2016. április 24., vasárnap

A szerelem száz színe (novella)

Sziasztok!:))

Újabb novella, mint ahogy ígértem is. :)) Viszont a The Whisperer blogom bezárta kapuit, sajnos semmi ötletem nem volt a folytatáshoz. Bocsánat érte, de én valahogy nem bírok a fantasy műfajban írni, így inkább megmaradok a romantikus regények, novellák műfajában. ;)
Jó olvasást!

xoxo Sky

A szerelem száz színe-olvasta el újra és újra a begépelt címet. Nem tudta eldönteni, hogy jó ötlet lenne ezzel a címmel beadnia a fogalmazását. A tanára azt várta el tőle, hogy egy személyes írással állítson be az órára és azt adja le. Ez egy pályázat volt, amely pályázat során az írás bekerülhet az iskola évkönyvébe, majd az iskola honlapjára, és nagy valószínűséggel egy országos novellaíró versenyre is.
Csak hát, Auróra nem hitt saját magában. Rengeteg embertől hallotta, hogy tehetsége van nemcsak az íráshoz, hanem a zenéhez is, de sosem volt biztos semmiben. Egyedül Viktor volt a biztos pont az életében a legjobb barátain és a szülein kívül.
Ezenkívül minden ingatag lábakon állt.
Kezdve a tanulmányi eredményével, amiben ha egyetlen hiba is csúszott, már rosszul érezte magát. Pedig tudta, hogy mennyire stresszel a dolgokon, nem akarta, hogy ilyen élete legyen, csak sajnos a természeténél fogva nem tudott máshogy viselkedni.
A szobája fa ajtaja halk nyikordulással nyitódott ki, majd megjelent a szanaszét álló hajjal rendelkező barátja, Viktor. Legjobb barátok voltak kiskoruk óta, és mindent megtudtak beszélni. Lehetetlen volt őket elszakítani egymástól, hiszen egymásért éltek.
Mégis amióta Aurora rájött egy-két dologra, a párosuk kezdett elhidegülni egymástól. És ezt Viktor is észrevette.
Viktor mindig is játékos, szeleburdi kisfiú volt, de miután betöltötte 16 életévét minden megváltozott rajta. Megizmosodott, magasabb lett, borotválkozni kezdett és hát természetesen a lányok is jobban felkeltették az érdeklődését. Bulizott, élte az életét. Úgy volt az élettel, hogy ha már csak egyszer élhet, akkor ki kell használni. Csakhogy nem számított arra a tényre, hogy sajnos az ember képes szerelembe esni.
Ez lett az ő sorsa is. Belebolondult Aurórába. Egyik este, amikor átment a lányhoz, és az éppen az ágyon olvasott egy rövidnadrágban és egy kinyúlt pólóban, meglátott benne valamit, amit addig nem. Látta gyönyörű szépségét, látta azt a bájt, amely miatt nap mint nap képes volt mosolyogni. Ez volt az a lány, akit mindennél jobban tisztelt és védelmezett. Bárki, ha a közelébe ment is, rögtön tett arról, hogy tisztességesen bánjon vele. A mindene volt.
Csakhogy most sem a legjobb állapotában érkezett meg a lányhoz. Kissé a pohár aljára nézett a barátaival, de ahhoz még elég józan volt, hogy tudja, mire készül az elkövetkezendő percekben.
De a lány látványa újra lesokkolta. Ott ült a gépe felett egy szál rövidnadrágban, meg abban a kinyúlt pólóban, amit egyszer a fiú szekrényéből csórt el, amikor nála volt. Viktor alig bírta levenni a szemét a lányról, ahogy az éppen nagyon koncentrált és valamit gépelt a laptopján. Ilyenkor volt igazán önmaga, mert az a lány volt, akibe Viktor annyira beleszeretett.
Auróra hangosan sóhajtva fordult el a gépétől, aztán meglátta az ágya mellett álló fiút és meglepett mosolyt villantott felé.
-Helló-köszöntötte, de miután nem kapott választ idegesen állt fel és pillantott a kissé illuminált állapotban lévő fiúra.-Mi a baj, Viktor?-kérdezte, majd mikor közelebb sétált megérezte az alkohol szagát.-Te ittál?
-Nem fontos-sóhajtott a fiú, majd a laptop felé biccentett, amelynek képernyőjén hosszú, tömött sorok sorakoztak egy szövegszerkesztőben.-Mit írsz?-kérdezte, mire a lány arcán halvány pír jelent meg.
-Ez semmi.
-Megnézhetem?-reménykedett Viktor, hogy valamivel eltudja kissé terelni mocskos gondolatait a lány hiányos öltözete miatt. A lány valamit biztos láthatott rajta, mert lassan ugyan, de bólintott és összefont karral kissé arrébb állt, hogy a fiú leülhessen a számítógépe elé.
Miután Viktor helyet foglalt, megköszörülte a torkát, de a szíve már rögtön azután hangosan dobogni kezdett, hogy elolvasta a címet.
-A szerelem száz színe-kezdett bele hangosan.-Van úgy, hogy az ember tűnődik élete hátralévő részének pillanatairól és semmi jót nem tud elképzelni. Pedig hihetetlen mennyiség dolgot elképzelhetünk, mint például a menyasszonyi ruhánkat, a házunkat, férjünk óvó karjait és természetesen azokat az apró pillanatokat is, amelyekért érdemes élni-olvasta, miközben apró pillantásokat vetett a tőle elforduló Auróra hátára.-Csak sosem biztos, hogy mennyire érdemes harcolni ezekért. Van, aki feladja már az első pillanatban, van, aki örökké harcol egy-egy kósza percért. És itt vagyok én, aki csak vár, aki nem tesz semmit, pedig az orra előtt van a lehetőség és mégsem szólal meg, csak némán bámulja a szeme előtt sodródó faleveleket. Azokat, amelyeket a szél a magasba repítve tovább visz. Érdemes nekem még harcolnom a szerelemért? Érdemes volna még élnem a lehetőségért? A szerelmek úgyis jönnek mennek, mégis mind más, mind különböző, valamelyik erősebb, mint a másik. De honnan tudhatom, melyik a legerősebb, amelyiket nem szabad elengednem? A szerelem száz színe közül honnan tudhatom, hogy melyik hoz számomra boldogságot? Nem könnyű megtalálni a tökéletes embert, de ha egyszer megtalálom, nem engedem. És kedves olvasó, felteszed nekem a kérdést, hogy én megtaláltam-e. Nos igen, megtaláltam, csakhogy számomra ez a szerelem lehetetlen.
Viktor meglepődve olvasta végig az előbbi sorokat, amelyek végén a kurzor villogott, jelezve, hogy Auróra nem írt többet a fájlba. A fiú el sem hitte, amit olvasott. Tudta, hogy min kell dolgozni éppen a lánynak és így tisztában volt azzal, hogy személyes hangvételű fogalmazásába igazat kell írnia.
Soha sem hitte volna, hogy annyira féltékeny lesz, mint akkor, de ökölbe szorított kézzel próbált lehiggadni, hogy ne ordítva próbálja kiadni a fájdalmát a nagyvilágba. Egy biztos, ha most itt lennének Auróra szülei és ő kiborulna, biztos többet be nem tehetné a lábát a házba.
A lány pirulva fordult el tőle, hogy még véletlenül se lássa Viktor reakcióját, de meglepetés érte, amikor a fiú némán ült mögötte hosszú percekig. Szerelmes volt belé, nem bírta volna csak úgy elengedni a fiút, mellette akart volna maradni bármilyen módon.
-Szeretsz valakit?-kérdezte halkan Viktor, miközben továbbra is a gép képernyőjét bámulta.
A lány először nem tudta, hogy mit válaszoljon, de végül válaszolt a kérdésre.
-Igen, de a srác sosem venne észre engem-hajtotta le a fejét.
-Akkor az egy jó nagy barom-motyogta teljesen lesújtva a fiú, miközben beletúrt a hajába.-Bárcsak hamarabb tudtam volna ezt...
-Hogy érted ezt?-fordult felé értetlenül Auróra.
-Nem érdekes-legyintett egyre ingerültebben a fiú, majd felpattant az ágyról és elindult kifelé a lány szobájából, de az ajtónál megtorpant.-Teljeséggel idióta az a barom, ha nem veszi észre, mennyire gyönyörű vagy.
Auróra hangosan kapott levegő után, mikor értelmezte legjobb barátja elejtett szavait, és nem tudta, mire vélni. Hiszen a fiú a mindig csajozós Viktor volt, aki kiskora óta húgaként kezelte és ő csak titokban lett szerelmes a védelmezőjébe. Most mégis el sem hitte, hogy mire vélje Viktor reakcióját. Nem tudta, nem értette, hogy mi folyik körülötte.
A fiú vállára helyezte a kezét, hogy megállítsa a távozásban. Nem akarta hagyni, hogy magyarázat nélkül kilépjen az ajtaján, mert nagy valószínűséggel többet nem jelenne meg náluk. És ő szerette a fiút, nem akarta elengedni őt.
Viktor kissé értetlenül fordult meg, hogy megpillanthassa a lányt, akinél már régóta otthagyta a szívét. Megtiport arccal vette észre a lány érdeklődő és értetlen arcát. Auróra szemei kissé elhomályosultak és innen a fiú már tudta, hogy a lány lassan sírni kezd. Nem akarta így látni, ezért karjaival a lány dereka után nyúlt és szorosan magához láncolta, hogy még véletlenül se lásson le az arcára.
Auróra szipogni kezdett, ahogy Viktor keze a gerince mentén simogatta a hátát. Kellemes bizsergés követte az érintéseket, és alig bírta megállni, hogy ne sírja el magát a gyengédségtől, amellyel a fiú védelmező ölelésébe vonta.
-Miért kell ennyire nehéznek lennie?-suttogta alig hallhatóan, de a fiú még éppen meghallotta és kíváncsian tolta el magától a lányt, aki nagyot sóhajtva hajtotta le a fejét.-Bárcsak észrevennéd...
-Mit kellene?-értetlenkedett Viktor és egyre jobban bepánikolt. Nem volt értelme Auróra mondatainak, nem volt értelme az egész helyzetnek.-Mondd el nekem, Auróra, nem értem, mire gondolsz.
-Én sem értem, hogy miért nem vetted észre, hogy beléd szerettem-rebegte a lány. Viktor nem bírta felfogni a vallomást. Évekig abban a nyomorúságos hitben volt, hogy ő, a srác, aki folyton bulizik és iszik nem tudja meghódítani a legjobb barátja szívét, most mégis kiderült, hogy minden rossz tulajdonsága ellenére, a lány mégis beleszeretett.
Lehetséges lenne az, hogy a szíve menten kiszakad a mellkasából? Lehetséges, hogy minden bugyuta kérdésre, amelyet feltesz neki, vakon igent mondana, hogy minden kérését szó nélkül teljesíteni csupán egy dologért: a lány szerelméért?
Igen. A válasz erre igen volt. Mert Viktor nem tudta elképzelni az életét a lány nélkül. Teljesen beleőrült volna abba, ha a lányt elveszíti. És most itt volt az alkalom, hogy ezt be is bizonyítsa neki.
Elkapta a lány derekát, karjait köré fonta, arcát a lány feje mellé hajtotta, és hangosan ki-be lélegzett attól az idegességtől, ami akkor feszítette a mellkasát. A lehelete súrolta a lány arcát, amelytől Auróra egész testében megborzongott. Sosem volt még egyikőjük sem ilyen közel ahhoz, hogy elszakadjon nála az a bizonyos cérna, de Viktor ki akarta élvezni, hogy a karjában tarthatja a lányt, mert nem tudta, milyen jövőjük lesz ezután.
De elszánta magát, hogy nem titkolja tovább a szerelmét, ezért ott abban a pillanatban, színt vallott és nemcsak a lánynak, de saját magának is.
-Nem vagyok mindig jó ember, de mindent megtennék azért, hogy téged biztonságban tudjalak. Szeretlek, és fontosabb vagy nekem a világ összes dolgánál és kibaszottul szeretném, ha melletted ébredhetnék és azt is, hogy csak az enyém legyél-mormolta Viktor.
Auróra nem bírta tovább, hangosan zokogni kezdett. Nem bírta elviselni a tényt, hogy évek óta kerülgetik egymást, és csak egy véletlen beszélgetés miatt jöttek elő belőlük az elfojtott érzelmek. Auróra elszakította magát a fiú ölelésétől és belenézett könnyektől homályos tekintetével a fiú szemébe. Látta, hogy ő neki is csillog kissé a szeme, emiatt még jobban sírni kezdett, de ajkát a fiúéhoz érintetette. Sosem csókolózott még ezelőtt, de most nem tudta volna elképzelni ezt a pillanatot anélkül, hogy ajkai nem érinthetik Viktorét.
A fiú kissé döbbenten figyelte a lány reakcióját, de aztán minden tiltakozás nélkül csókolt vissza. Többé már nem kellett félnie attól, hogy a lány nemet mond neki. Legalábbis egészen addig bízhatott ebben, amíg nem csinál valami hülyeséget. Tisztelte a lányt, mindennél jobban szeretett volna vigyázni rá.
De az önuralma a föld alatt volt kilométerekkel lejjebb.
Felkapta a lányt az ölébe, aki a dereka köré fonta a lábát. Így ültek le az ágyra, ahol tovább csókolóztak, és bár a fiú alig tudta visszafogni magát, nagyon jól tudta, hogy nem szabad sietni. Elvileg mire való a sietés? Semmire. Itt áll előttük egy egész élet, még az is lehet, hogy évek múlva is együtt ülnek majd kézenfogva közös házuk teraszán. A jövő kifürkészhetetlen, soha senki nem tudhatja biztosan, hogy mi fog történni évek múlva.
Auróra még mindig remegett a boldogságtól, amely körbevette. Nem ilyennek képzelte a csókolózást, álmaiban nem hitte, hogy ennyire boldog lehet egyetlen csóktól. A képzelete mégis elindult az agya hátsó zugában és egy kerek egész megfogalmazott szöveggé állt össze.
Leállította Viktort, majd gyorsan lehuppant a gép elé, miközben érezte magán a fiú értetlen tekintetét.
-Mi a baj?-kérdezte tőle Viktor.
-Csak le kell írnom valamit.
És gépelni kezdett:
Legalábbis hosszú ideig azt hittem, hogy lehetetlen, hogy ő is szeressen, de ha harcolsz érte, akkor minden megváltozik. Minden virág kinyílása egy-egy boldog percet eredményez. És hogy mi az, amitől olyan sokszor megdobbanhat a szívünk? A mosolya. A mosoly, amitől a világon minden a legszebb.
A szerelem száz színű, néha fekete, néha világos, néha pedig színes fergeteg. Mint a hulló levelek egyszer ők is tönkremehetnek, de mikor tavasszal a virág újra nyílni kezd, emlékezz arra, hogy az élet mindig is lehet szebb a feketeségtől.

Eközben Viktor keze újból köré fonódott és alig bírta ki, hogy ne remegjen a keze a billentyűzet felett.
-Azt hiszem, a miénk is száz színű lehet-suttogta a fiú és a lány mosolyogva jött rá, hogy mennyivel szebb lesz az élete, ha az ő szívében is kinyílik a száz színű virágtenger.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése