3.fejezet-Our world has been turned upside down... Avagy amikor mindenki megőrült...

Sziasztok, Szent Margit gimisek!:)

Pünkösdi meglepetésként itt a harmadik rész.. Kérlek véleményt hagyjatok magatok után.

3.fejezet

Our world has been turned upside down

Avagy amikor mindenki megőrült...



-Mi történt?-kérdeztem összehúzott szemekkel hol az egyik, hol a másik fiúra nézve. Egyszerűen nem értettem mit szeretnének.

-Hát tudod... Nekünk van egy bandánk-kezdte Andris, miközben megvakarta a tarkóját.-És...

-Kicsit kutakodtunk a Facebookodon-vágott közbe Bálint, mint akit nagyon untatna ez a beszélgetést, láttam rajta, hogy legszívesebben menekülne innen.-Láttuk, hogy szoktál énekelni, beszéltünk néhány ismerősünkkel, akik felvételt is tudtak mutatni rólad, amit meg is mutattunk a bandatagoknak, és úgy döntöttünk megkérünk téged, hogy lenne-e kedved a mi bandánkban énekelni? Kell nekünk egy énekesnő és a srácok téged akarnak. Persze azt is üzenik, hogy nem muszáj... blablabla... Majd ha igent mondasz mindenbe beavatunk, de legyen annyi elég, hogy mindenfajta zenét játszunk. Na igent mondasz vagy sem?-mondta unottan.

Nos, nagyon gyorsan végighadarta, ezért nem nagyon tudtam értelmezni azt, amit mondott. De egy biztos volt, fel akarnak venni a bandájukba, akiket szinte nem is ismerek. Annyit értettem ebből az egészből halandzsából, hogy ők ketten benne vannak ebbe a bandába, és hogy minden fajta zenét játszanak. Gondoltátok volna, hogy majd pont Andris akar pont engem a bandájuk énekesnőjének? Egy hónapja még csak álmodoztam arról, hogy ő szólítson meg engem és most itt vagyok egy feltett kérdéssel együtt, amire nem tudom mi lenne a helyes válasz.

Akkor állítsunk fel pró és kontra listát. Pró: jó lenne együtt zenélni más emberekkel, jó lenne, ha még több fellépésem lenne és jó lenne, ha bekerülnék a bandába, mert ezáltal Andris közelében lehetnék. Kontra: ezzel az idegesítő Bálinttal kellene eltöltenem elég sok időt és nem sok időm maradna a tanulásra.

-Hmm... Tudod nekem nagyon bejött a hangod-fordult felém Andris, mire az én szívem kihagyott egy ütemet. Arcán lusta vigyor terült, ami teljesen levett engem a lábamról. Hát ennek a pasinak sosem tudnék nemet mondani.

-Rendben. Átgondolom még, de először szeretnék megnézni egy zenekari próbát, ha lehetséges. Nem akarok elsőre igent mondani erre, ha megértitek.

-Hát persze, Hercegnő-vigyorgott rám gúnyosan Bálint. Magamban fortyogtam a dühtől, de ki nem tette volna ezt. Most ha helyembe letettek volna, ti is legszívesebben leordítottátok volna a fejét? Mert én legszívesebben ezt tettem volna, plusz egy jó nagy pofont kapott volna még hozzá.-Annyi gondolkodási időt kapsz, amennyit szeretnél.

Andris rám kacsintott, majd felállt mellőlem és elsétált a korlátig, odaállt egy lány mellé és vállára tette a kezét, aztán maga mellé helyezte, miután a lány megfordult és észrevette. A lány nagyon csinos volt, bár a smink kellőképpen erős volt rajta, és az én ízlésemnek már túl sok volt. Fekete, hosszú haja volt, ami leért egészen a derekáig és egy nagyon rövid fekete szoknyát viselt, amibe beletűrte a blúza derekát. Ezt az összeállítást pedig a kb. 15 cm-es magassarkúval koronázta meg. Kissé szomorkásan fordultam vissza Bálinthoz, aki még mindig ott ült velem szemben. És engem figyelt, olyan volt, mintha tanulmányozott volna.

Kissé előre hajoltam, mintha valami bizalmasat mondanék neki.

-Remélem, nem csak szivatattok ezzel a meghívással. Tudod már régóta kerestem egy bandát, de senki nem volt olyan, akikkel együtt akartam zenélni. Ti vagytok az utolsó reményeim-motyogtam, majd felálltam és elindultam a terem felé.-Jaj, várj még egy pillanat-fordultam vissza. A válla fölött rám pillantott.-Remélem azért nem valami egyforma ruhaszerkótok van.

-Nyugi-röhögött fel.-Jól fogunk kinézni. Pontosabban tudom, hogy téged csak az érdekel, hogy én nézzek ki jól-bólogatott.

-Ó, én teljesen nyugodt vagyok-mondtam tetettet higgadtsággal.-Meg nagyon kíváncsi.

-Mindig jól nézek ki-mosolygott rám gúnyosan.

-Ja, persze arra meg már régen rájöttem, hogy mindig is egoista vagy-nevettem fel.

-Meg jóképű-öltötte rám a nyelvét, mint egy kisgyerek.

-Persze, hidd csak ezt. Majd írj mikor lesz próba. Addig is viszlát, Kerekes!

Ezután beszaladtam a terembe.

A következő szünetben Vivi, és én a szokásos padunknál ültünk az iskola folyosón. Az irodalom óra előtti percek számunkra mindig így teltek, kivéve akkor, amikor ofő dolgozataitól félve magoltuk az utolsó szavakat, és átolvastuk a nagyobb költők verseit. Most nem készültünk dolgozatra, így minden téma felhozódott, ami csak lehetett. Alvás, fáradtság, futás, tanulás, smink, éneklés, filmek, Andrisék ajánlata, filmek, lányos dolgok és persze természetesen a fiúk. Kissé elsápadtam, amikor Vivi megemlítette a fiúkat, hiszen előző nap este valamit megtudtam Leviről, amit eddig még nem mondtam el neki.

Viszont jobb, ha tőlem tudja meg, mielőtt még valakivel meglátja. Így megköszörültem a torkomat és elkezdtem.

-Khmm... Nem akarom elrontani a kedved...-motyogtam halkan, mire rám nézett és kérdő pillantásától szinte megremegtem.-Na jó, ne légy ideges, de tegnap beszéltem egy ismerősömmel, aki ismeri Marost, és azt mondta, hogy Maros meg a barátnője tegnap előtt szakítottak egymással. És az oka ennek a botrányos szakításnak az volt, hogy Maros egy másik lánnyal akar együtt lenni, pontosabban egy kilencedikessel.

Vivi elfehéredett és akaratlanul is megijedtem. Megfogtam a karját, hogy nehogy még jobban felidegesítse magát ezen. Vivi szerelmes Levibe, és teljesen összetöri a szívét az az idióta, pedig megérdemelné azt, hogy boldog legyen. Sokat támogatott engem és megérdemli azt, hogy boldog jövő várjon rá.

-Szeretnéd, hogy lecsapjam a fűzővel? Megteszem, ha szeretnéd. Megérdemli, hogy az érte ejtett könnyeid miatt bűnhődjön a kórházban-bólintottam magabiztosan, mire elnevette magát, de ez nem az igazi nevetése volt, hanem kihallatszott a keserűség.-Az a szemétláda eddig sem érdemelte meg azt, hogy elsírd magad miatta.

Miközben én Vivit vigasztaltam, láttam, ahogy Sarah az osztálytermünk ajtajából vadul integet nekem. Összehúztam a szemöldököm és kérdőn pillantottam rá, de ő továbbra is csak azt tátogta nekem, hogy menjek oda. Értetlenül álltam fel az asztaltól. Közben Eliza is megérkezett és leült Vivi mellé.

-Figyelj Vivi, mindjárt jövök, addig is légy erős-suttogtam neki egy halvány mosoly kíséretében odasiettem Sarah-hoz. A hátam mögött hallottam, ahogy Liza Vivit faggatja a történtekről.-Mi történt?-kérdeztem idegesen az ajtóban álló barátnőmtől, aki megfogta a karom, és finoman belökött a terembe. Hogy ki volt ott? Maros Levi ült az asztalunk tetején farmerben és egyszerű világoskék pólóban. A teremben rajta, rajtam és Sarah kívül senki nem volt, de már ki volt készítve minden humán tagozatos osztálytársam felszerelése.

Sarah becsukta mögöttünk az ajtót, mire Levi felemelte a fejét és elém állt. Idegesen pillantottam rá, dühös voltam arra a személyre, aki miatt a barátnőm romokban hever. Maros Levente tartózkodó mosollyal, idegesen tördelte a kezét. Egy olyan kisfiúra hasonlított, aki éppen most akarja bevallani az anyukájának, hogy egyest kapott. Kissé mulatságosnak tűnt ez az egész helyzet, de igazából megsajnáltam a srácot. Egy pillanatra. Aztán a haragom újból előjött, amikor rájöttem ki ül kint a folyosón nem tudva semmit erről a jelenetről.

-Mit akarsz?-vágtam hozzá morogva.-Mit keresel itt?

-Beszélni akarok veled-mondta halkan.

-Miről?-kérdeztem vissza idegesen.

-Viviről-ejtette ki azt a nevet, amire eddig vártam. Sarah-ra pillantottam, aki biccentett felém, hogy beszéljek vele. Hát rendben.

-Legyen. Pontosan miről akarsz beszélni?

-El akarom hívni randizni, de nem tudom, hogy hova kellene elvinnem.

Á, akkor Levi Vivivel akar együtt lenni? Nos, akkor most kioktatom egy kissé a srácot.

-Mi lenne, ha csak odamennél és csak elmennétek sétálni?-dobtam fel azt az ötletet, ami a legegyszerűbb volt.-Na ide figyelj, Vivi ki nem állhatja a felhajtást, sosem akarna valami nagy dolgot csinálni egy randin. Egy egyszerű séta vagy mozi neki teljesen megfelel. Szereti, ha egy fiú kimutatja azt, amit érez. Mi lenne ha simán odamennél hozzá? De csakis akkor tedd, ha a szándékaid nagyon komolyak. Ő törékeny lány, nagyon könnyen meg tudják őt bántani, és nem vágyik egy olyan kapcsolatra, amiben sikeresen tönkre teszi az életét egy srác. Komolyak a szándékaid?

-Igen.

-Vele akarsz járni?-kérdeztem idegesen.

-Igen-bólintott határozottan.

-Akkor húzzál kifelé és hívd el randizni-kiáltottam rá dühösen.

Ezek után Maros elmosolyodott, és kirohant a teremből, majdnem fellökve ezzel a befelé igyekező Petrát és Biát, akik meglepetten hőköltek hátra a kifelé siető fiú láttán, majd kérdőn kiáltottak utánam, amikor kisiettem a folyosóra. Vivi még mindig háttal ült az osztálytermünknek, így nem láthatta, hogy Levi felé közeledik. Liza meghökkenve pillantott először Marosra, aztán rám.

A fiú Vivi háta mögé ért és leguggolt. Barátnőm ebből nem vett észre semmit, folyamatosan Lizát kérdezte, hogy mi baj történt, hogy ennyire ideges. Eközben mi távolról figyeltük a jelenetet.

Levi a homlokát barátnőm hátának támasztotta, ami szerintem egy nagyon cuki gesztus volt, de egyben meglepő és számomra egyáltalán nem meggyőző. Vivi teljesen lefagyott, meg sem bírt volna mozdulni, még akkor sem, amikor a mögötte guggoló fiú hirtelen leült mellé a padra. Alig pár centire voltak egymástól és Levi folyamatosan beszélt a barátnőmhöz, miközben kissé óvatos mosoly jelent meg az arcán, de Vivi nem mozdult. Csak ült ott, mintha kővé lenne dermedve, és bámult maga elé. Liza sem értette, hogy miről van szó és már mutogatott nekem, hogy menjek oda. Gyors léptekkel ijedten lépdeltem feléjük és akkor már Maros is idegesen pillantott rám.

Leguggoltam a barátnőm mellé és végigsimítottam a karját.

-Vivi-kezdtem.-Jól vagy? Minden rendben? Mondj valamit!-kértem.

Ekkor történt, amire senki nem számított. Vivi felállt, tartózkodó, óvatos mosollyal. Olyan volt, mintha félne attól a szavaktól, amit ki akar mondani, mintha félne attól, hogy kimondja a végső döntését. Mintha félt volna a következményektől. Testtartása is feszült volt, innen tudtam, hogy valami tényleg nincs rendben.

-Jól vagyok-mosolygott rám halványan. Hangja halk volt és remegett. Talán félt volna?-Köszönöm a meghívást Levi, de már túl sokszor estem ugyanazokba a hibákba, most jól akarom csinálni. Harcolj meg értem és az igenért!-mondta majd elköszönt tőlünk, és elsietett be a terembe. Az osztályterem ajtaja becsukódott utána, elzárva előlünk őt. Sarah a korláttól meglepődve pillantott rám, mire én az ajtó felé biccentettem. Bólintott és bement Vivihez.

Tudtam, hogy most egyáltalán nem volt jó ötlet odaküldeni Levit hozzá, de szegény srác arról semmit nem tudott, hogy a barátnőm jelen pillanatban gyűlöli és szereti is. Tudtam, hogy a kétes érzések miatt mondta azt Vivi, amit mondott. Tudtam azt is, hogy én mondtam neki, hogy a srácnak harcolnia kell érte és igazából ilyen szempontból igazam is volt. Levi nem volt ugyan nagy nőcsábász, de a volt barátnőjével nagyon szerették egymást, és ez az érzés nem tűnik el olyan gyorsan. Vivinek vigyáznia kellett arra, hogy Maros össze ne törje a szívét.

Kedvesen rámosolyogtam Levire.

-Sajnálom. Adj neki egy kis időt, míg megszokja ezt-javasoltam neki. A csengő éles rikácsolása miatt, még egy biztató mosolyt küldtem felé. Liza elindult a termük felé, míg én besiettem a többi humánoshoz az irodalom órára.

Vivi a székén ült, és mindenki körül állta, néma könnyek csorogtak le az arcán, amitől csak még összetörtebbnek látszott. Sminkje nem mosódott el, még mindig úgy nézett ki, mint reggel, mégis a könnyek, a kissé vöröses szem miatt láttam, hogy a szíve darabokban hever. Mikor megpillantott, egy újabb könnycsepp vonult végig az arcán. Halványan rámosolyogtam, mire ő felállt és miután a többiek elengedték őt, odajött hozzám és magához ölelt.

Megsimítottam a hátát, hogy megnyugtassam, majd kissé eltoltam magamtól, hogy közöljem vele azt, amit már el kellett volna mondanom azelőtt, hogy Mr. Maros Levente odament volna hozzá.

-Képzeld, beszéltem vele-motyogtam mosolyogva.-És nem tudom, hogy hiszel-e majd nekem, de azt mondta, hogy szeretne veled járni és el akar hívni randizni minden áron. Azt akarja, hogy te legyél a barátnője.

Teljesen döbbent arccal nézett vissza rám. Olyan volt, mintha nem hitt volna a saját szemének és fülének. Pedig kellett volna. Kinyitotta a száját, hogy megkérdezzen valami fontosat, amit tudni akart, de nem sikerült megtudnia ezt a dolgot, hiszen az ajtón besietett a többi lány, amiből tudtuk, hogy ofő megérkezett, hogy megtartsa nekünk az izgalmas irodalom órát.

Az irodalom óra közepén barátnőm egy összehajtogatott írólapot csúsztatott az irodalom füzetem tetejére, míg az ofőnk háttal írt valamit a táblára. Fél szemmel Vivire pillantottam, aki bólintott, hogy nyissam ki. Így tettem. A lap tetején, barátnőm kézírásával állt egy mondat.

V: Igaz, amit mondtál? Tényleg beszéltél vele?

Kétkedő pillantásokkal pillantottam rá egy pillanatra, majd gyorsan leírtam a füzetembe, amit Kovácsné (ofő) felírt a táblára. Utána újból magam elé húztam a kis papírt és leírtam neki a válaszom.

B: Hazudtam én már neked? Levi kedvel téged... Látszik rajta, most már csak várnod kell, de hidd el, harcolni fog az igenért ;)

A lapot újból Vivi elé csúsztattam. Utána nem beszélgettünk többet, de mikor fél szemmel egy pillanatra a mellettem ülő barátnőm felé pillantottam, láttam azt a bűvös és boldog mosolyt, ami miatt tudtam, hogy alig várja már az elkövetkezendő hónapokat és heteket.

Másnap reggel vizsgálatra indultam Budapestre.

A hátam miatt szinte két havonta kellett elmennünk vizsgálatra, hogy minden rendben megy-e. Ilyenkor megnézték mennyire javul a hátam, kell-e a fűzőmön alakítani vagy éppenséggel kell-e új fűzőt készíteni nekem. És persze, ha kell ilyenkor részt veszek különböző vizsgálatokon is. Számomra fontos az, hogy lássam hogyan folyik ez az egész fűzőkészítés, és milyen a fűzővel járó élet. Látni akarom, hogy milyen az, amikor az a fontos, hogy életeket mentsen ez az egyetlen korzett és ne kelljen a műtéthez folyamodniuk az orvosoknak. Évekbe telik az, hogy a gerinc javulni tudjon. Élő példa rá az én hátam. Két éve hordom a korzettet, két éve tornázok folyamatosan és egy-két panaszon kívül semmi bajom nincs vele, sőt tudom, hogy használt, mert az eddig 35 fokos hátam már csak 27-30 fokos. A gyógytornászom szerint már ez is óriási fejlődés, hiszen a gyógyuláshoz vezető út hosszú és fáradtsággal teli.

Reggel nyolcra értünk fel és már be is mentünk a rendelőbe, amikor Liza hívott telefonon. Még jó, hogy rezgőre állítottam. Elnézést kértem apáéktól és gyorsan kimentem telefonálni.

-Szia. Mondd!-szóltam bele a telefonba.

-Szia. Na ugye akkor megcsinálod? Tudod engem kértek meg arra a lányok, hogy ellenőrizzelek-mondta nevetve.

Ja igen. Tegnap este egy közös csetes csoportba arról folyt a beszélgetés, ami Levi és Vivi között történt. (Amúgy Vivi még mindig nem hiszi el azt, ami történt. Tőlem tegnap este legalább hatvanszor kérdezte meg, hogy igaz-e. Az utolsó ilyen kérdezésnél már nevettem.) És a másik ilyen főtémák én és Andris voltunk. A lányok elkezdtek fantáziálgatni arról, hogy mi lenne ha... Na és elindítottak egy szavazást-természetesen le lettem szavazva-hogy ráírjak-e vagy sem. Nos mint mondtam a kb. 9 fő igen válasza az én nem válaszom ellen elég sok. Így az a döntés született, hogy rá kellett írnom, máskülönben Sarah beszél vele.

-Aha, akkor te lettél, akire rá lett bízva ez a fontos feladat-jegyeztem meg mosolyogva.

-Igen. Úgyhogy megírni, aztán SMS-ben értesíteni vagy engem vagy Vivit. Megértetted?

-Igenis-nevettem fel.-De most mennem kell, majd beszélünk, szia.

-Szia.

Egy perccel később már bent ültem és drága barátnőim úgy látszik okosabbak, mint gondoltam, ugyanis addig-addig mondták nekem, hogy meg kell szólítanom, hogy beadtam a derekam és ráírtam Facebookon.

Én: szia:)

Idegesen bámultam öt percenként a telefonom kijelzőjére, de csak nem világított a kis lámpa. Az asztal alatt a lábam idegesen remegett, és örültem neki, hogy rajtunk kívül még alig voltak a váróban, mert már így is nagyon ideges voltam, nem kellett még az is, hogy fokozzák ezt a kényelmetlen érzést. Hmm... Mi lenne, ha csak egy pillanatra kimennék levegőzni, aztán már vissza is jönnék?

Nem, Bella, ülj le a helyedre és maradj nyugton!-parancsoltam magamra, majd letettem az asztalra a telefonomat.

-Fodor Annabella-szólított a nevem a fűzőkészítőm, akit Attilának hívtak. Nagyon kedves férfi volt. Gyorsan felálltam, és anyával az oldalamon beléptem a rendelő részre, ahol Attila megnézte a hátamat. Szerinte javult és a jó hír, hogy szeptemberben már nem kell felvennem délelőtt. Nagyon örülök neki, ez tényleg jó hír. Viszont az már kevésbé, hogy kinőttem a fűzőt és újabb korzetett kell csinálniuk, így átmentünk a mintázóba, ahol gyorsan mintát vettek rólam, a régi fűzömön alakítottak egy kicsit, aztán már mehettünk is.

A kocsiban ülve felmentem a Facebookra és akkor jött az üzenet.

Andris: szia:)

Izgatottan írtam vissza neki és még izgatottabban vártam a válaszát.

Én: figyelj, csak szeretném megkérdezni a próba idejét és helyét... szeretném megnézni mit tudtok:) ;)

Bedugtam a fülhallgatót a fülembe és zenét kezdtem hallgatni, folyamatosan ugyanazokat a számokat játszottam és a hangulatom elég jó volt. Küldtem a lányoknak üzit, de tudtam, hogy még órán vannak ezért várnom kellett, hogy beszélhessek velük. Sajnos elég sokszor pillantottam a telefonra a kezemben, de egyszer sem volt semmi jel, így inkább kikapcsoltam és bedobtam a táskámba. Gondolataim pedig elkalandoztak.

Dühös lettem és legszívesebben kiszaladtam volna a világból, minthogy itt ülök a telefon felett és várom a válaszát. Szánalmas vagyok, hogy ennyire beleszerettem anélkül, hogy szinte nem is ismerem.

Érzelmek kavalkádjaként zúdult rám egyszerre a hír a rendelőben, hogy visszaírt. Féltem a reakciójától, mikor megírtam neki az üzenetet, féltem magától attól, hogy válaszolt nekem. És bejött a gondolatom, mert azóta sem írt nekem.

Arcomra fagyott mosollyal ültem a kocsiban és lelkem mélyén izgatott voltam, reménykedtem egy pillantásban, egy köszönésben vagy egy mosolyban, de úgy éreztem, hogy ez csak egy álom fog maradni és emiatt a kedvem folyamatosan egyre rosszabb lett.

Szívemet keserű mérgű fekete rózsa tüskéi szúrják át és tönkre teszik azt a falat, amit a tűrőképességem állított fel magának. Mert a viszonzatlan szerelem tör és zúz, lerombol minden olyant, ami szép és ami reménykedik.

Mert egyértelmű, hogy beleszerettem, tagadhatatlanul és visszavonhatatlanul. Ez a plátói szerelem szorítja össze a szívemet, fájdalmas sebeket hagyva maga után. Nem tudom mi lesz velem, miután elmegy, de talán csak veszek egy mély levegőt és könnyebb lesz. Talán könnyebb lesz felejteni, ha nem látom. Tudom, hogy úgysem érdeklem Őt, tudom, hogy nem fog nekem köszönni saját magától. Azt is pontosan tudom, hogy sosem jönne össze velem, egy nála három évvel fiatalabbal az érettségi előtt.

Nem vagyok különleges, csak egy átlagos lány, aki reménykedik abban, hogy a fiú, akit már vagy egy hónapja szeret, végre megpillantja és meglátja a felszín mögötti igaz énjét, amit talán ő is megismerhetne.

Hulla fáradt voltam, mikor hazaértem és arra sem volt nagyon erőm, hogy megnézzem a Facebookom, csak gyorsan letussoltam és bebújtam az ágyba. Egy megnyugvásom volt, hogy holnap már péntek van és utána hétvége. Vagyis pihenhetek.

Úgy döntöttem még egy pillanatra felmegyek Facebookra és megnézem, hogy írt-e valaki. Hát képzelhetitek jött vagy húsz üzim. Osztálytársak, a barátnőim, Kerekes (?) és... Andris. Izgatottan nyitottam meg az utóbbi ember üzenetét és elmosolyodtam, amikor megláttam mit írt.

Mikor később álomra hajtottam a fejem, tudtam, hogy a holnapi napom lesz az egyik legjobb.

Andris: holnap várj meg a suli előtt:) hozhatod az egyik barátnődet, ha szeretnéd ;) jó éjt :*

Skyler Brooks:))



Nem rész.. Hanem egy kis információ :)

Sziasztok, Szent Margit gimiseim! :)

Úgy néz ki, hogy csak vasárnap este tudom hozni részt, mivel ezen a héten sok volt a dolgom, de ígérem vasárnap este hét órakor fel kerül a harmadik rész is. :) Úgy döntöttem még ezt a részt felteszem, aztán már tényleg csak két komi után hozom a részeket.

Nos még valamit közölnöm kell veletek. :D Már majdnem egy hete feltettem a kérdést nektek, hogy ti milyen bandanevet választanátok magatoknak, ha minden stílusban játszanátok... Négyen szavaztatok és végül a legtöbb szavazatot kapta az... *dobpergés*

 

After Day
 

Köszönöm, hogy szavaztatok, ez sokban segített nekem az írásnál! ;) És hogy miért kérdeztem ezt meg? Az legyen egyenlőre az én titkom. A lényeg az, hogy fontos lesz a történet szempontjából.

 

Skyler Brooks:)

2. fejezet-Meet my idiots... Avagy a különös találkozás Vele...

Sziasztok, Szent Margit gimiseim! ;)

Egy kicsit előbb hoztam a részt, mert holnap dolgom van és nem nagyon leszek net közelbe...

Nos itt is a második fejezet, nem várakoztatlak titeket. ;) Légyszíves tegyetek meg annyit, hogy a bal oldalon lévő kérdésre válaszoltok, fontos lenne a történet szempontjából. Köszönöm!

2.rész

Meets my idiots

Avagy a különös találkozás Vele...

A folyosón figyeltem a srác minden mozdulatát. Izmos volt, a mellette álló haverja is, de Ő sokkal izmosabb volt. Esküszöm annyira jól nézett ki, hogy az már hihetetlen. Olyan elegáns volt még így is, hogy emiatt kissé megremegett a térdem és csak ott állt, karjaival a korlátra támaszkodott és nevetett a haverja egyik poénján.

Hogy mit tudtam róla? Naná, hogy körülbelül semmit. Tudtam, hogy Molnár Andris a neve, a 12. D tanulója, általános tagozatra jár és a mi osztályunkkal szemben lévő terem az ő osztályáé. Meg hogy egy nagy nőcsábász. Kb. ennyi volt az információm róla.

A bámulás az még senkinek nem ártott, egy félisten velünk szemben állt a korlátnak támaszkodva, nevet és viccelődik. Ki hagyná ki ezt a csodálatos látványt, ha még öltönyben is láthatja ezt a félistent? Andris felnevetett és egy pillanatra elkaptam a galérián körbepillantó tekintetét, aztán már újra a haverjai felé fordult. A torkomon akadt a szó egy pillanatra és megráztam a fejem.

Négy hónap. Bella. Négy hónap. Felejtsd el őt-ismételte egy gonosz kis hang a fejemben egymás után újra és újra. Én pedig engedtem neki és kissé szomorkásan ránéztem a mellettem álló Vivire, aki halványan elmosolyodott és megölelt.

-Nyugi, nem sokat kell már kibírnod. El fog tűnni-suttogta.

-Addig én belehalok a mosolyába-mondtam, majd elfintorodtam és eltoltam magamtól.-Na ez borzasztó nyálasan hangzott.

-Hát kicsit-mutatta meg a hüvelyk és a mutató ujja között mennyire is volt nyálas ez az egy meggondolatlan mondatom. Felnevettem és ő is velem kacagott, ám pár pillanat már csak keserűen mosolygott és valamit folyamatosan bámult a hátam mögött. Tudtam mit látott és azt is tudtam mit érzett.

-A szerelem kegyetlen érzés, mert belül a lélek meghalhat. De akár lehet örömteli is, ilyenkor vagyunk a legboldogabbak-mosolyogtam.-De mindig van egy apró dolog, ami miatt a lelked tud boldog is lenni és ez nem mindig a szerelem.

-Ezt ki mondta?-kérdezte, elgondolkodva azon, hogy melyik írótól származhat ez a bizonyos mondat.

-Én-kacagtam fel.-Ezt most találtam ki.

-Ja-nevetett fel.-Akkor jó.

A következő óránk matek volt és én igazából nem figyeltem arra, hogy hogyan kell megcsinálni a függvényes feladatot, inkább az órát bámultam szüntelenül és arra vártam, hogy mehessünk haza. Az asztalon néha halkan doboltam a ceruzámmal úgy, hogy Kecskés tanárnő ne hallja meg. Egy dallam volt a fejemben és alig vártam, hogy hazaérjek, hogy le tudjam játszani apu szintetizátorján.

Amint a csengő megszólalt, belepakoltam a táskámba és indultam is le a 'B' épülethez. Mögöttem Vivi jött.

-Ma velük leszünk tesin, ugye?-kérdeztem rá és tudta kire gondolok.

Maros Levente, avagy Levi a 11. a tanulója, biológia-kémia tagozatra jár. Zenész srác, aranyos és helyes pofival, barna felfelé zselézett hajjal és kék szemekkel. Mint minden srác az ő szerelése is farmernadrág, póló, dzseki és bumm. Kész van a tökéletes laza srácnak kinéző fiú, akiért a fél suli oda van, köztük az egyik legjobb barátnőm. De van egy óriási hibája a gyereknek: van barátnője és más lányokra rá se néz. Ne értsétek félre, nagyon aranyosak és nem akarom szétválasztani őket, de a barátnőm szenved miatta és ez engem elég rosszul érint.

-Igen-hajtotta le a fejét egy pillanatra.

-Elég volt-emeltem egy picit meg a hangom, de aztán rögtön halkabban beszéltem, miután pár ember érdekes pillantást vetett rám.-Akarod, hogy fejbe vágjam?

-Jó lenne, de nem-nevetett keserűen.

-Tudod mit, tilos kimondani a nevét. De annak a nevét is, aki éppen itt megy el mellettük-mondtam nagyon halkan, miközben Andris szaladt el mellettünk a folyosón a 'B' épületben lévő klub irányába.

-Biztos lyukas órája van-elmélkedett a hátam mögött Liza oldalra döntött fejjel.

-Tilos kimondani a nevét és róla beszélni-mondtam el neki a fogadalmunkat.

-Ugye tudod, hogy úgyis megszegjük?-kérdezett vissza.

-Persze, de jó volt kimondani-röhögtem el magam és nevetve léptünk be az öltözőbe, ahol tovább folytattuk a beszélgetést, miközben megpróbáltunk átöltözni tesire. Szálltak a poénok és a különböző beszólások, amiken mi csak nevettünk. Különösen akkor amikor elkezdtünk kitalálni titkos neveket a fiúknak.

-Hmmm... Talán Levinek lehet mondjuk L-javasolta Liza, mire mindhárman felnevettünk. Én már a fejemet fogtam.-Jobb nem jut eszembe.

-Hát ennyi erővel akkor tudjuk ki...

-Voldemort-kiáltotta mögöttünk Sarah, mire újból ránk tört a nevetés. Na jó, szerintem ma semmi értelmeset nem fogunk kitalálni. Egy a fáradtság miatt, kettő a hangulatunk eddig elég rossz volt és csak most kezdtünk el poénokat gyártani, három körülbelül ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy kihalunk. Ezt Vivi találta ki. Amikor egyszer nagyon fáradt volt egy sulis reggel, azt mondta, hogy ő rögtön kihal. Először senkinek nem esett le, de aztán már sírva röhögtünk padra hajtott fejjel. Kicsit se nézhettünk ki hülyéknek, de nem baj. Ez a mi formánk.

-Ti átöltöztök?-kérdezte Petra, mire a legtöbben bólintottak, így ő is elkezdte átvenni a tesi cuccát, ami általában a sulis, piros pólóból és egy fekete leggingsből állt.

-Ma ugye nem futunk odakint?-kérdezte a hátam mögött Hajni. Ő is humán tagozatos volt, elég normális is, többször is beszélgettem már vele, egész jó fej volt.

-Nem hiszem-ráztam meg a fejem, aztán Bogi felé fordultam, aki a padon ült. Mondta, hogy most épp meg van neki és fáj a hasa és ezért nem tesizik, de azt nem mondta, hogy ennyire fáj neki. Oda sétáltam hozzá és leguggoltam elé. Nagyon fehér volt és a hasát szorongatta, biztos nagyon görcsölhetett neki.

-Vettél már be valamit?-kérdeztem.

-Igen, de nem használ-suttogta és már majdnem elkezdett sírni.

-Nem lenne jobb, ha kicsit sétálnál vagy kimennél levegőzni, hátha az megnyugtatna? Figyelj, gyere, beszélek Kardossal és elmegyünk sétálni.

Bólintott, majd felállt és belém kapaszkodva a hasát szorítva indultunk el a tesitanárhoz, aki éppen a másik tesitanárral beszélgetett. Amint megérkeztünk mellé, rögtön aggódni kezdett, és megkérdezte Bogitól, hogy jobban érzi-e magát. Elmondtam, hogy mit szeretnék kérni, és azt mondta, hogy nyugodtan menjek. Igazából azzal érveltem, hogy nem voltam rajtam a fűző anélkül meg nem igazán jó ötlet tesizni.

-Menjetek ki, sétáljatok egy kicsit-bólintott. Megköszöntük neki, majd lassan elindultunk ki. Bogi szinte alig tudott menni, és éreztem, ahogy többször is összerándult a fájdalomtól mellettem.

-Ennyire rossz?-kérdeztem.

-Hát sajnos nekem eléggé szokott fájni akkor, amikor meg van.

-Gondolom. Látom, hogy nem jól vagy, de nem gondolunk most a fájdalomra-biztattam magabiztosan és vidámságot erőltettem magamra. Az volt a legjobb, hogy az eső elállt, ugyan hideg volt egy kicsit és ahhoz képest, hogy lehűlt a levegő nagyon jó idő volt, pedig már decembernél jártunk, és mégis 15 fok körüli volt a hőmérséklet.-Hmm... Beszélgessünk másról. A fiúkkal hogy állsz?

-Hát... Van egy-kettő srác, aki úgy a koliban közeledik hozzám, de még úgy érzem, hogy nem állok készen egy kapcsolatra.

-Ez érthető-bólintottam-,hiszen a szerelem van, amikor csak úgy jön, mint a villámcsapás, máskor meg hosszú ideig tart, amíg kialakul.

-Igen. Gondolom nálad csak úgy jött ez a szerelem, ugye?-kérdezett rá az Andris felé táplált érzelmeimre.-Egyébként milyen szerelmesnek lenni?

Mi a szerelem? Egyszer olyan gyönyörű, mint a rózsa. Máskor, mint a kígyóméreg, ami fojtogat. Lehetetlen megtudni mi okozza ezeket az érzéseket, de csak jönnek, hirtelen, és nem múlnak el csak úgy napról napra, egyre több ez az érzés. Többet ér, nagyobb, erőteljesebb. Addig nő még szinte már alig látsz ki a rózsaszín felhők közötti réseken. Kellemes bizsergés önt el, ha a nevét hallod, és kivirágzik az élet. Mindent színesben látsz, minden pozitív és egyszerre negatív is, attól függ milyen szempontból nézzük. Van, amikor sötét felhők gyülekeznek a fejünk felett pesszimista légkört és gondolatokat hagyva maguk után és van, amikor kisüt a nap és elönt minket a boldogság. Vagy esetleg van egy fekete, mély gödör ahonnan látod a fényt, ami kihúzhatna onnan és vagy sikerül neki vagy nem.

Engem nem sikerült kihúznia a fénynek a gödörből. Én beleestem életem egyik legnagyobb hibájába: szerelmes lettem belé, és most akármennyire próbálkozom nem tudom őt kitépni a szívemből. Négy hónap, ennyi van és eltűnik az életemből. Örökre. Vajon lesz elég erőm ahhoz, hogy elengedjem őt vagy a fájdalom utat tör magának a könnyeimen keresztül?

-Bella-szólított meg Bogi.-Jól vagy?-kérdezte aggódva.

-Persze-mosolyogtam rá.-Csak kissé elgondolkodtam. Hogy milyen a szerelem? Igazából elég klassz érzés tud lenni, ha kapsz visszajelzést. De vegyük például engem és Vivit, mi nem kapunk visszajelzést és ettől érezzük olyan szarul magunkat.

-Andris pedig nagyon kedves fiúnak nézett ki-mondta Bogi elgondolkodva.

-Igen, de mint mindenki, ő is álarcot visel. Jól titkolja milyen ember is valójában.

-De ne gondolj így rá, lehet, hogy élőben más ember.

-De ha ezt mondták róla...

-De ezek pletykák. Nem szabad a pletykákra hallgatni. Ha meg tényleg hiszel nekik, akkor meg felejtsd el azt a szerencsétlent, nem érdemel meg téged.

-Hidd el, bárcsak ilyen könnyű lenne-szomorodtam el. Ezután Bogi érezte, hogy jobb nem feszegetni ezt a témát és inkább másról kezdtünk el beszélgetni. Szóba jött a spanyol tanára, aki egy tuskó az elmondása alapján. Vagyis ti mit gondoltok arról a tanárral, aki kiadja azokat a feladattípusokat, amiket meg kell tanulniuk a témazáróra azt mondja, hogy nem lesz benne hallgatásos feladat és mindezek ellenére más feladatokat tesz bele és persze lejátssza a hallgatásos feladatot? Ja és plusz olyan szavakat tesz bele a dolgozatba, amit még életükben nem hallottak. Komolyan, hogy lehet ilyen egy tanár? És még csodálkozik, hogy hármas meg kettes dolgozatok írnak a diákok.

Aztán szóba került az én hőn szeretett, Antalné tanárnőm, aki angolt tanít nekem. Ugyanez van, mint Boginál. Kiadja a témát, de nem abból írunk. Feladja a fogalmazást, de nem is nézzük meg és amit a legjobban imádok: azt hiszi minden egyes szót tudunk angolból. Komolyan, ha nem lenne szükségem az angol középfokúra, akkor nem is lennék itt, de sajnos muszáj.

-Na és mi van az expasiddal?-kérdezett rá.

-Ádám szimplán egy kis hülye. Én tőlem aztán azt csinál, amit akar. Nem foglalkozok vele, az ő élete, de az kicsit szarul esik, hogy beszélgettünk, tudunk egymásról dolgokat és erre annyira se képes, hogy köszönjön. Nem kell leülni mellém, sőt nem is akarom, hogy leüljön mellém, de azért annyi jól esne tőle, hogy 'Szia'.

-Hát gondolom. Figyelj jó lesz az.

-Tudom-mosolyogtam rá.-Jobb már?-kérdeztem miután már majdnem visszaértünk a bejárathoz.

-Igen-bólintott.

-Figyelj, elmegyek átveszem vissza az ünneplőt mindjárt jövök.

-Oké.

Besiettem az öltözőbe és gyorsan visszavettem a szoknyámat. Éppen vettem le a tesipólót, amikor hirtelen valaki benyitott, és én felkaptam a pólómat, hogy fedetlen bőrömet és a melltartómat eltakarjam a kíváncsi tekintetek elől. Nem volt elég, hogy a bőröm a fűző miatt néhol pirosas, de a hátam tele volt pattanásokkal. Nem hiszem, hogy bárki is kíváncsi lett volna egy ilyen látványra.

Megfordultam, hogy lássam ki nyitotta rám az ajtót és egy döbbent tekintetű srácot láttam meg. Kissé zilált volt a haja, szája elnyílt és úgy nézett ki, mintha még sosem látott volna fehér embert. Amúgy ennek ellenére nagyon helyes volt. Világosbarna haja volt, amihez szürkéskék szem társult. Öltönyt viselt, mint minden másik fiú az iskolában, de rajta kifejezetten jól állt. Az arcvonásai kicsit ismerősek voltak nekem, mintha már láttam volna őket valahol, de nem tudtam volna megmondani honnan ismerem ezt fiút. Nem volt borosta az arcán, látszott, hogy borotválkozott. A lábam megremegett, amikor egy pillanatra megéreztem óceán illatú parfümjét, de aztán elöntött a méreg.

Az arcom vörösen kezdett égni a dühtől és attól, hogy zavarban voltam. Számat összepréseltem, majd a fiú felé sétáltam pár lépést.

-Megkérhetlek, hogy kimenj innen?-sziszegtem neki.-Amint látod, öltözök.

A srác megrázta a fejét, mintha most ébredt volna fel egy álomból, majd még egyszer végignézett rajtam. A lábamtól egészen az arcomig. Zavartan álldogáltam egy darabig arra várva, hogy kimenjen, ehelyett egy pillanat alatt kaján vigyor terült el az arcán és lehuppant a padra, ami előtt állt.

-Nem megyek ki. Tudod élvezem a látványt-motyogta vissza nekem azzal az idióta vigyorral az arcán.

Kezdett felmenni nálam a pumpa, ami egyáltalán nem volt rendjén. Hiszen ritka az, amikor én nagyon beidegesedek és ez a gyerek, akármilyen szexi, felidegesített. Most komolyan miért nem megy ki ez az idióta?

Talán ha szépen megkérném-szólalt meg egy hang a fejemben és csábos mosoly jelent meg az arcomon. Közelebb sétáltam a fiúhoz és kedvesen lemosolyogtam rá. Az ő arcán pedig még mindig az az idióta, öntelt vigyor volt.

-Kérlek, kimennél? Szeretnék átöltözni?

Úgy tűnt fontolgatja az ötletet, mert az állát a tenyerébe támasztva nézett fel rám, miközben játékosság csillant a szemében. Azt mondom, ha nem lett volna ilyen faragatlan tuskó, még tetszett is volna ez az aranyos csillogás. De jelen pillanatban csak arra vágytam, hogy ez hülye eltűnjön innen és nyugodt körülmények között be tudjam kenni a vállam ott, ahol az új fűzőm feltörte.

De persze Mr. Beképzelt Srác nem így gondolta, ugyanis megrázta a fejét. Kicsit közelebb hajolt, és megfogta a magam előtt tartott póló anyagát. Elkezdte maga felé húzni, de az egyik szabad kezemmel ráütöttem a kezére.

-Mit képzelsz magadról?-morogtam.

-Tudod, elvehetnéd onnan azt a pólót, láttam már ilyet.

Ekkor telt be a pohár. A kezemet hirtelen lendítettem, és egy másodperc múlva, hatalmas csattanással eltaláltam az arcát, mire ő halkan felszisszent és odakapta a kezét. Mérgesen nézett fel rám, de aztán a szemében megjelent valami más is... Talán tisztelet és némi büszkeség? Nem tudom.

-Ezt miért kaptam?-kérdezte viccelődve öntelt vigyorral.

-Nem tudom, hogy van-e barátnőd, és azt sem tudom, hogyan szoktál randizni hívni lányokat, de az én véleményem szerint nagy szerencséd nem lehet-szóltam be neki.

-Nem is ismersz engem-kérte ki magának.-Azt sem tudod, ki vagyok.

-Tudod mit, ha azt szeretnéd, hogy megismerjelek, akkor most szépen kimész és utána beszélgethetünk, ha szeretnél.

-És mi van, ha nem megyek ki?

-Okos vagy, magadtól is rá fogsz jönni-vigyorogtam rá gúnyosan. Esküszöm sosem voltam még ilyen... Nem is tudom, mi a jó szó erre... Á, megvan. Lekezelő. Még sosem voltam ennyire lekezelő, de ez a gyerek... Húú, tényleg nagyon felhúzott.

-De mondd már el légyszi-kérte szívatva engem. Összefonta a karját a mellkasa előtt és hátra dőlt.

-Ha nem mész, kapsz ennél nagyobb pofont is. Azt biztosra veheted.

-Oké, oké-tartotta fel a kezét, miközben alig bírta visszafogni a röhögést. Mi ebben annyira vicces?-Nem akarom felhúzni a Hercegnőt! Ez lesz az új beceneved. Hercegnő. Cuki.

-Ne nevezz, Hercegnőnek!-sziszegtem rá.-Tűnés kifelé.

Felröhögött, majd integetett nekem és kislisszolt az ajtón. A táskámhoz szaladtam, és kivettem a testápolót belőle, majd bekentem a vállamat vele. Kamillás krém volt, ami a gyulladásokra nagyon jó volt. Még anya vette nekem azelőtt, hogy elkezdtem volna hordani a második fűzőmet. Ez mindig használt nekem, meg a hintőpor volt, ami még valamennyire segített.

Magamban morogva vettem fel a matróz blúzt, ami egész nap rajtam volt, miközben visszaidéztem az előbbi pillanatokat. Igazából cseppet sem sajnáltam azt a pofont. Ha visszamehetnék az időbe, nagyobbat kapna tőlem, ami kétszer akkora lenne, mint amilyet kapott. Még azt sem érdemli meg, hogy valamikor is köszönjek neki a folyosón. És egyáltalán miért nevez Hercegnőnek? Mi ez a hülye becenév? Hívja a barátnőjét-már ha van neki-Hercegnőnek. Nem is ismer engem, akkor meg minek becézget engem?

Elindultam ki a folyosóra és földbe gyökerezett a lábam arra a látványra, amit láttam. Andris nem messze állt tőlem öltönyben, zsebre dugott kézzel és éppen... Tudjátok kivel beszélgetett? Azzal a hülye gyerekkel, aki az előbb bent volt az öltözőben. Azzal az idiótával, akit pofon vágtam. És az egészben a legmegalázóbb az volt, hogy hangosan nevettek valamin, amit biztos az öltönyös mondott Andrisnak.

Talán rólam beszélt neki? Ugye nem mondta el neki a benti jelenetet? Meghalnék, ha elmondta volna neki. Inkább kirohanok a világból.

De várj, ha ismeri Andrist, akkor ők... A fenébe! Hát, hogy nem vettem észre. Ő az osztálytársa, akit már többször láttam vele beszélgetni. A francba! Nahát, Bella neked is csak ilyen szerencséd lehet. Felpofozod azt a srácot, aki annak a srácnak a haverja, aki tetszik neked. Pacsit neked, sőt piros pontot, sőt ötöst. Egyértelműen üldöz a balszerencse ma.

Már indultam volna vissza az öltözőbe, amikor a srác utánam szólt.

-Hercegnő, gyerek csak ide.

Mérgemben már azt sem tudtam mit csinálok először. Vagy higgadtan odamegyek és beszélek velük, vagy odamegyek hozzájuk, és felpofozom ezt az idiótát itt mindenki szeme láttára. Végül a józan eszem döntött, és műmosollyal az arcomon közeledtem feléjük. Andris végre most először az életében végignézett rajtam és elismerő mosoly villant fel az arcán. Büszke voltam magamra, hogy kaptam tőle egy mosolyt.

Megálltam azelőtt az idióta előtt, és erőltetett vigyorral pillantottam fel rá.

-Mit szeretnél?

-Azt mondtad, ha kijövök onnan, akkor utána beszélgetünk. Nos, itt vagyok, beszélgessünk-húzta ki magát és kissé hadart.-Ja igen, Andris, ő...-nézett rám segítségért.

Hitetlenkedve bámultam rá, majd megráztam a fejem.

-Bella vagyok-pillantottam Andrisra, aki biccentett nekem. Elmosolyodtam, majd visszafordultam az idióta felé.

-Hmm... Szép név, Bellácska-vigyorodott el. Hogy az a... Honnan találta ki, hogy utálom, ha Bellácskának hívnak? Ez a gyerek olvas a gondolataim között vagy csak ennyire jó emberismerő? Hátborzongató, az biztos.

-És te neked mi a neved?-kérdeztem rá a tőlem telhető legkedvesebb hangon. Nem fogok Andris előtt gorombán viselkedni vele.

-A nevem Kerekes Bálint.

Aztán újból Felé fordultam.

-Molnár Andris vagyok-nyújtotta felém a kezét.

-Fodor Annabella-mosolyogtam.

-Hmm... Fodor... Érdekes név-jegyezte meg Bálint.-Fodor Annabella-ejtette ki a száján a teljes nevemet és az volt a furcsa, hogy a szívem valamiért ekkor hatalmasat dobbant, de talán ez csak amiatt volt, mert itt állt mellettem Andris kb. 20 cm-re és éreztem a parfümje illatát. Talán emiatt volt ez a szívdobogás.-Tetszik ez a név-kacsintott rám.

Biccentettem, hogy értettem, majd Andrisra pillantottam, aki szintén engem bámult. Egymásra mosolyogtunk és én majdnem belehaltam ebbe a mosolyba, viszont tudtam, hogy mennem kell, hiszen Bogi várt rám odakint. Nem akartam őt magára hagyni, viszont szerettem volna még egy kicsit itt lenni mellettük.

De aztán keserűen elmosolyogtam.

-Nekem mennem kell a barátnőm, már vár rám.

Mindketten bólintottak, majd elköszöntünk egymástól (Bálint persze az új becenevemet használta), én pedig siettem Bogihoz, aki pont akkor lépett be a tornaterem előtti folyosóra bevezető ajtón.

-Ennyi ideig tartott átöltözni?-viccelődött, miközben rám kacsintott.

-El sem fogod hinni kivel beszélgettem az előbb. Jó mondjuk pár szót váltottunk, de most már hivatalosan is ismerem és annyira jó illata van és...-hadartam, de aztán közbe vágott.

-Na mondd már.

-Andrissal-suttogtam, mire kikerekedett a szeme, aztán elvigyorodott.

-Na mondtam én, hogy jó lesz-simított végig a karomon.-Gyere meséljük el a többieknek is.

Ezt a részt már nem részletezném, hiszen ilyenkor minden kérdés előjön vagy ötvenszer. "Mit mondott?" "Milyen volt a parfümje?" "Rád mosolygott?" és így tovább és így tovább. Összegzésként annyit tudok mondani, hogy a lányok szó szerint ugráltak örömükben amiatt, hogy én boldog voltam. Mert határozottan az voltam.

Egy órával később a színpad mellett ültem és idegesen doboltam a lábammal a dalom ritmusát, miközben a szöveg folyamatosan ismétlődött a fejemben egymás után. Karácsonyi témájú dalt kellett választanom, karácsonyi dolgokkal tele írva. Természetesen a dal a szeretetről, a boldogságról és persze a hóról szól. Egy karácsonyi műsorban való szerepléshez ez pont illik.

10 éves korom óta énekelek, meglepően sokat változott azóta a hangom. Még emlékszem arra, ahogy fehér ingben, összekötött hajjal, kicsi szoknyában a színpadon állok esetlenül, egy helyben, egy mikrofont szorongatva a kezemben és azt sem tudtam mit kellene csinálnom ott, hogy mi lenne a természetes. Minden ott, egy Ki Mit Tud? című sulis versennyel kezdődött, ahol ugyan csak második lettem, de onnantól fogva folyamatosan fellépésekre járkáltam. Az akkori énektanárnőm már a műsor után megkeresett azzal, hogy nem-e lenne kedvem szólót énekelni az öregek napján előadott műsorba. Elvállaltam, úgy voltam vele, hogy most egy fellépés ide vagy oda, de szeretnék kiállni legalább még egyszer, utoljára. Azt hittem az a fellépés utolsó volt, de nem így lett. Jött a következő és következő. Versenyek, bálok, anyák napjára rendezett műsorok, karácsonyi rendezvények, falunapok és így tovább.

Az élet azóta viszont sokat változott. Eltelt több, mint öt év és még mindig énekelek, folyamatosan járok fellépésekre a környéken, a decemberi hétvégéim szinte tele voltak fellépéssel. Előző héten a falunkba volt karácsonyi műsor, valamilyen gyertyagyújtás keretében, ezen a héten a sulis karácsony, jövő héten a mellettünk lévő faluban lesz egy kis összejövetel, és két héttel ezelőtt egy másik faluban volt egy kis karácsonyi ünneplés, amire vendégelőadóként lettem hívva. Ezen a kis összejövetelen alig volt olyan ember, akit ismertem, így szinte mindenkinek meglepetést okoztam a hangommal. Gyakran mondták nekem, hogy gyengébbre számítottak tőlem, hiszen egy tizenöt éves lány hangja nem valami erős és kifejezetten tiszta, de a visszajelzésekből azt vettem észre, hogy jól énekelek és ezért folytattam, mert szerettem volna megmutatni magamat az embereknek, hogy megismerjenek engem, a lelkem, azt a lányt, aki az álarc mögött van, aki tényleg valójában én vagyok.

Még öt perc volt a kezdésig és én még bőven a műsor a vége felé voltam, így két választásom volt, vagy körbe pillantok a teremben és nézem a felsőseket vagy az évfolyamtársaimat vagy választhatom azt is, hogy halálra idegeskedem. Igazából mindkettőt választottam. A teremben körbe pillantva kissé elöntött a pánik, ilyen nagy számú közönség előtt soha nem énekeltem. Sosem voltam arra képes, hogy a hirtelen pánikrohamaimból lenyugtassam magam, ezért felálltam és elindultam hátra a folyosó mögé. A kezem remegett és le kellett volna nyugtatnom magam, de nem ment. Folyamatosan az volt az eszemben, hogy ki kell állnom egy több, mint hétszáz fős iskola előtt, amiről videó készül és ami később az interneten landol majd, az iskola YouTube csatornáján. Ennek a gondolatnak a hatására még idegesebb lettem.

Már azon voltam, hogy beszaladok a pár méterre lévő mosdóba és ki nem jövök onnan, aztán hirtelen megjelent mellettem valaki olyan, akire nem is számítottam. Bálint a férfi WC ajtaja felé tartott, amikor megpillantott és kérdőn összevonta a szemöldökét.

-Te miért vagy itt?-kérdezte halkan, miközben elém sétált. Egy hang se jött ki a torkomon, teljesen lefagytam.-Minden rendben?-kérdezte kissé aggódva, hiszen szerintem már úgy néztem ki, mint aki ebben a pillanatban össze fog esni.

-Miért érdekel?-vágtam vissza közömbösen, mire hátrált pár lépést, de én hangosan felsóhajtottam.-Utálom bevallani, de félek kiállni.

-Miért? Te is fellépsz?-kerekedett el a szeme.

-Igen, de nagyon félek.

-Énekelsz?

-Igen-bólintottam, mire ő biccentett nekem.

-Aha, hát... Akkor sok szerencsét vagy mi-legyintett és elindult a férfi mosdó felé. Idegesen megforgattam a szemem, majd gúnyosan felvihogtam.

-Hát kösz az erőteljes biztatást...-motyogtam magam elé, mire egy pillanatra a háta fölött hátra fordult hozzám.-Ez aztán biztatás volt a javából, Kerekes-mondtam, majd felálltam és elsiettem.

Nem kellett már sokat várnom, hiszen perceken belül bemondták a nevemet és a tömeg előre megtapsolt-pontosabban a fenti galérián ülő barátnőim kezdtek el tapsolni, az iskola diákjai és tanárai pedig folytatták. Mosolyogva léptem fel a színpadra. Tudtam, hogy akármi lesz, mosolyognom kell és nem hagyhatom abba az éneklést, folytatnom kell, akkor is ha elrontom. Tudtam, hogy akkor nem lenne jó a produkcióm, ha abbahagynám és lefagynék. Akkor csak mindenfelől lesajnáló pillantásokat kapnék, ami rosszabb attól, hogy röhögnének rajtam. Figyelnem kellett arra, hogy minden rendben legyen.

És minden rendben volt. A zene elindult, én pedig a kezembe fogtam a mikrofont, miközben bólintottam a hangosító srácnak, aki a keverő mögött állva figyelt engem, hogy hallom-e magamat a hangfalban. Halvány mosollyal az arcomon bólintottam, aztán körülöttem mindent kizárva egy pillanatra behunytam a szemem és elkezdtem énekelni. Első pillanatokban csukott szemmel énekeltem, aztán kinyitottam és körbe néztem a galériákon, végül az aulán. Az igazgató büszke mosollyal bólogatott, a diákok kedvesen rám mosolyogtak, mikor a tekintetem megállt rajtuk, aztán megláttam Őket. Andris és Bálint halkan beszélgettek egymással és folyamatosan engem néztek. Olyan volt, mintha engem tárgyaltak volna ki, bár arról fogalmam sem volt, hogy miről beszéltek. Amikor észrevették, hogy figyelem őket, hatalmas mosolyt erőltetettek az arcukra. Gyorsan elkaptam a tekintetem, és a dal végéig nem is néztem feléjük.

Miután az utolsó hangot is kiénekeltem, meghajoltam és örültem annak, hogy a közönségemnek tetszett az előadásom. Büszke voltam magamra, hogy összeesés nélkül végig tudtam énekelni a dalt ennyi ember előtt. Magabiztos ültem le a többi fellépő mellé, akik megdicsértek engem, én pedig megköszöntem mindegyikőjüknek.

Már azon voltam, hogy elmegyek a mosdóba megmosni egy kicsit az arcom, amikor Bálint felállt a sor széléről és odajött hozzám egy pillanatra. Leguggolt elém és elmosolyodott. Kérdőn pillantottam rá.

-Szép volt, Hercegnő-motyogta úgy, hogy rajtam kívül más ne hallja, aztán olyan gyorsan, ahogyan jött, elment a hátsó ajtók felé...

Na így ismerkedtem meg velük. Azóta hetek teltek el, már a téli szüneten is túl voltunk. Bálint pedig szinte alig akar elmenni a közelemből, folyamatosan szivat engem és még Facebookon sem hagy néha békén. Egyszerűen éreztetek már úgy, hogy fel tudnátok robbanni? Komolyan olyan, mint a ragasztó. Levakarhatatlan. És már nemcsak engem idegesít ez, hanem a barátnőimet is. Ezért úgy döntöttem, hogy ma beszélek vele. Vagy leszáll rólunk vagy megint kap tőlem egy pofont, de most a haverjai szeme láttára.

Az ötödik szünetben éppen az egyik padnál ültem, teljesen egyedül. Arra számítottam, hogy Bálint odajön majd megint csesztetni engem, és én majd szépen elküldöm őt. Ám azt egyáltalán nem vettem bele a számításba, hogy Andrissal az oldalán jelenik meg. Mi a...?

Bálint egy fekete pólót viselt, amin valami mesefigura volt, hozzá egy fekete nadrágot vett fel és ugyanazt a szürke tornacipőt, mint a múltkor. Vele ellentétben Andrison kék farmer, kék rövid ujjú póló és barna sportcipő volt. Hmm... Mindketten jól néztek ki, de Andris nekem egy hangyányit jobban bejött. Bár Bálint sem volt olyan rossz...

Mit beszélek én itt össze-vissza? Az előbb még azt akartam, hogy szálljon le rólam, most meg magamban elismerem, hogy helyes. Te jó ég! Lázas vagyok vagy valakitől elkaptam valami betegséget? Mert én csak akkor szoktam ilyen hülyeségeket összebeszélni, ha beteg vagyok. Talán jó ötlet lenne lemenni az orvoshoz egy kivizsgálásra. Biztos meghülyültem.

Andris mellém huppant le, míg Bálint velem szembe ült le a padra. Ő felkönyökölt az asztalra, míg a mellettem ülő haverja a kezeit a mellkasa előtt fonta össze és annyira közel ült hozzám, amennyire csak lehetett, amit eléggé furcsának találtam, hiszen egy héttel ezelőtt beszéltem vele utoljára és akkor is csak pár szót. Túl hamar kicsöngettek akkor és nem nagyon tudtunk beszélgetni, de megígérte, hogy még fogunk beszélgetni. Ez azért elég aranyos volt tőle.

Andris rám mosolygott, mire viszonoztam a gesztusát.

-Gyerekek, ne most enyelegjetek már-szólalt meg Bálint.-Azt máskor kellene. Most hivatalos ügyben jöttünk ide, ugye tudod Molnár...-morgott, mintha tényleg valami nagyon fontos dologról lenne szó, és amikor Andris hirtelen elkomolyodott és megköszörülte a torkát, már tudtam valami tényleg komoly dologról akarnak beszélgetni.

Mit gondoltok a srácok miért mentek oda Bellához? :)

Skyler Brooks

1. fejezet-The Day... Avagy annak a napnak a kezdete, amikor találkoztam velük...

Sziasztok, Szent Margit gimiseim! :)
Az első fejezet egy kicsit még unalmas, csak egy ilyen bevezető szerűség, de remélem azért továbbra is velem fogtok tartani, elvégre még csak most kezdődnek az izgalmak.
Ebben a részben találkozhattok több új szereplővel is, akiket majd később a karakterek odalon is megpillanthattok. ;) Valamint kérlek szavazzatok oldalt arra a bandanévre, ami nektek tetszik, fontos szerepe lesz a történetben ;)

Ui: A történetben szereplő személyek és helyek kitaláltak.

Jó olvasást! :*

 

1.fejezet

The Day

Avagy annak a napnak a kezdete, amikor találkoztam velük...

-Szia-kocogtatta meg a vállamat valaki, megfordultam és egy fiú állt mögöttem.

-Szia-köszöntem vissza, majd elvettem a visszajárót a büféstől és már indultam volna el, amikor a fiú elkapta a karom és próbált marasztalni. Nagyot sóhajtva álltam félre a sorból, majd az ajtó mellett állva megvártam, míg vett magának egy Snickers csokit meg egy tábla Milkát. Amint mellém lépett, odanyújtotta nekem a Milka csokoládét, mire meglepetten pillantottam rá.

-Fogadd el, kérlek-suttogta nekem, miközben kiléptünk az aulába. Nemlegesen ráztam a fejemet, miközben ő egyre csak ott tartotta előttem a csokit, amit vett. Amit nekem vett.

-Nem tehetem. Még a nevedet sem tudom-blöfföltem. Tudtam ki ő, csak egyszerűen nem hittem abban, hogy tényleg megszólított és, hogy tényleg hozzám beszél.

-Bálint. Kerekes Bálint-motyogta. Megfogta a kezem, belehelyezte a csokoládét, majd elsietett a B épület irányába. Mire észhez tértem az első sokkból, ő már sehol sem volt, pedig még meg sem köszönhettem neki az édességet. A kezemben tartott csokira pillantottam, aminek a hátoldalán egy kis papír volt, egy férfi kézírásával. Bálint kézírásával. Az üzenetben ez állt: Sok sikert mindenben! And you are amazing!

-Köszönöm, Kerekes Bálint-motyogtam halkan és a srác után pillantottam. Felpattintottam a telefontokomat és beletettem a kis papírt, hogy még véletlenül se veszítsem el...

Az ébresztő óra hülye csörgésére ébredtem, ami a madarak hangját utánozva csicsergett és nem hagyta, hogy visszamerüljek a legédesebb álmomba vagy legalábbis azt hittem, hogy a legédesebb álmomba. Idegesítő volt ez a hülye ébresztő, legszívesebben földhöz vágtam volna a telefont, hogy soha többé ne kelljen meghallanom ezt a hangot, de azt tudtam nagyon jól, hogyha eltöröm, akkor apa le fogja ordítani a fejem és szobafogságot kapok, ami valljuk be tizenöt éves létemre elég gáz lenne.

Elhúztam a telefonomon az ébresztőórát, majd kikeltem az ágyamból és fáradtan elindultam, hogy neki kezdjek a szokásos teendőimnek, amit még hulla fáradtan is képes vagyok megtenni annak érdekében, hogy jól nézzek ki. Mint a szokásos tiniteendők: fogmosás, hajfésülés, arcmosás és halvány smink. Átlagos tini voltam, akinek az élete nem igazán volt érdekes.

Aztán hirtelen eszembe jutott az álom. Te jó ég! Mit keresett az az idióta az álmomban és egyáltalán miért adott nekem csokit? Ti értitek ezt? Nem bírom Bálintot és most meg vele álmodok. Értelmetlen és egyben borzalmas az a tény, hogy a legédesebb álmomnak neveztem, amiben ő szerepelt.

Apropó, el sem hiszem, hogy már több, mint két hónapja járok a Debreceni Szent Margit Gimnázium és Kollégiumba. Júniusban volt a nyolcadikos ballagásom, aztán most meg itt vagyok kilencedikesként és mindennap elindulok az gimibe.

De nehogy azt higyjétek, hogy a gimi olyan, mint a tévében leadott gimis-szerelmes tinifilmekben, amikben a tinik szerelmesek lesznek és minden egyes napjuk azzal töltik, hogy tanulnak egy órát és másnapra már meg is vannak. Aha, hát ki kell ábrándítsalak titeket, a gimi nagyon nem ilyen. Ezerrel hajtanak minket és igazából ritkán van egy olyan hét, amikor azt tudom mondani, hogy nincs dolgozat. Ezen kívül pedig a szerelem az egyik legrosszabb dolog a gimiben. Igen, jól olvasod, a szerelem. Az a kétségbeesett érzés, amikor a szívedet a vágy kígyója marja meg, amikor a zöld szemű szörnyeteg beköltözik a fejedbe és folytonos hülyeségeket sugdos a füledbe. Az a mámoros érzés, amikor a felhők fölött vagy három méterrel és nem is akarsz onnan lejönni senki és semmi kedvéért. És persze ne beszéljünk a gyomrodban repkedő pillangókról, meg a kellemes bizsergésről, ami átjár, ha látod őt vagy ha a közelében vagy. Természetesen ne felejtsük ki a vöröses árnyalatú arcot sem, ami a zavartságod jele. Ez az összes érzés egy olyan tinilány érzelmei, akinek plátói szerelme van.

Honnan tudom mindezt? Mert érzem. Nap mint nap érzem, ahogy belülről felemészt ezt a vonzódás (talán már szerelem, fogalmam sincs), ami sosem teljesedhet ki. Tudom, hogy ő meg én sohasem jöhetnénk össze. Basszus, ő most végzős, én pedig egy kilencedikes vagyok, aki iránt egyetlen egy tizenkettedikes sem érdeklődne. Csak rám kell nézni. Átlagos kávébarna haj, csokibarna szem és természetesen szeplők sokasága, ami állandóan ott van az arcomon és még a púder sem tünteti el. A szemem alatt a fáradtságtól fekete karikák jelennek meg. Mindenben átlagos voltam és emiatt sajnos a fiúk sem nagyon tekintgettek felém, legalábbis ez volt az én véleményem.

Az osztálytársam velem szemben egy nagyon helyes 12. a-s sráccal az oldalán jelenik meg nap mint nap és akárki láthatja mennyire aranyosak együtt, egymásra vannak hangolódva és megértik egymást. A lánynak pedig nagyon szép és nagyon jó alakja van, szép arca és persze jó humora. Ez kell a srácoknak.

-Na ezzel szemben nekem...-álltam a tükör elé és belenéztem.

-Kicsim, mi a baj?-lépett be anya. Vöröses haja, mint mindig most is ki volt vasalva és néhány fekete tincs is elővillant vállig erő hajzuhatagából. A szeme mint mindig most is fáradtan csillogott, de tisztán látszódott a szürkés-kékes-zöldes árnyalat. Komolyan mondom, anyának volt a családunkban a legszebb szeme. Érdekes színe volt, de egyben gyönyörű szép is. Egyszerűen imádtam a szemét, kár hogy én nem örököltem ezt a szemszínt.

-Semmi-hajtottam le a fejem, majd felvettem a cipőmet, utána pedig a korzettemet, amit a gerincferdülésemre hordok. Hogy miért vettem fel előbb a cipőt, mint a korzettet vagy más néven fűzőt?

Most azon jár az eszed, hogy mi az a korzett? Na igen, ez egy olyan dolog, amit kevesen ismernek. A másik neve már ismerősebben hangozhat nektek. Fűző. Biztos hallottátok már, ugye? Na de ez nem olyan fűző, mint amit régen oly gyakran a nők ruhájánál összehúztak. Ó, még csak a közelébe sincs annak a fűzőnek. A korzett általában fehér, ritkán mintás anyag. Műanyagból készül és a saját testalkatodra mintázták, készítettek. Az a fűző csak rád jó, senki másra. Persze az emberek furcsának találják és megnéznek, hogy mégis mi az, ami rajtad van. Ne foglalkozz velük! Ha van fűződ, tisztességesen hordjad, mert kell a korzett, hogy szebb legyen hátad, hogy lehessen gyermeked és sorolhatnám még az okokat. Az emberek csak a kinézetre mennek és persze ebbe a korzett is beletartozik. Hát igen, nekem is van és hiába fogadom meg a saját tanácsom, nekem egyáltalán nem megy ez ilyen könnyen. Legbelül úgy érzem, hogy a fűző miatt senki nem közeledik hozzám. Az a srác, akit kedvelek, ügyet sem vet rám, de lehet hogy csak túlreagálom. Amúgy tulajdonképpen nem tudok lehajolni benne. Igen, jól olvastad. Nem tudok lehajolni benne, sőt mivel valamiért nem veszem jól a levegőt futásnál, így szinte alig kapok benne levegőt, amikor futok. De legalább az az egy reményem van, hogy még javulhat a hátam és nemsokára lekerülhet rólam ez a páncél.

Gyorsan felkaptam a telefonom. Az egyik alkalmazás, amit letöltöttem, minden nap ad valami kis üzenetet, valami biztatót általában. Mikor ma megnyitottam az egyetlen olyan dolgot hozta ki, ami levakarta a mosolyt az arcomról: Mit érzel? Hogy mit érzek? Elég sok mindent. Szerelmet, vágyat, dühöt, szenvedést és egyéb dolgokat, de az istennek sem vallanám be senkinek azt, hogy mekkora háború dúl bennem. Jó persze vannak olyanok, akik ismerik a legnagyobb titkaimat, de többé kevésbé nem mindenkinek árulom el az életemet. Aki azt akarja, hogy az életem összes pillanatát ismerje, annak ki kell érdemelnie. Nem akárki az az ember, akire én rábízom a titkaimat.

Hogy milyen titkaim vannak nekem pontosan? Hát... Ha szeretnétek elmesélem nektek az egyetlen és leghatalmasabb titkomat. A titkot, amit eddig csak én tudtam, eddig csak én ismertem meg persze a legjobb barátnőim, akik szám szerint heten vannak. Jaj, kifelejtettem az unokatesómat, akire néha a fogadott tesómként gondolok, néha viszont legszívesebben fejbe vágnám. De most nem ez a fontos. Tehát? Hol is tartottam? Ja igen... A történet elején vagyis egy olyan délutánon, amikor megismertem végre személyesen is, Molnár Andrist és az idegesítő barátját, Kerekes Bálintot.

-Hogy én mennyire utálom a matrózblúzt viselni. Maga a kinézete nem lenne rossz, de az ujját egyszerűen gyűlölöm. Nem lehet feltűrni az ujját, de én meg szeretem, ha fel van tűrve...-nyavalyogtam anyának miután felvettem a blúzt. Ma lesz a karácsonyi műsor a Debreceni Szent Margit Gimnázium és Kollégiumban és persze az ünneplő ruha kötelező mindenkinek. Vagyis értsd, ha nem jössz ünneplőbe leszidnak és mindig emlékeztetni fognak téged erre a pillanatra.

A Szent Margit gimit egyébként imádom. Tele van rejtelmekkel, titkokkal, hosszú barátságokkal, aranyos szerelmekkel, meg persze reménytelenekkel is, de az egyik legjobb a suliba, hogy tele van helyes fiúkkal. Mármint ezek most a diákélet fontos elemei. Az iskola amúgy elég klassz, persze rengeteg tanulnivalónk van, de elég jó átlagom van. Egyedül az angol megy nehezen, pontosabban közepesre állok belőle. Nyugatassatok meg, hogy az még jó? Ugye igazam van?

-Szerintem meg jól áll neked a matrózblúz-motyogja anya, miközben beköti a kis masnit a mellkasomnál.

-De akkor is-morogtam.-Annyira fura vagyok benne, így sohasem...-Hirtelen elhallgattam.

-Mi sohasem?-kérdezett vissza anya mosolyogva. Tudta már nagyon jól, hogy hogyan folytatódik ez a mondat.-Hogy sohasem fogsz tetszeni senkinek? Pontosabban Andrisnak?

-Anya-kiáltottam rá, miközben mégegyszer utoljára megigazítottam magamon térdig érő szoknyámat és felvettem a telitalpú cipőmet.

-Dehát nagyon jól tudod, Anabella, hogy ez nem így megy-mondta anya komoly hangon. Ha a teljes keresztnevemen szólított, akkor már régen baj volt. Mindig csak akkor hívott Anabellának, amikor nagyon kiakart oktatni.-A fiúk nem olyanok, hogy percről-percre esnek szerelembe. Amúgy meg nem a múltkor mesélted,hogy ez a gyerek egy nőfaló és minden lánnyal flörtöl?

-De igen.

-Akkor meg mit akarsz tőle?-értetlenkedett.

-Anya, te tudhatnád a legjobban, hogy nem olyan könnyű elfelejteni egy fiút, aki tetszik neked.

-Ezt tudom. De nem szabad minden fiúba beleszeretni és ha ő nem érdeklődik irántad el kell engedned őt, amilyen gyorsan csak tudod-magyarázta, mintha valami pszichológus lett volna.

-Bella-kiáltotta apa, aki már a bejárati ajtónál várt rám.-Gyere, haladjunk, mindjárt lekésed a buszt.

Gyorsan magamra kaptam fekete pulcsimat és meleg kabátomat, majd egy anyának adott puszi után elindultam ki apához. A kocsiban persze megígértette velem, hogyha dogát írok, akkor az jól fog sikerülni és persze százszor rákérdezett arra, hogy tanultam-e.

-Apa-forgattam a szemeimet.-tudod nagyon jól, hogy tanulok.

-Akkor jól van.

Újból megforgattam a szemem. Apa mindig is azt várta tőlem, hogy tanuljak, mégis mindig azt mondta, hogy magam miatt tanulok, a saját felelőséggemre. De tudtam nagyon jól, hogy nem örült a hármas dolgozatoknak vagy feleléseknek, én pedig mindig az alábbi magyarázatok egyikével békítettem ki:

1.-A tanár nem magyarázta el, akkor szerinted, hogy tanuljam meg?

2.-Nem voltam ott az órán, mert hiányoztam és emiatt lett rossz. Tudod nagyon jól, hogy nekem akkor jó, ha ott vagyok az órán.

3.-Ezt nem értettem, de rajtam kívül senki más, akkor szerinted miért lett ilyen rossz?

Na kb. ez megy nálunk, amikor rossz jegyet viszek haza és magyarázkodok miatta. Apának erre egyetlen válasza szokott lenni:

-Tanuljál-jelenti ki ilyenkor és közben parancsolóan rám néz.-Nem veszem le a fejed. És nem érdekelnek mások, hogy tanulnak, csak te tanuljál.

Sóhajtva adtam egy puszit az arcára és elköszöntem tőle, majd kipattantam a kocsiból, hogy beálljak a buszmegállóba. Fekete nadrágot vettem fel, mert borzalmasan hideg volt és még nem lett volna jó ötlet rögtön szoknyát venni fel, hiszen a december az egyik leghidegebb hónap.

A busz megállt előttem és én felléptem, miközben egy szabad helyet kerestem magamnak. A régi osztálytársaim mögött és persze az unokatesóm mögött volt egy hely, így oda dobtam le magam, majd feltettem magam mellé a táskám, hogy a régi barátnőmnek is foglaljak helyet, miközben már is kerestem elő a füllhallgatóm, hogy még véletlenül se kelljen meghallgatnom az előttem ülő fiúk biológiai eszmecseréjét.

Hogy miről beszélhettek azt nem tudom, de nagyon nem is érdekelt, az alapján amit hallottam. Olyan dolgokat tudnak, amikre jelen pillanatban nem is voltam kíváncsi. Jobban idegesített az, hogy ma öltönyben látom Őt.

-Mi újság?-fordult hátra az unokatesóm, Tomi.

Hát mit ne mondjak... Tomival az első iskolai naptól fogva egy busszal járok. Nagyon jó fej, meg elég sokat beszélgetünk, de van olyan, amikor a vicceivel az agyamra megy és ilyenkor egyszerűen képes lennék inkább leszállni a buszról vagy kirohanni a suliból. Igen, egy suliba járunk, csak ő az 9. a osztályba jár és matek-fizika-infó szakra, míg én 9. b-s vagyok és humán tagozatos.

Tominak egyébként középbarna haja van, ami általában valamiért mindig össze-vissza van kuszálva. A magasságára pedig nem tudok mit mondani. Igazából 9. évfolyamon egyetlen magas fiú sincs. A legtöbben alig magasabbak tőlem. Ezzel sajnos Tomi is így van. Kicsit alacsonyabb, talán 2-3 cm. De mindegy is nem a magasság számít, legalábbis én sosem a külsőre megyek. Jó persze az is számít, de a belső tulajdonságok még jobban. Ha meg tudsz érteni valakit, akkor az az egyik legcsodálatosabb dolog a világon.

-Semmi különös-vontam meg a vállam közömbösen.

-Még nem írtál rá, ugye?-forgatta meg a szemeit.

-Egyszer már megtettem, amikor boldog születésnapot kívántam neki, de nem írt vissza, akkor minek írjak neki még egyszer?

-Mondjuk, hogy közelebb kerülj hozzá?-mondta Tomi úgy, mintha ez olyan természetes dolog lenne.

-Ez nem ilyen egyszerű kedves Tomi...-suttogtam, majd bedugtam a füllhallgatómat és elkezdtem zenét hallgatni.

A zenei ízlésem egyáltalán nem hasonlított a korombeli fiatalokéhoz. Nem szerettem a rockot, nem szerettem az új fajta diszkó zenét, amit oly gyakran hívtunk “tuc-tuc” zenének. Nem voltam oda a rappért. Nekem az a fontos, hogyha egy énekest jó hanggal áldott meg az ég és jó dalokat énekel. A többi nem számít. Sorolhatnám kik azok az előadók, de elég csak párat megemlítenem ahhoz, hogy kitaláljátok az ízlésemet: Selena Gomez, Ed Sheeran, One Direction, Bruno Mars... De meghallgatom még Avril Lavigne, Christina Perri, Keane, Celine Dion és Kelly Clarkson számait is.

Most éppen a Keane egyik legismertebb dala a Somewhere only we know szólt a fülemben és előszeretettel dúdoltam a dallamot, ami átjárta a testem és még éreztem az ereimben is. A dallam a szöveggel együtt olyan, mintha egy kerek egész történetet mesélnének el. A dallam mutatja az érzelmeket, a hangulatot, a szöveg mesél, elmondja mi történt, nyilvánvalóvá teszi a dallam mondanivalóját. Egy dal állhat dallamból, de egy dalszöveg nem állhat dallam nélkül. A dalszöveghez mindig kapcsolódnia kell egy dallamnak, amit elengedhetetlen hogy ismerjünk ahhoz, hogy eltudjuk énekelni.

Váltott a zenelejátszó és az egyik kedvenc számom következett. Több százszor hallgattam meg ezt akkor, amikor Andrisról kiderült, hogy egy nőcsábász-legalábbis a forrásaink szerint. Kelly Clarkson-Because of you című dalát beállítottam ismétlésre és behunytam a szemem. Ez a dal mindig is az erőt sugározta nekem egy-egy rossz napom reggelén. Volt hogy állandóan ezt hallgattam, mondjuk nem is bánom annyira, mert imádtam ezt a számot.

A következő megállóban a régi barátnőm, Viola is felszállt. Váltottunk pár szót a suliról, miután leült mellém, de aztán mindketten elkezdtünk zenét hallgatni.

Kipillantottam az üvegablakon és figyeltem a tájat. Odakint hideg volt, esős idő volt és fújt a szél. Utáltam ezt az időt, rosszul voltam tőle. Egyszerűen ilyenkor úgy elcsesződött a hangulatom, hogy ritka volt az, amikor egy esős nap képes vagyok nevetni. Ráadásul szerda volt, hét közepe, amikor a legrosszabb óraink voltak. Mindent egybevéve rohadt rossz nap elébe nézek.

A városba érve már látni lehetett a munkába igyekező autósok sorát, az embereket, akik esernyővel a kezükben siettek az utcán, hogy elérjék a helyijárat buszokat. Látni lehetett a diákokat, akik hátizsákokkal a hátukon rohantak át az úttesten, amikor a zebránál zöldre váltott a lámpa. És láttam, ahogy a szerelmes párok egyetlen esernyő alatt, kézen fogva sétálnak. Néha megcsókolják egymást, de aztán boldogan mennek tovább.

Legalább ők élvezik ezt az esős időt. Mondjuk nekik valamilyen szinten mégiscsak könnyebb, hiszen ott vannak egymásnak. És itt vagyok én, akinek a volt pasija ott ül a buszon és még köszönni se köszön neki. Komolyan én meg a kapcsolatok puszipajtások vagyunk.

Elkaptam a tekintetem az ablakon túli világtól, amikor valaki megérintette a vállam. Régi barátnőm biztató mosolyát láttam meg. Kicsit közelebb hajolt és megölelt, majd leszállt az első megállóban. Miután Viola leszállt, a mellettem lévő szabad helyre Tomi huppant le és kihúzta a füllhallgatót az egyik fülemből.

-Miért nem mész oda hozzá?

Újból megforgattam a szemem.

-Tomi, ezt már annyiszor elmagyaráztam, de úgy látom még mindig nem tudod felfogni. Félek attól, hogy elutasít és persze attól is, hogy nem akar velem lenni.

-De legalább megtudnád, hogy van-e esélyed-világított rá egy tényre, ami teljesen igaz volt, de én sosem fogok odamenni hozzá. Van egy olyan érzésem, hogy csak megszégyenítene az egész suli előtt. Inkább élek úgy, hogy csak bámulom, minthogy egész iskola rajtam röhögjön. Már csak az kellene.

-Bagoly mondja verébnek-mondtam jelentőségteljesen, mire elhallgatott.

Sajnos, szegény Tominak bejött az egyik régi barátnőm, de a lány nem táplált hasonló érzéseket a srác iránt, így Tominak kissé nehéz volt a közelünkben lenni, hiszen barátnőm mégsem megy el mellőlem, ha találkozik velem és nagyjából kb. minden nap találkozunk vele a buszmegállóban.

-De ez nem jó-kelt ki magából halkan.-Így vissza tudsz vágni.

-És ez milyen rohadt jó érzés-nevettem el magam, majd felkaptam a táskámat a vállamra és megnyomtam a mellettünk lévő stop gombot. A következő megállónál kellett leszállnunk.

Fáradtan indultunk el a Szent Margit gimi felé. Tomi viccei reggelenként vagy lefárasztották az agyam vagy jókedvre derítettek. Jelen pillanatban borzalmas állapotban voltam és inkább csak haza akartam menni. Egyszerűen idegzetem nem volt a mai napot végigcsinálni.

A Szent Margit gimi egy hatalmas citromsárga épület volt. Rögtön a bejárat mellett egy kicsi szobor állít emléket iskolánk névadójáról Szent Margitról, valamint az iskola egyik falára egy festményt is készítettek róla. Hátborzongató, ahogy akkor figyel, amikor kint az udvaron futunk, mintha követne a tekintete.

Maga a suli két részből áll. Az 'A' épületben található a legtöbb tanterem és néhány speciális labor is. Például a fizika labor vagy a kémia labor. A 'B' épületben pedig a tornaterem, a kondi, az öltözők, az iskola orvos, a könyvtár, még néhány tanterem és természetesen a két infó terem. Valamint van még egy klub, ahová én nem igazán járok be, mert ott általában vannak és nem szeretek idegen társaságban lenni. Igazából egész klassz terem lenne, gépek vannak benne, fotelek, egy vetítő és persze egészen modernizált környezet van. Kényelmes.

Na visszatérve az 'A' épületre. A mi legtöbb óránk itt van, kevés olyan óránk van, amit a másik épületrész falai között töltünk. Maga az épület téglalap alakú és két emeletes. Mindkét emeleten folyosók vannak és le lehet látni az aulára. Olyan mintha erkélyek lennének, de ezt igazából legtöbbször a suliban galériának hívják. Legalábbis én így hallottam. Na mindegy. Tehát a galériák miatt be lehet látni majdnem az egész 'A' épület területét és ez igazából hasznos, mert rögtön rátudunk jönni arra, hogy hol lesz óránk. Valamint a helyes pasik bámulása a másik ok, amiért szeretem ezt a helyet, hiszena szünetekben csodálatos kilátásunk van.

Tomi kinyitotta nekem az iskola bejárati ajtaját, mint ahogy mindig kiszokta. Ez már ilyen udvarias szokás nála. Kedvesen megköszöntem neki, majd köszöntem a portás bácsinak, aki mint mindig most is fekete köpenyben és szemüvegében bámulta a monitort. Halkan visszaköszönt, de mi addigra szinte már szinte az aulába voltunk.

-Ennek a bácsinak állandóan fázis késése van-jegyezte meg Tomi. Arckifejezése azt árulta el, hogy furcsállta ezt az egész helyzetet. De már ismertük a portást, tudtuk, hogy mindig későn köszön.

Halkan felkuncogtam, miközben elindultunk az emeltre.

A mi termünk a Tomiék mellett van. Az a-sok terme viszont ki van díszítve, a miénk pedig szinte teljesen üres. Olyan furcsa ez számomra. Mármint hogy a mi osztályunkon kívül, ha bármelyik osztályra ránézek, mind összetartóak, de ránk ezt a szót egyáltalán nem lehet használni. Elkezdtünk klikkesedni és ez nagyon nem jó.

-Milyen órád az első?-kérdezte Tomi, miután levágtam a táskámat a galérián elhelyezett egyik asztal tetejére.

-Asszem föci-motyogtam, miközben gondolkodtam.-Igen, föci. Amire szinte megint nem tanultam.

-De te sosem tanulsz Békési tanár úr órájára-emlékeztetett, mire helyeslően bólintottam és otthagytam, hogy betegyem a kabátomat a folyosón található szekrénybe. Amikor visszaértem Tomi már a töri könyvéből tanult.

-Töri doga első órában?-tippeltem, miközben lehuppantam a vele szemközti padra, háttal a lépcsőnek.

Rám mosolygott.

-Második óra.

-Majdnem-nevettem el magam, majd hirtelen eluralkodott rajtam a fáradtság és lehajtottam egy pillanatra a fejem az asztalra. Az egyik fülembe bedugtam a füllhallgatót és elindítottam a One Direction-Little Things című számát. Az egyik kedvencem volt tőlük.

-Ugye nem alszol? Mert kellene segítség-kezdte az unokatesóm.

-Tomi-emeltem fel a fejem fájdalmasan. Kivettem a táskámból a töri füzetem, majd odaadtam neki, hogy olvasgassa. Nem árt neki egy kis művelődés.-Tessék.

Visszatettem a fejem a padra, miután megköszönte és pihentem volna tovább, amikor hirtelen valaki megfogta a vállamat. Annyira megijedtem, hogy már majdnem sikítottam, de még épp időben takartam el a számat. Nem lett volna valami jó ötlet sikítani a nulladik óra kellős közepén. Hátra fordultam, hogy megpillanthassam ki volt az, de már előre sejtettem. Persze, hogy Sarah tud ennyire megijeszteni.

Nemes Sarah egy osztálytársam volt, akinek az apukája magyar volt, de az édesanyja angol. Egyszer eljött még hozzánk, szeptemberben és a szülei jöttek el érte. Na az anyukája kiszállt a kocsiból és angolul beszélt nekem. Körülbelül semmit nem értettem abból, amit mond. Persze az alap mondatok mentek, de a bonyolultabbakkal már gondom volt. Ekkor derült ki, hogy az édesanyja nem sok mindent tud magyarul, néhány szó és ennyi. Ezért Sarah és az apukája fordították nekünk, amit mond, meg amit mi mondtunk. Nem csodálom, hogy Sarah szín ötös angolból.

Az egyéni stílusát viszont bírom. Nem fél megmutatni ki is ő valójában. Fekete harisnya volt rajta, kék rövidnadrággal és egy fekete feliratos pólóval, aminek nem tudom, hogy mi volt a jelentése, de nem akartam megkérdezni tőle. Az ő stílusa, az ő ízlése, neki kell, hogy tetszen. Rövid, vállig erő, barna haja volt és fekete keretes szemüvege. Gyakran hordott magánál lapot, amire vagy rajzolt vagy szövegeket írt le. Sarah már csak ilyen, de én bírtam annak ellenére, hogy elég sok mindenben különböztünk. Nagyon jól kijöttünk.

-Halálra ijesztettél-motyogtam, miközben megpróbáltam lecsillapítani eszeveszetten dobogó szívemet.

-Ez volt a cél-mondta, majd leült mellém.-Kész az angol fogalmazásod?

-Azt hiszem igen, de inkább hagyjuk. Tanultál kémiára?

-Igen-mondta unottan.-Az a tanár mindig engem csesztett, amióta egyszer rossz dolgozatot írtam neki... "Sarah tanult!" "Sarah úgy látszik nem tanult!"-utánozta Kelemenné tanárnő hangját. Felnevettem.-De most nem?

-De igen-helyeseltem.

Percekig csend vett minket körül, aztán megérkeztek a többiek is. Na akkor sorjában mindenkit bemutatok nektek.

Kocsis Petra és Szilágyi Bianka (alias Bia) a legjobb barátnők. Amióta év elején megismerkedtek egymással és a két lány megtudta, hogy ugyanaz a kedvenc énekesük és a kedvenc bandájuk, szinte elválaszthatatlanok. Együtt járnak el koncertekre, suliban egész nap együtt vannak és minden szünetben mellettünk állnak. Nevetünk, tudjuk egymás titkait. Pontosabban azt is, hogy Petra bele van zúgva a spanyol származású, Alejandroba, aki cserediákként éli mindennapjait a 11. c osztályban.

Váradi Vivien vagy ahogy csak mi hívjuk Vivi az egyik legjobb barátnőm. Tudja szinte az összes titkomat és én is majdnem tudom az ő összes titkát. Az ízlésünk sok mindenben hasonlít, egyedül zenei téren különbözünk, de amúgy ott is van jó pár olyan eladó, akiket mindketten szeretünk.

Vivi egyébként olyan magas, mint én. Világos barna haja a derekáig ér le és általában vagy összeköti vagy kiengedi. Szürkéskék szeme van és amikor nevet kicsi apró ráncok jelennek meg a szeme alatt. Egyébként egy évvel idősebb tőlem, de hát az szinte nem is számít, hiszen jól kijövünk, megtaláljuk a közös hangot, tanácsokat adunk egymásnak, meghallgatjuk egymást, együtt tanulunk és igazából számomra csak ez számít. Az egyik legjobb barátnőm egyike és ő is humán tagozaton van.

Vajda Boglárka alias Bogi, szintén humán tagozatos barátnőm. Ő vele a nyáron ismerkedtem meg, sőt még akkor, amikor meg lettek a felvételi eredmények. Facebookon kezdtünk el beszélgetni és elég sokszor, később találkozókat is szerveztünk és már a gólyatábor előtt legjobb barátnők lettünk.

Boginak hosszú, a háta közepéig érő szintén világosbarna haja volt. Hozzá társult a türkiz színű szeme, ami nagyon szép. Arcára általában halvány sminket tesz, de ez inkább csak alapozó és szempillaspirál, de amúgy ennyi. Sosem szokta túlzásba vinni a sminket és ez egy jó tulajdonság. Ő is egy évvel idősebb nálam.

Na de még mindig nem értem a végére.

Nem hagyhatom ki a sorból természetesen Kardos Elizát sem, akit elég sokszor becézünk Liza becenéven. Vele is a suli előtt beszéltem először, facebookon megkeresett és elkezdtünk beszélgetni. Később a suliban elég sokszor kerültünk egymás mellé a szünetekben és kiderült, hogy nagyon sokban egyezik az ízlésünk. Ilyenek a könyvek, a zene és más egyéb. Na jó ő nem szereti az 1D-t annyira és jobban kedveli a fantasy könyveket, mint én, de nem szabad mindenben egyezni az ízlésünknek.

Egyébként olyan hosszú a haja, mint nekem. Derékig erő, de neki világosbarna haja van, míg nekem kávébarna. Érdekes zöldes árnyalatú szeme és általában kontaklencsét hord, nagyon ritka, amikor felveszi a szemüvegét. Bár azt szokta mondani, hogy otthon sosem használja a kontaklencsét, gondolom azért, mert a szeme elfárad egy egész kontaklencsében töltött nap után. De egy valamiben semmi nem akadályozhatja meg, amikor csak tud állandóan rajzol. Az élete szinte a rajz és sosem lenne képes arra, hogy feladja. Ez olyan, mint nekem az éneklés. Bolondulok érte.

Elizára, Bogira és Vivire mindig számíthattam. A legjobb barátnőim voltak, már majdnem több mint fél éve ismertem őket és annyira megszerettem őket, hogy most már egy nap is furcsa lenne anélkül, hogy ők nem lennének mellettem és nem hallanám, ahogy Liza minden témából a könyveknél jut ki, nem lehetnék ott, amikor Bogi támogat minket és felvidít akármilyen bajunk van és persze az is iszonyat furcsa lenne, ha nem beszélgethetnénk végig a fizika órákat Vivivel vagy nem lehetnék ott, amikor szünetekbe a korlátnak dőlve épp valami maradandó dologról elmélkedünk.

Igen és ennek a kis csapatnak én voltam a negyedik tagja. Hogy én milyen vagyok? Nehéz megmondani. Gyakran hordok álarcot az emberek előtt, ritkán mutatom meg az igazi személyiségem. Nem sok ember látott már be a páncélom mögé.

-Bella-szólalt meg Vivi.-nem akarom már most elrontani a kedved, úgyhogy kérlek ne fordulj hátra.

Barátnőm figyelmeztetése ellenére, így is, úgy is megfordultam. A lábam földbe gyökerezett, amikor megpillantottam Őt. Mint minden fiú ő is öltönyt viselt, kék nyakkendő lógott a nyakában. Sötétbarna haja mint mindig most is fel volt zselézve. Fekete ünneplő cipőt vett fel és akkor tette le a táskáját a mellettünk lévő asztalra, amikor felnéztem. És tudjátok mi volt az egészben a legrosszabb? Az, hogy még egy pillantást sem vetett a mi társaságunkra, pedig szinte ott ültünk mellette.

-Úgy érzem, hogy rohadt jó nap elé nézünk...-mondtam gúnyosan, majd végigpillantottam a társaságomon. Felkaptam a táskámat és besiettem a 102-es terembe vagyis a termünkbe. Már most elegem volt ebből a napból. Pedig ez még csak a kezdet volt.

Milyen lett? Véleményeket kérek! :)