervadt a mosoly az arcomról, amikor a többi lány pillantásai szinte megöltek engem. Gyorsan, lesütött szemmel léptem oda az utolsó sorban ülő Andrisékhoz.
Andris felállt és két puszival üdvözölt, az arcom bal oldalán kissé tovább tartotta ott a száját, ami miatt kissé elpirult. Gergő szimplán rám mosolygott, míg Bálint csak morgott valamit nekem az orra alatt. Hmm... Kedves.
-Nos mizu? Mi az a hirtelen jött ötlet?
-Gondolom láttátok a farsangi bál plakátját... Bandát keresnek és gondoltam, jelentkezhetnénk... Mármint ez csak egy ötlet és nem muszáj...-mentegetőztem.
-Nyugodj már meg-nevetett fel Andris, majd közelebb lépett hozzám és karját átvetve pillantott le rám.-Mi benne vagyunk, sőt kitaláltad a gondolatunk is, mivel ezt mi is szerettük volna megbeszélni veled. Meg tudod tanulni azokat a dalokat, amiket felírtunk ide a lapra?-nyújtotta felém a listát. 5 órás dallistát válogattak össze, amiben elég sokat szerepeltem vagy magamban vagy duettel valamelyik fiúval. Azt is észrevettem a kinyomtatott lapon, hogy Bálint és Gergő fogja a legtöbbet énekelni, meg ugye én. Andris és Tibi neve nem is volt felírva.
-Szerintem menni fog. Viszont a hétvégén elmennék akkor hozzátok gyakorolni, mert meg kellene nézni a duettek és az egyéni számok hangnemét.
A fiúk mindannyian benne voltak, így megbeszéltük, hogy pénteken suli után a fiúkkal együtt kisétálok Gergő házához. Csak akkor még nem tudtam ki fog elkísérni...

Eljött a péntek is, és én a lányok társaságában álltam az iskola előtt. Már nem volt nagy hideg, de még mindig érezni lehetett a decemberi hó utáni hűvös levegőt. Összébb húztam magamon a kabátomat, miközben szinte már vacogtam a vastag szövetkabátomban is. Egyszerűen kedvem lett volna ahhoz, hogy hazamenjek, de megígértem a fiúknak, hogy összehozzuk a jövő heti fellépést úgy, hogy tökéletes legyen.
A fiúkat nem láttam sehol, ezért bekapcsolódtam a lányok beszélgetésébe, amiben azt vitatták meg, hogy milyen nehéz lesz az irodalom dolgozat. Én éppen azt ecseteltem, hogy ofő biztos nem tesz bele nehéz kérdéseket tíz oldalnyi anyagról, amikor... Amikor kilépett a kapun.
Egyedül volt. Lazán a vállára vetette a táskáját, fekete bőrkabátját éppen akkor cipzározta össze, mikor a zebrán átkelt a mi oldalunkra. De még így is láthattam fehér pólóját, ami nem takarta el kockás hasát és izmait. Sztreccses farmernadrágot vett fel és egy fekete tornacipőt. Nos tényleg rossz fiúsnak nézett ki, főleg akkor, amikor beletúrt a hajába. Fél pillantásokkal illetett engem, és amikor beleharaptam az ajkamba, kacagva sütötte le a szemét, majd megrázta a fejét.
Egy pillanatra kihagyott egy ütemet a szívem, de aztán újból elkomorodtam.
A tekintetem találkozott az övével, amikor mellénk ért, és észrevettem, hogy a szemében az ürességet, a fájdalmat. Eddig sosem vettem ezt észre, talán azért sem, mert sosem nézett bele a szemembe, mindig kerülte a tekintetem, ezért sosem vehettem észre azt, hogy mennyire szomorú a pillantása. Vajon miért viselkedik ilyen elutasítóan? Mi fájhat neki ennyire?
-Most én foglak elkísérni Gergőékhez-suttogta, mire a lányok meglepődve öleltek át egyenként engem, majd elköszöntek tőle és elindultak. Mi pedig elindultak a másik irányba, sétálva. Tehát nem busszal fogunk menni.
Kellemetlen csend támadt közöttünk, és egyikünk sem szólalt meg. Néztünk mindketten magunk elé és egyikünk se mert megszólalni. Még mindig fáztam, de nem volt kedvem erről a mellettem áll fiút is tájékoztatni, így próbáltam nem vacogni. A következő 10 perc azzal telt, hogy egymás mellett sétáltunk csendben, de aztán, mint aki megérezte a közénk beálló kínos csendet, megszólalt.
-Sajnálom-kezdte Bálint.
-Mit?-kérdeztem rá, hiszen nem is értettem miért beszélt hozzám ilyen kedvesen. Sosem volt eddig ilyen hozzám.
-Kicsit sem akartalak megbántani egyszer sem... Csak tudod...-kezdte volna, de elcsuklott a hangja.-Mindegy.
-Most már fejezd be, amit elkezdtél.
-De nem fontos.
-Bálint.. Én...-kezdtem volna, de aztán megakadtam és úgy döntöttem nem kellene ezt a kérdést feltennem neki.-Tudod mit hagyjuk. Amúgy sem figyelsz oda, amit neked mondok.
Megállt, és egy pillanattal később előttem állt. Parázsló tekintete fogva tartotta az enyémet és egyáltalán nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam, hogy visszatérjen a régi énje. Abban a pillanatban csak ő számított, csak ő volt fontos. Még Andrisról is megfeledkeztem, és amikor Bálint végigsimított az arcomon elfelejtettem levegőt is venni. A másik keze a derekamra vándorolt, amit alig éreztem a fűzőm miatt, mégis tudtam, hogy ott van. Eközben az arcomon lévő keze pedig beletúrt a hajamba. Ajkai a homlokomra tapadtak és apró csókot hintettek rá. Érdekes volt, ahogy a viselkedése hirtelen megváltozott és ha most elment volna egy öreg néni mellettünk rögtön elkezdte volna mondani, hogy milyen aranyos kis pár vagyunk. De a fenébe is nem voltunk azok, csak bandatársak voltunk és ráadásul Bálint nem volt oda értem és én se érte. Szinte ki nem állhattuk egymást.
-De igenis odafigyelek rád-mondta, majd eltolt magától és elindult előttem, de még hátra szólt a válla fölött.-Jobban, mint azt gondolnád...

A Bálinttal töltött sétám hosszú és kínos volt. Miután elértünk Gergőék házához én erőltetett mosolyt villantottam mindenkire, de közben egyáltalán nem voltam valami jól. Rohadtul elegem volt már most az egész próbából úgy, hogy tudtam valami történt köztem és Bálint között akkor, abban a pillanatban. Olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amit nem is képzeltem volna és amit nem akartam. Remegtem, mint a nyárfalevél, a szívem eszeveszett tempóban dobogott és szinte mázsás súly nyomta a mellkasomat. Kedvem támadt volna sírni ettől a reménytelen helyzettől.
Amikor a garázsban elkezdtük a próbát, mindketten szét voltunk esve. Én nekem elcsuklott a hangom egy-egy szerelmes sornál, Bálint elrontotta az akkordokat a gitáron, és egyszer lefejelte a mikrofont, majd elfelejtette a szövegét is. Mindketten rohadtul idegesek voltunk, talán ő is azt szerette volna, ha elfelejtenénk a délutáni beszélgetést.
Valamiért én mégsem akartam elengedni. Emlékezni akartam rá.
Mielőtt tovább gondolkozhattam volna, Andris hangja csattant fel.
-Bálint, ez nincs jól így. Hibázol egy csomót, úgyhogy arra kérlek most menj ki a konyhába, mosd meg az arcod és tarts egy kis szünetet.
Bálint elmorgott valamit az orra alatt, szomorúan rám pillantott, majd kiment az egyik ajtón, gondolom a konyhába. Felsóhajtottam.
-Bella, gyere menjünk ki beszélgetni-biccentett a garázs bejárata felé Andris és én követtem. Kint hideg volt, így muszáj volt lekapnom a garázs sarkában álló fogasról a kabátomat. Amint kiléptem Andris karja átkulcsolta a derekam, és közel húzott magához. Olyan közel állt hozzám, mint délután Bálint. De egyáltalán miért hasonlítom össze őket? Két külön személyiségű ember és én mégis egymáshoz hasonlítom őket. Pontosabban Bálintot hasonlítom Andrishoz.

"-Jobban, mint azt gondolnád..."

Egyik keze felsiklott a karomon, majd összekulcsolta kezeinket. Melegen mosolygott rám és én viszonoztam a gesztusát. Valami fontosat szeretett volna mondani, legalábbis én ezt vettem ki a szeméből, de nem szólalt meg, hanem közelebb hajolt felém és az ajkaimra suttogta a kérdését.
-Eljönnél velem randizni?
Gondolhatjátok, alig mertem megszólalni. Teljesen elszorult a torkom, amikor a délutáni percekre gondoltam, de aztán mégis rábólintottam Andris ajánlatára. Magabiztosan elvigyorodott, majd még közelebb hajolt hozzám. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor rájöttem, hogy elérkezett az a pillanat, amire már hónapok óta vártam. Hiába volt az a délutáni beszélgetés, mert még mindig szerelmes voltam Andrisba, és szerettem volna azt a csókot. Mielőtt megtörtént volna, a garázs ajtaja kivágódott...