Részlet :) És egy ötlet...

Sziasztok, gimiseim! :)

 

Nos akkor kezdem az ötlettel:D Ha gondoljátok és szeretnétek, akkor ezt a blogot folytathatom tovább, de nem a történetet, hanem különböző dolgokról írhatnám meg a véleményemet, esetleg aki szeretné feltehetne nekem kérdéséket vagy ha gondoljátok könyvekről is írhatnék, már ha valaki olvasná ezeket a bejegyzéseket. :) Ha téged érdekelne ez, akkor oldalt a közvéleménykutatásnál kattins az Igenre. Ha legalább 10 visszajelzést kapok, akkor indítom el ezeket a 'rovatokat', valamint ha van valami ötletetek, ami érdekelne titeket és szívesen megosztanátok velem, írjátok meg kommentbe lent. :)

 

A másik ok, amiért most írok nektek az a kövi blogom a The Savior. :) Hamarosan-körülbelül szeptember végén, október elején-teszem fel a prológust és az első részt, de most hoztam nektek egy kis részletet :)

 

"Felemelek néhány kést, kettőt a csizmámba csúsztatok, a másik kettőt pedig a kezembe veszem, a többit magam mellé helyezem és a céltáblákra vezetem a tekintetem. A táblák mozogni kezdenek és én koncentrálok a céltáblák közepére. Hirtelen lendítem a kezemet és a kés eldobva eltalálom a tábla közepét, alig egy másodperccel később már a másik négy darab kés is a céltáblán van.

Zihálok, ahogy megpróbálok megnyugodni. A hátam mögött halk tapsot hallok, Russel döbbent és elégedett vigyorával találom szembe magam.

-Az ártatlan kicsi lány, nem is olyan ártatlan."

 

 

Nos, a történet már körvonalazódott bennem, de még mindig van néhány részlet, amin változtatni fogok, ezért nyitom meg csak egy hónap múlva a blogot. :)

 

Ennyi lenne mára, hamarosan Tristan blogját is kiteszem nektek ;) Nemsokára újból jelentkezem

 

Skyler Brooks :*

 

 

Nyár végi bejegyzés :D

Sziasztok gimiseim! :*

Tudom, a The Story Of My Life hivatalosan is lezárult, de úgy gondoltam itt az ideje, hogy meglepjelek titeket némi infóval.

De először is beszéljünk a suliról :'( Igen, a suliról.

 

Nos mint legtöbben én is csak titokban várom a sulit. Ilyenkor imádok készülődni, füzeteket, ruhákat, ceruzákat és tollakat venni, de emelett bennem van az a bizonyos nincs-kedvem-tanulni érzés. Ennek ellenére lelkiekben megpróbálom felkészíteni magamat a sulira.

Legtöbbször sulis filmeket nézek és suliról szóló könyveket olvasok, emelett megpróbálom különböző DIY (do it yourself=csináld magad) ötletekkel feldobni a füzeteimet és a szobámat. Az utolsó napokban pedig kiélvezem a nyári szünetet olvasok, sorozatokat és filmeket nézek, egyszóval pihenek, mert ahogy szeptember elsején becsengetnek, megkezdődik a tanulás.

Sok sikert kívánok minden olvasómnak a tanévhoz! :* Az utolsó hetet meg mindenképpen élvezzétek ki, de azért lelkiekben ti is készüljetek fel a tanulásra. ;)

 

Most pedig jöjjön néhány infó. Meg van a következő blogom címe: The Savior-A megmentő. A történet a jövőben fog játszódni, egy elképzelt világban. Semmi természetfeletti nem lesz benne. :) Hamarosan jövök a történet ismertetőjével.

 

És még egy bejelenteni valóm van. :D Mint említettem egy kezdő író megkeresett azzal, hogy fanfictiont írna a The Story Of My Life-ból, pontosabban Fodor Tomi életéről. Nos az író megengedte, hogy itt is közzé tehessem a hírt, hogy most már biztos abban, hogy megírja a sztorit és hogy hamarosan fel is fogja tenni a prológust meg az első részt. :) Nos a linket még nem tudom belinkelni nektek, de az író nevét felfedem előtettek. Nos dobpergés :D... Tristan Rebkins. Ma beszéltem Tristannal és nagyon izgatott a blog miatt, reméli tetszeni fog nektek. Én pedig remélem, hogy meglátogatjátok majd a blogját.

 

Nos további szép napot és további jó nyarat mindenkinek! :*

Skyler Brooks

 

 

 

                                     

Írói utószó

Sziasztok! :)

Nos most kezdek igazán búcsúzkodni tőletek, hiszen a történetnek most lesz hivatalosan vége. Nem is tudom, hol is kezdjem. Szerintem az lesz a legjobb, ha mindannyiótoknak megköszönöm. Kaptam néhány visszajelzést és ennek nagyon örültem. Nem voltatok nagyon aktívak, de tudom, hogy itt voltatok és hogy olvastátok a történetet és ezért nagyon hálás vagyok nektek. :*

Májusban döntöttem úgy, hogy felteszem a történetet. Meg szerettem volna mutatni, hogy néha a rosszul induló történeteknek is jó végük lesz. Szerettem volna egy boldog történetet leírni, ami csak az enyém. Örültem neki, hogy voltak, akik elolvasták. Nem tartom magam jó írónak, mert nem is vagyok az, de abban biztos vagyok, hogy jó érzés, amikor a visszajelzésekből azt vonom le, hogy tetszik másoknak az, amit írok és amikor írok, olyan világot teremthetek, amiben én is szívesen élnék.

Nos gondolom kíváncsiak vagytok néhány apró kis "kulisszatitokra", amit nem tudhatattok meg a történetből, illetve néhány dologra, amit eredetileg terveztem a sztorival kapcsolatban, de végül nem így lett.

 

1. A sztorit eredetileg akkor kezdtem el, amikor egy reménytelen szerelem összetörte a szívem. Úgy gondoltam jó lenne valahogy kiadni magamból a sok feszültséget, ezért megnyitottam a szövegszerkesztőt és megírtam az első fejezetet.

 

2. A The Story Of My Life vége először az lett volna, hogy Bella Andrisra és Bálintra is megharagszik és se a bandával, se velük nem beszélt volna, hanem élte volna tovább az életét a Szent Margit gimiben, de mint az előbb leírtam boldog befejezésű történetet akartam feltenni.

 

3. Eredetileg Andris lett volna az, akivel Bella összejön, de aztán úgy gondoltam, hogy Bálint sokkal jobban illik hozzá, ezért átírtam.

 

4. Bálintot először bunkó és idegesítő karakternek képzeltem el, aki állandóan piszkálni fogja Bellát, végül nem így lett.

 

5. Dávid nem is volt benne először a szereplők között, hirtelen írtam bele őt a történetbe. Úgy terveztem, hogy kiderül majd, hogy Bella féltestvére, de nem tudtam volna Bella szüleiről azt elképzelni, hogy megcsalták egymást, így csak Bella legjobb gyerekkori barátja lett.

 

6. Vivi és Levi kapcsolatát hosszúra terveztem, de tudtam, hogy Levi karaktere nem lenne elég erős ahhoz, hogy hosszú ideig Vivi mellett maradjon. Legalábbis így képzeltem el őt.

 

7. Eredetileg lett volna egy olyan rész, ahol Bella és Bálint majd féltékenység miatt szakítanak, de végül ezt kiírtam a történetből.

8. Ez a kép szerepelt volna a ráadás rész bejegyzésben, de végül nem tettem bele. Viszont ezt az aranyos képet látni kell. Így képzeltem el Vikit és Bálintot már akkor, amikor a kicsi lány 1 éves. :33

 

9. Úgy terveztem lesz 2. évad is, de már le akartam zárni a történetet. Egyébként a második évad a londoni évekről és Belláék eljegyzés utáni életéről szólt volna.

 

10. Valamint kérdezték már tőlem, hogy a nevem honnan jött. Nos a Skyler a skyból jött, ami az eget jelenti, ami néha gyönyörű tud lenni. A Brooks pedig a bookból (könyvek), mivel rólam tudni illik, hogy óriási könyvmoly vagyok. :D ;)

 

Hát ennyi volt, amit nem tudhatattok a sztorival és velem kapcsolatban.

Itt az ideje, hogy mégegyszer köszönetet mondjak, hiszen támogatattok és mellettem álltatok és olvastátok a történetet. :* Köszönöm ezt nektek, csodálatosak voltatok! A blogra senki nem iratkozott fel, de így is sokan néztétek, hiszen 891 megtekintés gyűlt össze eddig a mostani percig és három országból voltak, akik rákattintottak a blogra, netán olvasták is: Magyaroszágról, az Egyesült Államokból és Hollandiából és ez nekem nagyon sokat számít, úgyhogy nagyon-nagyon köszönöm. Szeretlek titeket! :* <33

Hamarosan-talán egy hónap múlva-jelentkezem az új történettel és az új bloggal, addig is élvezzétek még ezt a egy és fél hetet, ami még a suliig van és pihenjetek. Olvassatok, nézzetek filmet, élvezzétek az utolsó nyári napokat. :))

Olyan nehéz elengedni ezt a történetet, de meg kell tennem, hiába imádom a két főszereplőt, akikkel együtt sírtam és nevettem, miközben írtam a történetet. Egyszerűen imádtam írni az életük rezdüléseiról...

De most hivatalosan is lezárom Bella és Bálint történetét.... :')

 

 

A blog

BEFEJEZETT.

 

 

 

Skyler Brooks :*

 

 

Ez történt velünk a jövőben... (Ráadás rész)

Sziasztok, Szent Margit gimiseim! :')

Nos elérkezett a pillanat, amikor el kell engednem Bella és Bálint történetét. Most vége van, hivatalosan is. Ma még leírom az utószót, ahol megismerhettek néhány tényt a történetről, meg elköszönök a történettől, de ezzel a résszel a történetnek hivatalosan vége.

Vagyis az én részemről. :) Azt mondtam az előző rész elején, hogy talán lesz egy meglepetésem. Még semmi sem biztos, de megkeresett egy kezdő blogger, akinek annyira megtetszett a történet, hogy szeretne írni belőle egy fanfictiont, pontosabban tovább szeretné írni Fodor Tomi, Bella unokatestvérének történetét. Nos ha tényleg meg fogja írni, akkor kiteszem ide nektek a történetet. ;)

Most viszont szeretnék jó olvasást kívánni a ráadás részhez, ami a srácok jövőjét mutatja be. Remélem tetszeni fog nektek ;)

Skyler Brooks :*

 

Ez történt velünk a jövőben...

(Ráadás rész)

 

 

A rendelő ajtaján kilépve még nagyobb öröm öntött el. Sietve tettem meg az utolsó lépéseket a kocsimig, majd a volán mögé beülve elsírtam magam.

Mennyi ideje álmodoztunk erről és most valóra fog válni. El sem hiszem, Bálint ki fog ugrani a bőréből, ha ezt meghallja. Olyannyira szerette volna, hogy összejöjjön ez nekünk és most itt vagyunk, hogy sikerült. Hihetetlen ez az érzés.

Négy év telt el a Stars óta és egy év az esküvőnk óta. A banda még mindig híres, bár most jelenleg nem Londonban élünk, hanem most újra Magyarországon tengetjük mindennapjainkat. Egy hónapja tértünk vissza amiatt, mert rosszullétre panaszkodtam és mindenki azt mondta talán a túl nagy fejhatás miatt volt ez az egész, ezért a bandával és a kiadóval úgy döntöttünk, hogy a banda kis időre visszavonul, amíg jobban nem leszek. Mivel a pihenés nem igazán ment volna az Egyesült Királyság hatalmas és zajos fővárosában, így elindultunk haza. Itthon nagyon sokan fogadtak minket a repülőtéren és mi örültünk annak, hogy ennyire szeretnek minket. Nem nyertük meg ugyan a versenyt, de volt bátorságunk ahhoz, hogy megpróbáljuk ezt az őrültséget.

Visszaemlékezés

-Hogy érted azt, hogy külföldre utazunk?-kérdeztem furcsállva a Sarah mondatát.

A srácok eljegyzési partit szerveztek nekünk az érettségik után és persze a sikeres érettségiket is megünnepeltük, nemcsak azt, hogy hivatalosan is el vagyok jegyezve.

A lányok felnevettek kijelentésemen. Még egy dolog, amit nem tudok, de mások igen.

Dávid átölelte Liza derekát és egy puszit nyomott az arcára, Bogi mellettük ácsorgott Tibivel a dobos sráccal, akivel mostanában elég jól kijöttek, bár nem tudom lesz-e ebből valami. Na és persze itt állt közöttünk Vivi is, aki Ádámmal az oldalán nevetett. Gergő az egyik széken ült és nevetve túrt bele a hajába

Sarah-nak ugyan most nincs barátja, de keresi azt a srácot, aki mellett boldog lehetne. Ő tervezte a bandánk logóját és a neten is ő népszerűsíti a bandát mostanában. Máig nagyon-nagy segítség nekünk. De azt nem értem, hogy miért kellene külföldre utaznunk.

-Na elmondtátok már neki?-érkezett meg Tomi mellénk, miközben Rebekka kezét szorongatta. Tomi az évek alatt teljesen megváltozott. Most már nyitottabb az emberek felé, ráadásul magasabb lett és kondizni is jár. Teljesen kikupálódott, szinte rá se lehet ismerni.

-Miről kellene nekem tudnom?-kérdeztem vissza dühösen, mire Bálint nagy röhögésben tört ki mögöttem. Ideges rácsaptam az engem ölelő kezére.-Mondjátok már!

-Nos-húzott elő a háta mögül egy papírt Andris, majd széthajtotta és elkezdte felolvasni.-ezt a levelet kaptuk nem régen, méghozzá Londonból.-A szemem kikerekedett a város említésére.-Egy ott élő Sam Jackson menedzser küldte el nekünk ezt a papírt. Felolvassam? Valamilyen oknál fogva a levél magyarul van írva. Gondolom valaki lefordította neki és elküldte nekünk a...

-Olvasd már!-kiáltottam rá, mire mindenki felnevetett, ő meg behúzta a nyakát.

-Khmm-köszörülte meg a torkát.-'Kedves Sarah!-kezdte, mire én a mellettünk álló lányra pillantottam.-Köszönöm, hogy elküldte ismerősei videóját. Szívesen dolgoznék az After Dayjel, ha lenne rá lehetőség, jöjjenek el Londonba, hogy élőbe is meghallgathassam őket és véleményt tudjak mondani róluk. A borítékban van egy papír az elérhetőségemmel, ha a titkárnőmet felhívják, ő elintézi, hogy kijuthassanak ide Londonba. Ha bármilyen probléma van, hívjanak nyugodtan. Sam Jackson menedzser, turnémenedzser".

-Sarah-fordultam felé.-Te elküldted a videóinkat egy híres menedzsernek?

-Hát most miért ne? Jók vagytok, akkor miért ne csinálhatnátok hivatalosan is? A zene bennetek van, már csak fel kell fedezni titeket.

-De egy menedzsernek? Nekem ehhez túl kevés a hangom. Nem vagyok olyan, aki képes nagyon magas hangokat kiénekelni.

-Menj már, Bella-legyintett Andris.-Egyetlen próbát megér. Legalább elmehetünk Londonba és a menedzser intézi az egészet, ami azt jelenti, hogy talán lát bennünk valamit.

-Igen, igaza van Andrisnak-szólalt meg Gergő.-Először csak egy garázsbandának indultunk és mára már fesztiválokon is fellépünk. Szeretjük ezt csinálni és most nyár van, az egyetem ősszel indul, addig itt áll az egész nyár és ha nem jön be ez az angliai kis kirándulásunk, akkor visszajövünk, viszont meg kell próbálnunk. De mindannyiunknak bele kell egyeznünk abba, hogy elmenjünk és mivel már mindenki más igent mondott, csak te nem, neked kell választanod. Menjünk vagy maradjunk és hagyjuk ezt a lehetőséget?-kérdezte.

Az egész életem ezen a döntésen múlhatott. Ha elmegyünk és végül leszerződünk a menedzserrel, akkor az egész életünk megváltozhat, viszont ha nem megyünk, akkor csak továbbra is azt folytatjuk, amit elkezdtük. A srácok egy ideje azt mondogatják, hogy szeretnének tovább lépni és beadni a jelentkezést egy-egy magyar lemezkiadóhoz vagy jelentkezni valamilyen tehetségkutatóba, de én nem vagyok a híve annak, hogy ilyen showműsorokba jelentkezzünk, a magyar lemezkiadókhoz pedig elég nehéz bejutni.

Tekintetem Bálintra vezettem.

Ő is vágyott rá, hogy elmenjünk Londonba és megpróbáljuk ezt, de nem tudom mennyire menne ez nekünk. Elvégre magyarok vagyunk, más országból jöttünk és nem tudom mennyire tetszenénk az ottani közönségnek. De annyira szeretnék ezt a srácok, hogy képtelen vagyok nemet mondani, de rábólintani sem tudok olyan könnyen.

Menjünk? Vagy ne?

-Mi lenne, ha megegyeznénk valamiben?-mondtam.-Elmegyünk, megpróbáljuk, ha nem sikerül itthon is megpróbáljuk, de utána csak sima fesztiválokra járunk és ilyesmi.

Mindannyian bólogattak, pontosabban a bandatársaim, a többiek mosolyogva figyeltek minket.

-Akkor?-kérdezte Andris.

-Akkor megyünk Londonba-kiáltottam, mire mindenki kiabálni kezdett. Bálint elkapta a derekamat és a levegőbe emelt. Ilyen boldogság csillogott a szemébe akkor is, amikor igent mondtam neki és örültem neki, hogy boldog volt. De tudtam hosszú, fárasztó és nehéz időszak elébe nézünk.

A stúdió, ahová Londonba el kellett mennünk, a belvárosban volt. Kocsival vittek el minket a menedzser utasítására egészen a stúdióig, már az ablakból is csodás látványt nyújtott a város. Egyszerűen gyönyörű volt.

A stúdió hatalmas, üvegablakos épület volt, ahol temérdek újságíró várakozott arra, hogy valamilyen hírességet megpillanthasson. Mikor a kocsink begördült azt hihették, hogy mi is híresek vagyunk, mert a fényképezőgépek kattogni kezdenek. Mikor kiszálltunk, az újságírók csalódottan léptek vissza.

Besiettünk az épületbe, miközben a fiúk az előbbi eseményeket tárgyalták meg. Ahogy az egyik folyosóra befordultam egy fekete hajú, magas negyvenes férfival találtam szembe magam. Öltönyben volt, mint egy üzletember, valószínűleg ő lehetett Sam Jackson.

-Már vártunk titeket-mosolygott, angolul beszélt, de hála jó istennek értettem mit mondott.-Üdvözöllek titeket a Jackson Recordsnál, gyertek velem és meghallgatunk titeket.

Bevezetett minket egy terembe, ahol több férfi is ült egy asztalnál. Sam is leült oda, majd a színpadra mutatott, ahol egy komplett felszerelés volt. Dob, zongora, két gitár, plusz egy basszusgitár is állt ott, meg három mikrofon.

-Be vannak hangolva hangszerek, beállítottuk. Ha kész vagytok kezdhetitek-mondta Sam.

Idegesen felsétáltunk a színpadra, Tibi felkapta a dobverőket és helyet foglalt a dob mögött, Andris beállt a zongora mögé, Bálint és Gergő pedig felkapta a két gitárt és a mikrofonok elé álltak, én pedig elfoglaltam a helyem a középső mikrofonnál.

A fiúkra néztem és bólintottam. Elkezdtük...
Visszaemlékezés vége

A telefon megcsördült a zsebemben és Bálint neve villogott a képernyőn. Boldogan vettem fel.

-Szia-motyogtam mosolyogva.

-Szia. Merre vagy?-kérdezte.-A többiek már itt vannak nálunk, a szüleid is most jöttek meg és elég éhesek vagyunk már.

-Ööö... Mindjárt megyek, csak orvosnál voltam-motyogtam.

-Orvosnál?-kérdezett vissza idegesen és meglepődve.-Valami baj van? Miért nem mondtad?

-Csak a rosszullétek miatt jöttem el kivizsgáltatni magam.

-És mit mondott?

-Otthon elmondom. Nemsokára ott leszek.

-De Bella...-kezdte Bálint, de elköszönve leraktam a telefont. Nem telefonon akartam közölni vele ezt a hírt...

Visszaemlékezés

-Hmm...-dörzsölte az állát Sam, miután befejeztük. Egy ideig csak nézett ránk, én meg már azt hittem, hogy leesek a színpadról izgatottságomban, de helyette inkább a mellettem álló Bálint kezét szorongattam. Sam ezt a gesztust meglátta és elmosolyodott egy pillanatra.-Mióta jártok?-kérdezte angolul, mire szerelmem válaszolt a kérdésre, hogy több mint öt éve. A menedzser elismerően bólintott.-Gratulálok! Gimis szerelem?

-Igen-bólintottam. Sam is bólintott, majd felállt a székről és a mellette ülőkhöz fordult. Percekig beszélgettek és mi egyre idegesebbek voltunk.

-Most akkor mi van?-kérdezte mögöttünk Tibi a dobok mögül. Lepisszegtem, hogy legyen kicsit halkabb, mire odahívott magához engem.-Most elfogadták vagy sem?

-Még tárgyalnak.

-Nos-hallottam meg Mr. Jackson hangját, mire rápillantottam. Begombolta fekete öltönyét, majd ránk mosolygott.-Üdvözöllek titeket a Jackson Recordsnál!

Bálint felkiáltott és hozzám sietett. Átkarolta a derekam és egy apró, szelíd csókot nyomott a számra, majd magához szorított. Nekünk ez egy felülmúlhatatlan érzés, hiszen mégiscsak Londonban vagyunk, egy lemezkiadónál és most fogadták el a kérelmünket, ami azt jelenti, hogy tehetséges bandának tartanak minket, akiknek van lehetőségük arra, hogy megismertessék a dalaikat a világgal.

Hihetetlen ez az egész. Még emlékszem arra a napra, amikor Bálint és Andris megkeresett engem a banda a nevében. Énekesnőt kerestek és meg is találták az én személyben. Minden egyes próbára emlékszem, még arra is, amikor először mentem be Gergőék kicsi garázsába az állandó próbáinkra helyszínére. És persze arra is emlékszem, ahogy Gergő a gitárját hangolta, Tibi a dobot püfölte és ők ketten veszekedtek amiatt, hogy Gergő nem tudja normális behangolni a gitárt, addig míg Tibi folyamatosan játszik a dobon. Minden egyes próba így indult. Ja meg azzal, hogy Bálint a mikrofonokat próbálta beállítani, a végén mégis mindig én tudtam megcsinálni rendesen. Ő ilyenkor pedig mindig azt mondta: “Én is megtudtam volna csinálni!”. Na igen, így kezdtük egy garázsbandaként, aztán ugye én elvállaltam a régi sulimban egy fellépést, ahol levideóztak minket és felraktak a netre. Ezután kezdtük kiépíteni a banda imidzsét. Örülök neki, hogy végül is elfogadtam akkor a srácok ajánlatát.

-Nagyon szépen köszönjük!-válaszoltam a könnyeimet törölgetve.-Nekünk ez nagyon sokat jelent.

-De-tartotta fel a kezét. Rögtön lehervadt az arcunkról a boldog mosoly. Minden izmom megfeszült várva a 'de' után következő mondatot.-mostanában kevesebb az olyan banda, akik csak úgy berobbannak bármilyen promóció nélkül, ezért az embereimmel azt tartanánk helyesnek, hogyha jelentkeznétek a Stars című műsorba. A lényeg, hogy ebben a versenyben bandák versenyeznek egymással. Olyan bandák, akiket eddig nem ismertek és a műsor során válhatnak híressé. Ez egy most először induló műsor és ti vagytok azok, akiket én be tudnék juttatni a meghallgatásra. A meghallgatás két hét múlva lesz, a címet majd megtudjátok, ha elvállaljátok.

A többiek rám pillantottak. Olyan volt, mintha tőlem várták volna a végső választ. Pedig fogalmam sem volt erre mit kellene mondanunk. Sosem akartam valami idióta tehetségkutató showba bekerülni, hogy belőlünk is hülyét csináljanak a világ előtt, de jelen pillanatban jobb ötletem nem volt arra, hogy hogyan tudnánk meggyőzni a menedzsert.

Megköszörültem a torkomat.

-Kérhetnénk egy kis gondolkodási időt?

-Persze, de csak egy napot. Holnap elküldetném az egyik emberemmel a benevezéseteket-mosolygott ránk Mr. Jackson.

-Köszönjük. Még ma este felhívom a válaszunkkal-mondtam, majd miután kezet ráztam vele távoztam a teremből.
Visszaemlékezés vége

 

Végül elfogadtuk az ajánlatukat. Bekerültünk a műsorba több másik bandával együtt. Heteken keresztül próbáltunk, részt vettünk különböző interjúkon, tévés műsorokban és a rajongótáborunk egyre nagyobb és nagyobb lett, mivel mindenféle zenét játszottunk, ami nagyon tetszett az embereknek és persze a zsűrinek is, de így is csak harmadikok lettünk. Mi már ennek is örültünk, hiszen így biztos volt a szerződésünk a Jackson Recordsnál.

Az egyetemen halasztást kértünk, mivel Sam szerette volna, ha az első lemezünket már rögtön elkezdenénk felvenni. Voltak dalok, amit mi írtunk, de a legtöbbet híres dalszövegírókkal és zeneszerzőkkel írtuk meg. Így hamarosan már ki is adtuk az első lemezünket a Moonlightot és az első videoklippünket is, amit az album címét adó számhoz forgattunk le. Napok alatt elértük vele a két milliós nézettséget. Szerencsénk volt.

Csak öten voltunk kint, de a többiekkel telefonon és interneten tartottuk a kapcsolatot. Támogattak minket, a szüleink is örültek a sikereinknek. Miattuk folytattuk ezt az egészet.

Nem volt szünetünk, de én annyit kértem Samtől, hogy folytathassam a tanulmányaimat a kötelezettségeink mellett. A menedzserünk belement és a legjobb tanárokat rendelte mellém. Alig három év múlva sikerült levizsgáznom pszichológiából a külön órák segítségével és az egyetem engedélyével. Nehéz volt tanulni a koncertek, az albumok felvétele és az első turnénk mellett, de végül sikeresen letettem a vizsgáimat és pszichológus (is) lett belőlem.

Miután sikeresen levizsgáztam, Bálinttal úgy döntöttünk, hogy ideje összeházasodnunk. Két hónap alatt mindent megszerveztünk és megtartottuk az esküvőt itt Magyarországon. Elég sok vendégünk volt, körülbelül 200-an és emellett a fotósok is próbáltak beférkőzni, hogy képeket készítsenek az esküvőnkről. Életem egyik legboldogabb napja volt és életem egyik legszebb hete volt a nászutunk Görögország egyik tengerpartján. Bálint ragaszkodott hozzá, hogy külföldre menjünk, pedig én bárhol szívesen lettem volna, csak mellette legyek.

Mikor hazaértem, az udvarunkon ott álltak a barátaink, családtagjaink. Bálinttal kerti partit rendeztünk, hogy kicsit kikapcsolódhassunk. Reggel mielőtt eljöttem volna, ketten csináltunk egy csomó kaját, hogy mindenkinek elég legyen. Aztán még egy órát vártam és elmentem arra hivatkozva, hogy még vásárolnom kellene néhány dolgot, de hamarosan jövök vissza. Nem akartam Bálintnak elmondani mi a sejtésem addig, míg biztosan nem tudom, hogy igaz-e.

-Nézzétek csak ki érkezett meg-szaladt oda hozzám egy ölelésre Vivi széttárt karokkal.

Nevetve öleltem magamhoz, majd a többieket is egyenként üdvözöltem. Ahogy észrevettem Bálint senkinek nem szólt arról hol voltam, hiszen mindenki mosolygott és vidám volt, viszont ő csak ideges volt, láttam az arcán.

Ideje lesz felvilágítani őt arról, hogy miért is voltam orvosnál.

-Figyeljetek-mondtam a vendégeknek.-mindjárt visszajövünk, de beszélnem kellene Bálinttal egy fontos dologról.

-Arról a fontos dologról?-kérdezett vissza Vivi. Egyedül a lányok tudták, hogy mi az igazi oka, hogy orvoshoz mentem ma. Egyedül ők tudtak a sejtésemről.

-Igen. A feltételezésem igaz lett-kacsintottam, mire ők felsikoltottak, majd magukhoz öleltek.

Körülöttünk mindenki kérdőn nézett ránk, de egyikünk se válaszolt. A lányok tudták, hogy először Bálinttal szeretném tisztázni a helyzetet, utána pedig mindenkinek el akarom majd mondani.

Kézen ragadtam Bálintot és bevezettem a konyhánkba és leültettem az egyik székre.

-Szívem-szólítottam meg.-Szeretnék megbeszélni veled valamit-mosolyogtam rá.

-Valami baj volt a dokinál?

-Dehogy is-ráztam meg a fejem nevetve.-Jó hírekkel szolgált nekünk. Tudod nem akartalak felidegesíteni téged, de reggelente mikor felébredek hányingerem van és eléggé rosszul vagyok. Érzékenyebb vagyok, mint általában és furcsa, de olyan dolgokat is megeszek, amiket eddig soha. Gyanakodni kezdtem és elmentem egy vizsgálatra ma délután és a doki olyat mondott nekem, amivel valóra válthatom az álmodat, ugyanis nemsokára örömmel mutogathatod az instagram profilodon ország világnak a gyermekedet-vigyorodtam el, mire Bálint leesett állal pillantott rám.

Tekintete és keze is a hasamra vándorolt, aztán a szeme megtelt könnyel és szerelmes pillantást váltott velem. Tudtam mennyire vágyott egy gyerekre, hiszen az esküvőnkre is három évet kellett várnia. Szerette a gyerekeket és gyakran mondta nekem, hogy sokat szeretne majd felnevelni velem együtt. Már két éve folyamatosan próbált rábeszélni arra, hogy vállaljunk be egy babát, de sosem mondtam rá igent, mivel a turnék és a koncertek miatt elég kevés időnk lett volna. Ezt a babát se terveztük be, csak úgy megfogant, de már most boldog vagyok attól, hogy nemsokára a karomban tarthatom ezt a csöppséget. És ahogy látom Bálint is nagyon izgatott miatta.

Simogatni kezdte a hasamat, amin még alig lehetett látni, hogy egy pocaklakó van benne. Elmosolyodtam Bálint gyengédségén. Mindig gyengéd volt velem szemben, de valószínű, hogy most még jobban az lesz.

-Mennyi idős?-kérdezte halkan, miközben a szemembe nézett, de a hasamat simogatta.

-A doki szerint 3 hónapos lehet.

-Az nem a londoni jótékonysági bál estje volt?-vonta fel a szemöldökét.-Csak meg mernék esküdni rá, hogy az az este volt.

-Bálint-nevettem fel halkan, miközben a karjaimat a nyaka köré fontam.

-Igazából még most sem fogtam fel teljesen, Hercegnőm-suttogta és két keze közé fogta az arcomat.-Annyira, de annyira szeretlek téged, hogy azt el sem tudnád képzelni. Nekem teljesen mindegy, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e, a lényeg, hogy a mi gyermekünk lesz és hogy egészséges legyen.

-Tudod, a doki szerint a negyedik hónap végén már ultrahang segítségével meg lehet majd tudni a baba nemét. Viszont a doki azt ajánlotta, hogy ne sétáljak sokat, pihenjek és figyeljek oda az étkezésre, valamint szerinte jobb ötlet lenne, ha nem repülgetnék ide-oda, London és Magyarország között.

-Tehát azt mondod, hogy jobb ötlet lenne huzamosabb ideig vagy itt maradni vagy Londonban-bólintott, hogy érti. Én is helyeslően bólintottam.-Szerintem maradjunk itt és majd ha valami nagyon fontos dolog miatt mégis Londonba kell mennünk, akkor ott leszünk. A menedzserünk biztos el bírja majd intézni, hogy a banda tartson egy kis szünetet, legalábbis a terhességed utolsó szakaszában és a szülés utáni pár hónapban.

-De nem hiszem, hogy jó ötlet lenne egy pici babával turnézni járni, meg utazgatni a városok között. Nem tudom mennyire bírná ezt az egészet, ráadásul koncertek alatt nem tudnék foglalkozni vele.

-Megoldjuk, Hercegnőm. Mások is megoldották, mi is megoldjuk majd. Ez nem tántorít el attól, hogy kiálljak veletek énekelni, miközben a gyerekünket neveljük fel.

Elmosolyodtam.

-Talán jó ötlet lenne elmondani a többieknek is-nevetett fel.

-Talán-nevettem vele együtt. Kiléptünk a kertünkbe és vidáman pillangattunk körbe a társaságon. Azt hittem, hogy Bálint majd hosszú beszéd tart és sokáig húzza majd a végső bejelentést a szüleink és a többiek előtt, de csak elkiáltotta magát.

-Apa leszek.

Mindenki hangosan nevetni kezdett, majd ujjongtak és közelebb lépve hozzánk rögtön gratulációk halmát szórták ránk. Karok öleltek át egymás után és puszikat nyomtak az arcomra. Nevettem, miközben a háttérben kérdéseket tettek fel a baba neméről, arról, hogy mennyi idős, mikorra várjuk és hogy hogyan tudtam meg a nagy hírt. Miután mindenki gratulált nekünk, elmeséltem, amit eddig tudtam. Tomi meg is jegyezte, hogy reméli, ő lehet majd a kicsi keresztapja. Nevetve bólogattam.

Az egész mesélés alatt, Bálint karjai a derekamat ölelték és a hasamon kulcsolta össze a kezét. Fejét a nyakamba fúrta és néha puszit nyomott a nyakamra, az arcomra, a hajamra. Velem és a többiekkel együtt nevetett, de nem szólt semmit. A tettei többet mondtak mindennél.

 

December 20.-án délután három órakor megszületett a kislányunk. Makk egészséges, 3, 15 kg és 52 cm. Barna haját az apjától örökölte.

-Olyan gyönyörű-suttogta meghatódva a férjem, miközben lehajolt és arcon csókolta a kislányunkat. Kicsi ujjai ráfonódtak az ujjamra, mire felkuncogtam. Bálint alig bírt betelni a látvánnyal és könnyes szemekkel nézett hol rám, hol a kislányunkra. Hirtelen elővette a telefonját és távolabb lépett tőlem, hogy le tudjon minket fényképezni. Még kimerült voltam és biztos borzalmasan néztem ki, de tudom, hogy a férjem ezt a pillanatot is szeretné megörökíteni a családi fényképalbumba.

Az ajtó halkan nyitódott és anya lépett be az ajtón apa oldalán, majd mögöttük Bálint szülei is beléptek. Anya könnyes szemmel mosolyogva emelte fel a kezében tartott fényképezőgépet és lefényképezett engem és a kicsit. Bálint eközben odaadta apának a telefonját, majd odasietett mellém és mi először egymásra mosolyogtunk, így készült rólunk a kép. Aztán apára néztünk és úgy is készült még egy kép.

-Olyan gyönyörű-suttogta Tamás, Bálint apukája.-Gratulálok gyerekek!

-Köszönjük, apa-ölelte át Bálint, aztán édesanyját és a húgait is a karjai közé zárta, majd visszaült mellém. Odaadtam neki a kislányunkat, miközben én egy-egy puszival üdvözöltem a szülőket és a sógornőimet.

-Majd a többiek kint várakoznak, de egyelőre ennyien tudtunk csak bejönni-mosolygott rám Lilla, Bálint anyukája.-Megtudhatjuk a kicsi nevét?

-Nos sokat gondolkoztunk rajta mi lenne a legjobb név a számára és úgy döntöttünk, hogy a Kerekes Viktória Adrienn nevet fogja kapni-mosolyogtam.

-Gyönyörű név-mondta apa nagy mosollyal az arcán.-Mi most kimegyünk, hogy majd a többiek is bejöhessenek.

-Rendben.

A terhességem alatt sokszor voltam ideges, de sikeresen meg tudtuk oldani, hogy ne utazgassunk folyton és Magyarországon maradtunk. Voltak ugyan pillanatok, amikor Londonba hívott a kötelességünk egy-egy interjú miatt, meg amikor koncerteztünk, de kevesebbet, mint amennyit szoktunk. Testőrök kísértek mindenhová minket és próbáltak minket megvédeni. Egyszer majdnem ellökött a tömeg, de a testőr még épp idejében kapott el. Bálint dühöngött, de miután legalább ötvenszer mondtam el, hogy jól vagyok, megnyugodott.

A hatodik hónapomig felléptünk még, koncerteztünk, de a hatodik hónap után betartottam az orvos utasítását és nem utazgattam tovább, Magyarországon maradtunk mindannyian. Sam nem volt elragadtatva, amikor felvetettük, hogy a bandának szünetre lenne szüksége, de végül örült a boldogságunknak.

Eközben Gergő összejött egy kedves lánnyal, valami Evelinnel, akit Angliában ismert meg. Egész szimpatikus lány volt és egészen megkedveltem. Tibi és Bogi végül elkezdtek járni egymással, ami miatt a fiú kissé megkomolyodott, bár nem annyira mint azt igazán szerettük volna. Dávid és Liza a partink után jelentették be, hogy összeházasodnak és még abban a hónapban oltár elé álltak. Ádámnak és Vivinek is volt bejelenteni valója, ugyanis kiderült, hogy nemcsak én várok babát, hanem a barátnőm is, neki két hónap múlva fog megszületni a fiúk. Ádámmal ugyan még nem házasok, de novemberben meg volt az eljegyzés is. Tomi meg Rebekka pedig még mindig meg voltak együtt, a kapcsolatuk erős volt, de nem akartak továbblépni egyelőre még.

Bálinttal kettesben maradtunk és mindketten a gyermekünket figyeltük. A kicsi Viktória ásított és az ujjamat szorongatta kicsi kezei között. Ennivaló volt.

-Ő a szerelmünk gyümölcse-mosolygott rám, majd a lányára pillantott és végigsimított a kicsi fején.-Imádlak! Mindig is imádtalak kezdetektől fogva és most életem egyik legnagyobb ajándékát kaptam tőled, úgyhogy köszönöm. Köszönök mindent, a szerelmedet, a kislányunkat és mindent, amit értem tettél. Nem volt könnyű életünk, de mindig szerettük egymást-mondta, felemelte a kezemet és csókot nyomott a tenyerembe.-Szeretlek, Bella!

-Én is szeretlek. Mindörökké.

Epilógus-Avagy amikor a giminek vége lett...

Sziasztok Szent Margit gimiseim! :')

Mint ígértem ma elhoztam az epilógust és nemsokára (valamikor a héten) hozom a ráadás részt vagy részeket, utána pedig az írói utószót.

Jó olvasást az olvasóimnak!

Skyler Brooks :*

Epilógus

Avagy amikor a giminek vége lett...

Csokrokat szorítottam a mellkasomhoz, miközben a tömegben kerestem anya vörös haját és apa kék ingét, valamint a barátom mosolygós arcát, de valahogy egyiket sem találtam meg. Persze nagypapáék az előbb már mellém értek és az unokatesóim is gratuláltak már nekem, de apáék, Bálint szülei és Bálint eltűntek. Körbe-körbe forgolódtam, hogy megtaláljam őket, de egyszerűen akármerre néztem sehol sem láttam meg a társaságot. Hova lettek?
Tudtam, hogy apáék a ballagás után egyenesen apa egyik ismerősének az éttermébe akarnak menni és persze az is nyilvánvaló volt, hogy amint megkajáltunk Bálint valamit tervez csak kettőnknek, de persze a részletekről nem tudtam. Vagyis csak én nem tudtam róla, ugyanis anya a napokban egyre többször villantotta rám az ezer wattos mindentudó mosolyát, ami annyit jelent, hogy tud valamiről, amiről én nem. Vajon miről súghattak össze a hátam mögött? És anya miért viselkedett úgy, mint egy kém az elmúlt napokban? Mindenről kikérdezett: Milyen helyre mennék el szívesen? Hogy képzelném el a tökéletes randit? Stb... Sorolhatnám még milyen kérdéseket tett fel, de most jobb lenne megtalálni az elveszett bárányokat.
-Apádék hova tűntek?-kérdezte mellettem a nagymamám, apa édesanyja. Megvontam a vállam.
-Nem tudom, de Bálinttal tűntek el és fogalmam sincs hova mentek. Rohadtul idegesít, hogy nem tudom hova lett a barátom, de ha megérkezik az biztos, hogy megfojtom-morogtam az orrom alatt mamáék felé. A családom velem szemben kuncogni kezdett, mire összehúztam a szemöldökömet. Minek örülnek ennyire? Mi olyan vicces?
-Azért, édes-kezdte valaki mögöttem, majd hirtelen két kéz fonódott hátulról a derekamra, majd egy arc jelent meg a fejem mellett és puszit nyomott az arcomra-, ne húzd fel ennyire magad! Kicsit árt a szépségednek, ha ideges vagy. Ráadásként a pulzusod is magas, emlékszel?
-Nem lenne magas, ha a kedves barátom, nem ijesztgetne és nem tűnne el folyton, rám hozva ezzel a frászt-motyogtam kissé dühösen, de amikor belenéztem a szemébe minden dühöm elpárolgott és halványan rámosolyogtam. Ő szeretetteljes mosollyal hajolt le hozzám és megcsókolt, miközben az ujjait összefonta a derekamon.
-Imádom, amikor ilyen könnyen megbocsájtasz-suttogta, majd belepuszilt a nyakamba és végignézett a rokonaimon.
-Fogd be, Kerekes Bálint-dörrentem rá, majd megfordultam.
-Amúgy gratulálok, Hercegnőm-puszilta meg az orrom, mire én elvigyorodtam. Ez nálunk egy szokásos kedves gesztus volt. Ha gratuláltunk a másiknak vagy éppen megdicsértük egymást, akkor érdekes módon mindig puszit adtunk a másiknak a másik orrára és akármennyire is furcsának találják ezt az emberek, vannak akik azt mondják, hogy ez a legaranyosabb gesztusunk egymás felé.
-Most engedd át nekem is, Bálint-lépett mellénk apa és a karját kitárta felém. Melegen rámosolyogtam a szüleimre, majd közelebb léptem hozzájuk. Átöleltem apát, aki mackós, védelmező ölelésébe vont, miközben a fülembe suttogta, hogy nagyon büszke rám, majd átengedett anyának, aki már öröm könnyeit hullatta.
-Anya még csak a ballagásom volt. Nem megyek férjhez-nevettem fel halkan.
-Hát, persze-mondta érdekes és furcsa hangsúllyal.-De olyan hamar felnőttél.
Amint megettünk mindent, a feltevésem, hogy Bálint el akar vinni valahová, valóssá vált, ugyanis az ebéd után felállt és figyelmet kért a társaságtól. A tesói velem szemben ültek az asztalunknál és összekuncogtak valamin, még Bálint anyukája is nevetve csitította el őket. Mi történik itt?
-Nem bánnák, ha három órára elrabolnám önöktől az ünnepeltet?-A társaság mosolyogva nemmel rázta a fejét.-Akkor pár óra múlva találkozunk. Ígérem épségben visszahozom. Na gyere-nyújtotta a kezét nekem Bálint és kivezetett a rokonaim társaságából. Furcsállva a helyzetet követtem, egy pillanatra megállt és kihúzott a nadrágja zsebéből egy kék kendőt. Aztán mögém lépett és betakarta vele a szemem, hátulról meg megkötötte.
-Miért kell bekötni a szemem?-kérdeztem, de ő csak kuncogott a hátam mögött és vezetni kezdett gondolom a kocsija felé, amit az apja vett neki a balesetünk után. Felnevettem.-Na nem már, Bálint. Komolyan miért kell bekötni a szemem?
-Hogy meglepetés legyen-suttogta a fülembe, majd az arcomra adott egy puszit.
A kibékülésünk után jó ideig együtt voltunk, de sokszor veszekedtünk, így egy időre újból szakítottunk, vagyis csak szünetet tartottunk. Viszont egy fél év újabb szenvedés után rá kellett jönnünk, hogy mi egymásnak lettünk teremtve. Újra együtt voltunk. Néha veszekedtünk, mint a normális párok, de együtt voltunk és nem külön, ami csak folytonos szenvedést hozott nekünk. Nemcsak nekünk, hanem a barátainknak.
Nem fogjátok elhinni, de az After Dayjel a mai napig járunk fellépésekre és igazán szeretjük ezt csinálni. Azóta három év telt el és Andris újra a banda tagja lett. A srácok idővel újra összebarátkoztak és valamilyen szinten ennek nagyon örültem. Andris normális srác lenne, de akkor óriásit hibázott. Viszont mindenkinek jár egy második esély.
A lányokkal pedig szorosabb a barátságom, mint azelőtt bármikor. Az összes dolgot tudjuk a másikról, néha saját magamnál is jobban ismernek és ez még engem is meglep. Meglepő mennyire jó barátnők lettünk az évek alatt.
Vivi és Levi kapcsolata a tavalyi évben ment tönkre. Amikor tavaly a srác egyetemre ment, a hűség fogalmát elfelejtette. Úgy látszik nem szerette eléggé Vivit. Sajnáltam őt, mert borzalmasan összetört volt akkoriban, szinte nekem kellett kirángatnom az ágyából minden reggel. Levitől sokkal jobbat érdemel. Jó pár hónappal később az iskola sárga falú folyosói között ismerkedett meg egy Lakatos Ádám nevű tőlünk egy évvel idősebb sráccal, akivel néhány randi után járni kezdtek és mai napig együtt vannak.
Liza és Dávid úgy, mint én és Bálint, szintén szakítottak, de a szerelem ereje felettük is győzött. Véletlenül (nos inkább a sors akarata szerint) mindketten ugyanazon a napon mentek el a könyvtárba és véletlenül (még mindig a sors akarata szerint) egymásnak ütköztek a folyosón és egymáson kötöttek ki a földön. Merő véletlenből Dávid pont akkor gondolkozott azon, hogy újra akarja kezdeni a barátnőmmel. Hogy a sors akarata mire képes?
Gergő és Bogi érdekes egy pár voltak, de ők tényleg hosszú ideig együtt voltak, pár hónappal ezelőtt barátokként váltak el mondván már nem ugyanazok az érzéseik egymás iránt, mint három évvel ezelőtt. Ez érthető volt, hiszen három év az hosszú idő. Talán én és Bálint most nem is lennénk együtt, ha nem szakítottunk volna fél évre, elvégre a másik hiánya miatt kerültünk újra egymás karjába.
Tomi meg Rebekával van együtt, aminek nagyon örülök, hiszen az unokatesómnak egyáltalán nem volt önbizalma, ám a barátnőm mellett megtalálta igazi önmagát.
-Bálint, most komolyan mit tervezel?-kuncogtam az anyós ülésen, miközben megpróbáltam nem leszedni a szememről a kendőt. Annyira idegesített, hogy nem láttam őt, hogy szinte már szorítottam az üléshuzatot.
-Majd megtudod, kicsim. Remélem örülni fogsz neki, mert nagyon sokat szerveztem ezt a napot-hallottam meg mellettem a hangját.
-Komolyan?-lepődtem meg.-Bármi is az előre tudom, hogy jó lesz és előre tudom, hogy imádni fogom.
-Remélem is-nevetett fel, majd szépen vezetett tovább csendben.

Úgy egy óra vezetés után megállt a kocsi és újból kiszálltunk a kocsiból. Természet vett körbe minket, mert hallottam a madarak csicsergését, a tücskök csiripelését és a friss levegőt. Percekkel később viszont nyikordult egy ajtó, ahogy beléptünk a házba majdnem elestem, de Bálint elkapta a könyökömet és nevetve talpra állított.
-Vigyázz magadra, nincs kedvem kórházba menni ma este-mondta.
-Akkor vedd le a kendőt.
-Mindjárt-adott egy puszit a halántékomra.
Újabb ajtó nyílt ki és újból kiléptünk a természetbe.
-Most már levehetem?-kérdeztem, miközben megállított valahol. A kérdésemre úgy kaptam meg a választ, hogy a barátom lassan elkezdte kioldozni hátulról a kendőt, majd lassan levette a szememről.
A látvány, amit abban a pillanatban megpillanthattam egyszerűen gyönyörű volt. A világ legromantikusabb gesztusa volt előttem. Ráadásul ez a pillanat pont olyan volt, mint amilyennek évekkel ezelőtt elképzeltem. Pont olyan, amilyenre mindig is vágytam. Szóhoz sem tudtam jutni ezek után és jelen pillanatban bárki is beszédesebb lett volna nálam. De ki nem lett volna néma akár percekre is, amikor az a látvány fogadja, hogy egy gyönyörű ház kertjében áll, olyan pázsiton, amit mindenki megirigyelne és a lábai előtt teamécsesekből kirakva az az egyetlen kérdés, ami többet jelent bárminél?
-Na mi a válaszod? Hozzám jössz feleségül?
Meg sem mertem szólalni, annyira meghatott ez a kedves gesztus. Sírva fakadtam és a barátom nyakába borultam. Fiatalok voltunk még, de mindenkinél többet éltünk át együtt. Többet tudtunk egymásról, mint azt bárki hinné és akármilyen furcsa volt is az élet hozzánk éveken keresztül, mi kitartottunk a másik mellett, mert együtt voltunk igazán tökéletesek.

Hevesen bólogattam, miközben Bálint zsebéből előkerült a kis doboz, amiben egy gyönyörű gyűrű hevert. Újabb zokogáshullám tört rám és képtelen voltam irányítani az egészet. Hosszan megcsókoltam, majd belenéztem gyönyörű szürke szemébe, amely mint mindig a szenvedélytől volt sötétebb, de ott csillogott a mérhetetlen boldogság szikrája is.

Minden értelmet nyert. Apa idegessége az elmúlt napokban, aki valószínűleg csak félt engem. Anya kérdései, aki teljesen be volt zsongva a romantikus eljegyzés miatt. A barátaink kétértelmű mondatai, amik arra utaltak, hogy

rajtam kívül mindenki tudta azt, hogy Bálint mit tervezett. És hogy mennyire izgulhatott ő, azt el sem bírom képzelni. A kocsiban is annyira feszültnek tűnt, most meg van az oka ennek is.

Pedig nem kellett volna izgulnia. Akkor is igent mondtam volna neki, ha mindketten pizsamában lettünk volna otthon, a szobámban. Erre megszervezte ezt az egészet, ami egyszerűen lenyűgöző.
-Kié ez a ház?-kérdeztem, miközben felnéztem a gyönyörű két emeletes vörösre színezett házra.
-Az enyém-mosolygott le rám. Tátott szájjal pillantottam rá.-Anyáék segített nekem megvenni, de még fizetnem kell majd bele. Az új melóm a programozási cégnél egész jól bevált. Sokat fizetnek, így meg tudtam venni.
-De ez fantasztikus, Bálint-mondtam, miközben hagytam, hogy karjai a derekamra fonódjanak, ajkait az enyéimre nyomta, majd elszakította magát tőlem és az órájára nézett.
-Egy óránk van kettesben, aztán vissza kell vigyelek a rokonaidhoz.
-Egy óra-bólintottam elfogadva, majd nevetve újból megcsókoltam.-Szeretlek!
-Én is szeretlek-suttogta.
Három év. Három éven keresztül szerelmes voltam ebbe a srácba és most itt vagyunk. A menyasszonya lettem és ennél boldogabb nem is lehetnék. Előtte egy összetört szívű lány voltam, aki csak azért járt egy sráccal, hogy egy másikat elfelejtsen. Most pedig az egyszerű gimis lányból, felnőtt nő lesz.
Tiniként sok hülyeséget tettem, de ki nem. Ha valaki tini, akkor még gyerek fejjel gondolkodik, cselekszik. Élvezni akarja az életet, de amikor betölti a 18 életévét a gondolkodásmódja megváltozik és éretté válik, remélhetőleg. Egy ember sosem lesz teljesen felnőtt, de néha felelősségteljesen kell gondolkodni. Ezt tettem én akkor is, amikor Bálinttal újra összejöttünk és helyesen cselekedtem. El se tudnám nélküle képzelni most az életem. Egyben biztos vagyok, hogy a mi gimis szerelmi történetünk itt ért véget, mert amikor az eljegyzési gyűrű felkerült az ujjamra az életünk kezdődött el...

14. fejezet-The beginning of summer holiday... Avagy a nyári szünet kezdete...

Sziasztok Szent Margit gimiseim! :D
Tudom ez se lett egy nagyon hosszú rész, de nem akartam többet beleírni, mert úgy gondoltam Belláék már eleget szenvedtek és itt az ideje, hogy tényleg boldogok legyenek együtt. :)
Nos ez az utolsó rész. Holnap jön az epilógus és jövő héten még két ráadás résszel is megleplek titeket. Viszont ha minden jól alakul, akkor más bejelenteni valóm is lesz jövő héten. :D De addig is itt az utolsó fejezet :*
Jó olvasást nektek!
Skyler Brooks :*
Ui: Fent a "Chapters" oldalon az összes fejezetet megtalálhatjátok kis részletekkel.

14. fejezet

The beginning of summer holiday...

Avagy a nyári szünet kezdete...

Az évzáró napja...

A baleset óta majdnem két hónap telt el. A gyógytorna segítségével sikeresen felépültem és visszamentem a suliba is. Az első hét volt a legborzasztóbb, mert akkor még Bálint is ott volt a folyosókon, szembe velem. Az első héten rengeteget sírtam miatta és az még tovább rombolta összetört szívemet, amikor a lányok elmondása szerint pillantásokat vetett rám.

A srácokkal való próbákra nem igazán jártam el kezdetekben, de aztán az is bekövetkezett. Először rohadt kínos volt, de beleszoktam és csak pár szót váltottam Bálinttal, az is csak a közös duetteink miatt volt. Rohadtul fájdalmas volt az, amin akkor keresztülmentem, de a barátaim mellettem álltak.

Nos azóta változások is kerültek az életünkbe.

Mivel már Boginak és Vivinek is volt barátja, már csak Liza maradt ki a sorból és nemsokára már neki is volt egy boldog kapcsolata. Dávid nem várt tovább és közel került a barátnőmhöz, randira hívta. Liza elmondása alapján a randi első fele elég kínos volt, de a végére teljesen feloldódtak mindketten és egy csodás estéjük lett. Ezt az estét egyre többször megismételték és a végén már össze is jöttek egymással. Az életünk úgy alakult, ahogy kellett. Legalábbis nekik, nekem még időre volt szükségem.

Június 15-e van, az évzáró napja és én már alig várom a nyári szünetet. Még elég lassan lépkedek a műtött lábammal, de bejöttem, mert nem akartam lemaradni az utolsó napról.

-Jó pihenést kívánok minden diáknak! Pihenjetek sokat, hogy jövőre újult erővel kezdjétek a tanévet. Az idei 2014/15-ös tanévet lezárom-kiáltotta az igazgató.

Hangos taps és a Szózat lejátszása után a diákok és mi, akik a műsorban szerepeltünk elindulunk a tantermek felé. A nyár hamarosan kezdetét veszi, már csak a bizonyítványosztás volt hátra.

Hogy a nyaram miről fog szólni? Apáékkal nyaralás a Balatonon, barátnős ottalvós partik, városi kis kiruccanások és a közös fellépések Bálintékkal. Strandolás, nevetés és felejtés. Ebből áll majd a nyaram, meg abból, hogy elviseljem a hőséget, a meleget és hogy túl legyek Bálinton. Elég nehezen fog menni, de sikerülni fog. A barátaimmal együtt biztosan menni fog.

-Kinek mi a terve?-kérdezte Bogi, mikor a lépcsőn sétáltunk le a bizonyítványosztás után.

-Nagymama, barátok, Balaton-mosolyogtam.

-Az első kettő dettó, de mi elég sok helyre megyünk még-vonta meg a vállát Vivi.

-Én csak élvezem a nyári szünetet-vigyorog Liza.

-Mindenképpen el kell jönnötök az első fesztiválra, amin szerepelünk-fordultam hozzájuk lelkesen és elmondtam nekik, hol és mikor lesz.-Elég sokan szoktak rá eljönni, úgyhogy nagy az esélyünk arra, hogy ne csak itt a városban legyünk híresek, hanem a megyében is.

-Ez szuper-mondta Bogi.-Mindannyian ott leszünk és támogatunk téged.

-Köszönöm, ez nekem sokat jelent. Ki hogy megy haza?

-Engem Gergő visz haza, mert be akarom mutatni anyuéknak-mosolygott Bogi.

-Engem Levi még elvisz egy randira-karolt belém Vivi.

-Én busszal megyek szokás szerint, de Dáviddal gyalog megyünk ki a buszmegig.

Én csak mosolyogtam. Busszal megyek haza Tomival és Rebekával, akit Tomi meghívott magához. Annyira jó látni, hogy a barátaim boldogok. Nem érdekel, hogy mi lesz velem, ha tudom, hogy ők boldogok. És a boldogságuk csak erőt ad nekem ahhoz, hogy folytassam.

Visszaemlékezve az első évem nem is volt olyan rossz a Szent Margit Gimnáziumban. Csodálatos barátaim lettek, megismertem a szerelmet ugyan, de el is vesztettem. Boldog voltam, de közben szomorú is. Az ember örökké sosem lehet boldog, mindig lesz valami vagy valaki, aki beleszól az életébe és tönkreteszi a boldogságát. Ezt már rég megtanultam, és jelen pillanatban is ebben élek. Igazából ebben éltem.

Amikor Andrist megismertem eléggé kétségbeesetten próbáltam ragaszkodni hozzá, de akkor még bennem volt az Ádámmal való szakítás emléke, és még nem tudtam elfogadni, ami már akkor is nyilvánvaló volt: Ádámot akartam elfelejteni Andrissal, ami miatt nemcsak én, hanem sokan szenvedtünk. Andris sem volt mondjuk ártatlan, hiszen hazudott nekem és tönkre tett engem, de azóta hónapok teltek el és kibékültünk egymással, bár még nem vagyunk olyan jóba, mint régen, de haladunk.

De azt sem vettem észre, ami az orrom előtt volt. Bálint szerelmes volt belém kezdetektől fogva, azért volt olyan hűvös velem. Viszont az állandó homlokpuszik, a gyengéd szavak és az ölelések elárulták őt, ezért kezdtem vonzódni hozzá, de akkor még nem sejtettem a végét. Nem sejtettem, hogy így végezzük.

Nem sejtettem, hogy Andris csak átver, és hogy az igazságot Bálinttól tudom meg. Fogalmam sem volt arról, hogy Bálint szerelmet fog vallani nekem a bál estéjén és hogy egy hónap alatt képes vagyok beleszeretni. A sors furcsa tréfát űzött velem, amikor én és ő összejöttünk. Talán ez így volt megírva. Talán mi nem illettünk egymáshoz vagy csak nem voltam jó neki és ezért szakított velem.

Ahogy kiértünk az udvarra, a nyár meleg szellői fújták meg a hajamat. Meleg volt, de nem az az elviselhetetlen hőség. Hamarosan tényleg eljön a forró, nyári idő, de addig is élvezni fogom a kellemes meleget.

Nevetve léptünk ki az iskola kapuján és vissza se néztünk, mert tudtuk, hogy két és fél hónappal később újból itt leszünk majd, hogy tanuljunk. Nem akartam tovább itt lenni, pihenni akartam egy ilyen kemény utolsó hónap után. A tanárok hajtottak minket és ez mindenkit kivétel nélkül kifárasztott, úgyhogy már mindannyian arra vágyott, hogy eljöjjön a nyári pihenés ideje. Itt volt.

-Nézzétek-mutatott Liza egy kisebb csoport felé az út mellett-ott vannak a srácok.

Megtorpantam, amikor megpillantottam a fiúk társaságát. Mindannyian ott voltak. Szó szerint mindannyian. Az After Day tagjai, Dávid, Levi, Andris... És Bálint is, aki lesütött szemmel idegesen várakozott. A fiúk vállon veregették többször is és olyan volt, mintha sok szerencsét kívántak volna neki. Nem tudtam, miért van itt, de egyre jobban aggódtam, hogy valami baj történt.

És akkor felemelte a fejét. Tekintetét az enyémbe fúrta és csak nézett engem. Majdnem két hónapja, hogy utoljára így egymás szemébe néztünk, ilyen mélyen. Most, hogy újra láthattam a szürke mélységet, rájöttem, hogy valami nincs rendben vele. Minden életkedv, minden vidámság, a csillogás kiveszett belőle.

A fiúk a barátnőim mellé sétáltak és egyenként ölelték meg őket, majd kikapták a kezükből a bizonyítványt, hogy megnézhessék a szuper jegyeket. Én viszont csak felé sétáltam, nem maradtam ott a többiekkel, kíváncsi voltam, miért van itt, mikor megmondtam neki, hogy lehetőleg kerüljön engem.

-Te mit keresel itt?-kérdeztem suttogva, miközben odaléptem hozzá. A többiek nem messze tőlem megálltak és ránk pillantottak, aggódó szemeik az én tekintetem után kutattak, de biccentettem feléjük, mire kicsit megkönnyebbültek. Arcomat újból felé fordítottam.

-Csak szerettelek volna meglátogatni és...-vakarta meg a tarkóját idegesen.

-Nem akarlak látni-motyogtam, majd megpróbáltam kikerülni, de elkapta a karom.

-Bella, kérlek, csak hallgass végig, egy percet kérek-könyörgött és tudtam, hogy addig úgy sem hagyna békén, ameddig meg nem beszéljük ezt egymással, így megálltam az út szélén a válaszát várva, miközben ő megkönnyebbült egy pillanatra, de aztán megkomolyodott és közömbös arcomat látva ideges lett. Vajon mit akar?

-Csak szerettem volna beszélni veled. Hülye voltam, mikor hagytam, hogy eltávolodj tőlem és bunkó paraszt voltam, aki nem ismerte fel mekkora kincset kapott-mosolygott rám és egy tincset kisimított az arcomból. Egy könnycsepp akaratlanul is utat tört magának, végigfutva az arcomon, az államig, majd le a földre.-Utálom, hogy miattam kellett sírnod. Tudom, hogy milyen rosszul érezted magad, beszéltem az apukáddal, akitől nem kis fejmosást kaptam-nevetett fel halkan, mire én is elkuncogtam magam-de igazából megérdemeltem, mert igaza volt. Szeretlek téged és nem érdekel, hogy mennyi távolság van köztünk, ha kell mindennap lemegyek hozzád, ha kell mindennap írok SMS-t, sőt skypeolhatunk is és akár csetelhetünk is... Nekem mindegy, mit csinálunk, de kérlek-kezdte halkan, majd közelebb hajolt hozzám-ne engedj el soha többé. Szeretlek és képes vagyok harcolni érted. Mindent meg fogok próbálni, ha kell romantikus vacsorát készítek, elviszlek egy romantikus filmre a moziba, vagy akár sétálhatunk a naplementében, nekem aztán mindegy, csak had legyek melletted. Ez az én egyetlen kívánságom.

-Miért hagytál el igazából?-kérdeztem rá. Sírásomat alig bírtam már visszatartani.

-A balesetünk után képtelen voltam a szemedbe nézni és úgy melletted maradni, hogy tudtam, hogy miattam mentünk neki annak a fának...-kezdte komoran és lehajtotta a fejét.

-De nem miattad történt a baleset. Véletlen volt, baleset volt-tagoltam a szavakat újra és újra, hogy tisztán megérthesse.

-De én úgy éreztem, hogy miattam volt. Én vezettem a kocsit, a szüleid rám bíztak téged és én csak kórházba juttattalak. Akkor úgy gondoltam, hogy meg se érdemellek. De ma mikor elmentem hozzátok Andris szavainak hatására, apukád fogadott. Tudod, eléggé féltem tőle a baleset miatt. De csak komolyan elbeszélgetett velem, majd elengedett engem, én pedig rögtön ide az évzáróra rohantam. Csak egyetlen-egy utolsó esélyt kérek, hogy mindent megoldjak. Ha elrontom, akkor nyugodtan küldj el a fenébe!

Akár percekig is nézhettem rá, aztán megtört a jég. Arcomon halvány mosoly jelent meg, mert tudtam igazat mondott. A szeme mindent elárult, a szavak, amiket kimondott mind a lelke mélyéről jöttek, és mind a szívéből szóltak. A mondatok, amik mindig ott ismétlődtek egymás után a fejemben, meghatottak és bárminél többet jelentettek nekem, olyanok voltak számomra, mint a varázsigék, amik elbűvölték. Igazából ez történt velem. Elvarázsolt engem ez a férfi.

-Most már akarva-akaratlanul is zuhanok veled együtt a fekete mélybe-suttogtam. Pontosan tudta mit jelent. Pontosan emlékezett arra, hogy ezt a kifejezést használtam a szerelemre, amikor először beszélgettünk róla.

Elmosolyodott és közelebb lépett. Lehajolt, hogy csókot lehelhessen az ajkaimra, majd behunyt szemekkel újból megcsókolt, aztán egy kicsit eltávolodott tőlem, hogy a számra suttoghassa a mondanivalóját.

-Együtt zuhanunk, de én végig fogni fogom a kezed és nem is engedem el addig, míg azt nem mondod, hogy nem szeretsz.

-Én pedig veled tartok addig, míg azt nem mondod, hogy a szíved más lány miatt dobog-mondtam, majd újból megcsókoltam. Szenvedélyesen, itt a kifelé tartó diákok szeme láttára, mert már nem érdekelt semmi az ég világon. Csak az, hogy itt lehettem a karjai között, boldogan és szerelmesen.

-Végre-kiáltottak fel a többiek egyszerre.

-Komolyan mondom, Bella, neked adjuk őt, teljesen, de még egyszer nem vagyok hajlandó elviselni a folytonos nyafogását-forgatta meg a szemeit Andris viccesen.-Tudod te hányszor felhívott engem, hogy nem bír aludni, mert te jársz a fejébe?

Hangosan felnevettem, majd csókot nyomtam Bálint arcára.

Boldogok voltunk. Tudtam, hogy onnantól a nyaram és egyben az életem is felejthetetlen lesz.

13.fejezet-Pain... Avagy ennyire még nem fájt semmi...

Sziasztok Szent Margit gimiseim!:)
Tudom, hogy nem ez lett a legjobb rész, de mivel már nincs sok hátra a sztoriból úgy döntöttem, hogy már felteszem a részeket. Az utolsó fejezetet vagy pénteken vagy szombaton teszem majd fel. Hétfőn pedig jön az epilógus. Aztán még talán lesz két rész a srácok jövőjéről és a sztorinak hivatalosan is vége lesz.
Nos tudom nem ez lett a legjobb rész, de a befejező részt, majd jobbra írom. ;)
Jó olvasást!
Skyler Brooks :*

13. fejezet

Pain...

Avagy ennyire még nem fájt...

Az az ember, aki az ürességet és a fájdalmat túléli, az hőssé válik az én szememben. De mit ér a győzelem, ha az élet véges? Az ember nem tudja, mi történik vele majd a jövőben, ismeretlenek a jövő történései, nem láthatjuk őket egy tükrön át. A jós sem tud valódi tényeket jósolni, sosem tudhatjuk mi a jövő. Ki kell várnunk, hogy az élet milyen csapásokkal térít le minket eleve elrendelt utunkról és milyen áldásokat ad, hogy újra visszatérjünk életünk megszokott menetéhez.
Fényesség. Ez az első, amit látok, amikor a szememet felnyitom, de az erős fény miatt inkább újra becsukom. Fájdalom nyilall a lábamba, amikor meg akarom mozdítani. Felszisszenek. Olyan fájdalmat érzek, mintha tengernyi kis tű szurkálná a lábamat és mintha valami szorítaná az izmaimat.
Körülöttem hirtelen nyüzsgés támad, hangokat hallok, de az érzékszerveim nem működnek még annyira jól, hogy fel is fogjam, hogy mit mondanak mellettem. Mindenféle hangot hallok, de egy se tiszta.
Képek jelennek meg a szemeim előtt. A bál, az este, Júlia, a veszekedés, az eltitkolt kapcsolat, Bálint és a baleset. Mind-mind olyan hirtelen jut eszembe, hogy a szívverésem az egekbe szökik. A szemem kipattan és én kétségbeesetten nézek szét a szobában.
Kórházban vagyok.
Anya az ágyam mellett ül és könnyein keresztül pillant rám. Apa tekintete is elhomályosul, aztán észreveszi mennyire felidegesítettem magam. Rajtuk kívül nincs más a szobában és akkor már biztos vagyok benne, hogy Bálint is itt fekszik s kórházban.
-Kicsim, nyugodj meg-kérte anya tőlem halkan. Kezével megszorította az enyémet.-Ne idegesítsd fel magad!
-Hol van?-kérdeztem rekedtesen hangon.-Hol van Bálint? És mióta vagyunk itt?
Próbáltam nyugtatni magam, hogy biztos nincs semmi baja, de ahogy a balesetet egyre többször visszajátszom a fejemben, rá kell jöjjek, hogy ezt egyikünk sem tudta volna megúszni sérülések nélkül.
-Bálint jól van-mosolygott rám anya.-Itt van ő is a melletted lévő kórteremben, kisebb agyrázkódása volt, meg a jobb karján megrepedt a csontja, de ennyi. Amúgy tegnap hoztak be titeket, most reggel kilenc lehet.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor anya megnyugtatott, hogy nincs komolyabb baja.
-És velem mi történt?-kérdeztem behunyt szemekkel.
-Nos-kezdett bele apa halkan-neked eltört a bal lábad, megműtötték, mert elég komolyan el volt törve és emiatt fizikoterápiára van szükséged, de az nem több, mint három hét és ha minden jól megy a ballagásra újra az iskolában lehetsz Bálint mellett.
-Ő átjöhet hozzám vagy én átmehetek hozzá? Látni szeretném-kértem behunyt szemekkel. Még fáradt voltam egy kicsit, de mindenképpen szerettem volna beszélni vele.
-Beszélek vele és az orvossal, szerintem megengedik, hogy átjöjjön hozzád. Addig beengedem hozzád a többieket, míg megkeresem a dokit-mondta apa, majd homlokon csókolt. Egy pillanattal később a barátnőim léptek be és egyenként öleltek meg, még el is sírtak magukat, de béna viccekkel vidítottam fel őket és boldogan hallgattam a nevetésüket. Mindannyian fáradtnak és nyúzottnak néztek ki, valószínűleg anyáékkal együtt ők is bent maradtak éjszakára.
-Menjetek haza, pihenjétek ki magatokat-suttogtam.-Ha bármi baj van rögtön telefonálunk, de minden rendben lesz, oké?-szorítottam meg Vivi kezét, majd Bogiét és Lizáét.
-Még itt maradunk egy kicsit, rendben? Kint megvárjuk, amíg beszéltek Bálinttal, aztán még visszajövünk egy kicsit.
Bólintottam, majd kiléptek az ajtón és én anyával az oldalamon vártam arra, hogy Bálint megérkezzen. Türelmetlen voltam, de a szerelem győzött a józan gondolkodásom felett.
Úgy 3 perc múlva nyílt az ajtó és egy kerekesszék gördült be a szobámba. Apa jelent meg mögötte és rögtön intett anyának, hogy menjen ki vele. Istenemre mondom, hogy a szívverésem rögtön felgyorsult, de aztán megnyugtattam magam, amikor a keze az enyémért nyúlt és megcsókolta a kézfejemet. Sírni lett volna kedvem a megkönnyebbüléstől. Arcán láttam jó néhány vágást és a kézen is volt jó pár, a homlokánál volt egy erős ütés helye, valószínűleg ő is beverhette valahová, valamint a bal keze be volt gipszelve, de a lényeg, hogy komolyabb baja nem volt. Mármint első pillantásra.
Kezemet felemeltem, az arcához érintettem és ő belesimult az érintésembe. Behunyta a szemeit, amikor megérintettem az arcán lévő sebeket, de nem hajolt el, hanem hagyta, hogy megsimogassam. Ép keze között tartotta a másik kezemet és egy-egy csókot nyomott rá néha-néha. Percekig lehettünk így, amíg ő el nem húzódott. Kerülte a tekintetemet.
-Annyira örülök, hogy jól vagy-suttogta maga elé meredve.-El nem tudod képzelni mennyire aggódtam érted.
-Én is aggódtam érted. Jobban, mint azt hinnéd. De látom, hogy jól vagy és ez a legfontosabb.
-Sosem bocsájtom meg magamnak, ami az éjjel történt-mondta a fejét rázva.
-Nem a te hibád volt.
Újból megrázta a fejét, majd rám pillantott. Szemében a fájdalom, a keserűség, a mérhetetlen szenvedés csillogott, és én azt sem tudtam mit csináljak. Nem tudtam mit mondjak neki, nem tudtam mivel nyugtassam meg, mert úgysem hallgatott volna rám. Makacs volt úgy, ahogy én.
-Beadtam a jelentkezésem több budapesti egyetemre is.
-Ó, tényleg?-lepődtem meg, mert erről nekem egy szót sem mesélt. Eddig az volt a terve, hogy ahelyett, hogy a távoli pesti egyetemek helyett a közelben jelentkezik valahová.
-Igen. Végső esetre szántam a pesti egyetemeket, de a döntésem megváltozott. Budapestre megyek tanulni.
-Hát akkor gondolom alig fogunk találkozni-szomorodtam el.-De majd megoldjuk valahogy-biztattam magamat és őt is. Budapest elég messze van innen ahhoz, hogy csak hétvégente vagy esetleg csak szünetekben találkozzunk.-Vannak akiknek sikerült távkapcsolatban élniük... Talán nekünk is menne.
-Nem akarok távkapcsolatot. Nekem az nem menne.
-Akkor? Mit szeretnél?
-Talán jobb lenne, ha csak barátok lennénk. Tudod hosszú volt a tegnap este, amíg te aludtál, volt időm gondolkodni és talán jobb lenne ez mindkettőnknek a tegnap után.
Idegesen fordultam el tőle, a szívem a mellkasomban már ki akart ugrani, pedig már darabjaiban heverve volt és a fájdalom szorongatta a mellkasom. Kirántottam a kezem a szorítása közül, egyetlen pillanat kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mire akar kilyukadni. Menekülni akartam innen, vagy szerettem volna, ha ő tűnik el a szobámból.
-Nem akarom, hogy rosszban legyünk, nem akarlak elveszíteni.
-Már akkor elveszítettél, amikor kimondtad azt, hogy nem akarod velem a távkapcsolatot. Már akkor elveszítettél. Szerinted akkor milyen kapcsolatunk legyen?-tártam ki a karomat.-Nem tudok odaköltözni hozzád, mert még csak tizenhat vagyok, én ide járok suliba, te pedig több mint 70 kilométerre leszel. Ha nem távkapcsolat, akkor milyen kapcsolatunk legyen?-Nem tudott megszólalni. A földet bámulta és meg sem szólalt. Itt telt be a pohár.-Tudod mit, akkor legyél valaki mással boldog... Hogy lehettem ekkora hülye-morogtam magamra.-Megint bedőltem a jófiú imidzsnek és összejöttem egy sráccal, aki majdnem két hónap után dobott. Hát szép vagyok, gratulálok magamnak. Én úgy néz ki, hogy csak pár hónapig bírom a pasikkal.
-Nem te okos vagy és gyönyörű és...
-Nem kérek a magyarázatodból-förmedtem rá, mire elhallgatott.-Nem akarsz távkapcsolatot, nem akarsz velem lenni. Rendben, de a közelembe ne merj jönni, mert nagyon megbánod. A srácokat nem hagyom cserben a bandában, de csakis a bandáról beszélek veled és semmi másról. Úgyis már csak a nyárra vannak terveink a bandával, hiszen utána ti mind különböző helyekre mentek továbbtanulni.
-Bella, kérlek, én...
-Tűnj el a szobámból-morogtam. Éreztem, hogy a düh szétáramlik az ereimben, az arcom ég és a szívverésem felgyorsult. Rosszul érzem magam és tudom, hogy nem jó, hogy felzaklattam magam.-Menj ki innen!
Kelletlenül elhátrált az ágyamtól a tolókocsijával, majd kigördült a szobámból. Amint az ajtó becsukódott mögötte, könnyeimnek utat engedve zokogtam fel. A fájdalomtól súlyos mellkassal gondolok vissza az elmúlt hónapokra, hogy mit tehettem, hogy most ő is elhagy. Mit tehettem, hogy akibe igazán szerelmes voltam, el akar hagyni? Minden olyan zavaros és fájdalmas. Homályos a látásom a sírástól és legszívesebben a falba verném a fejemet, hogy mekkora hülye voltam újból. A sok hitegetés csak egy újabb álca volt. Egy újabb álca, aminek én lettem az áldozata. Milyen hülye is voltam, hogy bedőltem a kisded játékainak. Talán a Júliával való viszonyáról is hazudott, magam sem tudom mit higgyek.
Annyi minden történt majdnem három hónap alatt. Bálint kezdeti csúfolódása, bunkóságba ment át, majd egyszer csak gyengédségbe és féltésbe. Az Andrissal való szakításom után meg csak még inkább megváltozott, mintha kicserélték volna. A homlokpuszik, a támogatása és a megnyerő személyisége miatt egy hónap alatt beleszerettem. A félelem, ami az első randink előtt volt bennem, semmihez nem volt fogható. Féltem, hogy valami hülyeséget csinálok, de meglepő módon az volt életem legjobb randija, mert utána még elmentünk vacsorázni és Bálint ott is hozta az ismeretlen udvarias és kedves oldalát. Nem voltunk hétköznapi pár, de épp ezt szerettem bennünk, hogy mi ketten olyan különleges párost alkottunk. De mint minden ez sem tarthat örökké.
Volt már úgy, hogy azt hittétek minden jól megy, minden tökéletes, de aztán ez a kép pillanatok alatt szertefoszlott? A fájdalom jön és veled marad. Tudnod kell kezelni és elfojtani. Nekem most meg kell erősítenem a hitemet, mert mostantól kezdve nem fog más érdekelni csakis az, hogy túléljem ez a kegyetlen érzést.
Letöröltem a könnyeimet és miután a lányok beléptek a szobámba már csak vörös szemem tanúskodott arról, hogy sírtam. Mindannyian meglepetten pillantottak rám.
-Mi történt?-kérdezte Bogi, miközben leült mellém.
-Szakítottunk-vontam meg a vállam közömbösen, miközben egy másik énem legszívesebben üvöltött volna.
-Ti szakítottatok? Ti akikről mindenki azt hitte, hogy halálosan szerelmesek vagytok egymásba?-kérdezett vissza Vivi. A homlokát ráncolta, furcsállta a helyzetet, de nemcsak ő, hanem mindannyian.-Mit mondott neked pontosan Bálint?
-Hogy Budapestre akar menni egyetemre és nem akar távkapcsolatot.
-Jesszusom, de hülye ez a gyerek-kezdett el káromkodni Vivi.
-Komolyan kivágom az ablakon-mondta Liza, mire halványan elmosolyodtam.
-Hagyjátok! A lényeg, hogy mihamarabb túl legyek rajta-mondtam akadozó hangon. Elszorult a torkom a visszafojtott sírástól, de éreztem, ahogy egy könnycsepp akaratlanul is végiggördült az arcomon.-És persze az is fontos, hogy felépüljek. Szeretnék minél hamarabb visszamenni a suliba.
-Idióta vagy? Mázlid van, hogy nem kell Fenyvesi óráján ott lenned-forgatta meg a szemeit Liza. Információk Fenyvesiről: amikor az s vagy az sz betűket kiejti egy szóban, mindig sípol a hangja és egy tény: a fizika tanárunk, tehát elég sokszor ejti ki azt, hogy sebesség. Gondolom értitek milyen gyönyörű óráink vannak.
-Komolyan, ha még egyszer előadást tart nekem a körmozgásról inkább kirohanok vagy kiugrok az ablakon-borzongott meg Vivi az emlékek hatására. Mindannyian felnevettünk.
-Ezzel egyetértek-mosolyodott el Bogi. Csipogott a telefonja és rögtön meg is nézte miről van szó.-Nekem mennem kell, itt vannak apáék értem. Vigyázz magadra!-kötötte a lelkemre.-Holnap délután bejövök meglátogatni téged, pihenj sokat. Sziasztok!-ölelte át a lányokat, majd kisietett a szobából.
-Akarod, hogy beszéljünk Bálinttal?-kérdezte Liza halkan.
-Nem. Ha ő ezt akarja, akkor ezt kapja. Fájni fáj,-szipogtam-de túl leszek rajta, mert a barátaim itt vannak nekem és már annyiszor tört össze a szívem egy év alatt, hogy képes vagyok legyőzni a fájdalmat.

Körülbelül 3 héttel később...

A fájdalom mulandó lehet, ha könnyen túl tudod élni az első heteit. De nekem sehogy sem ment. A gyógytorna alatt folyamatosan ő járt a fejemben és az utolsó hozzám intézett mondatai. Talán jobb lenne, ha csak barátok lennénk. Mindig ez az egy mondat ismétlődött a fejemben, ez az egyetlen hülye mondat. Ha eszembe jut könnyebben dühös leszek és valamilyen szinten miatta akarok jól teljesíteni a gyógytornán. Meg akarom mutatni mennyi mindenre képes voltam egymagamtól is és hogy nem hagytam el magam csak amiatt, mert ő szakított velem.
A rehabilitáció egészen jól megy, már egészen szépen tudok járni a műtött lábammal, igaz hogy még kötés van rajta, de egyre jobb és jobb lesz. Mankóval szoktam közlekedni a kórház folyosóján, ritka de van olyan is, amikor a lányokkal együtt egy kicsit kimegyek a levegőre is.
Bogiék szinte mindennap bejönnek hozzám, de azért van olyan nap, amikor sokat kell tanulniuk, ezért nem tudnak mellettem lenni, de nem is haragszom emiatt. Nekik is van életük, saját céljuk és a suliban való jó teljesítés is közéjük tartozik. Van olyan nap, amikor bejönnek hozzám tanulni, így én is követni tudom az anyagokat. Legalábbis nagyjából.
Gergőék is bejöttek néha a lányokkal. Az első héten, amíg Ő is itt volt, őt is meglátogatták, de mikor kikerült már csak hozzám néztek be. Sosem kérdeztek rá mi történt Bálint és köztem. Valószínűleg már tudták Bálinttól. Nem hozták szóba és így könnyebb volt velük másról beszélgetni.
Bálint húgai is meglátogattak engem, ahogy az anyukája is bejött pár percre. Örültem nekik, de ők többet érdeklődtek a Bálinttal való viszonyomról. A végén már azt sem tudtam, hogy küldjem el őket úgy, hogy egyiküket sem bántsam meg. Az utolsó héten már csak egyszer jöttek be, de akkor már nem jött szóba a volt barátom.
A harmadik héten pénteken, vagyis ma már képes voltam mankó nélkül is sétálni pár métert, bár elég lassan lépkedtem még, de ment. Az orvos utasítására csakis mankóval járhatok majd suliba egyelőre. Ne terhelhetem még annyira a lábamat a műtét után, de azért ne szabad csak egy helyben ülnöm egész nap. Ennyi volt a feltétele annak, hogy hazajöhessek és én belementem. Gyűlöltem a kórházakat.
De délután már hazamehetek. Végre.
Olyan jó lesz már a saját ágyamban aludni, a saját szobámban lenni. Végre otthon leszek és ott annyit sírhatok majd éjszaka, kíváncsi tekintetek nélkül, amennyit akarok...

Otthon az volt az első dolgom, hogy leüljek az ágyamra. Körbepillantottam a szobában.
Minden olyan volt, ahogy itt hagytam. A falra felszerelt parafatáblámon ott voltak a lányokkal és a bandával készült közös képeink, rajzok és emlékek, amelyek mind az első Szent Margit gimis éveimre emlékeztetnek. A gólyatáboros karszalag, az iskola báljaira kapott belépők és még annyi más minden. Az első év, aminek még nem volt vége, de az egyre csak közeledett.
Jövő héten hétfőn újra bemegyek a sulimba, újra beülök a padba. Csütörtökön pedig részt veszek a ballagáson. Beállok a sorfalba, tiszteletemet teszem, aztán a lábamra hivatkozva eltűnök onnan, amilyen gyorsan csak tudok. Vele csak annyit fogok beszélni, amennyi a bandához kell. Ha eltereli a szót az egyik fülemen be, a másikon ki. De bárcsak ilyen egyszerű lenne.
Végigdőltem az ágyon és csendben sírtam a párnámba. Már így lehettem egy ideje, amikor az ágy besüppedt mellettem. Anya keze jelent meg a vállamon, majd megpillantottam vörösre festett haját. Gyengéden végigsimított az arcomon.
-Nem ennél valamit, kincsem?-kérdezte, mire megráztam a fejem.-Enned kellene valamit. Le fogsz gyengülni.
-Nyugi, anyu. Jól vagyok. Csak most még nehéz.
-Tudom, kicsim, de minden rendben lesz. A fiúk néha idiótán tudnak viselkedni, de egy idő után rájönnek arra mit hibáztak és megpróbálnak mindent rendbe hozni.
-Úgy érzem, hogy mi már menthetetlenek vagyunk-vontam meg a vállam. A remény lángja már teljesen kiégett bennem, még szikra se maradt belőle.-Valószínűleg ő már izgatott az érettségi miatt, aztán meg izgul a haverjaival együtt, hogy sikerült-e bejutnia az egyetemre.
-Ne higgy annyira a látszatnak-rázta meg anya a fejét.-Tudod a kórházban, miután kijött a szobádból egy pillanatra levetette az álarcot, amit viselt és én láttam benne, hogy nem is igazán olyan erős, mint azt mindenki hinné.
Megpuszilta a homlokomat, majd arra hivatkozva, hogy kaját kell csinálnia, kilépett a konyhába. Dermedten bámultam magam elé anya beszéde után, de valahogy sehogy sem akart összeállni a kép és egy idő után már nem is érdekelt.
Nem gondolok többé rá. Nem leszek olyan, aki állandóan azon gondolkodik, hogy mi lehet a másikkal. Nem esek abba a csapdába, amibe Ádámmal is beleestem. Túl kell élnem...
A telefonom rezegni kezdett. Jelezte, hogy facebook üzenetem érkezett. Döbbenten meredtem a képernyőre, amikor megláttam a feladót. Bálint húga volt, Kami.
Kamilla Kerekes: tudom, hogy nem beszéltek a bátyámmal, de lehetetlen őt elviselni... ha rá tudnád beszélni arra, hogy ne viselkedjen ilyen hülyén, annak nagyon örülnénk... Kérlek, tedd meg nekünk. Bálint nem olyan, mint amikor veled volt...beszélj vele, beszéljétek meg :(( hiányzol nekünk! :'((
Rögtön válaszoltam nekik.
Én: sajnálom, hogy így viselkedik, de én már egyszer beszéltem vele..nem hallgatott rám.. Mindent megtettem, amit tudtam... Ti is hiányoztok nekem, üdvözlöm a szüleiteket! Mondd meg nekik, hogy minden jót kívánok nekik, ha már többet nem találkozunk, ti pedig bármikor elértek engem, számíthattok rám :*
Kamilla Kerekes: te is számíthatsz ránk, szeretünk :*
Elmosolyodtam az üzeneten. Amíg Bálinttal voltam, a húgai közel kerültek hozzám és nagyon megszerettem őket, ők ezt viszonozták is.
Én: én is szeretlek titeket :*

12. fejezet-Emptiness... Avagy a baleset estéje...

Sziasztok Szent Margit gimiseim! :)

Nos mint ígértem két igen után hoztam a következő részt. Be kell vallanom, hogy nemsokára vége a történetnek. Még nem tudom pontosan mennyi rész vagy három vagy kettő lesz még, plusz egy epilógus, valamint lehet, hogy lesz még pár rész a srácok jövőjéről és utána vége.

De az még nem most lesz, úgyhogy most nem is mondok többet. Itt a 12. fejezet!

A kövi fejezet két igen után érkezik ;) (Bal oldalt tudtok majd szavazni rá ;))

Jó olvasást!

Skyler Brooks :*

12. fejezet

Emptiness...

Avagy a baleset estéje...

Hetekkel később is ugyanolyan boldogok voltunk, mint mindig. Ketten voltunk a pletykák ellen és megnyugtató volt, hogy az iskolában pár nap alatt sikerült elfogadtatnunk az emberekkel a kapcsolatunkat. Senki nem beszélt ki minket annyira, hogy a barátom ki is akadjon miatta. Totál átlagos szerelmes párnak tűntünk és ez volt benne a legjobb. Életem legszebb napjai voltak a vele töltök napok és örömmel emlékszem vissza minden egyes vele töltött percre. Nem vittük túlzásba, lassan haladtunk, pedig tudtuk, hogy szerelmesek vagyunk egymásba és idő kérdése, hogy leboruljanak a falak előttünk.
A banda fellépései is kiválóan sikerültek, nagyobb volt köztünk az összhang, mint amire valaha számítottunk. Andris kilépése után a feszültség oldódott és Gergőék is könnyebben belefeledkeztek a zenébe, Bálint és én pedig alakítottuk a szerelmespárt, ami tetszett a közönségünknek, hiszen a szerelmes dalok a szívünkből szóltak.
A lányoknak is egyre jobbra fordult a sorsuk. Levi és Vivi nagyon szép párt alkottak, bár még mindig volt bennem kétely a srác iránt, de próbáltam ezen túllendülni. Bogi és Gergő túlestek a könyvesboltos „randin” és meglepő módon nagyon nagy összhangba kerültek egymással. Dávid és Liza pedig még mindig ott tartottak, hogy „ez ugyan több barátságnál, de nem akarják tönkre tenni jó kapcsolatukat”. Én mindig mondom nekik, hogy próbálják meg, de egyikük sem hallgat rám és egyik sem meri bevallani a másiknak, hogy mit érez a másik iránt. Néha a hajam tépkedem miattuk. Alejandro és Petra kapcsolata viszont még mindig változatlan.
-Kicsim-kiáltott ki Bálint a kocsiból miután becipeltem a mikrofon állványt a régi iskolám tornatermébe. Ő éppen a gitárjainkat hozta be, miközben apa is a saját cuccát pakolta be, hiszen a ma esti jótékonysági bálban ő lesz a zenész-szereld össze a cuccot, mi a srácokkal meg becipeljük a többit, oké?
Bólintottam, majd nekiláttam összedugni a vezetékeket és a kábeleket. Alig pár perc alatt sikerült összeraknom a felszerelést és már azt próbálgattam, hogy a hangfalak hogyan működnek. Nem voltam túlságosan szakértő ebben, viszont az évek folyamán megtanultam és ellestem egyet s mást apától, aki most elismerő pillantást vetett rám. Visszamosolyogtam rá, miközben a fiúk behozták a többi cuccunkat: a szintetizátoromat (pontosabban apu régi szintije), Tibi dobfelszerelését és a fiúk gitárjait. A mikrofonokat próbálgattam beállítani, miközben a fiúk letesztelték a hangszereiket, majd egy gyors próbadal után leültünk az apa mellé lefoglalt asztalhoz. Anya a lányokkal, Dáviddal és Levivel ült, valamint anya szülei, vagyis a nagyszüleim is ott voltak. Sokan voltunk, de tudtam, hogy a nagyszüleim csak ilyenkor láthatnak énekelni, hiszen általában mindig a suliban lépünk fel vagy valami olyan helyen, ahová ők már nem tudnának eljönni.
Bálint mellettem ült és a kezemet fogva beszélgetett a többiekkel, de olyan mosoly játszott az ajkain, ami az én arcomra is mosolyt csalt. Olyan boldogság fogott el a karjaiban, amit egy hónappal ezelőttig nem is ismertem. Nem akartam, hogy vége legyen, szerettem őt és ez az érzés mindennél erősebb volt.
Ekkor lépett az asztalunkhoz a volt tanárnőm.
-Jó estét tanárnő!-köszöntöttem a volt kémia tanáromat, Éva nénit. Nem változott, még mindig az a mosolygós, fiatalos nő, aki órákon keresztül képes volt nekem elmagyarázni a kémia rejtelmeit és próbálta felnyitni a szemem a számítások logikai megoldásaira. Tudjátok, hát a matek nem az erősségem és hát ilyen oknál fogva a kémia matematikai része is nehéz számomra. Ránézek egy feladatra és inkább rohannék ki a teremből, minthogy én ezt megcsináljam.
-Szia, Anabella-köszöntött mosolygva.-Mi újság? Látom most hoztál egy egész csapatot magaddal-pillantott a többiekre, akik kedvesen mosolyogtak ránk.
-Igen, a zenekar tagjait be is mutatom önnek-mondtam.-Nagy Tibor és Nagy Gergő, Tibor a dobosunk, Gergő pedig énekel és gitározik. Ő pedig Kerekes Bálint gitározik és énekel.
-Nagyon örvendek-mosolygott kedvesen a tanárnőm rájuk.-Látom Bálint és te együtt vagytok. Gratulálok-pillantott összefűzött kezeinkre. Hatalmasat dobbant a szívem, amikor a barátom megszorította a kezem.-Remélem nem bánjátok, de nekem mennem kell, hogy még egy-két ügyet elrendezzek a bál előtt.
Egyenként bólintottunk, majd miután a volt tanárnőm elment tovább nevettünk Tibi hülye viccein. Pillanatokkal később olyan történt, amit mai napig nem felejtek el.
Hirtelen fagytam le, amikor megpillantottam az ideges fiút. Szemei vörösek voltak a sírástól, arca hófehér volt és meggyötörten nézett ki. Soha életemben nem láttam még ennyire rosszul, ennyire megsebzetten. Haja csapzottan lógott a szemébe, ahogy ziháltan nézett, és azok a szemek most könnyel teltek meg. Nem értettem semmit.
-Mit keresel itt?-kérdeztem elhalkuló hanggal.
-Kérlek, hallgass meg engem...
-Azt kérdeztem mit keresel itt?-ismételtem meg a kérdésemet határozottan.
-Esküszöm, hogy van magyarázat, de egyszerűen csak szükségem van most a barátaimra, szükségem van rátok...-hajtotta le a fejét. Nem tudom miért, de a szívem ellágyult egy pillanatra, amikor megláttam rajta a szomorúságot. De akkor lettem igazán ideges, amikor megpillantottam a szeme alatt lévő sötét karikákat és a sápadt arcát.
Gergő is észrevehette, hogy valami nagyon nincs rendben vele, mert egy picit közelebb lépett hozzá.
-Andris, mi történt?-kérdezte halkan, miközben a háttérben az első vendégek beléptek a terembe és a tanárnőm megállította őket, hogy köszönjön nekik.
Andris leült az egyik székre, ami az asztalunknál volt és lehajtotta a fejét. Megbánónak és sebzettnek nézett ki. Nem tudtam elképzelni, hogy mi történhetett vele. Beletúrt a hajába, majd rám pillantott. Bálint keze megfeszült a derekam körül.
-Sajnálom, Bella, amit veled és a srácokkal tettem. Olyan rossz a tudat, hogy titeket megbántottalak és tudom, hogy amit most mondani fogok nem ok arra, hogy miért tettem ezeket veletek, de muszáj tudnotok mi történt...-suttogta.-Hónapokkal ezelőtt anyának balesete volt otthon és leesett a létráról. Olyan rosszul esett, hogy a gerince eltört és a fejét is elég komolyan beverte. A kórházban megműtötték, de mesterséges kómába helyezték. Az első pár hónapban még reménykedtem is, de ahogy egyre rosszabbodott az állapota, úgy én is egyre komorabb és dühösebb lettem a tehetetlenség miatt és ezt rajtatok vezettem le. Borzalmasan sajnálom, amit veletek tettem és tudom, hogy ez nem mentség, de... Tudom, hogy nektek elmondhattam volna ezt, de képtelen voltam róla beszélni, ezt meg kell értenetek. Ráadásul ugye Nórival is szakítottam emiatt, annak ellenére, hogy mennyire szerettem őt. Meg is értem, hogy nem akar visszafogadni, de próbálkozni fogok-mondta, aztán megállt egy pillanatra.-Azt hittem, könnyebb lesz, ha mindenkit fokozatoson ellökök magamtól, de most már értem, hogy mennyire szükségem van rátok.
A szívemet szorította a tény, hogy ilyet kellett átélnie, de a lelkem mélyén még éreztem a halvány haragot is iránta. Sose kellett volna ennyire magába zárkóznia, nem szabadna ennyire elfojtania magában ezeket. Ott lettünk volna neki, de ő mindannyiunkat eltaszított magától, velem kezdve. Nem mondom, hogy örülök neki, hogy ezt tette, de legalább megismertem miatta Bálintot és ez nekem nagyon is számít, mert szerelmes lettem.
-Anyukáddal mi történt?-kérdeztem halkan.
-Ma meghalt-suttogta. A szívem kihagyott egy ütemet. Istenem, szegény.
-Miért ide jöttél?-szólalt meg Bálint.
-Mert apa mellett nem tudtam volna ott maradni. Egyszerűen képtelen vagyok most ott ülni mellette és úgy tenni, mintha erős lennék. Eljöttem kiszellőztetni a fejem és akkor bejöttem hozzátok. Örülök neki, hogy most eljöttem ide. Legalább tudjátok az igazat.
Mielőtt bármit is mondhattunk volna neki, egy lány sietett be a terembe és amikor a tekintete megtalált minket, odasietett hozzánk. A fiúk összehúzott szemöldökkel néztek rá, aztán még jobban meglepődtek, amikor Bálint nyakába csimpaszkodott. Én akkor lepődtem meg igazán, amikor felismertem a lányt. Ő Kováts Júlia volt, a fiúk évfolyamtársa. A csaj egész normális „lenne”, ha éppenséggel nem viselkedne úgy, mintha ő uralná az egész iskolát. A srácok szerint minden évben indul a diákelnökségi posztra, de soha nem választják meg és nem is fogják, mert mindenki tudja mennyire elkényeztetett. Nos volt szerencsém látni mennyire.
Bálint szinte ellökte magától, majd értetlenül nézett rá.
-Mit akarsz?-kérdezte tőle számon kérően-Mit keresel itt?
-Kérlek szépen gyere vissza hozzám! Hagyd itt ezt a hülye csajt és légy újra velem!-indult el a barátom felé az a kis... Várjunk! Azt mondta újra? Már voltak egyszer együtt? Júlia Bálint barátnője volt?
-Tűnj el innen!-szólt rá Gergő idegesen a lányra.-Elég baj csináltál már.
-Te ne szólj bele-förmedt rá Júlia.
-De igenis beleszólhat, ahogyan én is-emelte meg Tibi a hangját.-Miattad majdnem teljesen összevesztünk egymással régebben. Miattad nem álltunk szóba a srácokkal majdnem egy hétig-morogta. Miről beszélnek ezek?
-Ebben egyetértek-motyogta Andris, miközben mindannyiunk elé lépett.-Tűnj el innen!
A lány idegesen felhúzta az orrát, aztán dühösen dobbantott egyet a lábával és kisietett. Megkövülten bámultam magam elé, miközben a lányok mellém léptek és mindannyian megszorították a karomat. A fiúk is rám pillantottak, Bálint hozzám akart lépni, de én elhátráltam a keze elől. Meglepődötten meredt rám, de nem próbálkozott.
-Nekem most el kell mennem. Bocsánat, de levegőre van szükségem-siettem ki a tornateremből, de még hallottam, ahogy a lányok követnek engem. Hátra sem bírtam nézni és menekülni akartam az egyetlen ember elől, akibe őszintén és viszonzatlanul szerelmes voltam.
Néha az egész élet egy nagy hülyeség. Kelletlenül idegesítő, hogy a dolgok néha nem úgy működnek, ahogy mi akarjuk. Nincs más választás, ilyenkor menekülni akarsz. Csak a gyönge emberek menekülnek a legnehezebb kérdések elől, pont mint ahogy én most, de elhihetitek cseppet sem érdekel. A gyöngeség mindig is az átkom volt. Először a lámpaláz, a fűző, a fűzővel járó pánikrohamok, amik akkor keletkeznek, ha bezártnak érzem magamat a korzettemben és még sorolhatnám mi tart vissza attól, hogy most meneküljek. Elegem volt.
A kinti hűvös levegő megcsapja az arcomat, miközben a könnyeim elerednek. Egyszerűen túl sok súly telepedett mostanában a vállamra, már nem bírom tovább. Az elmúlt hónapok voltak életem legszebb és legrosszabb hónapjai is egyben. Szinte egy hullámvasúthoz hasonlított az életem, egyszer boldog voltam, a másik pillanatban pedig bánat tükröződött az arcomon, de végig tartottam magam, most jött el az a pillanat, amikor az a bizonyos pohár betelt.
Hogy most miért borultam ki? Őszintén? Hát elmondom.
Kováts Júlia egy pimasz, elkényeztetett csaj... Nem is ez a bajom, hanem az, hogy az alatt a pár hónap alatt, mialatt Bálintot megismertem, nem voltak titkaink egymás előtt. Legalábbis azt hittem. Ő tudott mindent rólam és azt hittem ezzel ő is így volt, de úgy látszik, tévedtem. Bálint nem mondta el ezt az apró kis tényt, hogy ő a barátnője volt. Vajon miért hazudott nekem erről?
Tűsarkak kopogása hallatszott a hátam mögül, majd pillanatokkal később két barátnőm a vállamra hajtotta a fejét, míg a harmadik elém állt és megszorította az egyik kezemet. Liza tekintetével találtam magam szembe.
-Mi a baj?-kérdezte Bogi, aki a jobb oldalamon állt.-Mi történt? Bálint szinte alig bír magával odabent.
-Eltitkolta előlem, hogy ő a barátnője volt, ráadásul arról sem tudtam, hogy a srácok miatta vesztek össze. Értitek?-mutattam a tornaterem felé.-Az sem tudom, hogy most mit higgyek.
-Beszéljétek meg egymással-javasolta Liza, megértés csillant a szemeiben.-Lehet nem arról van szó, amire te gondolsz. Lehet nem is jelentett neki semmit az a kapcsolat.
-Szerintem meg igenis jelentett neki valamit... talán még mindig szereti...
-Na ezt most hagyd abba-jelentette ki Vivi, maga felé fordított és idegesen belenézett a szemembe.-Szeret téged. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy ez a fiú egy szakadékba is utánad ugrana. Talán tényleg nem mondta el neked, de szeret téged és talán csak a te érdekedben nem mondta el.
-Mindegy, hagyjuk! Nekem elegem van. Eléneklem azokat a számokat, aztán kibulizzuk magunkat-erőltettem magamra egy mosolyt, majd csoportos ölelésbe hívtam őket. Mindannyian viszonozták a mosolyomat, bár akkor még nem is sejtettük az este végét...

Amint beléptünk a tornaterembe, pillanatok sem kellettek, hogy a magába roskadt Bálint a fiúk és apám mellől felpattanva hozzám siessen, és a karjába zárjon. A kezeimet nem fektettem a hátára, mint ahogy szoktam és amikor ezt ő is észrevette, eltávolodott tőlem. Kétségbeesetten kereste a pillantásom, de én a termen pillantottam körbe.
Elég sokan eljöttek és ez apunak is jól fog jönni, nemcsak nekünk. Remélem sikerül nem összetörnöm egy szám közben egy ekkora tömeg előtt.
-Bella, kérlek...-kérlelt kétségbeesetten.
-Énekelni jöttem-suttogtam, miközben odamosolyogtam egy ismerősnek.
-De a szereplésünk után, megbeszélhetnénk?
-Esetleg-mondtam. El akartam menni mellette, de karjával maga mellett tartott.
-Ígérd meg, hogy a fellépés után rögtön eljössz velem egy nyugis helyre megbeszélni ezt.
-Megígérem-motyogtam, de nem néztem a szemébe. Elengedte a kezem, de tudta, hogy ígéretem mögött nem biztos, hogy valóság rejtőzik.
A barátaim mellé léptem. Vivi átkarolta a vállamat, miközben nekidőltünk a falnak és onnan figyeltük a fellépőket.
A volt tanárnőm intett apának, hogy kezdődhet a műsor. Tudtam, hogy az első fellépők a keringősök és pár diák a suliból, aztán mi jövünk. Nos, kezdjünk bele, mert ez lesz életem eddigi legnehezebb színlelése.
Az éneklés mindig is a lételemem volt. Sosem tudtam létezni nélküle és mindig is arra vágytam, hogy a hangommal mások életébe is színt vihessek. Szerettem jótékonysági bálokra járni, szerettem látni a gyerekek arcán azt, hogy szeretik a zenét. Nekem az fontosabb volt, hogy lássam őket, hogy élvezik a zenét és mindig is boldog voltam, hogy ez akkor is működhet, ha én énekelek.
Nem tanultam a zenét. Képtelen lennék arra, hogy kottát olvassak, de egyben biztos vagyok: a zene az életem és sosem fogom feladni.
A ma este után pedig végképp nem. Annak ellenére, hogy Bálinttal rohadtul nem jöttünk ki jól, fergeteges hangulatot csináltunk és ami a legmeglepőbb volt, hogy Andris is beállt egy pár számhoz zenélni. Még képtelenek voltunk megbocsájtani neki, de egyszer a barátunk volt és mindenkinek jár egy második esély és én szeretnék adni neki egy második esélyt, ahogy a srácok is.
A fellépés után nagyon sok vendég gratulált nekünk és további fellépéseinkről érdeklődtek, de én hagytam a fiúkat beszélni. A gondolataim folyamatosan arra felé terelődtek, ami a műsor előtt történt.
Bálintnak is jár egy második esély-döntöttem el magamban. Ő is csak ember és hibázhat, mégis olyan düh van bennem, ami ritkán fordul elő. Sosem hittem volna, hogy ő titkol el előlem valamit. Bíztam benne és a szerelmünkben, de most olyan hirtelen jött ez a hír, hogy képtelen vagyok másra figyelni. Muszáj megbeszélnem vele ezt, máskülönben bűntudatom lenne.
Amint a tekintetünk találkozik, a fejével az ajtó felé biccent és én bólintok. Elmegyek, hogy felvegyem a kabátomat, miközben Bálint engedélyt kér apától és anyától, hogy legalább egy órára elvihessen engem. Mindketten bólintanak, hiszen bíznak abban, hogy elrendeződnek a dolgaink. Apáék ugyan nem kedvelték annyira Bálintot, mint én, de tudták, hogy boldog vagyok vele és nekik fontosabb vagyok én, mint bármi a világon. És bármennyire is tagadták, láttam rajtuk, hogy tetszik nekik Bálint kitartása.
Egy-egy puszit adok mindkettőjüknek. A barátaimnak integetek, majd belekarolok Bálintba, miközben mindenki azt kérdezi tőlünk, hogy hova megyünk. Bálint válaszol rájuk és kihallom a hangjából, hogy ideges. Pontosan úgy, ahogy én is.
A kinti levegő hűvösebb, mint amikor utoljára kint voltam és akaratlanul is összébb húzom a kabátot magamon. Most is menekülni szeretnék, mert gyönge lettem a sok mázsás súlytól, ami a szívemet nyomta. De pár órával ezelőtt a könnyek elmosták a fájdalmamat, most már csak az üresség tátong bennem és a fájdalom.
Ahogy beülök Bálint kocsijába, tudom, hogy hova fogunk menni. A rétre. A rétünkre. Oda ahová a randinkon vitt, mert az a mi helyünk és valószínűleg ott akarja ezt megbeszélni.
Kikanyarodik az útra és perceken belül már el is indulunk az úton. Nem szólalunk meg, az autóban a csend uralkodik. Én az ablakon bámulok kifelé, de fél szemmel észreveszem, hogy Bálint a kormánykereket szorongatja. Várom, hogy megszólaljon, de nem teszi. Csak csendben vezet, miközben a feszültség egyre jobban érezhető közöttünk.
Végül pár perccel később megszólal.
-Nagyon jó voltál ma este. Jó volt látni téged a saját közegedben, otthonosan mozogtál, ösztönösen csináltál mindent és ezt annyira jó volt látni-mosolygott rám halványan.-Büszke vagyok rád.
-Nem kell ezt tenned. Ne tégy úgy, mintha semmi sem történt volna.
-Bella, én...
-Magyarázd meg-kértem.-Mondd el, miért nem meséltél róla, mikor mindegyik másik barátnődről meséltél vagy legalábbis megemlítetted. De róla semmit sem meséltél, azt meg végképp nem, hogy a fiúkkal összevesztél miatta.
-Mit mondjak róla? Egy elkényeztetett liba-emelte egy kicsit meg a hangját.-Egy ideig együtt voltunk, ennyi.
-Hazudsz. Hallom a hangodon-pillantok ki az ablakon újból. Be akarom zárni előtte a lelkemet, mert nem akarom, hogy megint összetörjön.
-Oké, jó-adja be a derekát.-Nem akartam elmondani, mert még számomra is kínos. Pár évvel ezelőtt kidobtam őt, mert egyszerűen nem bírtam elviselni a zsarnokoskodását, ezért visszavágott. Egy terhességi tesztet tett le a padomra, ami pozitív volt. Azt sem tudtam mit csináljak, majdnem egy hónapig hülyített azzal, hogy gyerekünk lesz, aztán amikor anya javaslatára elvittem a család dokijához, megállapította, hogy nincs és nem is volt gyerek Júlia hasában. A fiúkkal összevesztünk, de amikor kiderült a hazugság, akkor minden megoldódott, aminek nagyon örültem, hiszen a legjobb barátaim voltak. Nem akartam ezt elmondani, mert ez kínos nekem. A srácok pedig felelőtlennek neveztek, ezért vesztünk össze, akkoriban igazuk is volt. Sajnálom, hogy nem mondtam el.
Kissé megesett rajta a szívem, de aztán eszembe jutott a pillanat, amikor Júlia megölelte őt a bál előtt.
-Azt azért elmondhattad volna, hogy Miss Elkényeztetett Júlia a barátnőd volt-morogtam neki.-És természetesen közölhetted volna azt is velem, hogy még mindig őt szereted és vele akarsz lenni.
Levegő után kapott, miközben próbálta vezetni az autót a kanyargós úton.
-Fejezd ezt be, Bella!-kiáltott rám.-Téged szeretlek, nem őt. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy hiszed, hogy őt szeretem. Nem bizonyítottam még elégszer, hogy téged szeretlek?
-Akkor miért nem meséltél erről?-kérdeztem könnyes szemmel.-A srácok tudtak róla. A kapcsolatunk elején nem voltunk jóba az igaz, de egyszer barátok voltunk és nem meséltél erről.
-El kellett volna mondanom, oké?-nézett rám a szemembe.-El kellett volna mondanom, de féltem, hogy elhagysz, hisz ki lenne egy olyannal, akit ilyen könnyen átvágtak?
A könnyeim kibuggyannak, a torkom elszorul, ahogy a kezemet az arcára simítva pillantok rá. Nem az ő hibája, hogy ennek a kígyónak mindenki bedőlt, nem az ő hibája, hiszen azt hitte, hogy igazat mond. Ki hitte volna, hogy valaki ilyennel hülyéskedik. Elhiszem, hogy félt ettől, de én mellette maradok akármi is fog történni.
-Szeretlek, Bálint és nem foglak elhagyni ilyen hülyeségek miatt. Sajnálom, hogy túlreagáltam ezt. Csak az első barátommal is a hazugságok és a titkok miatt szakítottunk és félek, hogy téged is elveszítelek-sírtam el magam.
-Én is szeretlek és nem fogsz elveszíteni soha-pillant rám lágy tekintettel.
Hirtelen egy szarvas lépett ki az útra a sötétségből mielőtt mindketten észrevehettük volna. Bálint ijedten elrántotta a kormányt, miközben megpróbált fékezni, de az autó végigcsúszott az úton, aztán nekiütközött egy fának. Az ablaküveg darabokra tört, miközben a kocsi eleje hatalmas csattanással felgyűrődött. Mindketten felkiáltottunk, aztán csend támadt körülöttünk.
A fejemet beverhettem, mert a tarkómon végigfolyt valami nedves és meleg, valószínűleg vér. A tekintetem elhomályosult, mindenem fájt és éreztem, hogy a szemem lassan lecsukódik. Sötétség borított be engem és nem láttam mi történik velem. Hallottam, ahogy a Bálint a nevemet ismételgeti, de aztán mély és csendes álomba zuhantam, amibe nem volt semmi, csak üresség...