Sziasztok, gimiseim!:)
Sajnos még nem tudok, mit mondani az új történetről, de nagy valószínűséggel már csak a hónap végén teszem majd fel a prológust.
De addig is, mivel holnap, vagyis február 14.-én a szerelmes napja, másnéven Valentin-nap van, úgy gondoltam, hogy kirakok nektek egy kis novellát, amelyet az előző héten írtam. Bevallom őszintén én nem nagyon szeretem a Valentin-napot, de hát én szingli vagyok, így érthető is. De mivel mindig is romantikus alkatú voltam, így gondoltam, megleplek titeket ezzel a kicsi novellával. :))
Szóval mindenkinek boldog Valentin-napot! (A szingliknek pedig kitartást! :))
xoxo Sky
A
szobában felcsendült egy zene. Ismeretlen, mégis lágy, kellemes.
A dob ritmust adott, erőt, a zongora dallamot és kedvességet. A
hegedű belevitte a szerelem minden szívdobbanását, összeállt
egy dal. És az egész a szerelemről szólt. A legszebb érzésről,
egy mozdulatról, egy pillantásról, egy érintésről, egy
titokzatos és lobbanékony tűzről, ami képes a szívedig hatolni,
ami felmelegíti a teljes belsőd, ami az összes csontodban benne
van, ami az egész életedet helyre hozhatja, de egyetlen pillanat
alatt tönkre is teheti.
A lány
csak állt a szoba közepén és tört fehér tüll
szoknyáján simított végig. Az egész élete a táncról szólt, a
hangról, a szenvedélyről. Valami késztette, hogy elkezdjen
táncolni. Lábai szinte nem is értek a földet, pörgött és
forgott a levegőben. Szökkent és gyönyörű volt. Megmutatta a
zenének, hogy követi bárhova, de akkor megfordult és megállt.
Tőle
pár méterre egy fiú állt. Fekete, testhez simuló nadrágot és
pólót viselt. Barna haja kuszán állt, arcán a nyúzottság, a
félelem, a tehetetlenség látszódott. Kezét a lány felé
nyújtotta. Táncra hívta. A lány habozott. Biztos, hogy helyes
ez?-kérdezte magától. Hiszen a fiú annyira megbántotta, hogy
alig bírt újra ebbe a terembe jönni.
A fiú
tudta, hogy a lány miért gondolkozott el. Hibásnak érezte magát
amiatt ilyen állapotban kellett látnia. Könnyes szemekkel, fekete
karikákkal a szeme alatt. Ezért ő volt a hibás. Kétségtelen,
hogy összetörte a lány szívét. Tudta, hogy sosem fogja neki
megbocsájtani a tegnap este kimondott szavait, mégis itt volt, mert
úgy érezte itt kellett lennie. Az egész világegyetemét a lány
tette ki. A fekete, derékig érő haja. Gyönyörű, csodálatos
barna szeme és az egészen apró szeplők, amelyek hegyes orrán és
a szeme alatt helyezkedtek el. Ő volt a lány, akibe minden előjel
nélkül képes volt beleszeretni.
Kisírt
orcáját látva a fiúnak elakadt a lélegzete, mellkasára óriási
mázsás súly telepedett. Képtelen volt látni, hogy a kedves
Rosie, akit olyannyira szeretett, miatta sírt. Hibásnak érezte
magát, hogy a féltékenysége ennyire legyűrte őt tegnap este, de
félt, hogy valaha is elveszíti majd a lányt. Hiszen okos volt,
szép, bárkit megkaphatott volna, de ő mellette kelt fel, mellette
ébredt. Hogy lett az övé ez a lány?
Rosie
keserű tekintettel figyelte az előtte álló Shane-t, aki már
majdnem 3 éve volt álmai férfija. Egy lakásban éltek, egy szobán
osztoztak, és együtt élték az életüket. 3 éve alkották a
tökéletes párt, és a tegnapi nap a lány számára maga volt a
pokol.
Egy
régi ismerős jött el hozzájuk ebédre Amerikából. Shane nem
volt otthon, és mire hazaért ölelés közben találta őt meg a
lány régi osztálytársát. Rosie akkor már hiába hajtotta, hogy
számára a másik fiú semmit nem jelent, Shane túlságosan
féltékeny volt. Elküldte Rosie-t, és azt mondta, hogy
gondolkoznia kell a kapcsolatukon. A lány biztos volt a szerelmében,
de beleegyezett és minden előjel nélkül a gyakorlótermébe
menekült, ahol minden könnycseppet némán, közönség nélkül
ejtett meg, miközben a szíve megint kettétört.
Sosem
volt tökéletes a kapcsolatuk ezt Rosie nagyon jól tudta, de abban
is biztos volt, hogy akármi is fog történni, szeretni fogják
egymást. Ezt már az első év után kijelentették egymásnak,
ahogy azt is, hogy megvédik azt a szerelmet, amely közöttük jött
létre. Ezek után mégsem tudta, hogy mit kellene tennie. Szerette
volna visszafogadni a fiút, de nem tudta, hogy megbocsásson-e neki.
Bár,
lett volna mit mondania a fiúnak...
-Egyetlen
táncot, kérek, mielőtt válaszolsz-kérte a fiú csendesen.-Bármit
fogsz mondani, a tánc a miénk, és ha el is hagysz, akkor
szeretnélek még megkérni előtte, hogy táncolj velem.
Igen,
nem tagadhatta, a tánc volt az, ami miatt megismerkedtek. Mindketten
egy éjszaka bárban voltak szórakozni, amikor véletlenül egymásba
botlottak. Mint a derült égből villámcsapás, úgy ismerkedtek
meg. Egyetlen tánc volt, és mégis mindent megváltoztatott. Rosie
legjobb barátnői azon voltak, hogy segítsenek a barátnőjüknek
elfelejteni a szerelmét, aki szakított vele, és azt tervelték ki
neki, hogy keresnek egy srácot, akivel egész este táncolhat. Ekkor
akadt meg a tekintetük Shane-en, aki csak állt ott és iszogatott
pár haverjával. A legjobb barátnők pedig intézkedni kezdtek.
Shane a
haverjaival együtt támasztotta a pultot a lányok mellett, és
várakozott a lányra, akit ugyan nem ismert, de a lányok elmondása
alapján mindenképpen meg kellett ismernie. Felkeltette a
kíváncsiságát az a titokzatos lány, ezért elfogadta a lányok
ajánlatát, hogy segít nekik felvidítani a barátnőjüket.
Már
vagy 10 perce állhatott ott, arra készült, hogy felszívódjon és
csalódottan hazamenjen, amikor megjelent. Rosie volt az.
Azóta ki sem bírta verni a fejéből, főleg a találkozásuk utáni
éjszakát. Először csak egy táncra határozták el magukat
mindketten, aztán tovább akarták folytatni az estéjüket a
barátaikkal, de egyszerűen nem tudtak egymás mellől mozdulni.
Összefonódtak.
A
lassabb számoknál összebújva beszélgettek, néha úgy
viselkedtek, mintha nem lenne körülöttük senki. Azután az este
után nem bírták tovább egymás nélkül. Úgy érezték az egész
életük összekapcsolódott azon estén.
De
azóta eltelt 3 év. Rosie hivatalosan is megtanult táncolni, mert nem
tudta elengedni az egyetlen dolgot, amelyet Shane-nel közös volt
bennük, a fiú pedig orvosnak tanult. Szerette volna a legjobban
eltartani a lányt, akit szeretett. Komoly lépésekre szánt el
magát, de nem volt biztos abban, hogy a lány egyetértene ezekkel.
Végül
Rosie bólintott. Egyetlen táncból még nem lehet semmi baj.
Ironikus-gondolta
magában.-Ugyanazt mondtam a megismerkedésünk napján, és az
egész életem felfordult.
A bal
keze automatikusan a fiú vállára vándorolt, a másik kezét Shane
szorosan összefonta az övével. Tökéletes összeillettek. Testük
minden négyzetcentimétere összeért, ahogy a fiú egyik karja a
derekánál fogva közelebb húzta magához. Elindult egy lassú,
szerelmes dal, és ők elkezdtek mozogni.
Minden
rezdülésük, minden mozdulásuk egyszerre volt. Teljes összhang
uralkodott közöttük, még a szívük is egy ritmusra vert. Minden
mozdulat tükörképe volt a másiknak. Egyszerre léptek oldalra, a
lány tudta, mikor fogja a fiú megpörgetni, mikor emeli fel és
bízott benne. Olyan bizalommal árasztotta el, mint eddig még
semmikor. Tudta, hogy vigyázna rá; tudta, hogy bármi történjék
is biztonságban van.
Az
utolsó dallamoknál a fiú már tudta, hogy mit kell mondania. Nem
szabad hagynia, hogy egyetlen nagy szerelme kilépjen az életéből.
Harcolnia kellett érte, mert máskülönben összetörik a szíve.
Amint
az utolsó hang is elhalkult, néma csend telepedett a szobára. Csak
a zihálásuk hallatszott, miközben ők még mindig egymással
szemben álltak. A tekintetük fogva tartotta a másikét, miközben
a homlokuk egymásnak volt döntve. Olyan intenzív pillanat volt,
mint az első éjszakán, de szomorú és keserű.
A fiú
elhúzódott, majd térdre ereszkedett a lány előtt, aki
meglepetten pillantott le rá.
-Egész
életemet azzal akarom tölteni, hogy melletted vagyok. Igen, sok
mindent el szoktam rontani. Néha elfelejtkezek dolgokról, és igen,
szörnyen féltékeny vagyok, amikor meglátlak mással, mivel tudom,
hogy jobbat érdemelsz nálam, de akkor sem tudom letagadni mennyire
szeretlek-mondta könnyes tekintettel, és megláthatta, ahogy a
kedvese is némán sírni kezd.-Tudod te, hogy mennyiszer ábrándoztam
már arról, hogy milyen lenne kettesben veled valahol, ahol csak mi
számítunk? Igen, van egy pici lakásunk, de az nem ugyanaz. Én egy
házra gondoltam valahol vidéken, vagy egy kertes házban a város
szélén. Bejárnék kocsival, hogy dolgozzak és mindent meg tudjak
adni neked. Te pedig nyithatnál egy tánckurzust... Lehet, hogy nem
jó az idő, meg a hely, meg nem olyan ruhákba vagyunk, de... A
fenébe is, szeretlek és nem vagyok hajlandó több időt nélküled
tölteni, úgyhogy hozzám jönnél?
A lány
csak meredt rá. El sem hitte, hogy élete egyik legfontosabb
pillanata azon a helyen történik, amelyet ketten építettek. A
helyen, amit a maguk kicsi pénzéből építettek meg, hogy mindig
emlékezzenek az első találkozásra, hogy mindig legyen egy hely,
ahol ketten elbújhatnak a világ problémái elől. Ahol
kialakíthatja a koreográfiáit, ahol készülhet a vizsgáira és
ahol visszaidézhetik az első, közösen eltöltött estéjüket.
Itt
kellett megtörténnie. A lány érezte, hogy ez a legtökéletesebb
alkalom, amit Shane választhatott. Vajon neki is be kellene vallani
a féltve őrzött titkot, amelyet Shane elől rejtegetett? Eljött a
tökéletes idő, hogy elmondja a fiúnak, amely tényleg
megváltoztatja majd az életüket?
Shane
kissé idegesen várta a választ, de az valahogy nem jött ki Rosie
rózsaszín ajkain. Remélte, hogy minél hamarabb visszaszerzi a
lányt, de az néha kinyitotta a száját, majd rögtön vissza is
zárta. Aztán úgy fél másodperc a lány beleharapott az alsó
ajkába és tekintetével a földet kezdte fixírozni. Shane felállt,
majd kérdőn tekintett a szerelmére.
-Rosie...-motyogta.
-Ööö...
Mielőtt válaszolnék a kérdésedre, szeretném, ha tudnád,
hogy... Nemsokára... Nemsokára egy új taggal bővül majd a
családunk...
Shane
el sem merte hinni, amit hallott. Újra térdre esett a lány előtt.
Bíznia
kellett volna a lányban az előző este. Nem szabadott volna annyira
leteremtenie, hiszen ismerte őt. Sosem csalta volna őt meg. Tudta,
hogy ha egyszer odaadja valakinek a szívét, akkor azt sosem fogja
megbántani. Ezért szerette őt, mert mindenkinél másabb volt. És
valahogy, valamilyen oknál fogva az övé.
A fiú
karjai a lány dereka köré fonódtak, ajkai pedig a lány hasára
tévedtek.
-Apa
leszek?-kérdezte halkan könnyes tekintettel. Tudta, hogy a gyermek
apja csakis ő lehet, hiszen az utóbbi hónapokban Rosie-val mindig
együtt voltak, egyetlen férfi sem volt a közelében úgy, hogy ő
vagy Rosie legjobb barátnői nem voltak mellette.-Istenem, annyira
sajnálom a tegnapit. Annyira sajnálok mindent! Én csak bántottalak
téged, pedig te végig mellettem voltál...
Ekkor a
lány a fiú elé térdelt. Belenézett a könnyes szemekbe és
mosolygott. Úgy mosolygott, mintha megnyerte volna a főnyereményt.
És úgy is érezte.
-Igen-suttogta
a fiú ajkaira, ő pedig pontosan tudta, mire érti.