A tánc (novella)

Sziasztok, gimiseim!:)

Sajnos még nem tudok, mit mondani az új történetről, de nagy valószínűséggel már csak a hónap végén teszem majd fel a prológust.

De addig is, mivel holnap, vagyis február 14.-én a szerelmes napja, másnéven Valentin-nap van, úgy gondoltam, hogy kirakok nektek egy kis novellát, amelyet az előző héten írtam. Bevallom őszintén én nem nagyon szeretem a Valentin-napot, de hát én szingli vagyok, így érthető is. De mivel mindig is romantikus alkatú voltam, így gondoltam, megleplek titeket ezzel a kicsi novellával. :))

Szóval mindenkinek boldog Valentin-napot! (A szingliknek pedig kitartást! :))

xoxo Sky

Ajánlott dal: He is we feat. Owl City-All About Us

A szobában felcsendült egy zene. Ismeretlen, mégis lágy, kellemes. A dob ritmust adott, erőt, a zongora dallamot és kedvességet. A hegedű belevitte a szerelem minden szívdobbanását, összeállt egy dal. És az egész a szerelemről szólt. A legszebb érzésről, egy mozdulatról, egy pillantásról, egy érintésről, egy titokzatos és lobbanékony tűzről, ami képes a szívedig hatolni, ami felmelegíti a teljes belsőd, ami az összes csontodban benne van, ami az egész életedet helyre hozhatja, de egyetlen pillanat alatt tönkre is teheti.

A lány csak állt a szoba közepén és tört fehér tüll szoknyáján simított végig. Az egész élete a táncról szólt, a hangról, a szenvedélyről. Valami késztette, hogy elkezdjen táncolni. Lábai szinte nem is értek a földet, pörgött és forgott a levegőben. Szökkent és gyönyörű volt. Megmutatta a zenének, hogy követi bárhova, de akkor megfordult és megállt.

Tőle pár méterre egy fiú állt. Fekete, testhez simuló nadrágot és pólót viselt. Barna haja kuszán állt, arcán a nyúzottság, a félelem, a tehetetlenség látszódott. Kezét a lány felé nyújtotta. Táncra hívta. A lány habozott. Biztos, hogy helyes ez?-kérdezte magától. Hiszen a fiú annyira megbántotta, hogy alig bírt újra ebbe a terembe jönni.

A fiú tudta, hogy a lány miért gondolkozott el. Hibásnak érezte magát amiatt ilyen állapotban kellett látnia. Könnyes szemekkel, fekete karikákkal a szeme alatt. Ezért ő volt a hibás. Kétségtelen, hogy összetörte a lány szívét. Tudta, hogy sosem fogja neki megbocsájtani a tegnap este kimondott szavait, mégis itt volt, mert úgy érezte itt kellett lennie. Az egész világegyetemét a lány tette ki. A fekete, derékig érő haja. Gyönyörű, csodálatos barna szeme és az egészen apró szeplők, amelyek hegyes orrán és a szeme alatt helyezkedtek el. Ő volt a lány, akibe minden előjel nélkül képes volt beleszeretni.

Kisírt orcáját látva a fiúnak elakadt a lélegzete, mellkasára óriási mázsás súly telepedett. Képtelen volt látni, hogy a kedves Rosie, akit olyannyira szeretett, miatta sírt. Hibásnak érezte magát, hogy a féltékenysége ennyire legyűrte őt tegnap este, de félt, hogy valaha is elveszíti majd a lányt. Hiszen okos volt, szép, bárkit megkaphatott volna, de ő mellette kelt fel, mellette ébredt. Hogy lett az övé ez a lány?

Rosie keserű tekintettel figyelte az előtte álló Shane-t, aki már majdnem 3 éve volt álmai férfija. Egy lakásban éltek, egy szobán osztoztak, és együtt élték az életüket. 3 éve alkották a tökéletes párt, és a tegnapi nap a lány számára maga volt a pokol.

Egy régi ismerős jött el hozzájuk ebédre Amerikából. Shane nem volt otthon, és mire hazaért ölelés közben találta őt meg a lány régi osztálytársát. Rosie akkor már hiába hajtotta, hogy számára a másik fiú semmit nem jelent, Shane túlságosan féltékeny volt. Elküldte Rosie-t, és azt mondta, hogy gondolkoznia kell a kapcsolatukon. A lány biztos volt a szerelmében, de beleegyezett és minden előjel nélkül a gyakorlótermébe menekült, ahol minden könnycseppet némán, közönség nélkül ejtett meg, miközben a szíve megint kettétört.

Sosem volt tökéletes a kapcsolatuk ezt Rosie nagyon jól tudta, de abban is biztos volt, hogy akármi is fog történni, szeretni fogják egymást. Ezt már az első év után kijelentették egymásnak, ahogy azt is, hogy megvédik azt a szerelmet, amely közöttük jött létre. Ezek után mégsem tudta, hogy mit kellene tennie. Szerette volna visszafogadni a fiút, de nem tudta, hogy megbocsásson-e neki.

Bár, lett volna mit mondania a fiúnak...

-Egyetlen táncot, kérek, mielőtt válaszolsz-kérte a fiú csendesen.-Bármit fogsz mondani, a tánc a miénk, és ha el is hagysz, akkor szeretnélek még megkérni előtte, hogy táncolj velem.

Igen, nem tagadhatta, a tánc volt az, ami miatt megismerkedtek. Mindketten egy éjszaka bárban voltak szórakozni, amikor véletlenül egymásba botlottak. Mint a derült égből villámcsapás, úgy ismerkedtek meg. Egyetlen tánc volt, és mégis mindent megváltoztatott. Rosie legjobb barátnői azon voltak, hogy segítsenek a barátnőjüknek elfelejteni a szerelmét, aki szakított vele, és azt tervelték ki neki, hogy keresnek egy srácot, akivel egész este táncolhat. Ekkor akadt meg a tekintetük Shane-en, aki csak állt ott és iszogatott pár haverjával. A legjobb barátnők pedig intézkedni kezdtek.

Shane a haverjaival együtt támasztotta a pultot a lányok mellett, és várakozott a lányra, akit ugyan nem ismert, de a lányok elmondása alapján mindenképpen meg kellett ismernie. Felkeltette a kíváncsiságát az a titokzatos lány, ezért elfogadta a lányok ajánlatát, hogy segít nekik felvidítani a barátnőjüket.

Már vagy 10 perce állhatott ott, arra készült, hogy felszívódjon és csalódottan hazamenjen, amikor megjelent. Rosie volt az. Azóta ki sem bírta verni a fejéből, főleg a találkozásuk utáni éjszakát. Először csak egy táncra határozták el magukat mindketten, aztán tovább akarták folytatni az estéjüket a barátaikkal, de egyszerűen nem tudtak egymás mellől mozdulni. Összefonódtak.

A lassabb számoknál összebújva beszélgettek, néha úgy viselkedtek, mintha nem lenne körülöttük senki. Azután az este után nem bírták tovább egymás nélkül. Úgy érezték az egész életük összekapcsolódott azon estén.

De azóta eltelt 3 év. Rosie hivatalosan is megtanult táncolni, mert nem tudta elengedni az egyetlen dolgot, amelyet Shane-nel közös volt bennük, a fiú pedig orvosnak tanult. Szerette volna a legjobban eltartani a lányt, akit szeretett. Komoly lépésekre szánt el magát, de nem volt biztos abban, hogy a lány egyetértene ezekkel.

Végül Rosie bólintott. Egyetlen táncból még nem lehet semmi baj.

Ironikus-gondolta magában.-Ugyanazt mondtam a megismerkedésünk napján, és az egész életem felfordult.

A bal keze automatikusan a fiú vállára vándorolt, a másik kezét Shane szorosan összefonta az övével. Tökéletes összeillettek. Testük minden négyzetcentimétere összeért, ahogy a fiú egyik karja a derekánál fogva közelebb húzta magához. Elindult egy lassú, szerelmes dal, és ők elkezdtek mozogni.

Minden rezdülésük, minden mozdulásuk egyszerre volt. Teljes összhang uralkodott közöttük, még a szívük is egy ritmusra vert. Minden mozdulat tükörképe volt a másiknak. Egyszerre léptek oldalra, a lány tudta, mikor fogja a fiú megpörgetni, mikor emeli fel és bízott benne. Olyan bizalommal árasztotta el, mint eddig még semmikor. Tudta, hogy vigyázna rá; tudta, hogy bármi történjék is biztonságban van.

Az utolsó dallamoknál a fiú már tudta, hogy mit kell mondania. Nem szabad hagynia, hogy egyetlen nagy szerelme kilépjen az életéből. Harcolnia kellett érte, mert máskülönben összetörik a szíve.

Amint az utolsó hang is elhalkult, néma csend telepedett a szobára. Csak a zihálásuk hallatszott, miközben ők még mindig egymással szemben álltak. A tekintetük fogva tartotta a másikét, miközben a homlokuk egymásnak volt döntve. Olyan intenzív pillanat volt, mint az első éjszakán, de szomorú és keserű.

A fiú elhúzódott, majd térdre ereszkedett a lány előtt, aki meglepetten pillantott le rá.

-Egész életemet azzal akarom tölteni, hogy melletted vagyok. Igen, sok mindent el szoktam rontani. Néha elfelejtkezek dolgokról, és igen, szörnyen féltékeny vagyok, amikor meglátlak mással, mivel tudom, hogy jobbat érdemelsz nálam, de akkor sem tudom letagadni mennyire szeretlek-mondta könnyes tekintettel, és megláthatta, ahogy a kedvese is némán sírni kezd.-Tudod te, hogy mennyiszer ábrándoztam már arról, hogy milyen lenne kettesben veled valahol, ahol csak mi számítunk? Igen, van egy pici lakásunk, de az nem ugyanaz. Én egy házra gondoltam valahol vidéken, vagy egy kertes házban a város szélén. Bejárnék kocsival, hogy dolgozzak és mindent meg tudjak adni neked. Te pedig nyithatnál egy tánckurzust... Lehet, hogy nem jó az idő, meg a hely, meg nem olyan ruhákba vagyunk, de... A fenébe is, szeretlek és nem vagyok hajlandó több időt nélküled tölteni, úgyhogy hozzám jönnél?

A lány csak meredt rá. El sem hitte, hogy élete egyik legfontosabb pillanata azon a helyen történik, amelyet ketten építettek. A helyen, amit a maguk kicsi pénzéből építettek meg, hogy mindig emlékezzenek az első találkozásra, hogy mindig legyen egy hely, ahol ketten elbújhatnak a világ problémái elől. Ahol kialakíthatja a koreográfiáit, ahol készülhet a vizsgáira és ahol visszaidézhetik az első, közösen eltöltött estéjüket.

Itt kellett megtörténnie. A lány érezte, hogy ez a legtökéletesebb alkalom, amit Shane választhatott. Vajon neki is be kellene vallani a féltve őrzött titkot, amelyet Shane elől rejtegetett? Eljött a tökéletes idő, hogy elmondja a fiúnak, amely tényleg megváltoztatja majd az életüket?

Shane kissé idegesen várta a választ, de az valahogy nem jött ki Rosie rózsaszín ajkain. Remélte, hogy minél hamarabb visszaszerzi a lányt, de az néha kinyitotta a száját, majd rögtön vissza is zárta. Aztán úgy fél másodperc a lány beleharapott az alsó ajkába és tekintetével a földet kezdte fixírozni. Shane felállt, majd kérdőn tekintett a szerelmére.

-Rosie...-motyogta.

-Ööö... Mielőtt válaszolnék a kérdésedre, szeretném, ha tudnád, hogy... Nemsokára... Nemsokára egy új taggal bővül majd a családunk...

Shane el sem merte hinni, amit hallott. Újra térdre esett a lány előtt.

Bíznia kellett volna a lányban az előző este. Nem szabadott volna annyira leteremtenie, hiszen ismerte őt. Sosem csalta volna őt meg. Tudta, hogy ha egyszer odaadja valakinek a szívét, akkor azt sosem fogja megbántani. Ezért szerette őt, mert mindenkinél másabb volt. És valahogy, valamilyen oknál fogva az övé.

A fiú karjai a lány dereka köré fonódtak, ajkai pedig a lány hasára tévedtek.

-Apa leszek?-kérdezte halkan könnyes tekintettel. Tudta, hogy a gyermek apja csakis ő lehet, hiszen az utóbbi hónapokban Rosie-val mindig együtt voltak, egyetlen férfi sem volt a közelében úgy, hogy ő vagy Rosie legjobb barátnői nem voltak mellette.-Istenem, annyira sajnálom a tegnapit. Annyira sajnálok mindent! Én csak bántottalak téged, pedig te végig mellettem voltál...

Ekkor a lány a fiú elé térdelt. Belenézett a könnyes szemekbe és mosolygott. Úgy mosolygott, mintha megnyerte volna a főnyereményt. És úgy is érezte.

-Igen-suttogta a fiú ajkaira, ő pedig pontosan tudta, mire érti.