Nos eljött az idő, hogy tényleg fel kell tennem nektek a kérdést: szeretnétek, ha folytatnám a történetet? Mármint nem kapok visszajelzéseket, és egy idő után ez már tényleg zavar. :( Tényleg sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem szeretném úgy folytatni, ha senkinek nem tetszik. Ehhez kapcsolódik az is, hogy oldalt tudtok szavazni a Facebook-csoporttal kapcsolatban. Ha 10-nél többen lesztek, akik igennel szavaztok, megcsinálom a csoportot.
Nem szeretnék most többet mondani erről, viszont szeretnék kitartást kívánni nektek a sulihoz most, hogy hamarosan vissza kell térni az iskolapadba.
Jó olvasást kívánok!
xoxo Sky
A part nyüzsgő fergetege körülvett minket, miközben egy pokrócon feküdtünk a barátaimmal. Éppen egy kártyajátékot játszottunk, ami nekem még mindig nem ment, ezért én feladtam, és inkább elővettem a telefonom.
Két napja vagyunk itt. Tegnapelőtt este lettem rosszul, és akkor láthattam Zoli olyan oldalát, amit eddig nem figyelhettem meg. Hihetetlen volt, hogy akkor először éreztem úgy, hogy visszakaptam a legjobb barátomat. Az érintése elárulta, hogy félt engem, hogy óvni akar, hogy figyelni akar engem. A tekintetében a sebezhetőség ütötte fel a fejét, és fájdalmasan tekintett végig rajtam, miközben a karjai között tartott. „Mi történt veled, te lány?”-kérdezte a tekintete, de aztán hirtelen elengedett.
Üresnek éreztem magamat karjai nélkül, de én is hátráltam egy lépést. Nem tudtam, hogyan kellene viselkednem vele ezek után. Esetleg legyek kedves hozzá? Beszéljünk a régmúlt sérelmeiről? Vagy hagyjuk inkább a fenébe az egész dolgot? Nem lépett hozzám, kerülte a tekintetem, mégis halkan megkérdezte, hogy minden rendben van-e.
Hogy kérdezhet ilyet?-kaptam levegő után.-Hogy kérdezheti meg, hogy minden rendben van-e? Hát nem látja, mennyire el vagyok keseredve, mennyire törékeny vagyok?
Miután nem szólaltam meg, felpillantott rám, és észrevette, hogy valami nincs rendben. Rögtön tudta, hogy valami baj van, miközben én az összeroppanás szélén álltam. A legjobb barátom, akit három évvel ezelőtt elveszítettem, most itt állt előttem, és az előbb a karjai között voltam; a srác, akinek tetszettem, az előbb a bizalmamat tesztelte, és nekem kell vezetnem a tábort, miközben minden egyes nyilvános szereplés elől elmenekülnék innen. Nem hiszem, hogy érdemes megkérdezni, jól vagyok-e.
-Nem, nincs. Semmi nincs rendben-sírtam el magam, és minden erőfeszítésem ellenére a karjába vetettem magam. Hiába tudtam, hogy az előbb az a gyengéd ölelés, az érintések az arcomon, a simogatás a hajamon a körülöttünk lévő embereknek szolgált műsorként, mégis vágytam rá, hogy visszakapjam a pillanatot. Azt a pillanatot, amikor hittem abban, hogy visszatért a régi énje.
Zoli teste megdermedt, amikor átkaroltam, de pár pillanat múlva kezeit összekulcsolta a hátamon. Közelebb húzott magához, miközben elkezdte simogatni a hátamat. Szürreális volt, hogy pont az ő vállán sírom ki magam. Saját magamon nevettem a gyengeségem miatt, de kit érdekelt, amikor újra itt volt és megengedte, hogy átöleljem?
-Shh, nincs semmi baj-suttogta, miközben újból végigsimított a gerincemen.-Luca, szeretném, ha elmagyaráznád, mi történt.
Nem akartam neki elmondani. Nem kellene tudnia a pánikrohamomról, nem muszáj tudnia a múltról. És főképp nem tartozott rá a Marcival való kapcsolatom. Pedig akármennyire is tudom, tudtam, hogy most játszik, hinni akartam abban, hogy ez az egész igazi, valós.
De mielőtt bármit is kinyöghettem volna, az ajtóban megjelent az ideges Marci, én pedig levegő után kaptam. Ramaty állapotban volt, zihált, szeme zavart volt, és úgy nézett körbe, mintha valamit nagyon keresne. Amikor megtalált engem, még levegőt is elfelejtett venni, majd közelebb lépett hozzánk. Eközben Zoli keze megdermedt a derekamon, és védelmezően ölelt magához. Ajkaival a hajamba csókolt, és megnyugtató szavakat mormolt.
Mikor Marci meglátta bensőséges ölelésünket, megtorpant. Az arcából még jobban kiszökött a vér, és az eddig vörös arca hófehérré vált. Száját összeszorította, teste mellett a keze ökölbe szorult, eközben én észrevettem, hogy a tanárok és a folyamatosan beérkező csapatok minket figyelnek. Hallottam a suttogásokat, a fényképezőgépek kattanását. Nagyszerű, hamarosan ez mind a neten lesz.
-Luca, beszélhetnénk?-kérdezte halkan Marci.
-Marci, én nem akarok erről veled beszélni, oké?
Szemei dühösen villantak az engem ölelő Zolira, majd vissza rám.
-Már mindent értek. Ezzel a bájgúnárral voltál együtt már akkor is, amikor én elhívtalak randizni, csak éppen nem akartál róla beszélni. Vagy titkol az egész ország elől ez az idióta?-nézett Zoli szemébe.
Zoli keze ökölbe szorult a hátamon, majd eltolt magától, és a háta mögé kényszerített. Félelmetesen közelített Marci felé, arca megkeményedett az elfojtott dühtől, miközben ökölbe szorította a kezét a teste mellett. Levegő után kaptam, a mellkasomban a szívem eszeveszetten dobogni kezdett. Rájöttem, mit tervez.
Egyelőre csak körbe-körbe sétált körülötte, mintha felmérné a prédáját, mielőtt ráugrana. Alaposan végignézett rajta, megnézte magának a fiút, majd mellé lépett, és rám nézve a fiúra mutatott. Még ilyen távolságra is láttam, ahogy a nyakán kidülledtek az erek a dühtől.
-Bántott?-kérdezte halál komolyan.
-Nem, ő csak...
-Hozzád ért?
-Nem, Zoli, ő...-kezdtem, de újra közbe vágott.
-Mondott valamit?
-Nem, csak túlságosan kíváncsiskodott és...
-Kényelmetlenül érezted magad mikor kérdezett?
-Zoli, hagyd-legyintettem, miközben közelebb léptem hozzá.-Nem számít, mi történt.
-Ó, dehogynem számít-kiáltott fel dühösen. Még távolról is láttam, ahogy Marci összerezzent, és nem tagadom én is megijedtem, amikor Zoli megszólalt. Mögöttem mindenki idegesen, visszafojtott lélegzettel hallgatta a szavait.-Az előbb szinte pánikszerűen menekültél ki abból az épületbél, és kicsi kellett ahhoz, hogy be ne verd a fejed a földbe. A barátnőm vagy, márpedig ha valaki mond valamit a barátnőmnek, amivel megbántja őt, akkor igenis beszélnem kell azzal a seggfejjel, aki megbántotta.
A hátam mögött pillanatok alatt elindult a suttogás, az újabb kattanások, és persze folyamatosan megismételték Zoli szavait. Voltak, akik a bandatársaitól várták el az információmorzsákat, de ahogy hallottam egyiken sem válaszoltak, talán ők is épp úgy ledöbbentek az előbbi jelenet láttán, mint én.
-Hogy minek neveztél?-fordult felháborodottan Marci Zoli felé.
-Ó, nagyon jól hallottad-morogta.-Mégis mit gondolsz, megúszhatod, hogy felidegesítetted Lucát? Nem láttad, milyen állapotban van még most is? Remeg, mint a nyárfalevél, és akkor is remegett, amikor elkaptam mielőtt elesett volna. Úgyhogy, haver, jó magyarázatot találj ki annak érdekében, hogy ne verjem szét a képed-lépett fenyegetően közelebb hozzá. Még jobban megijedtem, mint az előbb, és megint megremegett a térdem, de közelebb léptem hozzá, megérintettem a karját, és gyors légzéssel felpillantottam rá.
Ideges tekintete, rögtön ellágyult egy kicsit, mikor meglátott. Kezeivel közelebb húzott magához, hogy megnyugtasson, de akkor nem igazán tudtam megnyugodni. Sejtettem, hogy ez az egész csak hazugság volt, hogy csak megjátszotta magát előttem és az egész világ előtt. Nem lehetett túlságosan beleélnem magamat ebbe, mert nem volt valós.
-Még te beszélsz? Én tudom, milyen fájdalmas élete volt. Tudok a pánikbetegségéről, tudok mindenről, mégsem mondja el, hogy hogyan alakult ki ez nála. Az titok. Velem ellentétben remélem neked legalább elmondja-mordult fel Marci.
Zoli karja megfeszült körülöttem, és tudtam, hogy innen már nincs menekvés. Megtudta azt, amit nem volt szándékomban elárulni neki. Most viszont megtudta a múltamat, amelyet el akartam titkolni előle. Halványan megcsókolta a homlokomat, mielőtt elárulta volna magát, majd nyugodt hangon megszólalt.
-Ha még egyszer megbántod, nem szabadulsz meg ilyen könnyen tőlem.
A tanárok végighallgatták a vitánkat, de nem szóltak bele, és addig nem is fognak beleszólni, míg el nem durvul a helyzet. De úgy látszik egyelőre nem lesz belőle komolyabb baj, legalábbis sikerült visszafogni Zoli indulatait.
Engem viszont nagyon zavart, hogy mindenki fül-és szemtanúja volt ennek a beszélgetésnek. Nem akarom kiteregetni a szennyesünket a világnak, de ez akkor megtörtént, a netre is felkerült az egész, és hamarosan elárasztották a Facebookot, a Twittert és az Instagrammot a képek, nekem pedig el kellett viselnem a tinilányok beszólogatását. Fájdalmas volt, de túléltem.
Miután Marci elviharzott, Zoli kézen fogott, majd intett a barátainak, én meg az enyéimnek. Nem akartam három fiúval együtt lenni a házunkban, márpedig volt arról sejtésem, hogy Zoli szó szerint dühöngeni fog a házban. Nem eresztette el a kezemet, rákulcsolta az ujjait és egészen a házunkig szorította. Érintéséből éreztem, mennyire feszült, mennyire ideges. És ezt nemcsak én vettem észre, hanem a Memory többi tagja, és a lányok is.
A ház ajtaját elemi erővel vágta be maga előtt, még a falak is beleremegtek. Amint beértünk, elengedte a kezemet, majd nekitámaszkodott a hálóban lévő bútornak. A srácok bementek mögötte, majd lehuppantak az ágyára. Én pedig leültem az enyémre, a lányok pedig mellém.
Mindannyian némán meredtünk magunk elé, valószínűleg magunkban mindannyian ugyanazokat a pillanatokat pörgettük vissza, amikor Zoli kiállt mellettem. Magam sem hittem volna el, ha valaki azt mondja nekem, hogy ma ő fog megvédeni, akkor szó szerint a képébe röhögtem volna. Sosem hittem volna, hogy pont ő lesz az, aki nekiesik így valakinek miattam. De úgy látszik nemcsak nekem nem jutott ez eszembe.
Egy idő után megfordult, és idegesen a fiúkra nézett.
-Ez a seggfej jól felidegesített, de legalább kialakult a pletyka, amire vártunk.
-Zoli, tudod, hogy nem kellene ezt csinálnod?-kérdezte halkan Peti.
-Tudod nagyon jól, hogy miért kell megtennem.
Dühösen pillantottam fel, és most éreztem erőt magamban ahhoz, hogy fellázadjak egy kicsit ellenük.
-Jó lenne, ha mindent elmagyaráznátok, mert nekem nem esik le a dolog-mondtam felháborodva.
-Most kérlek, hagyj békén, Luca. Nem akarok ordítozni veled-mordult rám Zoli.
Azután elhagytam a szobát, és nem is szóltam hozzá. Bár ő sem nagyon próbálkozott a beszélgetéssel. Két napig ez volt a felállás, az emberek előtt megpróbáltuk alakítani a szerelmes párt, bár még mindig nem tudtam, miért is kell csinálnom, és a lányok is csak találgatták a megfelelő indokot erre a sületlenségre.
Most hogy itt vagyunk lent a parton meglepően furcsa az, hogy mennyire szeretném, hogy valós legyen a kapcsolatunk. Itt fekszik mellettem, a hasán és tekintetével engem figyel, a hajamat piszkálja és pimaszon vigyorog rám. A gyomrom remeg a kellemes érintéstől, miközben jólesően behunyom a szemem. Magam mellé dobom a telefonom és közelebb húzódok Zolihoz, ő pedig átölel a karjaival, homlokát az enyémnek dönti.
Két napja jártunk együtt a nyilvánosság előtt, de eddig még nem csókolt meg, reménykedek benne, hogy egyelőre nem is fog. Könnyebben fog így menni, hogy megszokjam. Nem vagyok valami jó színésznő, de abban biztos vagyok, hogy valódi érzelmeimnek köszönhetően el tudom játszani a szerelmes tinit. Ő meg tökéletesen alakítja a szerelemtől elvakult férfit, aki legjobban csak arra vágyik, hogy imádott kedvesével legyen.
Csakis a legjobb barátaink tudtak őrült tervünkről, és ők sem voltak oda az ötletért. A lányok nem értettek semmit, de én se nagyon, a fiúk meg vagy nem foglalkoztak vele vagy csak nagyon ügyesen titkolták, hogy nincsenek oda érte.
Mielőtt egy szép napunk lehetett volna, Anna idegesen leült mellénk. Tekintetével került nemcsak engem, hanem Zolit is, amiből csak arra tudtam következtetni, hogy megtudott valamit Marcival kapcsolatban. Megkértem rá tegnap, hogy próbáljon meg kideríteni valamit, és úgy látszik sikerrel járt. És az arcából ítélve nem jó híreket kapott.
-Mi történt, Anna?-kérdeztem felülve.-Mit tudtál meg?
-Ööö...-pillantott Zolira, aki még mindig mellettem feküdt.-Négyszemközt lehet jobb lenne.
-Nekem aztán mindegy, miről van szó-rántotta meg a vállát Zoli.
Anna segítségkérően rám pillantott, mire én megvontam a vállam és ő belekezdett.
-Nem tudom, hogyan lehetne ezt jól tálalni, de Marci egyik haverja elkotyogta magát az ismerősömnek, és kiderült, hogy...-habozott, miközben lesütötte a szemét.-Hogy Marci fogadásból barátkozott veled.
A hangulatunk szabályosan a legrosszabbra változott, megfagyott a levegő körülöttünk, én pedig teljesen megdermedtem. Sosem hittem volna el, hogy ilyen drámába csöppenek majd, és sosem képzeltem volna el Marciról, hogy képes ilyenre. Szinte elsírtam magam, annyira elkeserített a tudat, hogy megint csak átvágtak engem. Egyáltalán miért tette ezt? Miért kellett ezt csinálni? Megint átver valaki, megint beleestem egy idióta csapdájába, amibe nem kellett volna.
Könnyes szemekkel bámultam magam elé, miközben idegesen beletúrtam a hajamba. Ekkor erős karok öleltek magukhoz hátulról. Zoli. Tudtam, hogy megint csak játszik az embereknek, de örültem, hogy a karjaival erősíti a hitemet, és tartja bennem a lelket.
Az első évben érdekbarátok próbálkoztak a közelembe férkőznie, de mindegyik csakis azért próbálkozott nálam, hogy talán kapcsolatba tud majd lépni Zolival. Hát nem jött össze a tervük. Egy idő után már nem érdeklődtek felőlem, nem is jöttek a közelembe. Jó egy évvel azután, hogy a srácok részt vettek a műsorban, már nem foglalkoztak velem a suliban. Addigra már kiderült, hogy nem tartottuk a kapcsolatot. Nem is akartam, hogy ilyen emberek vegyenek körül. Jó volt nekem a saját utamat járnom, miközben a hazugságok elkerülték az életemet. A lányok voltak csak nekem, és nem is volt szükségem másra, legalábbis szerintem, a pszichológusom teljesen máshogy gondolkodott, mint én. Ő azt javasolta, hogy keressek minél hamarabb barátokat, minél hamarabb kerüljek be egy közösségbe, lépjek be az iskolaújságba, ha olyan jól írok, vegyek részt az iskola életben.
Nos most nagyon büszke lenne rám. Nem sírok, nem ejthetek egyetlen könnycseppet sem, mert akkor megkapnák, amit akarnak. Nem fogok sírni.
Zoli a mellkasára húzta a fejemet, és hagyta, hogy beszívjam az illatát. Nem tudom, miért csinálja ezt, de örülök, hogy mellettem van. El sem tudja képzelni, mennyi erőt ad a jelenléte. Gyűlölni akartam, gyűlölni szerettem volna a férfit, aki belőle lett, de képtelen voltam nem szeretni a gyomrom mélyéig hatoló gyönyörű kék szemét, és gyengítő mosolyát. Itt lelem a végem, ha nem fordítom el a fejemet.
-Megtudtál meg valamit?-kérdeztem halkan és higgadtan.
-Egyelőre csak annyit, hogy a fogadást, Magyar Dáviddal kötötte. A tétről se tudok sok mindent, de a fogadást elvesztette, hiszen az volt a feladata, hogy magába bolondítson téged.
Megráztam a fejem. Magyar Dávid, a focicsapat kapitánya volt, és imádta a jó kis fogadásokat. Folyamatosan megaláztatta a suli jó néhány diákját, és úgy látszik itt volt az ideje, hogy velem is kikezdjen. Eddig még apró csínytevésekről hallottam, mint például megcsókolni egy lányt az iskola folyosóján, egy matek órára beülni alsógatyába, satöbbi... De az érzelmeket sosem keverte bele a fogadásba, miért pont nálam kellett ezt tennie?
Peti, Levi és Zoli összenéztek. Éreztem a feszült légkört, a pillantások jelentőségét. Vajon tudnak valamiről?
Egy pillanattal később mindannyian felálltak, és belevetették magukat a vízbe. Meglepő gyorsasággal úsztak a tó közepe felé, hogy még véletlenül se hallja meg őket senki. Amint egy bizonyos távolságra kerültek az emberektől, egymás felé fordulva kezdtek beszélgetni. Zoli hosszasan magyarázott valamiről, miközben idegesen mutogatott. A másik két fiú időnként beleszólt a mondandójába, majd inkább csak bólogattak.
Vajon miről szólhat ez a hirtelen jött csapatmegbeszélés?
-Ezek jól itt hagytak minket-mutatott a fiúkra Vera.-Nem hiszem el, hogy a Memoryval megyünk strandra, és szinte még semmit nem beszélgettünk velük.
-De nem is nagyon ismerjük őket, Vera-szólt neki Beka.-Közülünk csak Luca ismeri jól őket.
-Csak Levit és Zolit, de ők nem olyanok, mint régen. Levi mindig is ugratta a legjobb barátait, most sokszor látom komolynak. Zoli meg... Zolira rá sem ismerek, mintha nem is ismertem volna ezt a fiút.
-Ööö... Luca, ti egyébként csókolóztatok már valaha?-kérdezte Anna félénken.-Mármint ezt sosem említetted.
Igazuk van. Meséltem a kezdetekről, hogy szerelmes voltam belé, de túl fájdalmas volt arról beszélni, mi történt az utolsó közös napunkon. Persze összességében mindenkinek elmondtam, még a pszichológusomnak is, de sosem mondtam el senkinek, pontosan mit mondtam akkor, és hogy ő mit mondott. Senki nem ismerte a részleteket, csakis én és persze ő. Csakis ránk tartozott a múlt ezen része, de úgy gondoltam ideje volt annyi idő után kiteregetni a múltam részét, és itt voltak a megfelelő személyek ahhoz, hogy kiadhassam magamból a fájdalmamat.
Először rájuk néztem, majd Zolira pillantottam.
A múlt még mindig fáj, de három éve történt. El jött az ideje, hogy túlléphessek azon a napon. El kell mondanom nekik, mi történt akkor.
Mielőtt bármit is mondhattam volna feltett kérdésükre, egy kéz érintette meg a vállamat, és én felpillantottam a fiúra. Egy pillanat alatt ugrottam talpra, miután felismertem...
Egy, a Szántó Zoli és Papp Luca kapcsolatáról szóló blogbejegyzés:
Egy név, amit mindenki ismer. Egy fiú, akibe minden magyar tinilány szerelmes.
Nos kivétel én. Oké, hogy helyes és kedves, de lányok, azért többet kellene tudni erről a fiúról. Nemcsak a csomagolás a fontos, hanem a belső is. Első pillanatban mikor ránéztek egy kisfiús mosolyú srácot láttok, de közben a külső mögött ott lapul a szíveket összetörő macsó. Milyen érdekes, ugye? Hogy hogyan vettem én ezt észre?
Megfigyeltem.
Ha láttátok már színpadon sztárként vagy az utcán hétköznapi emberként, tudjátok, hogy Szántó Zoli nem egy átlagos fiú. Menő bőrkabátjáról, kisfiús mosolyáról és folyton felzselézett hajáról bárki felismerné őt. DE... Ez csak a külseje. A belső tulajdonságai a színpadon néha előjönnek, de vajon mennyi minden lehet még ennek a fiúnak a szívében és a lelkében?
Bár sok mindennel nem szolgálhatok az ifjú titán életével kapcsolatban, de egy valamit biztosan elmondhatok nektek... Tinilányok felkészültetek? Oké, nos... A szívtipró többé már nem szingli. Bizony-bizony. Szántó Zoli becsajozott és hát ki más lett az áldozata? Az állítólagos gyerekkori legjobb barátnője, a titokzatos Luca.
Egy belső infósom elmondása alapján nagyon összemelegedett a párocska, Zoli még meg is védte a lányt egy fiútól. Az ügyről nem igazán sokat tudok mesélni nektek, és hogy mi lehet még ebből azt sem tudom. Egy biztos, kíváncsi vagyok a folytatásra...
Vermes Lilla
Két napja vagyunk itt. Tegnapelőtt este lettem rosszul, és akkor láthattam Zoli olyan oldalát, amit eddig nem figyelhettem meg. Hihetetlen volt, hogy akkor először éreztem úgy, hogy visszakaptam a legjobb barátomat. Az érintése elárulta, hogy félt engem, hogy óvni akar, hogy figyelni akar engem. A tekintetében a sebezhetőség ütötte fel a fejét, és fájdalmasan tekintett végig rajtam, miközben a karjai között tartott. „Mi történt veled, te lány?”-kérdezte a tekintete, de aztán hirtelen elengedett.
Üresnek éreztem magamat karjai nélkül, de én is hátráltam egy lépést. Nem tudtam, hogyan kellene viselkednem vele ezek után. Esetleg legyek kedves hozzá? Beszéljünk a régmúlt sérelmeiről? Vagy hagyjuk inkább a fenébe az egész dolgot? Nem lépett hozzám, kerülte a tekintetem, mégis halkan megkérdezte, hogy minden rendben van-e.
Hogy kérdezhet ilyet?-kaptam levegő után.-Hogy kérdezheti meg, hogy minden rendben van-e? Hát nem látja, mennyire el vagyok keseredve, mennyire törékeny vagyok?
Miután nem szólaltam meg, felpillantott rám, és észrevette, hogy valami nincs rendben. Rögtön tudta, hogy valami baj van, miközben én az összeroppanás szélén álltam. A legjobb barátom, akit három évvel ezelőtt elveszítettem, most itt állt előttem, és az előbb a karjai között voltam; a srác, akinek tetszettem, az előbb a bizalmamat tesztelte, és nekem kell vezetnem a tábort, miközben minden egyes nyilvános szereplés elől elmenekülnék innen. Nem hiszem, hogy érdemes megkérdezni, jól vagyok-e.
-Nem, nincs. Semmi nincs rendben-sírtam el magam, és minden erőfeszítésem ellenére a karjába vetettem magam. Hiába tudtam, hogy az előbb az a gyengéd ölelés, az érintések az arcomon, a simogatás a hajamon a körülöttünk lévő embereknek szolgált műsorként, mégis vágytam rá, hogy visszakapjam a pillanatot. Azt a pillanatot, amikor hittem abban, hogy visszatért a régi énje.
Zoli teste megdermedt, amikor átkaroltam, de pár pillanat múlva kezeit összekulcsolta a hátamon. Közelebb húzott magához, miközben elkezdte simogatni a hátamat. Szürreális volt, hogy pont az ő vállán sírom ki magam. Saját magamon nevettem a gyengeségem miatt, de kit érdekelt, amikor újra itt volt és megengedte, hogy átöleljem?
-Shh, nincs semmi baj-suttogta, miközben újból végigsimított a gerincemen.-Luca, szeretném, ha elmagyaráznád, mi történt.
Nem akartam neki elmondani. Nem kellene tudnia a pánikrohamomról, nem muszáj tudnia a múltról. És főképp nem tartozott rá a Marcival való kapcsolatom. Pedig akármennyire is tudom, tudtam, hogy most játszik, hinni akartam abban, hogy ez az egész igazi, valós.
De mielőtt bármit is kinyöghettem volna, az ajtóban megjelent az ideges Marci, én pedig levegő után kaptam. Ramaty állapotban volt, zihált, szeme zavart volt, és úgy nézett körbe, mintha valamit nagyon keresne. Amikor megtalált engem, még levegőt is elfelejtett venni, majd közelebb lépett hozzánk. Eközben Zoli keze megdermedt a derekamon, és védelmezően ölelt magához. Ajkaival a hajamba csókolt, és megnyugtató szavakat mormolt.
Mikor Marci meglátta bensőséges ölelésünket, megtorpant. Az arcából még jobban kiszökött a vér, és az eddig vörös arca hófehérré vált. Száját összeszorította, teste mellett a keze ökölbe szorult, eközben én észrevettem, hogy a tanárok és a folyamatosan beérkező csapatok minket figyelnek. Hallottam a suttogásokat, a fényképezőgépek kattanását. Nagyszerű, hamarosan ez mind a neten lesz.
-Luca, beszélhetnénk?-kérdezte halkan Marci.
-Marci, én nem akarok erről veled beszélni, oké?
Szemei dühösen villantak az engem ölelő Zolira, majd vissza rám.
-Már mindent értek. Ezzel a bájgúnárral voltál együtt már akkor is, amikor én elhívtalak randizni, csak éppen nem akartál róla beszélni. Vagy titkol az egész ország elől ez az idióta?-nézett Zoli szemébe.
Zoli keze ökölbe szorult a hátamon, majd eltolt magától, és a háta mögé kényszerített. Félelmetesen közelített Marci felé, arca megkeményedett az elfojtott dühtől, miközben ökölbe szorította a kezét a teste mellett. Levegő után kaptam, a mellkasomban a szívem eszeveszetten dobogni kezdett. Rájöttem, mit tervez.
Egyelőre csak körbe-körbe sétált körülötte, mintha felmérné a prédáját, mielőtt ráugrana. Alaposan végignézett rajta, megnézte magának a fiút, majd mellé lépett, és rám nézve a fiúra mutatott. Még ilyen távolságra is láttam, ahogy a nyakán kidülledtek az erek a dühtől.
-Bántott?-kérdezte halál komolyan.
-Nem, ő csak...
-Hozzád ért?
-Nem, Zoli, ő...-kezdtem, de újra közbe vágott.
-Mondott valamit?
-Nem, csak túlságosan kíváncsiskodott és...
-Kényelmetlenül érezted magad mikor kérdezett?
-Zoli, hagyd-legyintettem, miközben közelebb léptem hozzá.-Nem számít, mi történt.
-Ó, dehogynem számít-kiáltott fel dühösen. Még távolról is láttam, ahogy Marci összerezzent, és nem tagadom én is megijedtem, amikor Zoli megszólalt. Mögöttem mindenki idegesen, visszafojtott lélegzettel hallgatta a szavait.-Az előbb szinte pánikszerűen menekültél ki abból az épületbél, és kicsi kellett ahhoz, hogy be ne verd a fejed a földbe. A barátnőm vagy, márpedig ha valaki mond valamit a barátnőmnek, amivel megbántja őt, akkor igenis beszélnem kell azzal a seggfejjel, aki megbántotta.
A hátam mögött pillanatok alatt elindult a suttogás, az újabb kattanások, és persze folyamatosan megismételték Zoli szavait. Voltak, akik a bandatársaitól várták el az információmorzsákat, de ahogy hallottam egyiken sem válaszoltak, talán ők is épp úgy ledöbbentek az előbbi jelenet láttán, mint én.
-Hogy minek neveztél?-fordult felháborodottan Marci Zoli felé.
-Ó, nagyon jól hallottad-morogta.-Mégis mit gondolsz, megúszhatod, hogy felidegesítetted Lucát? Nem láttad, milyen állapotban van még most is? Remeg, mint a nyárfalevél, és akkor is remegett, amikor elkaptam mielőtt elesett volna. Úgyhogy, haver, jó magyarázatot találj ki annak érdekében, hogy ne verjem szét a képed-lépett fenyegetően közelebb hozzá. Még jobban megijedtem, mint az előbb, és megint megremegett a térdem, de közelebb léptem hozzá, megérintettem a karját, és gyors légzéssel felpillantottam rá.
Ideges tekintete, rögtön ellágyult egy kicsit, mikor meglátott. Kezeivel közelebb húzott magához, hogy megnyugtasson, de akkor nem igazán tudtam megnyugodni. Sejtettem, hogy ez az egész csak hazugság volt, hogy csak megjátszotta magát előttem és az egész világ előtt. Nem lehetett túlságosan beleélnem magamat ebbe, mert nem volt valós.
-Még te beszélsz? Én tudom, milyen fájdalmas élete volt. Tudok a pánikbetegségéről, tudok mindenről, mégsem mondja el, hogy hogyan alakult ki ez nála. Az titok. Velem ellentétben remélem neked legalább elmondja-mordult fel Marci.
Zoli karja megfeszült körülöttem, és tudtam, hogy innen már nincs menekvés. Megtudta azt, amit nem volt szándékomban elárulni neki. Most viszont megtudta a múltamat, amelyet el akartam titkolni előle. Halványan megcsókolta a homlokomat, mielőtt elárulta volna magát, majd nyugodt hangon megszólalt.
-Ha még egyszer megbántod, nem szabadulsz meg ilyen könnyen tőlem.
A tanárok végighallgatták a vitánkat, de nem szóltak bele, és addig nem is fognak beleszólni, míg el nem durvul a helyzet. De úgy látszik egyelőre nem lesz belőle komolyabb baj, legalábbis sikerült visszafogni Zoli indulatait.
Engem viszont nagyon zavart, hogy mindenki fül-és szemtanúja volt ennek a beszélgetésnek. Nem akarom kiteregetni a szennyesünket a világnak, de ez akkor megtörtént, a netre is felkerült az egész, és hamarosan elárasztották a Facebookot, a Twittert és az Instagrammot a képek, nekem pedig el kellett viselnem a tinilányok beszólogatását. Fájdalmas volt, de túléltem.
Miután Marci elviharzott, Zoli kézen fogott, majd intett a barátainak, én meg az enyéimnek. Nem akartam három fiúval együtt lenni a házunkban, márpedig volt arról sejtésem, hogy Zoli szó szerint dühöngeni fog a házban. Nem eresztette el a kezemet, rákulcsolta az ujjait és egészen a házunkig szorította. Érintéséből éreztem, mennyire feszült, mennyire ideges. És ezt nemcsak én vettem észre, hanem a Memory többi tagja, és a lányok is.
A ház ajtaját elemi erővel vágta be maga előtt, még a falak is beleremegtek. Amint beértünk, elengedte a kezemet, majd nekitámaszkodott a hálóban lévő bútornak. A srácok bementek mögötte, majd lehuppantak az ágyára. Én pedig leültem az enyémre, a lányok pedig mellém.
Mindannyian némán meredtünk magunk elé, valószínűleg magunkban mindannyian ugyanazokat a pillanatokat pörgettük vissza, amikor Zoli kiállt mellettem. Magam sem hittem volna el, ha valaki azt mondja nekem, hogy ma ő fog megvédeni, akkor szó szerint a képébe röhögtem volna. Sosem hittem volna, hogy pont ő lesz az, aki nekiesik így valakinek miattam. De úgy látszik nemcsak nekem nem jutott ez eszembe.
Egy idő után megfordult, és idegesen a fiúkra nézett.
-Ez a seggfej jól felidegesített, de legalább kialakult a pletyka, amire vártunk.
-Zoli, tudod, hogy nem kellene ezt csinálnod?-kérdezte halkan Peti.
-Tudod nagyon jól, hogy miért kell megtennem.
Dühösen pillantottam fel, és most éreztem erőt magamban ahhoz, hogy fellázadjak egy kicsit ellenük.
-Jó lenne, ha mindent elmagyaráznátok, mert nekem nem esik le a dolog-mondtam felháborodva.
-Most kérlek, hagyj békén, Luca. Nem akarok ordítozni veled-mordult rám Zoli.
Azután elhagytam a szobát, és nem is szóltam hozzá. Bár ő sem nagyon próbálkozott a beszélgetéssel. Két napig ez volt a felállás, az emberek előtt megpróbáltuk alakítani a szerelmes párt, bár még mindig nem tudtam, miért is kell csinálnom, és a lányok is csak találgatták a megfelelő indokot erre a sületlenségre.
Most hogy itt vagyunk lent a parton meglepően furcsa az, hogy mennyire szeretném, hogy valós legyen a kapcsolatunk. Itt fekszik mellettem, a hasán és tekintetével engem figyel, a hajamat piszkálja és pimaszon vigyorog rám. A gyomrom remeg a kellemes érintéstől, miközben jólesően behunyom a szemem. Magam mellé dobom a telefonom és közelebb húzódok Zolihoz, ő pedig átölel a karjaival, homlokát az enyémnek dönti.
Két napja jártunk együtt a nyilvánosság előtt, de eddig még nem csókolt meg, reménykedek benne, hogy egyelőre nem is fog. Könnyebben fog így menni, hogy megszokjam. Nem vagyok valami jó színésznő, de abban biztos vagyok, hogy valódi érzelmeimnek köszönhetően el tudom játszani a szerelmes tinit. Ő meg tökéletesen alakítja a szerelemtől elvakult férfit, aki legjobban csak arra vágyik, hogy imádott kedvesével legyen.
Csakis a legjobb barátaink tudtak őrült tervünkről, és ők sem voltak oda az ötletért. A lányok nem értettek semmit, de én se nagyon, a fiúk meg vagy nem foglalkoztak vele vagy csak nagyon ügyesen titkolták, hogy nincsenek oda érte.
Mielőtt egy szép napunk lehetett volna, Anna idegesen leült mellénk. Tekintetével került nemcsak engem, hanem Zolit is, amiből csak arra tudtam következtetni, hogy megtudott valamit Marcival kapcsolatban. Megkértem rá tegnap, hogy próbáljon meg kideríteni valamit, és úgy látszik sikerrel járt. És az arcából ítélve nem jó híreket kapott.
-Mi történt, Anna?-kérdeztem felülve.-Mit tudtál meg?
-Ööö...-pillantott Zolira, aki még mindig mellettem feküdt.-Négyszemközt lehet jobb lenne.
-Nekem aztán mindegy, miről van szó-rántotta meg a vállát Zoli.
Anna segítségkérően rám pillantott, mire én megvontam a vállam és ő belekezdett.
-Nem tudom, hogyan lehetne ezt jól tálalni, de Marci egyik haverja elkotyogta magát az ismerősömnek, és kiderült, hogy...-habozott, miközben lesütötte a szemét.-Hogy Marci fogadásból barátkozott veled.
A hangulatunk szabályosan a legrosszabbra változott, megfagyott a levegő körülöttünk, én pedig teljesen megdermedtem. Sosem hittem volna el, hogy ilyen drámába csöppenek majd, és sosem képzeltem volna el Marciról, hogy képes ilyenre. Szinte elsírtam magam, annyira elkeserített a tudat, hogy megint csak átvágtak engem. Egyáltalán miért tette ezt? Miért kellett ezt csinálni? Megint átver valaki, megint beleestem egy idióta csapdájába, amibe nem kellett volna.
Könnyes szemekkel bámultam magam elé, miközben idegesen beletúrtam a hajamba. Ekkor erős karok öleltek magukhoz hátulról. Zoli. Tudtam, hogy megint csak játszik az embereknek, de örültem, hogy a karjaival erősíti a hitemet, és tartja bennem a lelket.
Az első évben érdekbarátok próbálkoztak a közelembe férkőznie, de mindegyik csakis azért próbálkozott nálam, hogy talán kapcsolatba tud majd lépni Zolival. Hát nem jött össze a tervük. Egy idő után már nem érdeklődtek felőlem, nem is jöttek a közelembe. Jó egy évvel azután, hogy a srácok részt vettek a műsorban, már nem foglalkoztak velem a suliban. Addigra már kiderült, hogy nem tartottuk a kapcsolatot. Nem is akartam, hogy ilyen emberek vegyenek körül. Jó volt nekem a saját utamat járnom, miközben a hazugságok elkerülték az életemet. A lányok voltak csak nekem, és nem is volt szükségem másra, legalábbis szerintem, a pszichológusom teljesen máshogy gondolkodott, mint én. Ő azt javasolta, hogy keressek minél hamarabb barátokat, minél hamarabb kerüljek be egy közösségbe, lépjek be az iskolaújságba, ha olyan jól írok, vegyek részt az iskola életben.
Nos most nagyon büszke lenne rám. Nem sírok, nem ejthetek egyetlen könnycseppet sem, mert akkor megkapnák, amit akarnak. Nem fogok sírni.
Zoli a mellkasára húzta a fejemet, és hagyta, hogy beszívjam az illatát. Nem tudom, miért csinálja ezt, de örülök, hogy mellettem van. El sem tudja képzelni, mennyi erőt ad a jelenléte. Gyűlölni akartam, gyűlölni szerettem volna a férfit, aki belőle lett, de képtelen voltam nem szeretni a gyomrom mélyéig hatoló gyönyörű kék szemét, és gyengítő mosolyát. Itt lelem a végem, ha nem fordítom el a fejemet.
-Megtudtál meg valamit?-kérdeztem halkan és higgadtan.
-Egyelőre csak annyit, hogy a fogadást, Magyar Dáviddal kötötte. A tétről se tudok sok mindent, de a fogadást elvesztette, hiszen az volt a feladata, hogy magába bolondítson téged.
Megráztam a fejem. Magyar Dávid, a focicsapat kapitánya volt, és imádta a jó kis fogadásokat. Folyamatosan megaláztatta a suli jó néhány diákját, és úgy látszik itt volt az ideje, hogy velem is kikezdjen. Eddig még apró csínytevésekről hallottam, mint például megcsókolni egy lányt az iskola folyosóján, egy matek órára beülni alsógatyába, satöbbi... De az érzelmeket sosem keverte bele a fogadásba, miért pont nálam kellett ezt tennie?
Peti, Levi és Zoli összenéztek. Éreztem a feszült légkört, a pillantások jelentőségét. Vajon tudnak valamiről?
Egy pillanattal később mindannyian felálltak, és belevetették magukat a vízbe. Meglepő gyorsasággal úsztak a tó közepe felé, hogy még véletlenül se hallja meg őket senki. Amint egy bizonyos távolságra kerültek az emberektől, egymás felé fordulva kezdtek beszélgetni. Zoli hosszasan magyarázott valamiről, miközben idegesen mutogatott. A másik két fiú időnként beleszólt a mondandójába, majd inkább csak bólogattak.
Vajon miről szólhat ez a hirtelen jött csapatmegbeszélés?
-Ezek jól itt hagytak minket-mutatott a fiúkra Vera.-Nem hiszem el, hogy a Memoryval megyünk strandra, és szinte még semmit nem beszélgettünk velük.
-De nem is nagyon ismerjük őket, Vera-szólt neki Beka.-Közülünk csak Luca ismeri jól őket.
-Csak Levit és Zolit, de ők nem olyanok, mint régen. Levi mindig is ugratta a legjobb barátait, most sokszor látom komolynak. Zoli meg... Zolira rá sem ismerek, mintha nem is ismertem volna ezt a fiút.
-Ööö... Luca, ti egyébként csókolóztatok már valaha?-kérdezte Anna félénken.-Mármint ezt sosem említetted.
Igazuk van. Meséltem a kezdetekről, hogy szerelmes voltam belé, de túl fájdalmas volt arról beszélni, mi történt az utolsó közös napunkon. Persze összességében mindenkinek elmondtam, még a pszichológusomnak is, de sosem mondtam el senkinek, pontosan mit mondtam akkor, és hogy ő mit mondott. Senki nem ismerte a részleteket, csakis én és persze ő. Csakis ránk tartozott a múlt ezen része, de úgy gondoltam ideje volt annyi idő után kiteregetni a múltam részét, és itt voltak a megfelelő személyek ahhoz, hogy kiadhassam magamból a fájdalmamat.
Először rájuk néztem, majd Zolira pillantottam.
A múlt még mindig fáj, de három éve történt. El jött az ideje, hogy túlléphessek azon a napon. El kell mondanom nekik, mi történt akkor.
Mielőtt bármit is mondhattam volna feltett kérdésükre, egy kéz érintette meg a vállamat, és én felpillantottam a fiúra. Egy pillanat alatt ugrottam talpra, miután felismertem...
Egy, a Szántó Zoli és Papp Luca kapcsolatáról szóló blogbejegyzés:
A szívtipró újra lecsapott
Szántó Zoli. Egy név, amit mindenki ismer. Egy fiú, akibe minden magyar tinilány szerelmes.
Nos kivétel én. Oké, hogy helyes és kedves, de lányok, azért többet kellene tudni erről a fiúról. Nemcsak a csomagolás a fontos, hanem a belső is. Első pillanatban mikor ránéztek egy kisfiús mosolyú srácot láttok, de közben a külső mögött ott lapul a szíveket összetörő macsó. Milyen érdekes, ugye? Hogy hogyan vettem én ezt észre?
Megfigyeltem.
Ha láttátok már színpadon sztárként vagy az utcán hétköznapi emberként, tudjátok, hogy Szántó Zoli nem egy átlagos fiú. Menő bőrkabátjáról, kisfiús mosolyáról és folyton felzselézett hajáról bárki felismerné őt. DE... Ez csak a külseje. A belső tulajdonságai a színpadon néha előjönnek, de vajon mennyi minden lehet még ennek a fiúnak a szívében és a lelkében?
Bár sok mindennel nem szolgálhatok az ifjú titán életével kapcsolatban, de egy valamit biztosan elmondhatok nektek... Tinilányok felkészültetek? Oké, nos... A szívtipró többé már nem szingli. Bizony-bizony. Szántó Zoli becsajozott és hát ki más lett az áldozata? Az állítólagos gyerekkori legjobb barátnője, a titokzatos Luca.
Egy belső infósom elmondása alapján nagyon összemelegedett a párocska, Zoli még meg is védte a lányt egy fiútól. Az ügyről nem igazán sokat tudok mesélni nektek, és hogy mi lehet még ebből azt sem tudom. Egy biztos, kíváncsi vagyok a folytatásra...
Vermes Lilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése