Mint ahogy ígértem hamarabb hoztam a részt! Remélem tetszeni fog nektek!
Nos viszont nem nagyon kapok visszajelzést, ezért most kérlek titeket szavazzatok oldalt, hogy folytassam-e a blogot vagy se. Innen fogom tudni, hogy mennyien vagytok, akik olvassatátok. Június 21.-ig lehet szavazni. Remélem minél többen vagytok, hisz beleszerettem ebbe a történetbe, remélem nem kell elengednem:)
Skyler Brooks:)
6.fejezet
My most beautiful present...
Avagy egy felejthetetlen szülinap...
Bálint lépett ki az éjszakába és kissé dühös képet vágott. Először azt hittem, hogy ránk parancsol, hogy induljunk be, ehelyett elindult felénk, pontosabban Andris felé, aki összevont szemöldökkel meredt a haverjára. A fiú csak jött felénk, aztán megállt a mellettem álló Andris előtt. Mérges tekintete szinte ölni tudott volna, a keze ökölbe szorult és már lendítette, hogy beverjen Andrisnak, amikor melléjük léptem és elkaptam a karját. Miután rám pillantott, a tekintete kissé ellágyult, viszont miután megráztam a fejem, arcvonásai megkeményedtek. Elengedtem a karját, mire ő még egyszer utoljára rám pillantott, végül besietett a garázsba. Én is utána siettem, felkaptam a cuccaimat, majd egy odavetett köszönéssel távoztam a próbáról.
A buszon akaratlanul is könnyek csorogtak le az arcomon. Elegem volt, már most, pedig még akkor nem is sejtettem mi vár rám...
Egy hetünk csak azzal telt, hogy naponta próbáltunk. Engem ezek után mindig Andris kísért el, és Bálint mindig külön úton ment ki Gergőék házához, volt amikor kocsival. Kissé rosszul esett, hogy a közelembe se szeretett volna jönni, hiszen azt mondta, hogy jobban foglalkozik velem, mint azt hinném. De akkor miért nem szól hozzám? Miért nem beszél hozzám? Mi történt vele?
Mindegyik próba úgy kezdődött (halálosan komolyan mondom), hogy Andris és Bálint majdnem egymásnak estek, Gergő a gitárját hangolta, Tibi a dobot püfölte, és ők ketten veszekedtek amiatt, hogy Gergő nem tudja normális behangolni a gitárt, addig míg Tibi folyamatosan játszik a dobon. Aztán jött hozzá az is, hogy Bálint nem tudta normálisan beállítani a mikrofonok hangerejét, és amikor megpróbáltam segíteni neki, leordította a fejem, hogy hagyjam békén, menni fog neki egyedül is. Ilyenkor dermedten hátrébb sétáltam, és próbáltam titkolni előle, hogy ez nekem mennyire fáj. Lehet, hogy egy bunkó paraszt volt, de akkor miért mondta nemrégen azt nekem, hogy odafigyel rám? Talán hazudott?
Ezeken a bakikon kívül amúgy jól mentek a próbák. Mindannyian koncentráltunk arra, hogy jól menjenek a dalok és a hangnemek. Péntek előtti napon már teljesen jól ment minden. Voltak egyéni dalaim, ahogy a fiúknak is, én Gergővel duetteztem a legtöbbet, de volt egy pár dal, amikor Bálinttal is kellett. Nos, ezeknél a daloknál néha fél pillantással ránéztem, de mindig próbáltam titkolni ezeket a pillanatokat, hiszen ott állt nem messze tőlem, akit szerettem és akivel együtt jártam.
Igen, jól olvastad. Együtt járunk Andrissal. Hétfőn mentünk el randizni (akkor maradt ki a próba, mert Tibinek fontos elintéznivalója volt). Elmentünk sétálni, meg enni, aztán ott elcsattant az első szájpuszis csókunk is és persze megkérdezte, hogy nem-e lennék a barátnője. Én pedig minden kétséget kizárva igent mondtam neki. Kissé rossz előérzetem volt, de nem hallgattam rá. Kedves fiúnak tűnt, a sok pletyka ellenére és én még a barátnőim óvó szavaira sem hallgatva igent mondtam neki.
Csütörtökön február 6-án volt a születésnapom. Amikor a termünkbe beléptem még senki nem volt bent, ami viszont a legmeglepőbb volt, hogy Tomi is bejött utánam a termünkbe és nem engedett ki többet. Pedig én aztán próbálkoztam mindennel. Kintről mindenkit beengedett, és aki ki akart menni, azt is kiengedte, de amikor én akartam kilépni a galériára, akkor elém állt és kitakarta előlem az utat.
-Tomi, hadd menjek ki-könyörögtem már a fiúnak, de ő csak a fejét rázta és keresztbe fonta a mellkasa előtt a kezét.-Most miért nem?
-Mert ez a feladatom.
-De miért?
-Mindjárt megérted-pillantott a karján lévő órára, majd rám mosolygott, én pedig idegesen fel-le járkáltam a termünkben. Eközben az osztálytársaim értetlenül jöttek vagy mentek ki az ajtón.
Úgy tíz perc múlva az ajtó kinyílt és Bogiék léptek be rajta, mögöttük ott álltak az After Day tagjai is. Vivi kezében egy kis torta volt, a többiekében meg kis táskák meg csokik. Még a fiúk kezében is volt néhány dolog, kivéve egy valakit. Bálintot. Ő nála semmi nem volt, és még most is közömbös bámult maga elé.
Mindannyian elkezdtek énekelni, közben pedig egyenként magukhoz öleltek (természetesen Mr. Közömböst kivéve). A lányok elhalmoztak sok csokival, meg kisebb dísztárgyakkal. Sarah egy vastag papírt nyomott a kezembe, de arra kért ezt csak hétvégén olvassam el, magamban. Megköszönve neki közelebb léptem Bogihoz, aki szorosan megölelt, majd egy gyönyörű nyakláncot adott a kezembe, amin egy rózsakvarc kristályból készült szív alakú medál lógott. Addigra már teljesen elérzékenyültem. A következő pillanatban közelebb léptem Lizához, akinél egy gyönyörű rajz volt. Egy fiút és egy lányt ábrázolt, akik ölelkeznek a naplementében. Egyszerűen teljesen elvarázsolt, így úgy döntöttem, hogy ezt ki fogom tenni a falamra.
-Istenem, köszönöm szépen nektek ezt az egészet-suttogtam, miközben sírtam a meghatottságtól. Annyira szerettem a barátnőimet. Miután elfújtam a tortán a gyertyát, mindenki elindult a helyére, hogy leüljön. Én pedig odaléptem a srácokhoz.
-Sziasztok. Köszönöm, hogy ti is benne voltatok ebben-biccentettem oda, ahol a többiek az előbb álltak.
-Nincs mit-mosolygott Andris, majd egy apró csókot nyomott az ajkamra. Bálint eközben felhorkant mellettünk, mire a barátom elszakadt tőlem és mérgesen rá bámult, de ezt Bálint észre se vette. Vagy csak nem akarta.
-Nos-kezdte Gergő-én is hoztam neked valamit. Voltam tegnap a kedvenc hangszerboltomban, ahol megláttam egy tök jó gitárpengetőt. Illik hozzád-nyújtotta felém a kicsi dobozt, aminek én rögtön felnyitottam a tetejét. Egy piros színű gitárpengető lapult az alján, ami kissé színátmenetes volt. Volt benne sötétvörös és világos, rikító vörös is.
-Köszönöm. Ez gyönyörű.
Andris is közelebb lépett hozzám. Ő egy karkötőt kötött a kezemre, ami apró szív alakú kristályokból állt. Csókot nyomott a számra, utána pedig kilépett a teremből. Bálint csak biccentett felém, majd követte őket.
Egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen közömbös irántam. Még a mai napig égett a fejemben egyetlen kedves és romantikus mondata, amit ott azon a délután mondott nekem. Még mindig emlékszem az érintésére a bőrömön, még mindig emlékszem ajkaira a homlokomon. És még mindig rohadtul vágyok arra, hogy megérintsen. Nem kellene ezt éreznem, hiszen itt van Andris. Andrissal járok, mégis érzek valamit Bálint iránt is. Valami ismeretlen dolgot, valami furcsát.
Valaki megfogta a vállamat. Miután a szememet kinyitottam, (egyáltalán mikor csuktam be?) megláttam Vivit.
-Gyere, egyél te is tortát!
Követtem őt az asztalunkig, ahová minden lány odagyűlt, plusz Tomi állt még ott mellettünk, de ő a következő pillanatban elköszönt, majd elsietett, hiszen tesijük volt a B épületben.
Felültem a padunk tetejére, miközben a lányok körülöttem ugyanúgy, mint én a csokis sütit majszolták. Vivi mellém állt.
-Bell, te mit tennél a helyemben? Mármint Levi már vagy hatszor hívott el randizni, de én mindig próbálom visszautasítani, hiszen még mindig nem tudom milyen ember és én..
-Hé, Vivi-szóltam rá úgy, hogy rám figyeljen. Megállt a beszédben és szemeivel rám pillantott.-A randik arra vannak, hogy megismerjétek egymást. Azt mondtam, hogy nem szabad rögtön elsőre igent mondanod neki, nem azt, hogy minden egyes randi meghívásra nemet kell mondanod-mosolyogtam rá kedvesen.-Ha legközelebb megkérdezi, hogy szeretnél-e elmenni vele valahova, akkor igennel válaszolsz neki és hozzáteszed, hogy jó lenne elmenni sétálni a parkba vagy valami ilyesmi. Én csak attól féltem, hogy ha rögtön igent mondasz, akkor azt hiszi majd, hogy mindenre igennel fogsz válaszolni. Ami a fiúk szempontjából sok mindenre értetődő. Érted mire gondolok?
-Igen-bólintott kissé megkönnyebbülve a barátnőm, majd magához ölelt.-Csak annyira félek, hogy ha jobban megismer, akkor már nem is foglalkozik velem. Elhagy, nem jön a közelembe...
-Ha ezt megteszi páros lábbal fogom felrúgni...-mondtam halál komolyan.-Sőt fejbe vágom a fűzővel.
-Én meg kivágom az ablakon-javasolta Liza magasba emelt kézzel.
-Nos ha már pasiknál tartunk-fordultam hozzá, mire felvonta a szemöldökét.-Mi is volt az, amit a napokban a folyosón láttam?-kérdeztem titokzatosan.
-Nem értem miről beszélsz-motyogta. De tuti, hogy tudta mire gondolok, hiszen kissé elvörösödött.
-Ó, akkor rosszul láttam azt az ölelést? Mármint te és Dávid között?-mosolyogtam.
-Ó, az... Az csak egy baráti ölelés volt. Semmi több.
-Persze-mosolyogtam mindentudóan. Láttam azt, amit láttam. De mindegy, majd meglátjuk, hogy igazam lesz-e.
Tovább ettük a tortámat. Nem is hittem volna azt, hogy a mai nap ennyire jó lesz. Számítottam rá, hogy a lányok meglepnek majd valamivel, de nem hittem volna, hogy ilyen meglepetésben lesz részem. Bár még ennél is megdöbbentőbb a délutánom...
Délután a próbán a fiúkkal együtt profin teljesítettünk. Mindannyian elemünkben voltunk, Bálint tűnt még mindig szomorúnak, de ezt már egy hét alatt megszokhattam volna.
Igazából egy hét alatt a banda nagyon fontos szerepet töltött be az életembe.
Tibiről megtudtam, hogy most egy autószerelő műhelyben dolgozik az apja mellett. A műhely az övék, ezért a Nagy tesók apja és persze az idősebbik testvér, vagyis Tibi viszi a vállalkozást, míg Gergő gimnáziumban tanul és egyetemre nem megy. Azt is megtudtam, hogy Tibinek kissé rossz a hallása, ezért az orvosa javaslatára hallókészüléket kellett használnia. De ahogy elfigyeltem őt a próbákon, a barátai körében, egyáltalán nem zavarta őt ez a dolog. Nem figyelt rá, ahogy a fiúk sem szívatták miatta és olyan természetesen beszélt róla, hogy tudtam számára nem akadály ez a dolog. És mikor meséltem nekik a próba egyik szünetében a fűzőmről és a gerincferdülésemről abban már biztos voltam, hogy meg fogják érteni.
Gergőről kiderült, hogy kiskorában klausztrofóbiás volt, de kinőtte és ma már nem fél a szűk helyektől. Sőt elmesélte azt is, amikor kiesett egyszer a hintából és eltört a karja. Hetekig hordania kellett egy nehéz gipszet, amit nagyon utált. Kissé felnevettem, amikor fintorogva emlékezett vissza a gipszben töltött napjaira. Ő nem vette sértésnek, hanem csak elmosolyodott.
Andrisról persze sok mindent kiderítettem, de nem eleget. Alap dolgokat tudtam róla. Mi a kedvenc színe, tantárgya stb. A lelkét nem ismertem, nem ismertem az életét, az csukott ajtók mögött volt számomra és valahogy sehogy sem találtam hozzá megfelelő kulcsot.
Bálintról alapjában véve még kevesebbet tudtam. Ő bezárkózott magába, egyáltalán nem nyitott felém, csak ült a helyén, és alig mert megszólalni, így róla csak annyit tudtam, amit a fiúk elmeséltek. Hogy egy életvidám srác volt, de már hetek óta így viselkedik és senki nem tudja miért. Ezt is csak akkor merték elmondani, amikor az említett személy kiment a konyhába inni, és akkor is csak suttogva. Értelmetlen volt a viselkedése és úgy látszik nem csak én nem értettem, hanem a fiúk sem. Talán jobb lenne kideríteni.
-Bell-kiáltott rám Andris a csütörtöki próbán, mire én megráztam a fejem, és kivertem a fejemből a gondolatokat, hogy továbbra is a próbára koncentrálhassak, hiszen eddig ment, ezután is mennie kell.
-Mondd még egyszer, kérlek!
-Akkor szerinted vegyük lejjebb egy hangnemmel a Thinking out loudot?-kérdezte Andris.
-Igen, jó lenne. Mondjuk ez a dal egy duettfeldolgozásként egész jó lenne-dobtam be azt az ötletet, ami már az első próba után felötlött bennem.-Fel lehetne dobni vele a hangulatot, mármint a legtöbb ember oda van a romantikáért és szeretik, ha két szerelmes embert látnak. Ezt ki lehetne használni szerintem ennél a dalnál.
-Hmm... Igazad van-mondta Gergő elgondolkozva, majd Bálintra.-Ez a dal a te hangszínedhez illik, akkor az lenne a legjobb, ha te énekelnéd Bellával.
Bálinttal a szemünk sarkából egymásra pillantottunk. Még csak az kellene, hogy vele kelljen énekelnem. Hogyan játsszam én el, hogy szerelmes vagyok belé, mikor legszívesebben kifutnék a világból ahelyett, hogy egy szobába legyek vele? Ő közömbösen viselkedik velem és ez nekem fáj. Mi lesz, ha egymásnak énekeljük ezeket a sorokat?
-Nem lehetne, hogy más énekeljen velem?-kérdezem, de mindenki a fejét rázta, még Andris is. Jó mondjuk ő mondta, hogy nem tud énekelni, de vele szívesebben énekeltem volna, mint Bálinttal.-Na és te Gergő? Te miért nem énekelsz velem?
-Mert nekem nem jó ez a hangnem.
-Mi bajod van velem, Hercegnőm? Talán túlságosan szexi a hangom a tiéd mellett?-kacsintott rám keserűen Bálint. Olyan volt, mintha megbántottam volna őt, mivel a következő pillanatban ő kiviharzott a konyhába nyomában a pasimmal, aki bevágta maguk mögött az ajtót.
Tehát nem volt más választásom, minthogy belemenjek abba, hogy a holnapi fellépésen duettet énekeljek vele. Képtelen voltam magunkat elképzelve, ahogy a színpadon állunk és együtt énekeljük ezt a gyönyörű dalt, ami számomra és a szívem számára biztos többet fog jelenteni, mint azt bárki elhinné. Ő és én egymás szemébe nézve, ő gitározik, mindketten énekelünk és körülöttünk csak a dob és a zongora halk hangját halljuk, meg néhány kiáltást a tömegből...
Nem, Bella, Andrissal vagy együtt. Nem szabad rá gondolnod, hiszen közömbös hozzád, nem érdekled. De akkor miért gondolok rá folyton? Miért akarom, hogy újra magához öleljen? Miért akarom, hogy újra a közelembe legyen, hogy ajkai a homlokomat és a számat érintsék? Miért akarom egyáltalán, hogy megcsókoljon?
A következő pillanatban veszekedés hallatszott ki a konyhából, majd egy hangos csattanás. Idegesen pattantunk fel a többiekkel a kanapéról, és a konyha felé vetettük magunkat. Egy ütemet kihagyott a szívem, amikor az ajtó kitárult előttem. Odabent a két fiú verekedett egymással. Gergő és Tibi berohant mellettem, hogy szétválasszák őket, miközben én felmértem a sérüléseiket. Andrisnak felszakadt egy kicsit az ajka, míg Bálintnak vérzett az orra és a homlokán volt egy seb.
Miért verekedtek ezek össze? És mi volt az oka ennek a hirtelen jött haragnak egymás iránt?
A két fiú megint elindult egymás felé, de a két Nagy testvér visszatartotta őket. Lefogták a kezeiket, hogy még véletlenül se eshessenek újra egymásnak. Bálint szeme villámokat szórt, Andris pedig úgy fújtatott, mint egy dühös bika. Mindketten sértettek voltak, akiket nem volt könnyű kibékíteni. Szó szerint úgy néztek ki, mintha valami bikaviadalon lettek volna, ahol a két bika egymásnak esett volna. A ruhájuk néhány helyen elszakadt, a hajuk csapzott volt, az arcuk kipirosodott a méregtől. Bálint szeme pedig... Ijesztően fenyegetővé változott.
-Ne avatkozz a dolgaimba!-morgott Andris, mire kissé összerezzentem.
-De igenis beleavatkozom... Te egy...-kezdte Bálint, de én felébredve a kezdeti sokkból közéjük álltam.
-Hagyjátok már abba!-kiáltottam rájuk, mire az egész szoba megdermedt. Csak a fiúk egyenetlen légzését lehetett hallani, meg az én zihálásomat.-Miért vesztetek össze ennyire?-kérdeztem, mire ők dühösen összenéztek és összepréselték az ajkaikat. Értettem. Mindketten arra vártak, hogy a másik mondd majd valamit. Na azt leshetik.-Tehát nem valljátok be. Rendben. Andris, te most azzal indulj haza, pihend ki magad holnapra. Majd beszélünk reggel-parancsoltam rá, mire ő kissé meglepődötten pillantott rám, de miután látta, hogy komolyan gondolom, még egy utolsó pillantást vetve a többiekre kilépett a konyhából.
Gergő elengedte Bálintot, aki lehuppant egy székre az asztalhoz. Tibi elsietett egy másik ajtó felé, majd egy elsősegélydobozzal tért vissza. Kikaptam a kezéből, majd halkan odasúgtam neki, hogy menjenek ki mindketten, majd én megoldom ezt. Bólintott, majd megfogta az öccse vállát és kivezette őt a konyhából.
Kettesbe maradtam vele a szobában. Mindkettőnk légzése egyenetlen volt és szapora. Lassan leültem mellé egy másik székre az asztalhoz. Letettem az asztalra a kis dobozt, felnyitottam a fedelét, majd keresgélni kezdtem benne kötszert és fertőtlenítőt. Magamon éreztem érthetetlen tekintetét, de valahogy nem érdekelt. Túlságosan elfáradtam estére ahhoz, hogy most ezzel is foglalkozzak.
Kikaptam a fertőtlenítős flakont a dobozból, egy kicsi vattapamacsra ráöntöttem belőle, majd Bálint ajkaihoz nyomtam. Felszisszent a fájdalomra, de továbbra sem szólalt meg. Én pedig nem néztem a szemébe. Azon voltam, hogy gyorsan végezzek sebeinek fertőtlenítésével.
Végtelennek tűnő pillanatokig tisztogattam a három sebet. Egyszerűen nem mertem megszólalni sem, pedig már majdnem bőgtem. Sosem voltam oda azért, hogy másokat összetörve, meggyötörten lássak, de tudtam, hogy valamiért Bálint ilyen. Valamiért szomorú és valamiért kedvetlen. Csak nem tudtam volna kideríteni miért.
-Nem kellett volna segítened-motyogta miután leragasztottam a homlokán lévő sebet sebtapasszal. Kidobtam a kis vattapamacsot és visszatettem a dobozba a fertőtlenítőt.
-De igenis kellett-förmedtem rá. Kezdtem igazán kiborulni.-Hogy gondoltátok ezt? Azt hiszitek, hogy öröm volt látni, ahogy mindkettőtök arcát sebek díszítették. Rohadtul nem volt jó látvány. Én megértem, hogy valami bajod van, ez rendben is lenne, de rohadtul elegem van abból, hogy a haverjaid sem értik a viselkedésed. Először is mindenkivel közömbösen viselkedsz, állandóan magadba fordulsz, most meg leütöd az egyik legjobb haverodat. Ez nem mehet így tovább-ráztam meg a fejem.-Mi történt veled? A fiúk szerint egy életvidám ember vagy és most meg úgy nézel ki, mint aki egy roncs. Mi történt azzal a fiúval, aki belépett a lány öltözőbe és viccelődött velem? Hol van az a vidám fiú?
-Az a fiú már csak emlék-hajtotta le a fejét Bálint.
-Azt hiszem azt a fiút tudtam volna kedvelne, de azt, aki itt ül előttem, képtelen vagyok megismerni és így megkedvelni sem könnyű egy embert.
Felkapta a fejét a mondatomra és hitetlenül megrázta a fejét. Talán mondtam valamit, amit ennyire nem hitt volna el? Amit képtelen felfogni?
-Elnézést, hogy ennyire csalódnod kellett bennem-rázta meg a fejét keserűen. Felállt és elém lépett.-Nem voltam valami kedves hozzád az elmúlt időben és a fiúkkal is seggfej módjára bántam, pedig egyiken sem érdemeltétek meg. Pontosabban Andrist kivéve...
-Mit tett Andris, ami miatt ennyire haragszol rá?
-Vigyázz vele, kérlek-kérte tőlem kedvesen, miközben végigsimított az arcomon. Úgy, mint a múltkor újra homlokon csókolt, majd szorosan magához húzott.-Nem az az ember, mint amilyennek hiszed.
-Miért nem mondod el, hogy ezt mire érted?-suttogtam a mellkasába fáradtan.
-Esküszöm, hogy elmondom neked. De először szeretnék oda adni neked valamit.-Kissé eltolt magától, de fél karjával még mindig magához húzott. Elővett a zsebéből egy kicsi dobozt, amit odanyújtott nekem. Felnyitottam a fedelét és elakadt a lélegzetem. Egy gyűrű volt benne, méghozzá nem is akármilyen. Egy világoskék színű kék kő volt a dísze a gyűrűnek. Igazából le se bírtam volna írni, hogy néz ki. Különleges volt és tudtam, hogy nekem vette. Ekkor akaratlanul is kicsordultak a könnyeim. Alig ismertem ezt a srácot és most mégis az egyik legszebb ajándékot vette nekem.
-Amikor az utcán sétáltam, megláttam egy kirakatban és egyből rád gondoltam-mesélte.-Megvettem és mikor a lányok említették, hogy ma lesz a szülinapod, tudtam, hogy oda kell adnom neked, de négyszemközt szerettem volna odaadni.
-Köszönöm, ez gyönyörű-pillantottam fel rá. Halványan elmosolyodott, majd kivette a kis dobozból a gyűrűt, megfogta a kezemet és felhúzta a gyűrűsujjamra az ékszert. Majd megcsókolta a kezemet. Egy pillanatig egymás szemébe néztünk, de aztán megszólaltam.-Kérlek, meséld el miért verekedtetek?
Nagyon sóhajtott, már majdnem belekezdett, de odakintről hangos dudaszó hallatszott, ami azt jelezte, hogy ideje hazamennem, hiszen apa megérkezett. Mélyen belenéztem Bálint szemébe, majd csókot nyomtam az arcára, ezután vissza se nézve kirohantam a konyhából. Hallottam még utánam kiáltó hangját, de nem akartam megváratni apát, pedig mindennél kíváncsibb voltam az okokra.
Úgy döntöttem hétvégén kiderítem.
Elköszöntem gyorsan a fiúktól, majd minden cuccommal együtt kiléptem a hidegbe egyenesen apa kocsija felé, aki mosolyogva kérdezgetett a napomról. Én egy pillanatra még a konyha felé pillantott, ahol láttam, hogy Ő ott állt az ablakban, aztán a kocsi elindult...
 |
| Bella gyűrűje... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése